Fischer Jakab - Ortvay Tivadar - Polikeit Károly (szerk.): Emlékmű 1856-1906. A Pozsonyi Orvos-Természettudományi Egyesület fennállásának ötvenedik évfordulója alkalmából (Pozsony, 1907)

II. Rész. Pozsony városának kulturális, egészségügyi és gazdasági haladása az utolsó ötven év alatt - Dr. Wolff Gerő: Gazdasági haladásunk

sei járul hozzá, hogy az egyes vonalak az illető ország­részek igényeinek mindenben megfelelnek. Az absolut kormány magyarországi vasúttervének meg­valósítása azonban leszorúlt a napirendről s csak 1867-ben került ismét felszinre, a mikor már a m. kir. közmunka és közlekedésügyi miniszter küldötte azt meg véleményezés végett a kamarának, a mely a tervezet megbirálásánál csak azon vonalakra terjeszkedett ki, a melyek az ország észak- nyugati részét szelik át, vagy a kamarai kerület forgalmi viszonyaira közvetlenül befolyást gyakorolnak s sajnálattal tapasztalta a kamara a hogy a pozsony- nagyszombati vasút a vasúti hálózat tervezébe nem volt felvéve. A kamara mindig élénk figyelemmel kisérte hazánk vasúti hálózatának kiépítését és nem mulasztotta el külö­nösen azon vonalak létesítését sürgetni, a melyek kerületét elsősorban érdekelték. így egyik leghőbb óhajtása volt, hogy a pozsony- nagyszombati lóvonatú vasút Nagyszombaton túl meghosz- szabbíttassék, valamint későbben, hogy ez a vasút gőzmoz- donyos vasúttá alakuljon át és Pozsonynál keresztül vezetve a Dunán, Sopron végállomással összeköttetés létesüljön a Duna jobb partjával. 1874-ben megvalósult ezen régi terv első része: a pozsony-nagyszombati vasút gőzmozdonyos vasúttá alakíttatott át. E tervnek kiegészítő része azonban, mely a kamarai kerületet a Dunántúllal volt hivatva össze­kötni, a Duna áthidalásával járó nehézségek miatt csak a pozsonyi állandó híd felépítése után volt megvalósítható. A legújabb időben ismét alkalma nyílott a kamarának, hogy egy igen fontos vasúti terv megvalósítása mellett fog­laljon állást.------------------------------------—.....- GAZDASÁGI HALADÁSUNK ~ " --------------.----­2 91 19*

Next

/
Oldalképek
Tartalom