Nagy Szeder István: Kiskun-Halas város története oklevéltárral, 1-4. rész (Kiskun-Halas, 1926-1936, 1993)
Második rész. A Redemptio Utáni Kor 1745-től kezdve - Határperek a szomszédokkal
— 68 — azonban a határhoz csatolni nem sikerült, de az 1856/57. közig, évtől 1879-ig a halasi tanács szedette be az adót, s úgy fizették be Kiskőrösre. A nagyobbára halasi lakosok birtokában levő Harka és Kötöny pusztáknak Kiskun-Halas város határához való csatolását több ízben kérték az érdekeltek, de eredménytelenül. 1933-ban megengedte a belügyminiszter, hogy Harka puszta a kiskun-halasi határhoz csatol- tassék, de a város fizessen a területében megcsonkítandó Prónayfalva községnek ötéves részletekben százezer pengőt, s így az átcsatolás elmaradt ismét. A redemptio után a határban végzett földosztások miatt, és a halasi nagy határra leselkedő szomszédok elleni védekezésül felmérette és térképeztette a várost Kovács György debreceni földmérővel az egész, 1745-ben megváltott halasi határt az 1761. évben. Ezen felméréssel csaknem egyidejűleg sorra megtámadták a várost a szomszédos földesurak, sőt a redemptióval a határhoz csatolt puszták régi földesurai is, úgyhogy egészen 1848-ig állandó pereskedést volt kénytelen a város folytatni, s a perköltségekre kiadott ezen idő alatt legalább akkora összeget, mint amennyibe a redemptio került. Bár jelentékeny területi veszteségekkel, de mégis sikerült a város határterületét a mai formában megtartani, teljes jogbiztonságot azonban csakis az abszolutizmus alatt, 1852-ben kiadott, s az ősiségi jogot eltörlő császári pátens hozott a város közönségének. 1754-ben a Királyi Kincstári Kamara birtokait képező Jankovác és Mélykút községek határa miatt támadt a kamara és Kiskun-Halas város között perlekedés. Jankó vagy Jankovác hajdan Csőszápa nevet viselt, s a tatárjárás óta IV. Béla Madaras, Kelyb (Kelebia), Zintha, Kunhegyes, Kunbaja, Inka- szállás (Ivánka), Kisszállás, Tompa és több puszta helyekkel együtt, kunokkal telepítette be, Halas székhellyel. 1411-ben Zsigmond király lottos Lászlót bízta meg, hogy vizsgálja meg, hogy miért fosztotta meg Bodrog megye Csőszápai Tamásnak Péter és János nevű fiait, a kir. kunok kapitányait, birtokaiktól. 1439-ben Halassal együtt a Hunyadiak birtokába került.1 - Jankó falu Deördön Péter földesura kezéről a koronára szállván vissza, 1631-ben a nádor, Besenthey Gáspár, Katona Tamás és Jelemy Jánosnak adományozta, az 1699. évi jászkunsági összeírás szerint pedig a halasi Fehértó pusztával szomszédos, és a Jánosy család birtokában levő Jankó falunak említik.1 2 Mélykút pedig az 1635-1648. évek közt Eszterházy Ferenc gróf és Lósy Tamás tulajdona volt; ez utóbbinak a része 1639-ben Milojkovics Miklósé lett. - Lósy halála után ugyancsak Milojkovicsé lettek: Tompa, Máda, Ivánka és Sebesics puszták is. Mindezek a területek a török kiűzetése után, majd új szerzeményi birtokigazolás során a koronára 1 Oklevéltár 5. 2 „Adatok", 50. lap.
