Kun-Halas, 1898 (2. évfolyam, 1-52. szám)
1898-11-27 / 48. szám
November 27. 1898. — Örök naptár. Sok kísérletezés után végre egy igazán praktikus „Ö r ö к N a p- t á г-t“ sikerült szerkeztenie Bacsó Perencz fővárosi állami tisztviselőnek. Eltérőleg az eddigi komplikált szerkezetű és használhatatlan „Örök Naptáraktól“ ennek szerkezete éppen olyan mint egy közönséges naptáré, tehát mindenki által minden esztendőre к ö z ö n s é- g e s naptárként használható. Aki megszerzi, örök időre ellátja magát naptárral, de egyidejűleg kezében bírja a rég elmúlt évek teljes tökéletes közönséges naptárait is. Amikor tetszik egyszerre rányithatunk benne születési éviink, vagy más neóezetes évnek naptárára, s érdeklődéssel szemlélhetjük: milyen napra esett ez vagy amaz emlékezetes dátnm? — Feltárja e mű előttünk a múlt és jövendő kópét, s igy a legkónyelmesseben tehetünk belőle fontos naptári megjelöléseket, kiszámításokat a múltra és jövedőre nézve a mi különösen hivatalokban és irodákban nagyon becssé teszi ezt a naptárt. Nem mindenapi érdekességet kölcsönöz neki az az eredeti idea, hogy rendszeres összeáilitásban közli hosszú évszázadok időjárási tapasztalatait következtetéseit és babonáit, melyek segitsópével komolyan vagy tréfásan előre megjósolhatjuk: milyen idő lesz ekkor meg ekkor. — Igen jó benne az „é r d e к e s v i- lágtörténelmi adatok“ czimü fejezet is, mely gazdag anyagot szolgáltat mindenkinek minden körímn az okos szellemes, lebilincselő társalgásra. Ara díszes kiállításban, pompás szinnyomatu boritokban 1 frt; —- 5 példány egyszere rendelve 4 frt. — Megrendelhető a szerzőnél: Bacsó Perencz állami tisztviselőnél, Budapesten VIII. kerület József u t c z a 54. szám. * Irodalmi esemény. — A Nagy Képes Világtörténetről. — Esztendő munkája lesz, mely teljességében fekszik majd előttünk az a hatalmas munka, melyet Dr. Marczali Henrik vezetése alatt a mai törtónetirás legjobb mesterei Írnak, a Franklin Társulat és Eóvai Testvérek Irodalmi Intézete pedig most kezd füzetenként a magyar közönség körében terjeszteni. A ki csak az első füzeteket látja, még nem lesz vele tisztában, hogy épen nemzeti szempontból micsoda korszakos lépését jelenti ez a munka a magyar tudományosságnak mert ezek a füzetek még ott járnak az emberiség bölcsője körül, s nem tüntetik fel ennek az uj világtörténetnek azt a legbecsesebb ujitását hogy nemzeti szemmel kutatja, s kikéri mindenhol a magyarság életét, szereplését, a világgal való összeolvadását. A magyar nemzet ugyanis kései gyermek és öreg népek dőltek már a sirba, mikor ő még csak először látja a napvilágot. De innen aztán egészen uj a metódus és az olvasó ámulva fogja látni, hogy a világ nagy konczertjében hogyan rezeg végig az a kis melódia, mely nekünk legbeesesebb, mert a m i melódiánk, a mi történetünk. A n e m z e t i szem, mely a nagyvilági sokadalomban is meglátja a kis magyarságot, mint gyermek az édes szülőjét, az teszi ezt az uj világtörténetet teljessen magyarrá, s a közönség már a munka derekán észre fogja venni, hogy ez az első világtörténet, amely igazán magyar. De tájékoztatást ad már az első füzet is, am elyben Dr. Marczali Henrik becses előszava igy vázolja a munka tervrajzát. „Szép és költői volt a elassikus világ felfogása, mely az emberiség bölcsője köré helyezte az aranykort. Mély értelmű a bibliai hagyomány, mely a paradicsom kertjében látta az első emberpár hazáját, honnét Isten haragja űzte ki és tette „e munkás világba le.“ Talán még el- ragadóbb a múlt század bölcselkedőinek álma, hogy az emberiség a felvilágosodás utján ellen- álhatatlanul halad a boldogság és tökólesedós magasztos,czéljai felé. De a törtónetirás hiába keresi az Edent a földön; legrégibb hagyományaink is háborúról, pusztulásról, Ínségről szólnak. A haladás végtelenségét sem látja teljesen igazolva. Nagy, a mienkhez hasonló culturák vesztek el; nem mindig volt a jobb az erősebb is. Észleljük az egyes nemzetekben felmerülő, erőre jutó életjelenségeket, látjuk őket küzdeni, győzni, majd elomlani. Bukásuk okait megtaláljuk magokban, megtaláljuk a helyettök felül keKUN-HALAS. rekedő eszmék nagyobb erejében és hatásában. De oly határozott elvet, mely akár folytonos hanyatlást, akár folytonos emelkedést jelölne, nem lelünk. A történet lényege a küzdelem, a változás, mig az emberiség ól, ép oly kevéssé ismerheti a meűynyország csendjét, mint a sir nyugalmát. Érjük be ezért a fejlődés szerényebb nemével, vizsgáljuk a tényeket, örvendjünk az emberi lélek sokféle tevékenységének szemléletén : a legrejtettebb okok, a legmélyebb és legáltalánosabb törvények felderítésére tudomány nem vállalkozhatik. Lemondáson, gyengeségünk fájdalmas beismerésén kezdjük. De midőn sztikebbre vontuk a határt, kizárva körünkből mindazt, a mire csak a vallás vagy az elvont elmélkedés mondhat kész feleletet, még mindig óriásinak, szinte megdöbbentőnek látszik feladatunk. Nagyobbat ennél alig tűzhet maga elé az emberi elme. Midőn igy sztikebbre vonta a határt, sokkal határozottabban folytatja. Az emberi közösség élete az, melynek megismerése feladatunk. Egyének, rendek, sőt nemzetek is csak annyiban érvényesülnek, a mennyiben munkájuk az egészre visszaható. Egy embernek vagy nemzetnek élete csak any- nyiban történet, amennyiben része a világtörténetnek. Magában, külön állítva, érthetetlen, előzményeit, hatását csak az egésznek reá való lefolyása és az. mivel munkájával az egésznek fejlődéséhez járult, magyarázhatja meg. Nem zárja ki ez a felfogás az egyesek, osztályok és népek művének méltánylását. Minden, a mi történet, egyes embertől indul ki, mindennek előbb aránylag csekély körre van hatása, csak aztán szövődik be az egész kornak tudatába és válik küzdelem és átalakulás utján általános történeti ténynyó. A mi az egyén vagy nemzet életéből nem az ilyen munkára vagy küzdelemre vonatkozó, az nem is történet. Minden személyes vagy nemzeti munkának az általánosra való hatásának mérlegelése adja meg perspectiváját, igazi értékét. A mit talán a megszorítás által egyes vonásokból vészit, azért bő kárpótlást nyújt a szintérnek, amelyen megjelenik és működik, óriási nagysága. Elszigetelt ember vagy állam nines, minden csak egy-egy lánczszem az események végtelen sorában. A legnagyobb is csak a közösség körében érvényesülhet és a legkisebbnek törekvése és munkája is hozzájárul az általános fejlődés művéhez. Közelebb jutottunk problémánkhoz. Vezetőnk tehát nem lehet egyéniség, bárminő kiváló az, még csak nemzet vagy állam sem, bárminő hatalmas részt szabtak maguknak a történet körében. Irányunkat azok az eszmék állapítják meg, melyek a történet körében telmerülnek, mozgást, küzdelmet, változást idézve elő. Nem magok az eszmék, hanem megvalósulásuk előbb csekély körben, aztán általános hatással, azon szándékkal, hogy állandók, maradandók legyenek, intézmények által. Midőn az eszme valamely politikai, társadalmi, vagy gazdasági szükségből megszületik, magán viseli eredetének, születésének bélyegét, nem elvont, hanem bizonyos, tényleges feltételek közt jött létre és megtestesülése, államosítása soha sem megy végbe anélkül, hogy az illető körök a maguk felfogásukhoz és gondolkodási módjaikhoz ne szabnák. Az általánosnak és részletesnek ez a folytonos érintkezése a történet műhelyének legszebb, legtarkább szövedéke. Ismétlés, egyformaság nem fordulhat elő benne, minden élő, történeti egyediség a leghatalmasabb külső befolyással szemben is megtartja egyéniségét. Mint a napsugár, mely egyformán világítja be a földet, de különböző sziliekben verődik vissza a tárgyak minősége szerint, melyekhez ért. Ebből következik aztán, hogy általánosításnak, állandó typusok alkotásának a történetben nincs helye. A legáltalánosabb szempontok kitűzése mellett is megtartja jogát azegyestény, a történeti ismeretnek részlete, ügy a mint az eszmék hiánya lélektelenné teszi az előadást, úgy homályossá és ingadozóvá válik az, ha az egyes tény tisztázva, külön tartva nincs, hanem önállóság nélkül olvad be a hasonlításoknak ködös, zűrzavaros tengerébe. Ezért az általános eszméket kereső, az egyes jelentéseket összefűző elmélkedés mellett egyarányu tényező gyanánt lép fel a részletekbe ment, egész az aprólékosságig bonezoló históriai kritika. Mit is érne az olyan okoskodás, a melynek alapjául szolgáló tények nem teljesen igazak. De van-e egyáltalában történeti tudomány? Nem tapasztalhatjuk-e napról-napra, kogy a legegyszerűbb mindennapos tényeket annyiféle árnyalattal adják elénk, hogy még a résztvevőnek is bajos tudnia a teljes igazságot. Nem tudjuk-e, hogy a mit évszázadokon át ájtatos hittel környezet'. nemzeteknek, korszakoknak hagyománya, azt mesének, igen csekély történeti alkotó részeket magában foglaló mondának mutatja ki a tudományos megrostálás. Nem mondták-e az igazság néma látszatával fable convemcenek az egész megirt történetet? Hol keressük tehát a tudományos meggyőződésnek és a jogosult kétkedésnek határát? Valójában ugy áll a dolog, hogy a mihez kétség fér, annak édes-kevés köze van az előadó történethez. A történelmi kritika szétszedte, különböző korokban létesült alkatrészeire bontotta azt a könyvet, melynek betűjét szent igazság gyanánt tiszteli a népek nagy része: a bibliát. De mi benne igazán történeti, a prófétai lélek ihletése, az egy isten uralom megállapítása a földön, az igaz és szilárd marad, mint a kőszikla. Milyen keveset fogadunk el már abból, a mit Livius Kóma keletkezéséről és növekedéséről mesél! De bárminő kétesek is az egyes nevek és számok, Kóma politikai és katonai, jogi és gazdasági világuralma megdönhetetlen tény marad. Minő sivár és üres a középkor első századainak reánk maradt történelmi irodalma, mennyi kétség fór minden oldalához. De azért a modern népek megtelepedése, állami szervezkedése végbement és a mi azon sötét századokban történt, annak mai napig is érezhető a hatása. így, egy más szempontból nézve is, azon eredményre jutunk, hogy a történet anyagát első sorban az eszmókb.m és azokat megválasztó intézményekben keressük, ne pedig egyes személyekben, vagy egyes intézményekben. Mi, akik láttuk mennyire váltja be a „Nagy Képes Világtörténet“ ezt a mélységes programmot, elárulhatjuk, hogy modernebb és teljesebb világtörténete még nem volt a világ egyetlen nemzetének sem, mint ez lesz. Világosság, teljesség, érdekesség, ezek az irányitó momentumok az előadásban s mintha a tudományos czélt a művészet még inkább elő akarná segíteni, az illusztráczióknak igazán kimeríthetetlen bősége tarkítja az elmondott eseményeket. S ezek nem a sablonos megszokott illuszt- rácziók. Nem azok az elképzelt, hazug képek amelyekben több a fantázia, mint az igazság és szépség hanem csupa reprodukezió, mely az egy- ‘koru emlékeket, a világ összes múzeumaiban szétszórt töténeti ereklyéket hozza az olvasó szeme elé. Valósággal ugy van, hogy a historikus elbeszélését olvasva, elvonul az olvasó szeme előtt a világ minden múzeuma, s a kellő helyen megmutatja mindazokat a csodás ereklyéket, melyek abból az időből, Írásban, képben vagy kőben ránk maradtak. Soha szebb és teljesebb galéria nem kinálta még a látványosságait publikumnak, mint a „Nagy Képes Világtörténet“ képgyűjteménye. Az embernek a történeti olvasása közben az az érzése támad, hogy átal- mondja magában az egész világ életét és újra látja mind azt a csodát, ami elmúlt és kultúrája megteremtett. Aki ezt a „Nagy Képes Világtörténet“-et könyvtárába igtatja, mintha egy múzeumot vinne a házába. S olyan csodás múzeumot, a melyben a képek és tárgyak maguk is ékesen beszélnek s azonfelül a tudomány legjobb mesterei a legteljesebb kommentárt adják melléjük. Gyönyö.- riisége lesz a szemének, gazdagodása az elméjének. A legigazibb házi kincs. A zöldtrágyázás. (Vége) A megfelelő zöldtrágyázásra alkalmas növényeknek továbbá nem szabad maghullatás vagy évelő gyöktörzseik által a földet elgyotno- sitani, végre nem szabad a magnak drágának lenni. A növények közül, melyek a zöldtrágyázásnál tekintetbe vehetők, első helyen a ló- genygyiijtő hüvelyesek állanak. Kepcze és mustár, melyek zöldtrágyázásnál sokszor használtadnak fel, nem tartoznak a lógenygyiijtő növényekhez, hanem csakis légenyvisszatartók, a mennyiben a könnyen kilúgozható salétrom legényt megkötik és nehezebben oldható, szerves légenyvegyülekkó változtatják át.
