Nagy Szeder István: Kiskun-Halas város története oklevéltárral, 1-4. rész (Kiskun-Halas, 1926-1936, 1993)
Negyedik rész: Kiskun-Halas Város gazdaságtörténete - A mezőgazdaság története
6 szántóföldet és legelőt bérelni, vagy részesedésre földművelést vállalni. Az 1699. évi összeírás szerint Halas város a nádornak, mint a jászkun koronabirtok haszonélvezőjének saját határáért évenként 150, Tajó pusztáért 20, Bodoglár pusztáért 40 rfrtot fizetett. Zsana- Kőkút és Ülés pusztákat pedig díjtalanul próbára bírta. — Azonkívül a Yattay-családtól 12 rfrtért Tázlár pusztát, a Darvas-családtól pedig Harka pusztát bérelték 40 rfrtért. — Mérges pusztát a nádortól Albert András halasi bíró 15 rfrtért, Kiskőrös pusztát pedig a halasi Ns. Tegzes János bírta zálogban a Vattay-családtól. Az 1715. évi összeírás szerint Kötöny és Pokárd (ma Pol- gárdi) pusztákat bérelték a halasiak. 1720-ban ugyancsak az összeírás szerint Füzes és Fehértó pusztán is szántottak-vetettek a földesúr, a Német Lovagrend engedélyéből. A Jászkunság eladása — 1702. év — előtt Fehértó, Füzes, Balota puszták a város zálogos birtokában voltak. A későbbi években pedig, mint már előbb láttuk, még a redeintió után is sokáig bérelték a mai Kisszállás határában fekvő Mada, Ivánka és Kisszállás pusztákat. Noha a redemtio utáni földosztások lépést tartottak a lakosság szaporodásával, a szükséges kenyérmagvakat az 1861. évi tagosításig nagyrészt Bácskából, vagy a Bánátból szerezték be a halasiak, részben pénzért, részben az ott fuvarosok által végzett nyomtatás ellenértéke gyanánt. — Fennmaradt 1815-ből a városi tanácsnak egy jelentése, amely szerint a 9000 lakos gabonaszükséglete egy évben, kilenc pozsonyi mérővel számítva. 81.000 mérő, a határban rendelkezésre álló 6604 hold szántóföldből egy harmadrész ugarnak hagyatván, 4402 holdat vetnek be, amely terület, ha három mag termést ad, 26.412 mérő a termés, tehát 54.588 mérőt kell idegenből behozni. Hogy milyen alacsony fokon állhatott régen a mezőgazdálkodás, kitűnik a városnak egy 1855. évben készített emlékiratából, amely kivonatosan Galgóczy Károly: „Magyar- ország, a Szerbvajdaság és a Temesibánság Mezőgazdasági Statisztikája’4 című könyvében megjelent. Itt közöljük az emlékiratot egész terjedelmében: ,.A határ most mérődik fel, és ezen mérés négy évig eltartván, addig terra incognita, rossz földabroszaink miatt. Azután mi történik, a jó Isten tudja. Sokan a haszontalan buczka homokot erdő földnek akarják aránylag mindenkinek kimérni, a többire nézve pedig commassálni. Sokan tagosítást pusztánként óhajtanak és így, tíz pusztánknál több lévén, több birtokosnak 6—8 helyen kellene osztani földet. Sokan csak a nyomási földeket kívánják commassálni, és a legelő illetőséget mindenkinek külön-külön kiadni. Sokan átkozzák az egész mérést, szeretnének közös legelő és szétszórt birtok mellett maradni. Remélhető, hogy négy év alatt a magas kormány törvényeket fog szabni a tagosztályra nézve.
