Kiskunhalasi Ujság, 1904 (1. évfolyam, 1-26. szám)
1904-09-25 / 13. szám
2. KISKUNHALASI ÚJSÁG. Szüreti mulatság. A kiskunhalasi iparos ifjúsági önképző egylet folyó évi október 2-án bált rendez. Hogy olvasóink e szüreti muri mibenállásáról teljes képet kapjanak: ideiktatjuk a meghívót, melyet Bor Antal szerkesztett: „1904/1. högybirósági szám. A kiskunhalasi iparos ifjúsági önképző egylet gyűlése által ki- nevezött högybiróság szüreti mulatság röndözése ügyében a következő végzést hozta, hogy tisztőt ur és böcsös tsalágygya alaposan gya- nusittatik azzal, ‘ hogy a fönt is mögnevezett egyesületnek folyjó évi október hó 2-ján este 7 órakor a nagyvendéglő száiájában mögtartandó zártkörű szüreti muriján részt óhajt vünnyi. Egyidejűleg ezön végzés kibocsájtása szives tudomására és möghivására szógálván, a jelzött időben és helyön úgy szeméjösen, mint böcsös tsalágygyával egyötemben is képviselhetyi magát .... annál is inkább jelönjen mög, mert elmaradása esetén a következményöket magának tulajdonicscsa. Pörköltségöt a lopásnál állapity- tyuk mög. Stempli (Belépő díj) 1 korona 20 fillér szeméjönként, családonként mög 3 korona. Fuvar költségűt a ki gyalog gyün nem tizei. Végrehajtási költséget csak az fizet a ki csókot lop. Táblázási dij nem szükségös. Telekköny- veztetési dij, mivel csak a telekkönyvre vagyunk kiváncsiak, nem fizetendő. Ezen ügy folyjamatba tétetvén a muri okvetlenül mögtartatik. „Indok“: mert mögéreit a fekete szollö. A jelöntkezésnél ezön végzés fölmu aiandó. Tanuk, szakértők, védők ilyen végzéssel szívesen láltatnak el, kérelmek a högybirósághoz nyujtassanak be. Kelt Kiskunhalason, Krisztus születésétől számított 1904-ik esztendő Szent Mihály havának második felében. Csapó Sándor, högybirósági jegyző. Bor Antal, s. k. k. högybiró. -4A szentöncián jelön lösznek: még pedig én is Bor Antal högybiró mög Csapó Sándor jegyző úr is, mög aztán mög Zilah István öreg gazda. Tiki Gusztáv kisbiró. Szalay István dobos mög Morvát Józsep bakter. Rozgonyi Józscp kántor uram (nem iszik) Bányai Béla kataszteri mérnök Tekintetös úr, Bikit Józsép szamár hajtsár. Molnár glórián kolompár vót, de most alkalmatosságak- kor hegedünyi szokott. Kovács László társa ennek de nem tud muzsikányi. tsak üstöt fódoznyi. Lovasi Lajos drótos tót vonva, Domonkos Sándor vak kódis Kungli Józscp kanász gyerök is. Ez még nem ölég, de ott lészön a tekintetös pos- tamestör Bátyity István úr is mög a postának a főnökkisasszonya, úgymint Tóth Zsófika kisasz- szonyom is, no mög a két posta legény, u. m. Modok Imre mög Kémet Lajos is. Ezök magukkal hozzák Hajnal Jenő ifjúurat is a ki expexposíás vagy mi a szösz. Be rendöli ám még a Gombos Imre cigány vajda az alól leirt csösziányokat és a csőszlegényöket is, mer hát azok is részt kővetőinek a muriból. Fodor Juliska k. a., Háza / nnuska k. a., Kmett Jolánka k. a., Körösi Teruska k. a., Lamprich Teriké k. a , Nagy Mariska k. a., Rozgonyi Mariska k. a., Tóth Juliska k. a., Tóth Juliska k. a., Tóth Lórika k. a. Fcrcsák Lajos, Győri László, György Lajos, Körösi Jenő, Kiinger Albin, Német Félix, Rendek István, Szabó Gyula, Wéber Márton, Zsupán László. A fene ögye mög azt a kötekedő Német Jánost, azt a falu rosszát hát nem bekérezködik az is? Má beerösztöm, hát ne mongya, hogy én vagyok a falu rossza. U. i. Együjenökám keetök oquetlenül, mög bötsös tsaládjuk is. Írtam és keltem, mint fent högybiró s. k. £& T Á R C Z fl, ££ Nyári zivatar. — A „Kiskunhalasi Újság“ részére. — Irta: Dr. Serédi Jenő. Bende Béla összezördült a feleségével, vagy ha jobban tetszik, a feleség Bende Bélával, mert hogy tulajdonképp ki kezdte el a civakodást, s hogy mi adott okot erre, ezt halandó földi biró, legyen az a legagyafurtabb jogtudós is, el nem dönthette volna. Összekaptak valami csekélységen, mint a hogy a legszebb nyári napon összegyülekeznek a felhők a tiszta égen s egy két szempillantás alatt hirtelen kitör a vihar. Azt mondják, hogy az ilyen vihar tisztítja a levegőt s igy a legboldogabb házaséleínek sincs ez kárára. De Bende Béla igen kellemetlenül érezte magát a családi zivatar kitörése után. Kedvetlenül, mogorván végezte dolgát, nem érezte jól magát sem az utcán, sem a kávéházban s végre is haza kellett mennie. Kelletlenül, bosszúsan indult a lakása felé, s útközben az a titkos vágy emésztette, hogy vajha a felesége szívesen, mosolyogva mintha semmisem történt volna köztük — jönne eléje, mire ő — mint szokta, megölelné, megcsókolná s isten bizony, egy szót sem szólna a kellemetlen dologról. A történeti igazság kedvéért ki kell jelentenünk, hogy Bende Béláné önagysága éppen ilyen gondolatokkal foglalkozott ez alatt oda haza, mikor az óra- muta'ó elhagyta a római XII-est, szivszorongva vetett egy-egy pillantást az ajtóra, remélve, hogy az ő haragos férje ura fütyörészve vígan kiáltja feléje a „szervusz, lelkem, aranyom, angyalom“-at s isten bizóny — akkurát mint férje ura — mintha semmi sem történt volna köztük — ö is amint szokta, oda borulna a nyakába s szent volna a béke. Egy napja tart csak a harag, de olyan ez, mintha egy esztendő volna; nem eszik, nem alszik azóta, nincsen semmihez sem kedve. Csúnya, gyalázatos állapot az ilyen. De hát ő nem oka semminek, ő nem haragszik, ki is béktil könnyen, csak egy jó szóval kezdje ő, a Béla. Persze, persze ő, s nem ő. így történt aztán, hogy mikor Bende Béla kinyitotta az ajtót, a férj is, a feleség is hirtelen egymásra nézett, de a másik pillanatban egyszerre fordullak félre s olyan mérges pillantásokat vetettek a falra, mint aki legádázaob ellenségét látja. Hogy a cselédek pletykáját kikerüljék, ebédhez egy asztalhoz ültek. Bende Béla azzal igyekezett palástolni a zavarát, hogy a kis leányával élénk beszélgetésbe merült, a fiatal asszony pedig a másik gyerekkel, a fiúval ereszkedett holmi tárgyalásokba. Mikor a cseléd behozta a levest, s szerencsésen sikerült mindkettőjüknek a részüket maguk elé csempészni, Bende Béla olyan közel hajolt a tányérhez, mintha egy nap alatt rövidlátó lett volna, s noha a leves forró párája égette a szemét, hősiesen öntötte magába, mintha farkas étvágya lett volna. Bende Béláné önagysága — noha máskor alig tudott egy két kanálnyi levest elfogyasztani, versenyt evett a férjével; azaz csak színlelte az evést — s gyorsan, hirtelen az asztal alá öntögette a kanál tartalmát. A kis Erzsiké rá is szólt ezért a mamájára: — Anyuska, ne öntsd össze a levessel a szép ruhádat! A férj és feleség — mintha összebeszéltek volna, egyszerre kiáltottak a gyermekre: — Fogd be a szádat!
