Halasi Ujság, 1942 (3. évfolyam, 7-102. szám)

1942-09-25 / 77. szám

i. sofdial HALASI UJSÄO Szeptember 25, kedd SPORT cián OKTÓBER 25-ÉN 1 1 KISKUNHALASON RENDEZIK MEG A XL KISKUNVIADAL i|: ' ATLÉTIKAI BAJNOKSÁGÁT A Kiskun Sport Liga elnökségei a kis­kunhalasi MOVE Társadalmi és Sport Egyesületet kérte meg, hogy ez év ok­tóber 5-én a XI. Kiskunviadal atlétikai versenyét megrendezze. Tiz esztendő­vel ezelőtt 1932. évben került elsőizbeíil megrendezésre a Kiskunviadal és azóta minden esztendőben összegyűjti a Duna —Tiszaközén élő sportoló ifjúságot. A Kiskünviadal eredetileg hét sportágat ölel fel, de a mai háborús viszonyok! miatt ez évben csak az atlétikai verseny kerül megrendezésre. A rendező egye­sület a napokban küldi szét a verseny kiírását az érdekelt városoknak és köz­ségeknek. Vasárnap kerül sorra a Kiskunsági Alosztály bajnoki küzdelmének második fordulója. A KAC Kiskőrösön a MOVE ellen, a MOVE pedig Jánoshalmán a Sport Egyesület ellen, játszik1. Kedden délután atlétikai verseny volt a rekettyéi levente gyakorlótéren. A debeáki, felsőkisteleki és rekettyéi le­venték keddi foglalkozása atlétikai ver­seny keretében folyt le. A körzeti pa­rancsnok és leventeoktatók rendezésé­ben lefolyt versenyen egy-két igen te­hetséges atlétát ismertünk meg, akik megfelelő irányítás mellett egészen jó eredmény elérésére képesek'. A verseny célja a tömegek indulása volt. Csak a betegek és az I. korosztályhoz tartozó leventék nem indultak el. Nagyszerű lát­vány volt, amint a futószámokban, kez­detleges cályaviszonyok mellett is, a több mint száz levente versenyezte vé­gig, a kijelölt távokat. 100 méteren 12 4 mp. volt a legjobb idő, ami egészen jó eredmény. Az átlag 100 méteren 13.5 mp. volt! Sulylökésben, magas, és távol- ugrásban már érezhető volt a szakértő kéz hiánya. Tehetség azonban ezekben a számokban is akadt. 4x100 méterest váltóban a debeáki csapat győzött a re- íkéttyei váltó ellen, harmadiknak! a fel- sőkistelekieki futottak be. wesamf< Moldvai (Majorcsák) Jánosné gőböly*| Egyedülálló, iparengedélyezett varrónő járási 26 hold tanyásbirtokát Dömötörtől | keres egy», esetleg kétszobás lakást nov. kezdve haszonbérbe kiadja. Érdeklődni jbre. Cím a kiadóban, lehet Dékány Arpád u. lS sz. alatt. Bocskay'u. 6 sz. alatt 10 hektós ká» dák és boroshordók eladók. Értekezni le» bet Munkás bakancs zsirosbőrből, pőttalp» pal utalványnélkül kapható Péter cipó» házban. Városház épület. Eresztőn, özv. Gulyásné«féle birtokból 20 hold jó minőségű föld tanyával kiadó, vagy eladó. Érdeklődni lehet Felsóöreg» szőlők 259 sz. alatt. ____________2—2 N émedi Sz. István füzesi tanyáján kö= rülbelül 10 marhának legelőt adna. Azon» nal is. Érdeklődni lehet ugyanott. Mákot minden mennyiségben, a leg­magasabb napi áron átvesz Jeges Sándor csemegekereskedó. Városháza» épület. Rátóti Benő két hold földjét, amely áll szóló, szántó és akácosból, eladja. Er» deldódni lehet Góbölyjárás 52 sz, 1«2 HA IfJSATUKT a&ar eladni, ha ingat« lant akar venni, forduljon bizalommal a Halast Népfeank ingatlanközvetítő iro­dájához.______________________________V P aradicsomos és befőttes üvegek ér* keznek szombaton délután Torma űve® geshez.___________________________ 8 hold főid eladó két darabban Zsana. 122 sz., Gáspár Mihálynál.____ 1—2 Ü gyes kifutó fiút felveszek Bankos festékkereskedő Dob u. 4 sz. Menyasszonyok figyelmébe 1 Színes és fehér damaszt ágyhuzatok, asztalterí» tők, lepedővásznak hálóingek és kombi» nék, krepdesinek, férfi és női inganyagok mürost nélkül; Bor István rőfős és divat» áru üzletében, Kálmán Dezső ház. Férfi és női ernyők nagy választékban. 1»2 A harkapusztai kocsma 1 hold föld­del eladó. Érdeklődni lehet ugyanott. 1»3. 500 n.-öl kaszáló őszi legelőre kiadó a gyalogos laktanya mellett. Dohány szá* látáshoz 2000 drb. vas=kuka is eladó. Er* tekezní lehet Ambrus Lajossal a piacon, vagy Öregszőlők 464 sz, alatt. Rekettyén 17 hold kis tanyásbírtok eladó. Érdeklődni lehet Jókai u. 55 sz. alatt. Óvoda u. 3 sz. alatt egy küiönbejá» ratu bútorozott szoba és egy udvari la* kás kiadó. 2—2 Fejős kecske nőstény fiával eladó Kisfaludy u. 35 sz alatt. 2—2 Harminc darab angóranyul, ketreccel jutányosán eladó Pelikán Károly Felső- kistelek 307 számú tanyáján. V Csónak u. 9 szám alatt lévő lakóház eladó. Érdeklődni lehet a helyszínen. Kór» házzal szemben. Nemes gyümölcsfák, alma, meggy, cseresznye, barack, garantáltan a legjobb fajokban, egészséges, koronás példányok» ban, őszi szállításra, nagyobb mennyi» ségben kapható Baranyai Ferenc hely» beli faiskoláiban. S—10 Őszi cípőujdonság nagy választékban kapható Péter cipőházban Városház épület. Eladó fajtiszta angórák, egy női és egy férfi kerékpár és egy 100*as Csepel motor Szegedi ut 29 sz. alatt. Halasi Csendőrlovas tanosztály lóápo» lókat havi 110 P fizetéssel felvesz. 1»2 809 számban válogathat a Halasi üíé;jfesit»s sorsjegy osztáján. Húzás már okt. 17-án hozdőőik. 1—S IRODÁNAK, raktárnak alkalmas két szobából álló helyiség! kiadó. Kossuth ucca 5. sz. V ' Figyelem! Bőrtalpú cipő utalványra Péter cipőházban kapható. Városház épület. VAS, szerszám és zománcedény szűk* Ségietét Markovié h»vaskereskedésben Kossuth»u. 20. szerezze be. V »Rádió« gyermek és női gyógycípó utalvány nélkül kapható Péter cipöhäz» ban. Városház épület. ___ O rbán Sándor magányos embert kon» venciós ökrésznek és egy középkorú embert lovakhoz azonnal fefógad Baíota 277 sz tanyáján. 1—2 Elsőrendű réti széna, ugyanott kuko= ríca eladó. Érdeklődni lehet a kisszállás! állomáson. Egészséges, szolid, főzni tudó min* denesleányt, vagy asszonyt keresek azon­nali belépéssel. Cím a kiadóban. 500 n.-ől kaszáló őszi legelőre kiadó a gyalogsági laktanya mellet és dohány» szárításhoz 2000 drb. vaskuka eladó. Er» tekezní lehet Ambrus Lajossal a piacon vagy Öregszőlők 464 sz. alatt. 1—2 Gépírást, 10 ujjas vakírást ismét lehet tanulni 111., Avar u. 5 sz. alatt őzv. Be-ikí Sándornénál. 1—2 Felsőöregszőlőkben 1200 n.*ől szőlő eladó. Értekezni lehet Arany János ucca 3 sz. alatt. 2—2 Paprika Imre rádió* és villanyszerelő egy tanulót felvesz. _______2—5 J ókai ucca 33 szám alatti füszerűzlet eladó. 2—4 Szölőprést és egy nagyobb kádat meg* vételre keresek Uj u. 9. 2—2 Vásároljon Bor Lajos rőfősűzletében 1 Bethlen tér 4 (volt Seídner üzlet). Ahol női ruhaanyagok, iskolai szövetek, par* gett,pongyola anyagok, selymek, fekete» georgetíek és gíokék, delin, szövet és posztó kendők, külföldi jómínőségü férfi 118 hold 199 n.»öl Debeák»Szaékás dűlő 70 sz. alatti tanyásbiríok ügyfelem megbizásából eladó. Ara; holdanként «szövetek naöy választékban kaphatók. V 600 pengő. dr. Rosenfeld Gyula ügyvédi ——y——————----------------—----­N agykörös. y| hiút tanulónak felvesz baranyi Kálmán Berbeadja ICO holdnyí két tanyás m»l———; -----—---------———------­g atlanát a szántóföldek azonnali átadat relsooregszoiokben 4 es felhold szán* sával is Fehértó 14 1_28*®» Sz°lö, gyümölcsös részletekben is el* E GY konvencíós kocsist fiával felfo* gad Haruóczi Jenő Harka pusztai tanyá­jára. adó. Bodícsí temetkezésnél. 1—2 Lovak, gyengefias, fejős és hasas te* heneá, gazdasági felszerelés, vető és 0. ... ....................................- E gvüjtőgép, kocsik eladók Berényi Balász S zigete!opapír állandóan kapható| alsószállásí tanyáján, 1—2 Bankos festékkereskedésben Dob u. 4. VI iratok elhelyezésére alkalmas szekrényt megvételre keresek, dr. Kovács László Sándor ügyvéd, Ref. templommal szem» ben, (Stimakovícs=ház)._____________V N agyobb mennyiségű jókarban levő üres hordót bérelne a HANGYA. 2 hold szőlő eladó. Értekezni lehet Márkus Zoltánnal, Práger vaskereske* désbem______________________2—2 F őzéshes tüzelószén állandóan kap­ható Szent Imre u. 9 sz. alatt. 2—2 Eladó Mérleg u. 1 sz. alatti lakóház, nagy kerttel együtt. Érdeklődni lehet Pa* esírta u. 3 sz. alatt. (Felsővárosi iskola mellett).____________________2—2 Szarvasmarhákat a legmagasabb ha­tósági irányárak mellett vásárolnak. Ér­deklődni lehet Darányi Károlynál, Bocskay u. 2 sz. alatt. Z i I a h Sándor értesíti a közönséget, hogy heremagfejtést, herefejtős cséplő* gépével, vagy kalapácsos darálójává vállal. Csöves tengerit (szárítás nélkül is darál és mindenféle darálást, száraz he rét, szakot, árpát, kölest, morzsolt ten gerit, zabot, valamint kőleshántolást min dennap végez Avar u. 17 sz. daráló malmában. _______________________V T églagyáron felül, Meggyes! János szomszédságában 1852 n.*ől szőlő és szántó eladó. Értekezni lehet Tó u. 16/a szám alatt Szalaí Sándorral. 2—2 5 Motorkerékpár Puch 250 kbc. 90°/o=os Szombaton délelőtt az állomástól a| gumikkal, üzemképes, 86=os Csepel se* gyümölcspiacig elveszett egy átirásos lólgédmotor kerékpár, jő gumikkal, jó kar* pakszus Vlasies Menyhért névre szólt, jj ban, 3'5 HP Stabil motor, kis fogyasz* A megtalálót kérem a rendőrségre|tásu, kerek daráló, vagy szecskavágő adja be. 2—2{hajtására alkalmas. Fenti gépek olcsón —777,—7~7------:---------------—-leiadók. Szabó és Tóth Eötvös u. 12 sz. Ö regszőlők 429 sz. alatt 2 és fél hold i_2 szőlő, rajta lévő 2 szobás lakóházzal, összes mellékhelyiségekkel eladó. Érte­kezni lehet Rizsányi Györgynél Páva u. 1 sz. alatt, vagy a helyszínen. 2—51 Közeli. 854—1942. H i r d e t m é n y. A m. kir. közellátásügyi miniszter 322.499 _—1942. III. 2. sz. rendeletével engedélyt jj adött arra, hogy az egyes törvényha- A Sóstó közelében, az Iparban 17091 tóságok zsírban ellátatlan lakosságuk! ín.=öl szőlő és veteményes lakóházzal! zsirellátásnak biztosítására bérhizlalás*- [ együtt eladó. Érdeklődni lehet a Ref. i szerződéseket köthessenek'. Felhívom! i Körben. _________________________V jj ezért elsősorban azokat a kisgazdákat, T ornacipő ismét kapható Péter akik saját takarmánnyal rendelkeznek és? cipőházban. fa múltban is hizlaltak eladási célból ser-. i t és eket, másodsorban azokat a gazdád Mákot, mézet és tojást a legmagasabb | súgókat, amelyek részben saját takar- napi áron vesz Soós Frigyes kereskedő? Hiányukból, részben vásárlási engedély-* Árpád u. 16 sz. Vjj Tyel vett takarmányból sertéseiket meg-. — tudják hizlalni és harmadsorban azokat Petőfi u. 6 számú ház kb. 520 n»ől telekkel 49 fő és 50 folyóméter mellék' a gazdákat, akik részbeni takarmánnyal rendelkeznek és részbeni takarmányki­KOSSUTH u. 31 sz. alatt salétrommen* tes főid és épületfa eladó. Ugyanott vájogvetók felvétetnek;___________2—2 Jó hangú rövid zongorát, vagy pia» nmét veszek. Kovács Fülőp, Sólyom ucca 13 sz. 2—2 Tisztelettel értesítem a n. é. közön» séget, hogy Jókai uccaí daráló malom­ban kőleshántolást megkezdtem. Kérem a közönség szíves pártfogását. Tisztelettel Tóth A. István molnár mester. 2—2 ÉGY modern háromlámpás, telepes rádió eladó 11, kér. Nád u. 8 sz. alatt. 2»2 Kommenciós mindenest október 26=ra felvesz Babó Zoltán, Góbölyjárás. ___2=2 KA LAPOK»sapkák nagy választékban Csehó divatházban kaphatók. Központi iskolával szemben. Eladó v. Gömbös Gyula u. 4 sz. 4 szobás ház. Ugyanott 3—3 hl.-es boros- hordók és egy hl. bor is eladó. Érte­kezni lehet délelőtt 10—12 óra között. ______________________________1—3 B abot, aákot továbbra is vásárolunk, j Mihalecz és Terhes fiajaal «. 2, 1*2 J Rekettye pusztán 25 kát. hold tanyás* bírtok egyben vagy kisebb részletekben is eladó, amely kertészetre is kitűnően alkalmas. Értekezni lehet Kocsis Mihály trafíkosnál, Keceli ut. 2—2 Férfi és női fehérneműek, rövidáruk és mindennemű divatcikkek legjobb be» szerzési helye Csehó divatház. Köz­ponti iskolával szemben. Fakurnpla Péter eípőházban kapható Városház,épület, Magyar királyi egészségügyi védőnő kiképzésre jelentkezni lehet szeptember hóban. Felvételi feltételek: 18—30 év életkor, legalább VI. középiskolai, vagy ennek megfelelő Iskolai végzettség. Bővebbet a Tisztiorvosi hivatalban. 3»3 Szőlőkapást fogadok Dömötörre, ki­nek felesége házimunkában segíthet. Víz» keleti, Felsőszállás 254 sz. 2—2 épületekkel eladó. Fatelep engedély ipari utaIásra tartanak igényt, hogy a városa üzemnek fa* es termenykereskedonek sa! kötendő bérhizfalási szerződések alá- íuvalóan alkalmas. fúrása végett jelentkezzenek a közélelme* 79 sz. alatt. 9—10 Eladó Kisfaludy u. 79 sz. ház és Fel*5zésl hivatalban. Megjegyezni kívánom!, óőregszólőkben 1 és fél hold szőlő ésj hogy :azon gazdaságok részére, akik aí szántó. Érdeklődni lehet Kisfaludy ucca hizlaláshoz elegendő takarmánnyal nem rendelkeznek, sertésenkint legfeljebb fél métermázsa árpa és két niétermázsa sze- mestengerinek megfelelő csővestengerit utal ki a minisztérium a Hombár utján. Azon gazdáknál, akiknek elegendő ter­mésük lesz, a beszolgáltatásra majd elő­írandó tengeri beszolgáltatása alól aj hizlalásra lekötött sertések részére szük­séges mennyiségre fog felmentést adni a közellátási minisztérium. Kiskunhalas* 1942. szept. 24. Dr GusztoSj Károly sk„ h. polgármester, , .j Értesítjük a gazdaközönséget, hogy az eladó marhákat Széli Benő, Krug Jó* zsef és Kiss József jogosult kereskedők a mai naptól kezdve vásárolják. 1—2 Gimnáziumi és polgárista bársony diáksapka újra kapható Csehó divatház» ban Központi iskolával szemben. Közel a városhoz egy hold gyümö!» esős és boroshordók eladók III., Rózsa tér 2 sz. alatt. 2—2 Papucs és házícípő különlegességek nagy választékban kaphatók Péter cipó* házban. Városház épület. Árverési hirdetmény. Köz« tartozások fejében lefoglalt kb. 529 hl. bor szeptember 26*án a borpíncénél, kb. 85 hl. bor Szílády Áron u. 6 sz. alatti pincében nyilvános árverésen elfognak adni. t>—S 100 hl. tőltőképes boroshordók, 70 hl. mustszürővel ellátott 4 drb. kád, 2C0 lí teres satu, karmentölcsérek stb. 10 mé­ter hosszú 250—300 hl. befogadó raktár helyiség bérbeadó és egy 300 literes satu eladó Sarló u. 2 sz. alatt. 2—2 säg Bédi úri és hölgyfodrászüzlet Kossuth ucca 2 sz, Arvay ház, — Jó munkai Előzékeny, pontos kiszolgálás, Dauer a legmodernebb előfűtéses géppel. Felelő« szerkesztő és kiadód x n HURT A. FERENC ; í/i laptulajdonos Szerkesztőség és kiadóhivatal: Farkas (volt Hurt) könyv- és papié» kereskedése (Városháza épület). Tel. Előfizetési díj: Félévre 6 R — .Vidékre félévre $ B Bejárónőt keresek délelőtti munkára 5 Nyomatott Mészáros Dezső és Borba« okt. l«re 14—18 év között. Érdeklődni | Imre sokszorosító mesterek könyv* Gömbös Gyula u. 4 sz. alatt, mely házinyomdájában Kiskunhalason, Male® «ledé. " 1—21 iíscca & (Tóth L. emeletes his). Tei Wl

Next

/
Oldalképek
Tartalom