Kiskunhalas Helyi Értesítője, 1931 (31. évfolyam, 1-104. szám)

1931-01-31 / 9. szám

4 oldal Kiskunhalas Helyi Értesitöfe január 31 A gazdák és az uj adókivetés A pénzügyminiszter is megállapítja a mezőgazdaság dekon­junktúráját — A számítások szerint a gazdaságok nagyobb része veszteséggel zárta a múlt évet, A jövedelem- és vagyonadó kive­tési munkálatainak egyöntetűségét a pénzügyi kormány úgy biztosítja, hogy évenként előírja az adóható­ságok által követendő irányelveket. Az erre vonatkozó legújabb rendelet néhány nappal ezelőtt megjelent. Az ebben foglalt szabályok lesznek al» kalmazandók tehát a folyó évi kive­tés során. Az 1931 évre a rögzített adókat még e hó végéig lehet felmondani Halason is, különösen a birtokosok részéről több százan mondják fel rögzített adójukat és uj kivetést kér­nek. i Az agrárképviseletek behatóan fog­lalkoznak a mezőgazdaság megadóz­tatásával s ezzel összefüggésben a kivetés irányítása céljából kiadott rendelettel A gazda társadalom fel­fogását az Országos Mezőgazdasági Kamara a következőkben vázolja: — A körrendelet utasítja a pénzügyi hatóságokat, hogy a mezőgazdasági üze­mek valóságban elért tiszta jövedelmét igyekezzenek mindenkor megállapítani és felhívja figyelmüket, hogy az elmúlt gaz­dasági évben (tehát 1930-ban) a rossz értékesítési költségek, továbbá az ala­csony terményárak károsan befolyásol­ták a mezőgazdasági üzemek iövedel. nmezőségét. Vagyis a rendelet utasítást ad az igazságos adóztatásra és arra, hogy a pénzügyi hatóságok vegyék fi­gyelembe a mezőgazdaság dekonjuktu- ráját. A valódi jövedelmet kül megál­lapítani. — A gazdatársadalom örömmel veszi tudomásul, hogy a pénzügyminiszter az aiája rendelt pénzügyi hatóságokat a mezőgazdasági üzemek valósággal elért jövedelmének megállapítására utasítja s hogy számot vet a kedvezőtlen jöve­delmezőségi viszonyokkal is. Mivel azon­ban a hibák voltaképpen a kivetési el­járás alapjául szolgáló rendeletben gyö­kereznek, megnyugtatásul csak az szol­gálna, ha az adót kivető hatóságoknál a rendeletnek megfelelő visszhangja is tá­madna a szakítva az adó kontingentálá- sával, a merőben téves becslési eljá­rásokkal, tényleg a valódi jövedelem megalapítására törekednének. A közelmúlt napokban tartottak érte­kezletet a mezőgazdasági kamarák igaz­gatói és szakelőadói az Országos Mező- gazdasági Kamarában és gondos, szak­szerű számításokat végeztek a külön­böző nagyságú, belterjességü és külön­böző fekvésű mezőgazdasági üzemek jö­vedelmezőségének megállapítására. A számítások azt mutatták, hogy 1930-ban mezőgazdasági üzemek nagyobbrészt nagyságra és belterjességre való tekintet nélkül veszteséggel zárták le az évet. Túlzás volna azt állítani, hogy mező- gazdasági ingatlanokra jövedelemadót ki­vetni ma már egyáltalában nem lehet. Eltekintve a bérbeadott ingatlanoktól, vannak saját kezdésben álló oly kivéte­lesen kedvező helyzetben lévő üzemek is, amelyek akár egy, akár több szeren­csés körülménynél fogva még a mostani mostoha viszonyok között is tudnak jö­vedelmet produkálni. Ezek azonban a ritka kivételek. A rögzített adótételek feloldása. | — A rendeletnek van még sok, »agyon J helyes intézkedése, amelyek meg voltak már a múlt évi rendeletben is. Csak az a kár, hogy a gyakorlatban nehezen érvényesültek az adók kivetésénél. Le­hetetlen azonban szó nélkül hagyni a rende’etr.ek egy nagy hiányát: a rögzí­tett jövedelem adótételek általános felol­dásának elrendelését. — A jövedelemadó rögzítését a legki­sebb adózóknál éppen a mezőgazdasági kamarák indítványára és hosszas sürge­tésére valósította meg a pénzügyi kor­mány. Abban az időben még a mező­gazdaság jövedelmezőségében bizonyos állandóság látszott s amig a rögzítés egyik oldalon mentesítette az adózók nagy részét a komplikált rendszerű éven- kinti bevallással járó zaklatástól, a másik oldalon a pénzügyi hatóságok mentesül­tek egy jelentékeny munkától s igy mód­jukban lett volna a felmerülő kivetések­nél nagyobb körültekintéssel és alapos­sággal eljárni. Mire azonban a rögzítés életbelépett: bekövetkezett a mezőgazda- sági termelés válsága, ami azóta is ál­landóan súlyosbodott. A rögzitett jövede­lemadók magas terményárak alapulvéte­lével kiszámított jövedelmeken nyu­godtak, úgy hogy a valóságtól már az e’sö évben messze eltávolodtak. A rögzí­tés maga úgy az adózók, mint a pénz­ügyi hatóságok szempontjából feltétle­nül helyes és célszerű intézkedés, de csak megfelelő időben, mikor a jövedel­mezőségben meg Van az az állandóság, amit a rögzítés feltételez. — A rendeletből is kitűnik, hogy a jövedelmezőségben állandóság nincsen, hiszen elrendeli, hogy az újból megálla­pított jövedelemadóalap, ha az nyomasz­tó gazdasági viszonyok, alacsony ter­ményárak miatt állapíttatott meg, az ui adóalap a következő évekre nem tartható fenn és mindaddig uj vallomás tételére kell az adózót felhívni, mig jövedelmi, illetve kereseti viszonyai nem állandósulnak. Ez az intézkedés már ma­gában véve is igazolja a rögzítések ál­talános feloldásának szükségességét. En­nek ellenére sem tudta a mezőgazdaság elérni, hogy a rögzitett adóalapok hi­vatalból feloldassanak. — E követeléssel szemben felhozható az az érv, hogy a rögzitett adóalap újbóli megállapítását bárki kérheti a tör­vényes határidőn belül. Ez igy is van. De eltekintve attól, hogy a rögzítésben érdekelt gazdák legnagyobb része nem jártas annyira az adótörvényekben, hogy jogait ismerné, eltekintve az általánosan ismert káros nemtörődömségtől, ez az érv alapjában helytelen volna. Mert olyan helyzetet védene, mely általában igazságtalan és rossz és csak a kivétel, a jogorvoslat, a felmondás hozná a kivetést közel a valósághoz. Holott a rendszernek olyannak kell lenni, hogy az általában megfeleljen és az átlagtól eltérő eseteket, a kivételeket utasitsa a jogorvoslat terére. JÓT TESZ!!! önmagával és rádiójával, ha V ALVÓ csövet h a s 2 n á 1. Ne fogadjon el mástl HÍREK — Előfizetések szives megújítá­sára kérjttk tisztelt olvasóinkat. — A Stefánia közgyűlése. A Stefánia Egyesület február 12-én d. u. 3 órakor tartja évi közgyűlését, amelyre a tago­kat ez utón is meghívja az igazgatóság. — A halasi postánál 31-én egy órával később zárják le a pénztárt. A helybeli postahivatal értesíti a kö­zönséget, hogy tekintettel a február hó első két napjára eső ünnepekre és hogy a feladni szándékolt pénz­küldeményeiket még január 31-én fel­adhassák, a postahivatal január hó 31-én, este 5 óra helyett 6 órakor fog pénztárt zárni, amely időig utal­vány és csekk be- és kifizetéseket teljesít. — Vetített kép:s előadás. A Kiskun- halasi Református önképzőkörben 1-én, vasárnap d. u. 5 órakor tartandó isme­retterjesztő előadáson Jeremiás Lajos tanár »a cserkészet jelentősége* címmel vetifettképes előadást tart. Kisérő mű­sorról gondoskodás történik. — A népszámlálás eredménye a Já­noshalmái járásban. A beérkezett je­lentések szerint a január elején meg­tartott népszámlálás eredménye a já- noshalmai járás területén a követke­ző: Jánoshalma 14.916 (1920-ban volt 13.437), Mélykút 8014 (7683), Borota 3714 (3244), Kisszállás 1807 (2033), Rém 1612 (1539) lélek. Bácsbokod lakosainak a száma 4415 (3916.) — Pettye« bankett. Az oltáregylet február negyedikén, este fél 8 órai kezdettel a róm. kát. Önképző körben megtartja Pettyes bankettjét az or­gona javára. — öngyilkosságot követett el egy kalocsai ügyvéd. Dr. Czukor Hugó kalocsai ügyvéd, eddig még nem tisztázott okok miatt önkezével ve­tett végett életének. A szerencsét­len véget ért ügyvéd kedden reggel még sétálgatott az utcán, sőt bíró­sági tárgyalásokon is részt vett. A törvényszék épületéből eltávozva a Kereskedelmi Egylet helyiségébe ment s itt egyik félreeső helyen, vékony zsinegre felakasztotta magát. A szomorú eseményt az egylet szol­gája vette észre, akinek feltűnt az ügyvéd hosszú távolléte, de mire a bezárt helyiségbe bejutott, dr. Czu­kor Hugó már kiszenvedett. — A Kiskunhal isi Református önk. Kör évi rendes közgyűlését február hó 8-án délután 3 órakor tartja egyesület) helyiségében. Amennyiben a kör tagjai kellő számban meg nem jelennének, a közgyűlés az első gyűlést követő vasár­nap, február 15-én délután 3 órakor fel­tétlenül megíartatik, Tárgy: 1. A választ­mány jelentésa a kör működéséről. 2. Zárószámadások kimutatása. 3. Felment­vény megadása. 4. Az uj évi munka- programm és költségelőirányzat megál­lapítása. 5. Indítványok, melyek 8 nappal a közgyűlés előtt az elnökségnél beje­lentőn dők. 6. Tisztikar, választmány tag­jainak megválasztása, számvizsgáló bi­zottsági tagok választása. — A püspöki kar és a vasárnapi munkaszüneti moagalom. A vidéken tudvalevőleg még nincsen teljes va­sárnapi munkaszünet. Vasárnap dél­előtt 10 órakor kell bezárni az üz­leteket. A teljes vasárnapi munka­szünetért indított mozgalomhoz most a püspöki kar is csatlakozott és fel- terjesztést intézett a földművelés­ügyi, népjóléti és kereskedelmi mi­niszterekhez, a vasárnapi teljes mim- kaszünet érdekében. — Tanyai azt. misék. A róm. kát. egyház szeretettel értesíti híveit, hogy február 1-én vasárnap Rekety- tye pusztán, február 8-án Bogárzón, február 15-én pedig Felsőbalotán tart szentmisét és szentbeszédet. — Elégett egy jánoshalmai autó a dunavecsei országúton. Schwarcz Gyula jánoshalmai bérautós csukott kocsijával igyekezett Bagó Gyula já­noshalmai lakos csütörtökön este Bu­dapestre. Eddig még ki nem derí­tett okból a dunavecsei országúton, ahoi hatalmas töltés van, az autó lámpái elaludtak. / Bagó Gyula kocsivezető ugyanabban a pillanat­ban rémülten vette észre, hogy a ko­csi kormánykereke is felmondta a szolgálatot. A nehéz, ötszemélyes autó nagy sebességgel nekirohant a betonkorlátnak, azt áttörte és feltar- tózhatatlanul zuhant a nyolc méter mély árokba. A véletlen szerencse folytán azonban az autó nem borult fel, hanem álló helyzetben hatalmas robbanással kigyulladt s nagy lán­gokkal égni kezdett. Bagó Gyulának még volt annyi ideje, hogy kiugrott íaz autóból s igy megmenekült a bor­zalmas haláltói. Az autó felsőváza teljesen elégett. — A magánóvoda tandiji február 1-töl 8 pengő. — Farsangi teiest. A Kiskunhalasi Ref. önképzőkör mint már jeleztük is, február 8-án, vasárnap este 8 órai kez­dettel igen jósikerünek ígérkező, vidám csa’ádias teaestét rendez, mely iránt már is nagy az érdeklődés. Részvételi jegy ára személyenként tea sütemény- nyel és felvágottal 1 pengő 50 fillér. A részvéte’re szóló aláiróiveket már ki- bocsájtotlák, me'yek a kör tagjainál, vagy a kör gondnokánál rendelkezésükre áil az érdeklődőknek. i — Vásárhelyre megy Halmi szín­társulata. Jelentettük, hogy az el­múlt héten Vásárhelyen járt dr. Bar- kóczy Elemér, Halmi Jenő színigaz­gató társulatának titkára, hogy Soós István dr. polgármestertől a társu­lat vendégjátékának céljaira a Fekete Sas nagytermének átengedését kérje. A polgármester megértéssel fogadta a kérelmet és nagytermet átengedte a Halmi-társulat részére, mégpedig azzal a feltétettel, hogy a színigaz­gató esténként 40 P bért fizet s ezenkívül természetesen gondoskodik a terem fűtéséről és világításáról is. A feltételeket tartalmazó engedélyt, tegnap adták ki dr. Barkóczy Elemér titkárnak, aki köszönettel vette a pol­gármester jóindulatú elhatározását és kijelentette, hogy a jelenleg Oroshá­zán játszó színtársulat február 10-én kezdi meg vásárhelyi vendégjátékát. — Február 2-én, Gyertyaszentelő napján közvetlenül a litánia után az oltáregyesület megtartja alapítási év­fordulójának diszgyülését. ünnepi szónok Filó József kunszentmikló« esp. plébános. — Pécsett 25 százalékkal több a nő, mint a férfi. A pécsi népszám lálás egyik meglepetése, hogy a nők száma 25 százalékkal magasabb a a férfiakénál. ■— A legényegyesület február el­sején tartja évi közgyűlését, melyre a tagokat és pártolóit szeretettet várja a vezetőség. — Székrekedés .Tudományos meg­állapítások megerősítik, hogy a ter­mészetes »Ferenc József« keserüviz a makacs székszorulás mindenféle je­lenségeinél a legjobb szolgálatot te­szi.

Next

/
Oldalképek
Tartalom