Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1918 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1918-07-24 / 30. szám

KISKUN-HALAS HELYI ÉRTESÍTŐJE Julius 24. Asszony Mindenki tudja, hogy a katonai I rekviráláskor mindenkitől levonták a I julius 15-től augusztus 15-ig terjedő fejkvótát. A hatóság kötelességéhez képest mindent elkövetett, hogy ez a rekvirálás lehetőleg enyhén folyjon le. Sajnos, a katonai rekviráláskor 27 vaggon gabonát vittek el Halasról. A hatóság a bekövetkező szükség tudatában mindent elkövetett, hogy junius utolsó fele és julius havában a legszükségesebb liszt az ellátatlan lakosság rendelkezésére álljon, amit legnagyobb erőfeszítése mellett sem tudott elérni, habár a v. tanács és a polgármester elhatározta, hogy négy vaggon ruzsot, egy vaggon búzát saját felelősségére megvesz a gaz­dáktól, azt a Haditermény bizomá­nyosa utján beutalja a Gazdasági Gőzmalomba és megőrölteti, de nem kerülhette el, hogy ezt a határozatát alispán, kormánybiztos és a Hadi­terménynek be ne jelentse. És jelen­tésére a Közélelmezési Miniszter nyilvános rewdelete válaszolt, mely szerint a mostani prémiumos gabo­nából az ellátat lanok részére vá­sárolni nem lehet. Ily körülmények között utazott fel Budapestre a polgármester lisztnek minden áron való előteremtésére. Sikerült is összesen 206 zsák lisztet a pillanatnyi szükség csillapítására kieszközölni, azonban a gabona vá­sárlásra engedélyt kapni nem lehe­tett. Annak kijelentése mellett, hogy ez a lisztkészlet csak 10 napra szól és minden további 10 napra újabb utal­ványozás fog történni, a polgármes­ter bizonyos fokú megnyugvással tért haza. ügy vélte, hogy ezzel az asszonyok lisztért való zajongásának alapját elvette. Ámde nagy ámulatára hallani kellett, hogy az asszonyok nagy tömege fenyegető állást foglalt a hatóság ellen. Senki sem akarja Halason tudni azt, hogy a városi közigazga­tási tisztviselők közül 11-en hadban vannak, s azok közül a polgármes­ter csak 6 tisztviselőt évek óta kér felmentetni, de mindekkorig kérelmé­vel elutasittatoti; tehát a városnál a régi, rendes munkaerők teljesen hiá­nyoznak. Az uj munkaerők pedig kikből állanak ? Szerb internáltakból és polgárista leányokból, akiknek szak- képzettsége és munkaereje, habár tudásuk és erejükhöz képest dolgoz­nak, — meszire áll a hadbavonult tisztviselők munkaerejéhez és tudá­sához képest. Amikor mindenkinek kell látni, hogy a háborús munka a város­nál megtízszereződött, folyton újabb és újabb dolgok merülnek föl, cso­dálatos, hogy a nagy közönség ezt nem akarja tudni és a késedelemért lázongásra engedi magát felhasznál­tatni. Nincs meg a 50 ezer koronás lopás tettese. Megemlókeztüuk arról, hogy Geb­hard Márton főhadnagy jelentést tett a halasi rendőrségen, hogy Halas közelében a vasúti kocsiból 50 ezer koronát tartalmazó táskáját ellopták. A lopással egy fiatal hadoagyot gyanúsítottak, akinek szülei itt kö­zelben laknak és a halasi főgimnázium nak volt növendéke, állítólag a hadnagy folyton ki- és beszaladgált a vasúti fülkében, mig Gebhard egy pillanatra elszundikált, a fiatal tiszt leszállt a vonatról és magával vitte az értékes táskát. A fiatal tiszt kihallgatás végett háború. | Az uj hadisegély körmönfont szo- ■ cziális munkát, de oly nagy mun­kát hárít a hatóságokra, hogy az eddigi hadisegély munkát ötszörösen túlhaladja, pedig a nagy szakértést és megfontolást igénylő dologban leg­jobb erőket lehet és kell felhasználni. Mindezt az asszonyok nem tudják. Természetes, az éhes gyomornak pa­rancsolni nem lehet. De a nagy munkaidő, ami most is van, és a rettenetetes munkabérek mellett egy életrevaló asszonynak sem lehet éheznie. Am a gazdák panaszkodnak, hogy a nők a hadisegély miatt mezőgaz­dasági munkára nem mennek, holott az otthon ülés nemes mesterségét csak ott lehet érteni, ahol gyermekek különösen kisebb gyermekek vannak a családban, mert a nagyobb gyerme­keket mondhatni dús dijakon lehet szolgálatra adni nyáron. Diktum-faktum, a hadisegélyes asszonyok jónak látják lázongani. Amit az asszonyok tesznek — a hatóságnak nyomok vannak a kezé­ben, hogy ők más izgatóknak a kezében eszközök, mert mindenki, aki valósággal rászorul a segélyre, előleg címén jelentékeny összegeket kaphat a v. pénztárból. Hogy a lázongás megszűnjék, a tanács a polgármester távollétében helyesen elhatározta, hogy közgyűlés hivassék össze, melynek javasoltas- sék, hogy ha kell, a hadisegély ki­osztására fokozatosan akár 500 ezer koronát vegyen kölcsön, mert hiszen tudja, hogy ha az összeírások rend­ben vannak, a szükséges összeget a kir. kincstár azonnal folyósítja, sőt ha nem tenné, még a nálunk befolyó állami adót is felhasználhatja a tanács erre a célra. A közgyűlés feljogosította a ta­nácsot, hogy a szükséghez képest 500 ezer korona kölcsönt felvegyen s utasította a polgármestert, hogy a jelentkező hadisegélyes asszonyok­nak az évi segélyt megközelítő ösz- szeget folyósítsa előlegképpen és gondoskodjék akár 10 uj munkaerő beállításával is a hadisegély össze­írások befejezéséről. Ám mindenki elfelejti, hogy a hadisegély összeirási munkálatokhoz csak szakértő munkásokat lehet al­kalmazni, mert ott nagy pénzekről van szó és azokért a pénzekért a polgármester felelős Ám menjen a hadisegélyes asz- szony előlegért, a polgármester kö­teles a lehető legnagyobb összeget előleg czimén kiutalni. Az összes munkák és a hadisegély teljes fo­lyósítása, legalább, de legeslegalább 2—3 hét múlva meg fog történni. Hosszasan foglalkozunk ezzel a fontos kérdéssel, de szükségesnek láttuk, hogy az egész ügyet a kö­zönség ismerje meg és a hadisegé­lyes asszonyok vegyék elő józanabb eszüket. Halasra jött szombaton, késő este Dr. Bori Benő rendőrkapitánynál történt kihallgatása alkalmával teljesen kide­rült ártatlansága A nyomozás tovább folyik. Köszönet-nyilvánitás. Mindazon rokonoknak, jóbarátokuak és ismerősöknek, kik nevelt jó apánk Nagy S. Sándor és édes jó anyánk Faragó Rozália együttes temetésén megjelentek és részvétükkel fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek, ez utón mondunk hálás köszönetét. Bukovics József és testvere Bukovics Mária. A halasi taniti gyilkosait elfogták. Két szanki szökött katona a gyilkos. — Az egyik megszökött* Megemlékeztünk egyik legutóbbi számunkban röviden arról, hogy Csorba Géza halasi tanitót Szánkon meggyilkolták és kirabolták. Most illetékes helyről a gyilkosság végre­hajtásáról és a gyilkos elfogásáról az alábbiakat közölhetjük : Csorba julius 4-én d. u. 6 órakor apósának tanyájáról, amely Szánk községtől körülbelül 1 km. távol­ságra fekszik, bement a postára, hogy júliusi fizetését, mely innen Halasról küldetett, felvegye. A pos­táról apósának a faluban levő kert­jébe ment, ahol sógora gyümölcsöt szedett. Sógora éppen elvégezte a gyümölcsszedést, amikor az ajtón kijövet találkozott Csorbával, akit egy pohár sörre meginvitált a Kovács­féle vendéglőbe. Innen Csorba egy félórai tartóz­kodás után elbúcsúzott sógorától azzal, hogy hazamegy. Útközben be­tért a jegyzőhöz, Hamari Lászlóhoz, hol egy negyedórát időzhetett. Innen este 10 órakor indult haza. Ahogy a községi útról letért a Se­gesvári tanyájához vezető útra: két szanki illetőségű szökött katona Takács István 20 éves és Szalontai | István 27 éves katona hátulról fokos ; baltával orozva leütötték. Fültövére akkora ütést mértek, hogy áikapcsa is eltörött. Csorba azonnal meghalt. A gyilkosok miután kirabolták, pén­zén megosztozkodtak, otthagyták a gyilkosság színhelyén. Csorbára reggelre találtak reá. Rövidesen megkerült az egyik gyilkos Takács István, kit szere­tője házánál a szekrény alatt ásott gödörben találtak meg a csendőrök. Szalontai István a másik gyilkos is csakhamar hurokra került: a sző­lőben fogták el. Mindkettőt ' kihall­gatás végett a községházára vitték. A gyilkosok züllött emberek. A gyil­kosságot vallomásuk szerint akkor határozták el, mikor Csorbát este hazafelé menni látták. A gyilkosság elkövetését egyik a másikra tolja. Nagyon megnehezíti a gyilkosság teljes felderítését az a körülmény, hogy az egyik gyilkos: Szalontai István az elfogatásá: követő éjjelen egy örizetlen pillanatban a község­házáról, ahova a csendőrség megva­salva vitte, — megszökött és nyoma veszett. A vizsgálat tovább folyik. Csodik-csodája. A gyűlölt mungópárt, még ős fészkében, Félegyházán is megbuk­tatta a szociálistákkal és nemzetisé­giekkel kacérkodó magát függetlensé­gi és 48-asnak nevező Károlyi-pártot. Habár a nagyon kitűnő dr. Horváth Zoltánt, aki az ottani függetlenségi párt elnöke, léptették fel jelöltjükként, mégis — ismételjük — az ős füg­getlenségi Félegyháza a mungópárti Fazeljas Ágostont 6L szótöbbséggel képviselőjének megválasztotta. Igajz, hogy Fazekas Ágoston szin­tén nagyon kitűnő ember, mindkét jelölt Félegyháza kitűnősége, mert Fazekas, hogy úgy mondjuk, félegy­házi gyerek, aki alispáni állásában rettenetes munkával segítette min­den téren városát, úgy, hogy Félegy­háza szemmel látható haladása Fazekas Ágostonnak köszönhető. Nem térhetünk ki a feltolakodó azon gondolat elől, hogy a magyar nemzet összességének erélyes íen- tartása mellett a békéért küzdő munkapárt az országban folyton tért nyer. Ezt a tényt azok a 48-as és függetlenségiek, akik a kormányra és hatalomra jutnak és ott a nem­zet legszebb jogait is szegre akaszt­ják, nem akarják megérteni. De a népnek van esze es látja, hogy a hatalmon lévő 48-as és független­ségi urak a nemzet jogaival nem törődnek, hanem csak saját iuk-fiuk — még 24—26 éves, vagy kevés­sel idősebb főispánok is vannak az ő családjukból — nagy hivatalok­ban való elhelyezéséért tülekednek. Ez a magyarázata a csodák-cso­dájának és annak, hogy az ős füg­getlenségi Félegyháza mungót válasz­tott meg képviselőjének. Egy időben betegedtek és haltak meg. A sors külöüös szeszélye hozta ma­gárai az alábbiakat: Nagy 8. Sándor halasi lakos ós felesége Faragó Rozália körülbelül egyidőbeu betegedtek meg. Mindket­ten már öregek voltak, a férfi 79 éves, az asszony 78, igy őket a gon dós ápolás 8z életnek nem tudta meg­1 tartani. Nagy, julius hó 20 áa réggé 6 órakor meghalt. Követte őt hitves­társa is, aki ugyanazon napon d. e. 10 órakor szintén meghalt. A férfi református, az asszony katholikus volt, az együttes temetésnél a ref. lelkész és a kath. plébános együtt végezték a halotti szertartást, a te­metés f hó 81-én d. u. 5 órakor volt, mindkettőjüket a kath. temető­ben egy sírba hántolták el. Augusztus 15-ig lisztjegyek lesznek. — Addig a nemtermelő lakosság gabonát nem vásárolhat. — ügy volt, már a beszerzési utal­ványokat is kiadták, hogy városunk­ban a nem termelő lakosság gabo­■ nához rövid időre a Haditermény bizományosa utján hozzájut. Ezt azonban a közélelmezési kor­mánybiztosnak Halasra érkező ren­deleté megtiltotta. Ekként mint velünk közlik, a praemiumos gabona csakis a hadsereg szükségletének biztosítá­sára fordítható és abból a helyi szükséglet fedezésére felhasználni, illetve igénybe venni egyáltalán nem szabad. Ezen rendelkezés folyomá- nyaképen a kormánybiztosság meg­tiltotta a Haditermény rt. bizományo­sának, hogy a már kiszolgáltatott beszerzési utalványokat augusztus hó 15-ike előtt beváltsa. Bár a közélelmezési ügyosztály a i beszerzési utalványokat továbbra is kiadja a város nemtermelő közönsé­gének, annak ellenében a Haditer­mény r. t. bizományosa csakis augusztus hó 15-től kezdődőleg adhatja ki a megfelelően előirt ga­bonamennyiséget a beszerzési utal­vány sorszámának sorrendjében. Eképpen a nemtermelő közönség julius hó 15-től augusztus hó 15-ig terjedő időre hatósági lisztellátásra tarthat igényt, mely célból a liszt­jegyek kiosztása a közélelmezési ügyosztályban a hivatalos órák alatt állandóan folyamatban van.

Next

/
Oldalképek
Tartalom