Halas és Kis-Kőrös, 1896 (1. évfolyam, 1-35. szám)
1896-07-12 / 11. szám
11. szán). 1896. vasárnap, julius 12. J. évfolyam. Társadalmi Előfizetési ár: Egész évre.................................8 kor Félévre ......................................4 » 3 hóra ......................................2 » Egyes szám ára; 20 fillér. hetilap. — Megjelenik minden vasárnap. HIRDETÉSI DIJAK : Három hasábos petit-sorért ... 8 kr. Kincstári illeték minden hirdetés után 30 kr. Hivatalos hirdetések dija 1 —100 szóig, kincstári illetékkel együtt 1 frt 37 kr. too szón felül minden szó 1 krral számittatik. Felelős szerkesztő és kiadó tulajdonos : Dékáni .Á. r p á d. Társszerkeszto : SAFÁRY GYULA. Szerkesztőség és kiadó hivatal: Halason, Nádor utca, Babó fele házban. AVészkiáltás" és a „Borászati Lapok". A „Borászati Lapok“ f. é. 28-ik számában „A Jókai vészkiáltása“; cikkben neki ront — még pedig i nem kis iróniával — Jókainak, kinek a „Pesti H írlap “-ban és utána több lapban, közöttük a mienkben | is megjeleni „Vészkiáltás“-át legalább is fölösleges dolognak tartja, j és a többek között a következőket mondja ; „ Jókainak, a nagy írónak a vidék vakon hisz ; még nem tanulta megkülönböztetni Jókaitól a szőlészeti szakembert. Pedig ez két nagyon különböző dolog.“ A „Borászati Lapok“ megbocsát nekünk akkor, midőn kijelentjük, hogy: ő vele e tekintetben épenséggel nem érthetünk egyet. A molypille, hogy előfordul és az idén nagyobb mértékben, mint máskor az tény. Az is tény, hogy a molypille a szőlőre kártékony. Hogy valakit bekövetkezendő kárra figyelmeztetni fölösleges dolog, azt csak a „Borászati Lapok“ állítja. Szerintünk Jókai embertársi kötelességet teljesített akkor, midőn a szőlőtulajdonosokat a beállható veszélyre figyelmeztette, sőt Jókai mindenesetre e „Vészkiáltás“ által sokkal több hasznot csinált a szőlő művelésnek, mint a „Borászati Lapok“ cikkírója gyenge bírálatával. Jókai elérte, hogy a figyelmet fölhívta ez eddig alig észre vett állatkára s figyelmeztette a szőlős gazdákat a pille és hernyói káros voltára, a miket eddig a szőlőtulajdonosok ha láttak is. de figyelembe nem igen vettek. Ha egyebet nem tett volna, márezmagában érdemül róható fel. A fent idézett sorokra elsősorban a második részre vonatkozólag szerény megjegyzésünk az, miszerint: az egész borászati és szőlőgazdasági tudomány Jókai Mór eszéhez és széleskörű tudományához képest oly elenyésző csekélység, hogy ő az alatt az idő alatt, mig szőlőgazdasággal foglalkozott annyira elsajátíthatta, hogy annak legapróbb részleteit kisujjából szedegetheti elő, [annál is inkább, mert szőlőjét a legnagyobb szorgalommal és passzióval munkálja. Apró, kedves, behízelgő hangon irt cikkeivel pedig a szőlő- tenyésztés körül határozottan érdemeket szerez, népszerűsíti azt. E csevegésszerü cikkekkel, melyeket mindenki a legszívesebben olvas, érdeklődést kelt és olyanokba oltja be a tudást, a kik a száraz, rideg tudományos stílust nem értik, nem élvezhetik. Az idézett cikk azon passzusára vonatkozólag, hogy: „Jókainak a vidék vakon hisz“ megjegyzésünk : Igen mi egyszerű vidékiek Jókainak vakon hisszünk. s hogy a főváros ne hinne, cikkíró azt bizony bármikópen bizonyítgatja mi nem hisszük el. Hisz ő neki minden jóra való magyar ember, úgy fővárosi, mint vidéki, mert lehetetlenség nem hinnünk azon embernek, a ki any- nyira össze van forrva a magyar nemzettel, és a kinek lángeszének, Blanka. A Grand-Caffée-nek fényes ablakábul Több ifjú arc kíváncsian kibámul. — Ugyan miért ? Kit néznek oly na[gyon ? Feltűnést ott ki okozott vajon ? • . . Suttogva mondjaegyik : Oh mi szép! Ki 0 ? A másik : Én nem ismerem. — A Grand-Caffée mellett e percben ép’, En ismerlek! — te mégy el édesem. Az utcza megtelt édes illatárral, A szolid nem zúg, hallgat a madárdal. Halkan beszélnek csak az emberek, Miűdenj minden figyel, néz, les, remeg. —Áfáért e csönd? Miért ez amulas? Új nap ragyog talán az égiven ? . . . .A, régi van csak ott, és semmi más: Téged csodálnak most úgy édesem ! Sok gazdag úr sietve fut utánad, Sok ifjú- szívbe száll szerelmi bánat. Hogy-, megcsodálják bűvös éjszemed, Hogy. áídya-áldják minden léptedet: Utánad futnak ifjak, gyermekek. Az agg, kinek szivét a szerelem Rég elhagyá, megállva megremeg : Téged pillantott most meg édesem ! ... Az égen lassan felhők gyűlnek egybe, A napnak tündökölni nincs ma kedve, Elbúvik hát a fellegek megett. Miért is ragyogna ? — Ott a te szemed! Minden rád néz, minden téged figyel Szépség tökélye, drága angyalom, Sóhajok ezre száll utánad el, Hogy rózsapírt fakaszszon arczodon. — Közöny nyel, bambán én járok csak [éppen. Nem is nézek rád: tiltja büszkeségem! Lépted neszére szívem nem remeg : Hiszen miattad rég elvérezek. . . . Sápadt arczczal, nem is ügyelve rád Csak én járok sötéten, hallgatag, — Sokan nem tudják ennek az okát . . . Hja! Én ízleltem mérges ajkadat! Keményfy. Щ, Két női arckép. I. — Hát a Mimiből mi lett ? Elvetted ? — Ah dehogy, jobb ő róla hallgatni. — Do mégis ! Csak nem ment össze a parti? ... No beszélj' kérlek, nekem, mint jó barátodnak. — Jól van néked elmondom történetünket . . . Már előzőleg mondogatták — csak úgy titokban, hogy: ne hidjek, hogy bevagyok fonva, csapva, hogy ő és anyja a legrafinirozottabb férjvadászok. De én nem törődtem semmivel, mende mondával, szerettem és ugylátszott szeret. A múlt télen történt, már jegyesek és voltunk, egymással szemben ültünk ott fent a táncterem melletti étkezőben. Gyönyörködtem szép arcában, előkelő vonásaiban, aranysárga hajában. Ő szórakozott, ideges volt, minden percben anyja után nézett, tudakozódott, ki pár perccel szó nélkül távozott mellőlünk. I Egyszerre az anyja sietve ' oda jön
