Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1927 (27. évfolyam, 1-105. szám)

1927-09-07 / 72. szám

2 szeptember 7 Az Országos Presbiteri Értekezlet tagjai Rothermere lordot,valamint Mussolini minisz­terelnököt meleghagu táviratban üdvözölték Vasárnap folyt le mintegy 3000 református presbiter részvételével, a másod к Országos Presbiteri Érte­kezlet, a Vigadó termeiben. Kilenc órakor kezdődtek az ünnepi isten­tiszteletek. A Kálvin*téri templom szent szolgálatát Baltazár Dezső dr. püspök látta el. Az istentiszteletek után a presbi* terek nemzetiszinü szalaggal átkötött bibliákkal a Szabadság*térre vonul­tak, ahol körülállották az irredenta szobrokat és a bűnbánati zsoltáro* kát énekelték, majd pedig némán elhelyezték a határszéli presbitériu­mok küldöttei a hazulról hozott me- zeivirág koszorúkat. A Szabadság* térről a Vigadóba vonult az egész közönség, amely teljesen megtöltötte a hatalmas termet. Némethy Béla dr. tanácsnok, Be­nedek Sándor, Borsos Károly és Do!ó Sárdor felszólalásai után He­gedűs Lóránt lépett a mikrofon elé. — Azt akarjuk, hogy ifjúságunk a bibliára építse jövendőjét, Olvassuk a bibliát... Térjünk vissza a Jézus keresztjéhez, eszméihez: szeressük ezt a népet szegénységben, fájdal* mában. Ezután Baltazár püspök kezdett el­nöki beszédébe. Megindult hangon parentálta el Dégenfeld József gróf főgondnokot, majd megemlítette a a református eg>ház kérdéseit. De mindezeket meghaladja jelentőségé­nek oszlopos aktualitásával az a for­dulat, amely Rothermere lordnak nyilt felléptével lett nyilvánvalóvá. Ezeknél a szavaknál a közönség felállt és percekig éljenezte Rother* mere lordot. — E fordulat lelkiílemzésénél — folytatta tovább Baltazár püspök — nem akarok külömbséget tenni katolikus és protestánsok között, de kiemelhetjük, hogy a kedvező hely* zet kialakításában a protestáns nem­zetközi kapcsolatok felvételének és mélyítésének volt oroszlánrésze. Ezután egyhangúlag elfogadták a kormányzónak, Mussolini miniszter* elnöknek, majd Rothermere lordnak küldött üdvözlő táviratok szövegét. Délben a Margitszigeten diszebéd volt, melyen Baltazár püspök a kormány* zóra mondott pohárköszöntőt, Puky Endre pedig a reformátusság veze* tőit éltette. Délután fél 5 órakor folytatták ugyancsak a Vigadóban az értekez* letet. Baltazár püspök üdvözölte a Presbiteri Világszövetség tagjait, majd a Világszövetség tagjai szól­tak egyenként. A második deklaráció arról szólt, hogy mit kívánunk a külföldi reformátusoktól. A deklará­ciókat egyhangúlag elfogadták, majd Ravasz László püspök mondott ün­nepi beszédet a magyar presbiter hivatásáról. Ország—Világ Lord Rothermere kijelentette (A Kárpátokban lesz még magyar nyár ; Pozsony, Kassa, Nagyvárad, Kolozs­vár a magyaroké lesz bizonyosan.) Az idei szezonban kétszázhusz- ezer fürdővendég fordult meg a Ba­latonon. Búd pézügyminiszter jelen* tése szerint az állami bevételek az elmúlt költségvetési évben 108 millió pengővel haladták meg az előirány­zatot. — Október 20-án leplezik ía a budapesti Kossuth szobrot. — Va­sárnap délelőtt lesz a hagyományos pusztaszeri Árpád ünnep. — Bethlen miniszterelnök szeptember 8 án es­télyt ad az ORLE gyűlésen megje­lenő református előkelőségek tiszte­letére. , « Kiskunhalas Helyi Értesítője Az uj kórház építését csak a jövő évben kezdhetik meg f ,U| terv kidolgozása és a utak késleltetik A halasi uj kórház építésének vajúdó ügye az utóbbi hónapokban már ugylátszott, mintha befejezett tény lenne és sokan már tudni­vólték azt is, hogy a legközelebb már hozzá is fognak az építési munkálatokhoz. Ebben a város közönségét rend­kívül érdeklő ügyben lapunk munka­társa feltétlenül jól beavatott helyről a következőket tudta meg. Az uj kórház építésének terveire, mint ismeretes és lapunk is jelen­tette annak idején a város pályá­zatot hirdetett, д pályázatra sok terv érkezett be, de a pályázat értel­mében csak hármat díjaztak. л többi terv szintén jó volt, sőt voltak köztük igen szép sikerű mun­kák, de mind olyanok, amelyek felülmúlták volna a kórház építésére Amint már előző számunkban megírtuk, Kecskemét mellett meg­kezdik a földgázkutatás élőmunkáit. Erről a kérdésről Pékár Dezső dr., a báró Eötvös Geofizikai Intéze* vezetője a következőkben nyilatko­zott; — A Duna—Tisza köze egy ré­szének földalatti térképe készen van. így Lajosmizse, Nagykőrös, Kerek­egyháza és Kecskemét közötti részt, le Izsákig már korábban feldolgoztuk. A kutatásokra az 1911. évi nagy földrengés hívta fel a figyelmet, amikor vezetésemmel expedíció indult e vidék talajainak felméré­sére. Feltehető, hogy Kecskemét kör­nyékén földgáz található, éppen ezért a tudományos szempontok mellett A Halas—kecskeméti ut mentén elterülő földek gazdáinak álmaik álma már hosszú évek óta az elha­nyagolt közút kiépítése. Az ut kiépítésére számtalan Ígé­retet kaptak a gazdák, mig most, amint azt már előző számunkban megírtuk, az ut építését megkezdik, még pedig — Halason, Az útépítésekről munkatársunk illetékes helyen az alábbi felvilágo­sítást kapta: — A kereskedelmi miniszter át­irata, amely nemrég érkezett meg Pestvármegye törvényhatósági bi zottságához, a Halas—kecskeméti ut építését megoldja, a megvalósulás felé viszi. A miniszter helyt adott annak a kérelemnek, ame’yet Halas város részéről terjesztettek el5, hogy a Halas—kecskeméti utat ne Kecs­kemét felől kiindulva építsék ki, ha­nem Halasból kiindulva. Ez a megol­dás főleg azt a célt szolgálja, hogy a Halas—SÓ3tó—soltvadkerti összeköt* tetést biztosítani lehessen. A kiépítést az 1927—28. költségvetési évben megkezdik. — A kereskedelmi miniszternek ez az elhatározása lehetővé teszi, hogy a városból a Sóstóig kivezető ut minél előbb kiépüljön, mert hisz ez képezi a Halas—kecskeméti útnak szokásos adminisztrációs a munkálatokat rendelkezésre álló összeget. Ilyenformán tehát úgy határozlak, hogy az egyik tervet kiadják bizo­nyos, a teh9rbiróképességnek meg­felelő revízióra. Ebben az ügyben egy bizottság is alakult már, amely meg is tartotta első ülését és a továbbiakban fogja letárgyalni az ügyet. A bizottság által elfogadott tervet ezután a város közgyűlése elé fogják terjeszteni jóváhagyás végett és azu­tán terjesztik föl hasonló célból a népjóléti minisztériumba. Ez az adminisztrációs ut termé­szetesen bonyodalmasnak ígérkezik, úgyhogy abban az esetben, ha a minisztérium sem fog akadályt gör­díteni, ekkor a jövö évben remény van arra, hogy az uj kórházat föl fogják építeni. Ebben az évben azonban semmiesetre. gyakorlati értékkel birnak a méré­sek. Hogy esetleg hol található majd földgáz: Kecskemét közvetlen kö­zelében, vagy jóval távo­labb, azt persze nem tudhatjuk. Mihelyt a budapesti kutatásokkal ké­szen leszünk, azonnal elindul expe­díciónk Nagykörösre s megkezdjük Nagykörös. Kecskemét, Kécske kö­zötti terület mérését az Eötvös- ingával. — Az expedíció saját vezetésem mellett folytatja az 1911 ben már megkezdett munkát, amely termé­szetesen kiterjed a gyakorlati hasz­nosításra, igy a földgáz kutatására is, mert tudvalevő, hogy e tájon sejtik a földgázt a régebbi kutatá­sok is. A mostani mérésekkel azután teljessé válik a Duna—Tiszaközének földalatti térképezése. első szakaszát Eszei kapcsolatban közölni lehet, hogy az állam a városháza sarkától a kórházig az utat kiskockával megcsináltatja, (ez évben a postáig, később pedig to­vább), onnan folytatólag pedig az Óvoda uccán, a Jókai uccán át a Sóstóig makadán ut lesz, — A közigazgatási bejárás — mint ismeretes — szeptember 22*én lesz. A tervek készen vannak s most már az államópitészeti hiva­taltól függ, hogy az idén hozzá­fognak-e az útépítéshez. Még az nincs eldöntve, hogy az állam házi­lag készítteti el ez utat, vagy pedig vállalkozónak adja oda. — A Halts—kecskeméti útnak a Sóstótól való továbbépítése már későbbi időre marad. A Sóstótői kezdve legnagyobb ‘részben az ut magánosok földjén halad keresztül, amit előbb az államnak ki kell sa* játitania és csak azután foghat hozzá. Ennek a költségeit az 1928 — 29. évi költségvetésbe vették fel. — A Halas—jánoshaímai útnak a kiépítése most már teljes erővel folyik. Eddig a kőszállitás késleltette az építést. Az útból 150—180 folyó­méter már készen van, remélhető, hogy Fehértó állomásig október ele­jére el is készül, Továbbépítése 3 esztendő alatt nyerhet csak befe­jezést. — A város közönségének fontos, hogy a fehértói állomástól az ut a fehértói tőig is kiépüljön. ügy tudom, hogy a város polgármestere ez irányban már lépéseket tett az illetékes tényezőknél, A városi szakosztály ülésen letárgyalták a város költségvetését A város képviselőtestülete hétfőn délelőtt tiz órakor a városi közgyűlési teremben szakosztályi ülést tartott, amelyen letárgyalták a város 1928, évi költségvetését. A szakosztályi ülés igen gyér ér­deklődés mellett folyt le. A költség­vetést pontról pontra Hofmeister Gyula főszámvevő ismertette. A szakosztály a költségvetést letár­gyalta és azt a szerdai közgyűlésnek elfogadásra ajánlja. Itt említjük meg, hogy tekintettel több közgyűlési pont fontosságára, a közgyűlés iránt nagy érdeklődés nyilvánul meg. * A polgármester hétfőn közgyűlési pótmeghivót boesájtott ki egy pót- tárgysorozattal, amely a következő: Az Eötvös és más uceák járdáinak asszíalttal leendő átburkolása tárgyá­ban a V. tanács javaslata. Egy katonaszökevényt visszakergetett a honvágy Gyalog szökött meg з biciklivel szökött vissza Tóth József utászhonvéd Vasárnap estefelé az egyik rendőr­őrszem figyelmes lett a Mélykúti ut felöl jövő egyik kerékpáros utasra, akinek a kerékpárján nem volt szám. A rendőr az utast feltarlóztatta és leigazoltatta Az igazolás során ér­dekes dolgok derültek ki a magát Tóth Józsefnek nevező egyénről, aki katonaszökevény. Tóth József elmondta, hogy 1926- ban gyalog szökött át Jugoszlávia területére, miután csapattestétől az első honvéd utászoktól megszökött. Ezután Jugoszláviában szerb meg­szállott területen majdnem minden helyiséget bekalandozott, de mint mondja, az utóbbi hetekben már annyira erőt vett rajta a honvágy, hogy visszajött. Átjött a határon kerékpáron és He lison át akart tovább jutni a főváros felé. A rendőrség őrizetbe vette a visszaszökött szökevényt és ellene az eljárást megindította. Я lll—lll Illi I MIIÉI III" Ingatlan eladások a városban Locskai Mihály (nős volt Vonya Júliával) megvette Locskai Erzsébet Gábor és Mária */» rész be'telkes ház részüket 1200 P*ért, Gaái Lajos nőtlen, nagykorú, földbirtokos, Felső- szállás pusztai 4 számú lakos meg­vette Gadó Lajos és neje 11 hold 857 n. öl Rekettye pusztai szántó, szőlő és legelőből álló ingatlanát 6400 P-órt, Berki Antal (nős Musa Zsuzsánnávai) megvette Pap Sándor 1 hold 419 n. öl Öregszőlőkben levő szántóját 1280 P-ért, Vonya Benő és neje Kis B. Juliánná megvették Far­kas Sándor és neje Gyenizse Eszter 669 n. öl öregszőlőkben levő ingat­lanát 800 P-ért, Szőke Zs, Mihály (nős Ficsor Teréziával) megvette Keinráth Ferencné 5 hold bodogíári szántóját 60,000.000 K-ért, Dr. Szabó Fülöp (nős Grösz Máriával) megvette Nagy V. Istvánná 1 hold 837 n. öl pirtói szántó ingatlanát 18,500.000 koronáért. Kecskemét, mellett megkezdik a földgázkutatás élőmunkáit ■EH­Halasnál kezdik meg a Kecskemét—halasi közút kiépítését Fehértóig az ut október elejére elkészül — A városházától a kórházig szintén kiskocka ut lesz 1 vá m értés köz bent nagy me; nyitc sze ugyn zer, tött í kivül felv friss vágá közö ségle tahin deni fel Sertt szálf 24 f 2 P hús 1 serté fili i SZÍV Gr; váii sl legoi rolhí k£ sírkő ipar Akác ' vá г f t И fi Szöv sári re? A Cl me Ma, к őrska adásé tsg* kitan lovak fog, 8800 rend« а юз védve csak

Next

/
Oldalképek
Tartalom