Dalmady Zoltán dr.: Mendemondák a természettudomány köréből (Budapest, 1909)

Állattan - Emlősök

ÁLLATTAN.

65

ben az igazság illúzióját keltő részletességgel ismerteti a Hanság misztikus alakját. Innen került a dolog köztudomásra, ez a forrása a mendemonda ma élő alakjának.

Igen sokan hiszik, hogy vannak elvaduló emberek, kik rengetegekben vagy mocsarakban élve, valósággal elvesztik emberi alakjukat és természetüket s alkalmazkodva környezetükhöz, különböző állati külső tulajdonságokat nyernek. Aki erdőn él, annak karmai nőnek, testét bozontos szőr fedi, füle hegyes lesz, fogazata erős, hangja vadállatéra emlékeztető ; aki vizekbe veszi magát, annak úszóhártyája nő, testén pikkelyek támadnak, légzése megváltozik s percekig-órákig ellehet a víz alatt kibuk- kanás nélkül.

Hasonlókat ír Jókai is »Az utolsó tengeristen« című művében Tritanhéla fiáról.

Ezzel a mendemondával akarunk foglalkozni, mely tehát sokkal általánosabb mint a Hány Istók meséje, mert általában az elvadult s félig állattá változott emberekről szól.

Induljunk a megkezdett nyomon s nézzük közelebbről, hogy ki volt Hány Istók. Története ki van derítve. Zerpák Antal kapuvári plébános és Tóth Béla kutatásaiból tudjuk, hogy az egész legendából csak annyi igaz, miszerint a XVIII. század közepén a kapuvári halászok egy kb. io évesnek látszó, elhagyott, elmebeteg gyereket találtak, kit a kapuvári hercegi udvarhoz vittek. Beszélni nem tudott, ruhát nem tűrt magán. 1749. márc. 17-én föltételesen megkeresztelték. Neveltetése nem sikerült, megszökött.

Eltévedt, csavargó, lerongyolódott, félkegyelmű gyerek, ki éhségét békákkal csillapítja, ez a mese magva. Ebből lett a történelmi mendemonda csodás alakja. Könnyen fejlődhetett ki, hiszen Hány Istók felbukkanása idejében már századok óta folyt a szó a halemberekről.

Dalmady: Mendemondák a természettudomány köréből.

5