Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1932 (32. évfolyam, 1-105. szám)
1932-03-12 / 21. szám
március 12 Kiskunhalas Helyi Értesítője 3 oldal Szomorú írás arról, hogyan viaskodik ma az élettel a halasi magyar Körséta a. halasi kisiparosok között, akik közül soknak már száraz kenyere sincs Március közepe felé járunk, de a tél még mindig itt van, folyton megújuló havazásaival figyelmeztet bennünket arra, hogy hosszú vendég nálunk. Ez a jóvilágban, a boldog időkben nem igen tűnt fel, de ma, amikor az Ínség mellett még a hideg ellen is védekeznie kell a szegény embernek, súlyos csapás. Máskor ezen a tájon már javában dolgoztak kint a termő földeken az emberek, csengtek a szerszámok kint a határban ,ma bent ül még mindenki, fázósan huzza össze magán a téli felöltőt — a tél a maga rideg komolyságában tartja magát, halmozza a gondokat és szaporítja az aggodalmakat. A nagy gazdasági válságnak mondhatnánk a tetőfokán, nézzünk körül, mii csinál az étet mai stádiumában Halason a kisiparos, akinek a lába alól — régi panasz már ez is — kihúzták az idők a gyékényt. Rövid séta, néhány beszélgetés riadt képet fest arról a borzalomról, ahogyan ma a kisiparos él itt Halason, ahol még nem is olyan régen, egészen szép megélhetése volt az iparnak. A SZABÓ az, akinél legelőször bekopogtatunk. Műhelye kihalt. A sarokban néhány megkezdett varrás pihen, a vasalók kihűltén állnak a pulton, ki tudja mikor adtak nekik utoljára munkát. Az egész dolgozó terem magán viseli a munkanélküliségei, pedig jó- nevti szabómühely ez és к érés űt volt annak idején, amikor a válságos idők szele még nem érkezett meg. Mit mond a szabó, a mai életről és mit tart 3. jövőjéről, hallgassuk meg őt magát a legilletékesebbet ebben a kérdésben, aki igényeit, mint saját maga állítja a kenyérevésig leredukálta már. — Munka kérem alig van már. Mondhatom, hogy a mai időkben talán a válság legjobban a szabó- iparost sújtja. A fix fizetésű alkalmazottak ma már nem csináltatnak ruhát, pedig valamikor ők voltak a legjobb meg,rendelőink. Még nem is olyan régen az emberek évente három, sőt volt olyan, aki négy ruhát csináltatott. Ma nagyon kevesen vannak azok, akik egy ruhát csináltatnak évente. A ruhát ma átfordittat- ják, vagy kimosatják és kipucoltat- ják, de uj ruhára nem tudja magát elszánni szinte senki. A szabóiparban egészen bátran állithatom az utóbbi négy éven belül nyolcvan százalékkal csökkent a munka forgalma, jövedelemben pedig még ennél is sokkal nagyobb a csökkenés. A közönségnek nincsen pénze és ennek tulajdonítható az is, hogy olyan keveset kínál a szabónak a munkáért, hogy azt el sem lehet sokszor vállalni, mert ráfizetéssel kellene megcsinálni. Az adóm kérem ugyanannyi, mint a legnagyobb kereset idején volt. A szabóipar elérkezett a haldokláshoz. A jövőben nem sok a reményem — fejezte be rezignáltan a szabómester. Kocsi, ló sok van Halason. Ahol kocsi van meg lő is, ott szükséges a lószerszám. Nézzük, mit mond erről a szíj jár tó. A szijjártó csaknem dühbe gurul, amikor kérdezem, hogy van. — Hogy lehetek én a mai világban. Éhezem. Ne tessék rám furcsán nézni, mert csakugyan igy van. Épen csakhogy tengetem magam. Volt nekem valamikor régen munkám rengeteg, alig győztem több munkaerővel, ma ténfergek itt egyedül a műhelyben, épen csak megszokásból. A szijjártó iparban százszázalékos mun- kacsökkenés van. Ma a szerszámot megdrótozzák házilag, meg rossz istrángokkal pótolják, egy évben egy uj szerszámot sem adok el, pedig mondom nagyon keresett műhelyem volt. Javítás is alig van. A jövőről annyit tudok egyelőre, hogy nemsokára becsukom a műhelyt. Cipő, csizma valószínűleg kell mindenkinek, meglátogatom tehát a cipészmühelyt. A műhelyben ketten vannak a mester, meg az inas. Segédet már nem tart. Valamikor három segéddel dolgozott, sok munkája volt, vígan fütyürészett, ma nagyokat sóhajt és semmihez sincs kedve. Legkevésbbé az éleihez. — Hogy nekem, hogyan megy — mondja. Tessék körülnézni itt nálam. Munka nincs, javítás sincs, uj cipő esináltatás meg épenséggei nincs. Az adóm ugyanannyi, mint a jóvilágban volt, üzletbér, kiadás ma is megvan, de jövedelem az igazán semmi. Százalékba kifejezve minden cipésziparost beleszámítva a csökkenés az utóbbi két-három esztendőben kilencven százaléknak felel meg. A jövedelem arra sem elég, hogy az ember jóllakjon, meri kenyérnél egyébre ma alig jut nekünk dolgozó kisiparosoknak, akik úgy látom a jövőben, hogy gyors iram” ban fogunk valamennyien lemondani az iparunkról, ha az idők így alakulnak tovább. Lakatosmühelyt kerestem a városban. Vagy nem dolgoznak bennük, vagy nincs otthon a gazda, miért is lenne attól a munkától, ami úgy sincs. Végre ráakadtam egy lakatos- műhelyre. Bent némi kalapácsütések valóban voltak, de maga a műhely nem mutatta a munka képét. A lakatos a következőket beszélte el: — Munka alig akad. Én magam sem tudom miért tartom még fent a műhelyt, amikor munkára, alig van kilátásom. Nem kell ma. senkinek sem a lakatosmunka, aki tudja, az házilag, kontárszerüen végzi vagy végezteti el, uj munka, vagy pláne nagyszabású munka ma nincs az egész városban. Elmennék én szívesen vidékre is már segédmunkásnak, de munkaalkalom nincs, de ha esetleg akadna is valami kis munka, akkor sem mehetnék el. Családomat es házacskámat nem hagyhatom itt. Tessék elhinni, hogy már nem is dohányzóm, pedig szerettem a cigarettát, kenyérrevalóm is csodálkozom, hogy még akad a háznál. Ugyanígy van a kovácsmester is. Nagyon kevés munkája akad ugyan még, de mind apró dolgok, lópatko- lás és hasonlók, de a gazdák azt is a lehetőség határáig halasztják és csak akkor keresik fel a kovácsot, ha már tovább nem várhatnak a patkolással. Ezen túl aztán megszűnt minden munka. De meg lehet állapítani azt is, hogy Halason van nagyon sok olyan kovácsmühely, a hol hetekig nem fütik be a parázs- kohót, ami azt jelenti, hogy ezeken a helyeken semminemű munka nincs. Innen az asztaloshoz látogattunk el. Hát ennél siralmasabb helyzetben sem volt még, ez a szintén egyik legfontosabb iparág. A fűrész pihen, a gyalupad olyan forgácsmentes, mint ahol már régen nem dolgoztak. Az asztalos a következőket mondja: — A munkánk a lehető legkevesebb. Napról-napra csökken. Nem az а Ъ aj, hogy sokan volnánk asztalosok, mert a jobb időkben ezt meg sem éreztük. Olyan számban akadt munka, hogy jutott mindenkinek belőle. Építőipari asztalosmunkánk nincs, butorasztalosi pedig még annál is kevesebb. Ki vesz máma bútort. Csak az, akinek feltétlenül muszáj, de még az is inkább használt állapotban veszi meg szükséges bútorát, semhogy azt az asztalosnál csináltatná meg. Apró javítások, itt-ott, ez az egész, ami máma az asztalosiparnak megmaradt. Ha ez igy tart, valamennyien koplalni fogunk, mert kenyérre alig telik abból, amit keresünk. Hasonló, sőt még komolyabb a panasz a bognárnál és kádárnál, pedig ezek is olyan iparosok, akiknek a gazdákkal van leginkább dolguk. Hordót ma nem vesz senki, minek is venne a három filléres mustnak, kocsijavitásokat sem enged meg magáinak csak egy-két ember, a többi összetákolja a kocsikerekét, úgy, ahogy épen tudja. Az asztalos, bognár és kádáriparban le sem mérhető százalékkal a munkacsökkenés. Esik a hó, jön majd az esős idő, itt volt a kemény hideg, nézzük meg a kalap és sapka ipart. A kalapos a következőket mondja el: — Uj kalapot nem vesz senki, mindenki javíttat, átfestet, ami kevés kalapot Halason megvettek, azt a vásárban vették és nem helyi iparostól. A kalapot, akármilyen olcsó áru legyen is az, mindenki drágálja és alku közben sem sikerül elérni azt a legkisebb árat, amely az ipar munkáját csak megközelítőleg is megfizetné. A kalapiparban száz százalékkal esett a forgalom és igy a jövedelem is. Szobafestők, mázolók csaknem teljesen munkanélkül állnak. Mit lehet munkanélküliek munkájáról írni. Semmit. Borotválkozás közben a következőket mondja a borbély: — A borbélyiparban már olyan nagy a munkanélküliség, hogy annak a száma egyenesen ijesztő. Az emberek leredukálták a borotválást. Aki azelőtt naponta borotválkozott, к ét" szer hetenként borotválkozik, vagy egyszer. De még jó, ha ennyiszer fölkeres, mert ma nagyon sokan odahaza zsilettel borotválkoznak és csak hajnyirásra jönnek be a borbélyhoz. A borbélyipamak azonkívül nagy sérelme az, hogy Halason nagyon el vannak szaporodva a kontárok, olyanok, akiknek nincs űz* létük, de eljárnak házakhoz borotválni. Ezeket nem lehet ellenőrizni és igy azok még adót sem fizetnek. Panaszzuhatag, siránkozás, keserves élet-halál küzdelem ma a halasi kisiparosság élete, ha ugyan ezt éleinek lehet nevezni. Vájjon ki és mikor fog a hóna alá nyúlni ennek a derék társadalmi osztálynak. M-y. A hősi halottnak hitt szánk/ földműves és u/ból férhezment feleségének regénye Tizennégy év után tudta meg az asszony, hogy két nagy gyermeKének apja él és közös háztartásában élő asszonyától öt gyereke született A háború a legnagyobb regényíró. Alig hihető, különös esetek alkotója, amelyeknek hosszú időre kihatása van. Ki gondolta volna el az alábbi példátlan, fantasztikus történetet is, amelynek utórezgései most játszódnak le Kecskeméten. M. G. 27 éves szanki földműves 1915 dec. 16-án házasságot kötött Sz. M. 25 éves hajadonnal. Katona volt. A 8. honvéd tüzérezrednél szolgált, harctérre került és alig két éves házasság után 1917-ben megszűnt köztük a kapcsolat. Az asszony nem kapott levelet, semmi hir sem jött a családhoz. Közben Kecskemétre került az asszony s 1921-ben a holt- tányilvánitást kérte, amit a járásbíróság el is rendelt. Az anyakönyvbe 1921 márc. 18-án el is könyvelték a férjet, mint hősi halottat. Az asszony magára maradt két fiú gyermekkel és Kecskeméten telepedett le, ahová családi kapcsolatai hivták. Otthon azután megismerkedett R. A. földművessel, az ismeretségből szerelem lett és a 30 éves földműves 1929. okt. 19-éíi egybekelt a 40 éves asszonnyal s magához vette a két fiú gyermeket is. Két évig mi sem zavarta a családi harmóniát, amikor a múlt év nyarán az asszony fivére meglepetést keltő híradóssal érkezett haza Budapestről. — Találkoztam a Gáborral — mondta. — Miféle Gáborral? — A volt uraddal. Bombaként hatott a hihetetlennek tetsző hir, de nem sokáig váratott magára a hivatalos értesités sem. Ez pedig az anyakönyvi hivatalhoz érkezett Pestről, amelyben jegyzőkönyvek csatolásával kérték fel a hivatalt a regényes história további kibogozására. A jegyzőkönyvből kitűnt, hogy az elhaltnak hitt férj 1918-ban, mint tizedes leszerelt és Budapesten közös háztartásra lépett K. R. munkáslánnyal, akivel azóta is együtt él és az együttélésből 5 gyermek született, 3 időközben meghalt. Az együtt élést most törvényesiteni akarják és az előző házasság érvénytelenítését kérik. Wiszkidenszky Dénes dr. anyakönyvvezető az iratok alapján beidézte R. A.-t és felesését. R. A. bement az anyakönyvi hivatalba, ahol jegyzőkönyvbe foglalták vallomását. Megnyugtatják, hogy nem történik semmi baj, a törvény értelmében hatálytalanítják az előző házasságot, ha mind a két fél kinyilvánítja, hogy nem kívánja a további együtt élést az első házasféllel. Ez meg is történt, mert M. G. már jegyzőkönyvbe mondta ezt a szándékát, amit annál is inkább megtett, mert hiszen az 1919 óta közös háztartásban élő másik asszonnyal akar egybe kelni. A járásbíróság a bevizsgált adatok alapján a holttányilvánitást már hatályon kívül helyezte és ha a hátralevő formaságokon is túl lesznek az érdekeltek, a regény megnyugvást kelte en hamarosan véget ér.
