Félegyházi Közlöny, 1985 (29. évfolyam, 1-50. szám)
1985-03-22 / 12. szám
Elismerés a jó munkáért A kilencedik évzáró Fennállásának 9. évét zárta a Kiskunfélegyházi Takarékszövetkezet a Kiskunság étteremben tartott küldöttgyűlésen, amelyen a tagság által részközgyűléseken megválasztott 100 küldött teljes létszámban jelen volt. Talán ez a tény is egyik jellemzője a náluk kialakult lelkiismeretes, becsületes, pontos munkastílusnak. A 6949 szövetkezeti tag olyan küldötteket ibízoiltt meg képviseletével, akik még áldozatok árán is eleget tesznek megbízatásuknak. Ennek következtében ők is elvárhatják, hogy az általuk megválasztott tisztségviselők is teljes tudásukkal és erejükkel képviseljék az egész tagság érdekeit. Némedi Imre elnökhelyettes megnyitó és üdvözlő szavai után Bondor László igazgatósági elnök. Táp aj Ernöné ügyvezető igazgató és Ádám Miklós felügyelőbizottsági elnök szép eredményekről beszámoló jelentéseit nagy figyelemmel hallgatták. A felsőbb szervek képviselői is elismeréssel szóltak az eredményes munkáról, tervszerű tevékenységről, aminek köszönhető, hogy a megye legfiatalabb takarékszövetkezete egymás után kétszer nyerte el a Kiváló Takarékszövetkezet kitüntetést, de már a harmadikra is esélyes. Csak néhány fontosabb mutatót ismertetünk a sok közül: a betétállomány 1 év alatt 28 millió forinttal növekedett, és meghaladta a 136 milliót. A betétesek száma 6423, tehát majdnem annyi, mint a tagok száma. 2340 esetben folyósítottak kölcsönt, s a kölcsönadott összeg meghaladta a 28 millió forintot. További feladatok: a betétállomány növelése 25 millióval, a kölcsönfolyósítást 35 millióra, a taglétszámot 7200-ra, a részjegy- alapöt 4 millióra tervezik. Végül — a félegyházi és a kunszállási után — ebben az évben sor kerül a városföldi új üzletház megnyitására is. A tagság bizalmából A félegyhází Fémipari Szövetkezet március 9-én tartotta mérlegzáróját. Turcsányi Lajos, a közgyűlés levezető elnöke köszöntötte a tagságot, továbbá ár. Dobók Ernőt, a városi párt- bizottság, Gál Józsefet, a KI- SZÖV képviselőjét és a társszövetkezet dolgozóit. Herczeph Pál elnök fűzött ezután szóbeli kiegészítőt a vezetőség beszámolójához. Tavaly a szövetkezet gyártmányainak összetétele nem változott. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy a megrendelők elégedettek voltak a munkával, a termékekkel. A lakossági szolgáltatás tavaly 400 ezer forinttal nőtt, az anyagmentes termelés pedig 9,3 százalékkal emelkedett egy év alatt, Helyesnek bizonyult az a termelésszervezési mód, hogy a szövetkezet gyártmányait négy típus szerint osztályozták úgy, hogy az egyes típusokat a lehetőség szerint mindig ugyanaz a csoport készítse el teljesen. A géppark tervszerű karban tar tás áv al tíz százalékkal növelhették a gépek kihasználását, minden brigád teljesítette az anyag- és energlata- ka rékoss ági, h ulladékhasznosí tás i vállalását. A Kossuth brigád pedig olyan eredményesen végezte társadalmi munkáját, hogy Településfejlesztésért elismerő oklevélben részesült. Az év közi feladatokat a vezetőség a tagsággal, a szövetkezet dolgozóival közösen megoldotta, így sikerült aiz éves tervet pontosan teljesíteni. A nyereség 5,7 millió forint lett, és az átlagkereset megfelelő arányiban növekedett. A közgyűlés végezetül megválasztotta a szövetkezet elnökét, a felügyelőbizottság elnökét és tagjait. A Fémipari Szövetkezet elnökének ismét Herczegh Pált választották. míg a felügyelőbizottsági elnöki tisztséget Szabó Jenőre ruházták rá. T. M. — N. I. Értesítés! A városi tanács vb termelés-, ellátásfeltgyeleti osztálya ezúton értesíti a városban és annak határában dákokat a területen működő állami és szövetkezeti gazdaságok vezetőit, hogy a Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet 1985. március 15-től december 31-ig kutatási munkálatokat végez. A kutató (szeizmikus) mérések a város központjától számítva déli irányba terjednek ki. Az ingatlanok tulajdonosai (kezelői, használói), az 1960. évi III. tv. 46. § (1) bekezdése alapján tűnni kötelesek a mérések, megfigyelések elvégzését, s a jelek elhelyezését. A mezőgazda- sági terményekben keletkezett esetleges károkat a szakosztály közreműködésével az intézet megtéríti. Kérjük az érintettek megértő támogatását. Főzőtanfolyam a művelődési központban A Móra Ferenc Művelődési Központ újbóli lindít főzőtanfolyamot, melyen új ízekkel, receptekkel, főzési eljárásokkal ismerkedhetnek még az érdeklődők. Jelentkezni lehet a művelődési központban. A kéthónapos tanfolyamon hetenként egyszer lesz foglalkozás. MŰSOR Petőfi mozi: fél 4 órakor: ATLASZVONAL.. Sz., mb. szovjet filrft. Háromnegyed 6 és 8 órakor: KARATE LENGYEL MÓDRA. Sz., mb. lengyel film. Csak 16 éven felülieknek. Március 15-én délután a Pető- fi-szobornál emlékezett meg a város fiatalsága az 1848—49-es forradalom és szabadságharc eseményeiről. Az utóbbi évek egyik legjobban szervezett ünnepségén az ifjúsági vegyeskar és a Móra Ferenc Gimnázium tanulói adtak színvonalas műsort, majd Hu- dák János, a KISZ városi bizottságának titkára mondott ünnepi beszédet. (Ekkor készült a jobb oldali,kép.) Az ünnepség végén a KISZ, a városi tanács, a HNF városi bizottság képvdsélői koszorút helyeztek el a Petőfi-szobor talapzatánál. Némedi László • Az alsó képen: az ünnepség résztvevői Beszámoló a munkáról Gyermekrajzpályázat és -kiállítás Hazánk felszabadulásának 40. évfordulójára a városi úttörőelnökség és a városi tanács művelődésügyi osztálya gyermekrajzpályáza- tot és -vetélkedőt rendezett kisdobosok, úttörők részére. Március 15-én délelőtt 9 órakor, a Móra Ferenc Művelődési Központ kamaratermében Térjék Istvánná az MSZMP városi bizottságának titkára nyitotta meg az öt kategóriában rendezett kiállítást, melyet április 5-ig tekinthetnek meg az érdeklődők. Az alkotásokat zsűri bírálta el, s adta ki a díjakat is: I. Kisplasztikában: 1. Göb- lyös Éva (Batthyány iskola) II. Hátikban; 1. Ferenczy Krisztina (Móra Ferenc iskola) III. Grafikában: 1. Sós András (Bajcsy-Zsi- linszky iskola) IV. Festmények közül: 1. Csik Zoltán (Bankfalu) V. Plakát kategóriában: 1. Vas Bence (Platán utcai iskola). A kiállítás megnyitója után a nagyteremben a kisdobosok felszabadulási vetélkedője kezdődött, majd délután az úttörők vetélkedőjével folytatódott. Mindkét korcsoportban szoros verseny volt, mely a kitűnő felkészülésnek köszönhető, s dicséri a felkészítő nevelők munkáját is. A zsűri döntése nyomán a kisdobosoknál: • Térjék Istvánná megnyitja a kiállítást. (Némedi L. felv.) • A győztes kisdobosok 1. József Attila általános iskola, 2. Batthyány Lajos általános iskola, 3. Móra Ferenc általános iskola. Az úttörőknél: 1. Móra Ferenc általános iskola, 2. József Attila általános iskola, 3. Dózsa György utcai általános iskola. N. L, Kirándulás március 30-án Természetjárók a Kiskunsági Nemzeti Parkban Kiskunfélegyházi ALFA Természetjáró Sportegyesület és a Szakmaközi Bizottság nyílt túrát szervez március 30-án hazánk felszabadulása 40. évfordulója tiszteletére a Kiskunsági Nemzeti Parkba. A túra távolsága 20 kilométer. Találkozás a kiskunfélegyházi vasútállomás előtt. Jelentkezés a karszalagos túra vezetőknél reggel 6 órától 6.30 óráig, érvényes menetjeggyel. (Kecskeméten át Jakabszállásig.) Visszautazás: Vonattal Kiskunma jsán keresztül. Érkezés: Kiskunfélegyházára 18.42 órakor. Egynapi hideg élelmet és ivóvizet mindenki hozzon magával. Az időjárásnak megfelelő túraöltözetet javasolunk. Minden érdeklődőt szeretettel vár az egyesület. A város pártkongresszusi küldötte Harminchét küldöttet választott március 2-i, 34 üllésón a megyei pártértekezlet az MSZMP XIII. kongresszusára. Közöttük vannak Kiskunfélegyháza küldöttei: Hatvani Piroska, az Alföldi Gipőgyár segédművezetője és Szabó Lajos, az Április 4. Gépipari Művek vezérigazgatója. Némedi László, a 13. számú választókerület tanácstagja március 26-án 17 órakor tanácstagi beszámolót tart a Csillag vendéglőben a Gábor Áron u. 27-től és 28-ttól végiig, Esze Tamás, Za- menhoff, Killián György utca 59-től és 64-től végiig, Attila u. 55-től és 62-itől végig, Horváth Zoltán u. 47-tőll és 56-tól végig lakosai részére. Dr. Horváth Alajos, a 28-as MIT KELL TUDNI RÓLA ? JÚllÍUS 8-áll országgyűlési képviselő- és tanácstagválasztás A jelöltekre javaslatot tehetnek a jelölő gyűléseken a Hazafias Népfront szervei, a politikai, társadalmi érdekképviseleti szervek, a munkahelyek dolgozóinak képviselői és bármely választó- polgár. A jeűölőgyűlésen részt- vevők több személyre is szavazhatnak. Lehetővé teszi a törvény, hogy a gyűlés lefolytatásával kapcsolatban bármely választó- polgár kifogást emelhessen a helyi választási elnökségnél, amely a városi tanács épületében az I. emelet 30. számú helyiségében lesz. Követelmény, hogy a képviselő- és a tanácstagjelölő gyűléseken két jelöltet kell állítani. Ha nincs két elfogadott jelölt, akkor új jelölőgyűlést kell tartani. A választókerületben a képviselőjelöltek, liiletőileg a tanács- tagjelöltek azok lesznek, akik megkapták a jelölőgyűlésen megjelent választópolgárok egyhar- madának a szavazatát. A képviselőjelöltek és tanácstagjelöltek a választást megelőző napig — egyenlő feltételiek mellett — tevékenységüket és elképzeléseiket választóikkal ismertethetik. Az országgyűlési képviselőket, valamint a tanácstagokat általános. egyenlő és közvetlen választójog alapján választják. Ez a Magyar Népköztársaság minden nagykorú állampolgárát megilleti. Nincs választójoga annak, aki elmebeteg, akit a bíróság eltiltott a közügyektől, végül, aki a sza- íbadságvesztés-büntetését tölti, vagy szigorított őrizetben van. Országgyűlési képviselővé vagy tanácstaggá mindenki megválasztható, akinek választójoga van. A választáson minden szavazásra jogosult állampolgárnak egy szavazata van. Az országgyűlési képviselőkét választókerületenként és országos választói listán választják. A helyi tanácstagokat választókerületenként választják. Dr. K. Z. Irodalmi vetélkedő a Bajcsy-Zsilinszky iskolában Azóta se győzöm eléggé dicsérni azt az élményt, amit a Bajcsy-Zsilinszky Általános Iskola nevelőgárdája és tanulóifjúsága nyújtott a színvonalas Móra Ferenc . 'irodalmi vetélkedővel. Azt a halhatatlan névadója tiszteletére rendezte az iskola Móra Ferenc Úttörőcsapata. Hiszek az emberben! — olvastam az iskolába belépéskor. A iiépcsöházban pedig személyesen találkoztam a kis Bicebócával, a teremben a többi mesehőssel, akiket Félegyházáról vitt magával a város díszpolgára, híressé vált fia. Mint a régész Móra Ferenc az ezeréves csontokat és tárgyakat, úgy ásták elő a feledés homályából a kii,s úttörők a .befagyott ablak jegére betűket karcoló Fercsikét, a Földhözragadt Jánosokat, a folyamatba tett Mihályt, a disztingváló Börcsögöt, a Mó- ra-szülőket, a foltozó szűcsöt és a kenyérsütögető édesanyát, a nap többi főszereplőivel együtt Nehéz dolga volt a Fekete Pál elnökletével működő öttagú zsűrinek, hiszen a 360 tanulót képviselő 32 versenyző tudása mellé a szívét is adta, Móra Ferenc iránti szeretetével együtt. Sorrendet pedig — akármilyen nehéz ds — minden vetélkedőn kel kialakítani, ligy volt ez most is, . eíbben a szaros versenyben, ahol a megérdemelt első helyet a 6. A osztály csapata nyerte el. Nyomában a 7. B, a 7. A, a 8. A, az 5. B, 6. A, a 8. B, a 6. B és az 5. A osztály versenyzői. • Jelenet a Bicebócából, Minden elismerést megérdemelnek a legkisebb szereplők, a 2. A osztály tanulói, Bihal Józsefné vezetésével és Rádi Kati főszereplésével, a kis Bicebóca nagyszerű alakításáért, de nem utolKiskunfélagyháza sok utcájában vezetnek a fold alatt valamit: gázt. vizet, telefopt és a többit. Ez nem lenne baj. ha utána azok, akiknek ez a kötelessége, eltüntetnék annak nyomait. A Jókai utcában, az első köznél ősz óta nem rakták helyre a kövezetét. a kiásott árokba borostyánt raktak, hogy ne lássák az árkot a jáirósósorhan a műsor „szóvivője”: Nagy Károlyné magyarszakos tanárnő és minden segítő, közreműködő. Ki tudná megmondani, hogy munkájuk nyomán közülük hány — egyébként elkallódó — tehetség kerti ki ebből az iskolából? Tó—s kelők, A másik ilyen balesetgóc a Daru és a Damjanich utca elágazásánál van, ahol a gépkocsik elakadnak a mély sárban, a járókelők pedig kötéltáncosként, sárba rakott téglákon lépkedve jutnak át a túlsó oldalra. Sok panaszos kérésére felhívjuk ezekre az Illetékesek ügyeimét. (tm> Balesetveszélyes a Jókai utca számú választókerület tanácsitagja március 26-án 18 árakor tartja tanácstagi beszámolóját a Móra Ferenc Gimnáziumban, melyre az Eötvös utca, a Móricz Zsigmond tér, a Széchenyi, a Pálffy, a Wesselényi utca lakóit várja. Ugyancsak március 26-án 18 órakor tartja tanácstagi beszámolóját a Móra Ferenc Gimnáziumiban Farkais Lászlóné, a 29-es választókerület tanácstagja is. Itt a Daru, a Bethlen, a Berzsenyi és a Damjanich utcaiakéi az érdekeltek. Mind a három tanácstagi beszámolóra várják a választópolgárokat minél nagyobb számban. Anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Szabó Erzsébet Krisztina (anyja neve: Lőrincz Erzsébet), ’Kasza Erika (Tapodi Piroska Julianna), Tapodi Antal (Hunyadi Irén Terézia). Gyukies Attila (Farkas Magdolna), Virág Andrea (Rózsa Mária), Bense Árpád (dr. Fodor Erzsébet), Szécsényi Orsolya (Tankovics Julianna), Czakó Laios Zsolt (Horváth Mária), Virág Edit (Fogas Edit), Páll Csilla (Csendes Ilona Katalin), Mészáros Ildikó (Fekete Erzsébet), Ipacs Szilvia (Balogh Zsuzsanna), Pál László (Szabó Éva Rozália). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Fekete Julianna — Papp László Illés. Sólymost Julianna — Fazekas László Fe-, renc, Keserű Erika Zsuzsanna — Seres Mihály, Rádi Terézia — Szikora Zoltán. MEGHALTAK: Zsíros-Juhász Pétemé Burl Rozália — Kiskunfélegyháza, Borbély Imre — Kiskunmajsa, Fantoly Gyula Árpád — Kiskunfélegyháza, Vörös Jánosné Simon Anna — Fálmonostora, Major Pálné Ónodi Mária — Kiskunfélegyháza, Turkus Zoltán — Kecskemét. Tóth János — Budapest, Farkas Ilona Anna — Bugac, Nem csők Ferenené Fi csór Franciska — Kiskunfélegyháza. Bakod! Béla — Kiskunfélegyháza, Nagyhajú Mihály — Tiszaalpár, Gál József — Kiskunfélegyháza, dr. Gátfalvi Fe- rencné Török Vilma — Kiskunfélegyháza, Berkovits Ignác — Kiskunfélegyháza, ökrös Józsefné Zsibrita Judit — Kiskunfélegyháza. Dénes István — Petöfiszállás. Bense Sárdor- né Szűcs Mária — Kiskunfélegyháza. félegyhází közlöny A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Városi Bizottságának lapja A Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő: Dr. Sztrapák Ferenc Felelős kiadó: Prelszinger András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza, Marx tér 1. . Telefon: US, M3, 318 A lapot árusításban a kiskunfélegyházi postahivatal terjeszti. Előfizethető: a helyi postahivataloknál te kézbesítőknél, postautalványon, valamint átutalással a KHI *16—9S/U8 pénzforgalmi jelzőszámra Petőfi Nyomda, Kecskemét Telefon: 28-771 ISSN 813S—UH