Janó Ákos (szerk.): Kiskunhalas. Helytörténeti monográfia 1. (Kiskunhalas, 1965)

II. RÉSZ - 12. Nagy Czirok László - Vorák József: Nagyjaink

Az állam a képet nem vásárolta meg. 1897-ben a párizsi Salonban, 1900-ban a Műcsarnokban állították ki. A franciák nem tudtak vele mit kezdeni, a hivatalos magyar kritika pedig agyonhallgatta. Thorma felajánlotta képét a Szépművészeti Múzeumnak, az azonban nem fogadta el, s 1910-ben a szegedi múzeumnak küldte el letétként. A művész tiltakozott, s visszakövetelte a képét. 1912-ben Nagybányán állíttatta ki. Csekély kárpótlást nyújtott, hogy 1906-ban a Va- szary-díjjal jutalmazták. 1931-ben végre megvásárolta a képet az állam, s az Aradi vértanúk hosszú hányódás után az Akadémia egyik eldugott termébe került. A kivégzésre váró tábornokok Ferenc Józseféknek vérlázítóan eleven, Horthyék- nak szomorúan néma, kihűlt kísértetek voltak.

A művész pedig egy életen keresztül alkudozott a sorssal, művészetével és önmagával.

Thorma életművének másik, művészi koncepciójában az előbbinél is hatalmasabb alkotása a Talpra magyar. A képen a művész hosszabb, rövidebb megszakításokkal 1898-tól 1937-ig, közel negyven évig dolgozott. Ha más se maradt volna utána, ez az egyetlen alkotása magában is elegendő lenne az újabban mind- gyakrabban hangoztatott jelző igazolására: Thorma a legmagyarabb festő. Nem csupán rajta múlott, de a koron is, hogy egy élet áldozatával sem sikerült benne harmóniát teremtenie a magyar élet és művészet között. Pogány Ö. Gábor, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgatója a képnek a halasi múzeumban történt végleges elhelyezése alkalmával mondotta: „Az új magyar festőgeneráció egyetlen tagja se vallhatja, hogy ismeri a magyar festészet sorsdöntő problémáit, ha nem ismeri Thormát, s nem zarándokolt el művéhez, a Talpra magyar-hoz.” A Talpra magyar végeredményben befejezetlen maradt, aminthogy Thorma életében se fejezték be a nemzeti helytállás és a művészet közti kötelező viszony tisztázását. Csak így érthető meg, hogy Thorma, az új európai festészet lelkes apostola , hazatérve a magyar földre, hajlandó volt még a maradiság vádját is elviselni, de nem engedett emberi magatartásából.

Thorma 1896-ban Rétivel, Hollósyval, Iványi Grünwalddal, Ferenczy Károllyal megvetette a nagybányai festőiskola alapjait. Az iskola döntő jelentőségű szerepet játszott az újabb magyar festőgeneráció nevelésében. Hatása, melynek értékelése napjainkban is folyik, még mindig érezhető.

Thorma János nem tartozott a divatos, fölkapott festők közé. 1918 után is a nagybányai telepen maradva, annak elnökeként vezette tovább az iskola ügyeit. 1927-ben vonult vissza a művészneveléstől. Hátralevő éveiben festegetett. Aránylag kevés kép maradt utána, s azok egy része is befejezetlen. A Madarász Viktor, Székely Bertalan által képviselt festészet nagy folytatója volt, viszont mint a nagybányaiak egyike, az új természetfestés egyik nagy mestere.

Képei közül a róla elnevezett halasi múzeum kiállítási csarnokában nyert elhelyezést az Aradi vértanuk, a Talpra magyar, a Szenvedők, Kossuth Lajos életnagyságú képe, valamint a festő önarcképe. Későbbi, erősen impresszionista felfogású természeti képei közül legismertebb az életének utolsó évében festett csodálatosan üde Tavaszi táj.

Thorma tehetségét s munkásságát a román állam is elismeri és nagyra becsüli. Felesége, az ugyancsak kiskunhalasi származású Kiss Margit festőművésznő mais Nagybányán él, az erdélyi magyarság román állami díj jal kitüntetett művésze.

374