Félegyházi Közlöny, 1985 (29. évfolyam, 1-50. szám)
1985-03-08 / 10. szám
Előadás A FÖLDRAJZI Szabadegyetem elmaradt előadása 1985. március 12-én, 17 órakor a „Napfényes Hellasban” című előadás II. részének megtartására kerül sor a Városi Könyvtár olvasótermében. Évzárás egyesüléssel 1985. január elsejével a kiskunfélegyházi Kiskunság Mg. Termelőszövetkezet beolvadt a pe- tőfiszállási Petőfi Termelőszövetkezetbe. A közös munka tehát már elkezdődött, de a múlt évi gazdálkodásról még külön-külön adott számot a két szövetkezet vezetősége tagjainak. A Petőfi Termelőszövetkezet február 19-én és 20-án tartotta meg két rész- közgyűlését a helyi művelődési házban. Beálló Sándor a tsz. elnöke ismét eredményes gazdálkodásról tarthatta meg beszámolóját. A szövetkezet több, mint 15 millió Ft eredménnyel zárt, az különösen tiszteletre méltó, ismerve a szövetkezet kedvezőtlen talajadottságait, és az elmúlt évben különösen sújtó aszályos időjárást. Az aszály ellenére a gabonafélék jó termést hoztak, ez adta a növénytermesztés árbevételének zömét: a kukoricát az előre láthatóan kevés termés miatt, és a nagy létszámú szarvasmarhaállomány tömegtakarmány-bázi- sának biztosítására le kellett silózni. Az állattenyésztés gondjait szintén növelte a mostoha időjárás, nyáron a sovány legelők alig tudták biztosítani a szarvas- marhák takarmányigényét. Ennek ellenére az állattenyésztés teljesítette éves tervét. Az egy dolgozóra jutó kereset is nőtt, éves szinten elérte az 52 ezer Ft-ot. Az 1985. évi tervet már együttesen ismertette az elnök. A terv mutatószámait az előző évek elért eredményeihez viszonyítva állították be - a szakemberek. Lényeges változás a termelésszerkezetben a beolvadással nem történt, új ágazatként jelentkezik a gyümölcstermesztés, és az állat- tenyésztésben a tejelő tehenészet és a juhászat. A hozzászólásokból kitűnt, hogy mind az irányító szervek, mind a vezetőség és a dolgozók is bíznak benne, hogy az elért eredmények tükrében, ez évben is, az egyre nehezedő köz- gazdasági helyzet ellenére, ez a közösség összefogva elérheti a maga elé tűzött célokat. Nagyné Mák Erzsébet A KISZ-szervezetek idei rendezvényterve A KISZ városi bizottsága az év elején megvitatta, jóváhagyta az 1985-ös mozgalmi év munkaprogramját, rendezvénytervét, valamint a politikai képzés intézkedési tervét. A Félegyházi Közlöny február 15-i számában ismertettük az előző hónap rendezvényeit, február 22-én a március 15-től az esztendő végéig esedékes politikai és kulturális rendezvények időpontját. Ez alkalommal az idei sportrendezvények, valamint a KISZ-táborok tervezett programjáról tájékoztatjuk az érdekelteket. SPORTRENDEZVÉNYEK FIN lövészverseny 1985. márc. 16. Mezei futóverseny 1985. márc. 21. Felszabadulási kerékpáros túranap Tiszaalpáron 1985. márc. 26—30. Járőrverseny 1985. március IG városi lövészverseny 1985. április 13. IG városi szemle 1985. április 27. IG megyei lövészverseny 1985. ápr. 20—21. Diákolimpia-futónap 1985. április Kispróba kerékpárverseny 1985. május 19. Diákolimpia-strandnap 1985. május 25.—június 9. Diákolimpia kerékpárverseny 1985. május 19. Strandnap 1985. júl. 1—31. ISZN teniszverseny 1985. aug. 20.—szept. 15. ISZN kispályás labdarúgó-bajnokság 1985. szept. 7. ISZN lövészverseny 1985. szept. 14. Kispróba futóverseny 1985. szept. 21. Diákolimpia-futóverseny 1985. szept. 21. ISZN tekebajnokság 1985. szépít. 21. Felszabadulás kézilabda-bajnokság 1985. okt. 12—13. Gyalogtúra 1985. okt. Diákolimpia-terematlétika 1985. nov. Alapfokú sportvezetői tanfolyam 1985. nov.—dec. Városi egyéni sakkbajnokság 1985. nov. 23—24. Diákolimpia sakk- és asztalitenisz-bajnokság 1985. dec.—1986. febr. Sítábor 1985. dec.—1986. jan. 1985. ÉVI TÁBOROK 2 hetes dóig. titkári tanfolyam 2 hetes dóig. titkári tanfolyam Kiskunfélegyháza titkári felkészítő 4 hetes dóig. KISZ-biz. titk. tanfolyam Középiskolás asz. titkári tábor Középiskolás IKB titkári tábor Középiskolás propagandista tábor Középiskolás IG parancsnoki felkészítő Építőtáborok (jelentkezés alapján) Dolgozói propagandistatábor Közművelődési tábor Sport mb. felkészítő IKB felkészítő tábor IG-parancsnoki felkészítő IG városi tábor Lengyelországi cseretábor Lengyel cseretáborozók fogadása Magyarországon 1985. márc. 18—29. 1985. ápr. 9—19. 1985. máj. 2—4. 1985. máj. 13—23. 1985. okt. 14—18. 1985. nov. 11—15. 1985. júl. 8—18. 1985. júl. 8—18. 1985. júl. 22—26. 1985. aug. 21—24. 1985. jún.—aug. 1985. szept. 2—7. 1985. szept. 16—18. 1985. szept. 23—25. 1985. aug. 22—25. 1985. szept. 23—25. 1985. aug. 25. 1985. júl. 28.—aug. 10. 1985. aug. 13—:26. Tankötelesek beíratása A tankötelezettségről szóló 1962. évi 13. számú törvényerejű rendelet végrehajtásáról intézkedő 11/1970. sz. MM. rendelete 13. paragrafus (1) alapján a tanköteles korba lépő gyermekeket 1985. március 15-ig be kell íratni a lakóhely szerint illetékes általános iskolába. A beírás időpontja a város valamennyi általános iskoláiéban : 1985. március 11-én, 12-én, 13-án de. 8 órától 12 óráig. du. 14 órától 17 óráig. Be kell íratni minden olyan gyermeket, aki a 6. életévét 1985. augusztus 31-ig betölti. A gyermek behatásáról a szülő (gondviselő) köteles gondoskodni. A beíráshoz szükséges iratok: a szülő (gondviselő) személyi igazolványa. a gyermek születési anyakönyvi kivonata. Kapus János Hangverseny Az Országos Filharmónia utolsó bérleti hangversenyére kerül sor 1985. március 11-én, este 7 órai kezdettel a városi tanács dísztermében. Közreműködnek: Szerdahelyi Éva (ének), Kiss Vilmos Péter (hegedű), Kedves Tamás (gordonka) és Irmai Kálmán (zongora), főiskolai tanárok. Műsor: Beethoven;• F-dúr Tavaszi szonáta, Dalok. Brahms: Dalok, F- dúr gordonka-zongoraszonáta, C-moll trió. Elhunyt Bakodi Béla Bakodi Béla munkásmozgalmi veterán — aki 1912 óta vett részt a munkásmozgalomban és 1944 óta volt tagja a pártnak — 91. évében elhunyt Kiskunfélegyházán. Hamvasztás utáni végső búcsúztatása későbbi időben történik. A gyógyszerellátás mindennapjai a Hazafias Népfront elnöksége előtt A HNF elnökségéhez több bejelentés érkezett a lakossági gyógyszerellátásban felmerülő hiánycikkek miatt, ezért tűzte napirendre az elnökség és kérte fel a legilletékesebbet: dr. Nagymarosi Károlyt, a megyei gyógyszertári központ igazgatóját a helyzet ismertetésére. Félegyházán az első patikaház 1819-ben nyilt meg, és a század- fordulóig 4, később még 2 patika létesült. A 6 patika közül a régi helyén mindössze 2 működik. Az államosítás után sokáig szinte semmi változás nem történt, és csak 3 éve nyílt meg az első, valóban korszerű gyógyszertár az új lakótelepen, 1 évvel ezelőtt pedig megnyílt az országosan is egyedülálló tervek szerint épített körgyógyszertár. Igaz, hogy a régi 6 gyógyszer- tár 4-re csökkent, de az alapterület 1200 négyzetméterre, a gyógyszerészek száma 18-ra, a vizsgázott gyógyszertári asszisztensek száma 28-ra növekedett. A megfelelő készletválaszték előteremtésére minden gyógyszer- tárban gondosan ügyelnek. Az országosan is hiányzó gyógyszerek beszerzése nyilvánvalóan itt is gondot jelentett, de indokolatlanul hiányzó cikket az ellenőrzések során egyik gyógyszertár• Az országban egyedül álló tervek szerint épített körgyógyszertár. ban sem találtak. A város területén dolgozó orvosok és gyógyszerészek élő információs kapcsolatban vannak egymással, ami elengedhetetlen feltétele a gyógyszerhiányok áthidalásának. Kétségtelen, hogy a számottevő hiány és több, nehezen beszerezhető készítmény okozott kisebb zökkenőket, különösen a múlt év II. és III. negyedében. A IV. negyedévben már érezhető volt a javulás. A devizális és egyéb gondok miatt — sajnos — ez évben is várhatók kisebb-nagyobb fennakadások, de néhány új gyógyszer bevezetésével ugyanakkor tovább bővül a választék. A gyógyszertári központ és a félegyházi gyógyszerészek jól szervezett szakmai együttműködése biztosítéka annak, hogy a város és környéke gyógyszerellátása továbbra is az eddig kialakított színvonalon és igényességgel valósuljon meg — fejezte be tájékoztatóját az igazgató. Kérte a népfront segítségét a lakosság körében végzett információs segítséghez, különösen az indokolatlanul nagy mennyiségben ösz- szegyűjtött gyógyszerek otthoni tartalékolása ellen. Az Integrál ÁFÉSZ részközgyűlése 632 milliós forgalom a kereskedelemben, vendéglátásban Az Integrál ÁFÉSZ-nek jelenleg 8534 tagja van —, akik 5 millió forint értékű alaprészjegy- gyel rendelkeznek. Az igazgatóság csak körzetenként, részközgyűléseken tudja tájékoztatni a tagságot az eltelt év munkájáról, eredményeiről, gondjairól, mert nem létezik akkora helyiség, ahová egvszerre össze lehetne hívni az egész közösséget. A részközgyűlések közül azt választottuk ki. amelyiknek előadója maga az igazgatóság elnöke. Martus Gyula volt. hogy a tagsággal együtt „első kézből” halljuk az eltelt esztendő számadatait, és abból néhányat lapunkban Í3 ismertethessünk. Az elnök első szava a köszönet volt azokhoz, akik az 1984-es évben segítették, támogatták, népszerűsítették a szövetkezetét. A beszámolóból — helyhiány miatt — csak néhány kiemelkedőbb eseményt ismertetünk, de azok is bizonyítják, milyen lelki- ismeretes. céltudatos munkával tettek eleget küldetésüknek, melyben a fő helyet a lakosság ellátása foglalja ell Az elmúlt évben üzembe helyezett baromfivágó üzem 1984. évi árbevételi tervét 16 millió forinttal túlteljesítette, összesen 840 tonna készárut állított elő. valamint 69 tonna export- és 10,5 tonna belföldi libamájat. Sertésvágó üzemük 4630 hízott sertést. 910 malacot és 1200 juhot vágott le A kiskereskedelem és vendéglátóipar áruforgalma 632 millió forint volt, ebből az élelmiszer 120 millió, az iparcikk 140 millió, a tüzelő- és építőanyag 60 millió. A szövetkezeti eredmény meghaladja a 24 millió forintot, ami az eredeti tervnek duplája, a tavalyi ' nyereségnél pedig 6 millió forinttal több. Ügy gondoljuk, hogy a részközgyűléseket követő küldöttközgyűlés után mór pontosabb és bővebb tudósítással jelentkezhetünk. (t. m.) SZÜLETTEK: Tóth Zoltán (anyja neve: Rózsa Veronika Rozália). Radies József (Seres Erzsébet). Dobos Sándor (Deák Franciska). Karlovszki Páll (Sisák Iloma), Fekete Gábor János (Tóth Terézia), Tamási Gábor (Fejes Judit Piroska), Munkácsi Melinda (Bálint Gizella Mária), Tarjányi Csilla Ildikó (Fekete Ildikó Rozália), Fehér István (Varga Éva), Szi- kora Zsuzsanna (Fekete Zsuzsanna), Forgó Tamás (Trungel Julianna Mária), Kls-Pál János István (Solymosi Franciska), Veres Zsolt (Seres Éva), Pintér Mónika (Bihal Ibolya Erika), Csányi Erika (Seres Irén). AJtai Henrietta Szilvia (Dorogi Amália), Locs- kai Márió (Kiss Katalin). MŰSOR Petőfi mozi: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor: ARANYOSKÁM. Sz., mb. amerikai film. HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Pálföl- di Gabriella — Kókai István, Tímár Franciska — Király József, Kocsis Márta Erzsébet — Rádi Ferenc. Deli Gyöngyi — Krucsó Mihály. Kohajda Margit Anna — Fekete István. MEGHALTAK: Dongó Péter (Kiskunfélegyháza), Kalmár Jánosné Pap Mária (KiSkunfélegyháza), Varga Gézámé Gerécz Mária Lujza (Kiskunfélegyháza), Piroska János (Tiszaalpár), Kocsis Balázs (Tiszaalpár), Berényi Jánosné DallosHSzilágyi Eszter (Kiskunfélegyháza), Kiss Imre Károly (Kiskunfélegyháza). Fekete Mátyásné Firitz Regina (Kiskunfélegyháza), Farkas Tiborné Bakos Erzsébet (Kiskunfélegyháza) . ANYAKÖNYVI HÍREK Tanácstagi beszámolók Makány József a 66. sz. választókerület tanácstagja március 10-én 15 órakor a Gazdaköri Iskolánál a XI. körzet 207-től 363-ig és a XII. körzet 29-től 76. szám alatti lakosok részére. Szabó Ernő a 6. sz. választókerület tanácstagja március 11-én 17 órakor a Bajcsy-Zsilinszky Általános Iskolában a Csongrádi u., Kálvária u. és a Móra T’. u. lakosok részére. Ipacs László a 11. sz. választó- kerület tanácstagja március 11- én 17 órakor a KIOSZ székházában (Jókai u. 28.) a Vörösmarty u., Gábor Á. u. 1—25-ig, és 2—26- ig, Béke u., Irányi u., Alkotmány u. 19-től és 28-tól végig lakosok részére. Dr. Kardos András a 15. sz. választókerület tanácstagja március 11-én 17 órakor a József Attila Általános Iskolában a József A. u., Mártírok u. 3-tól és 2-től végig sz. alatti lakosok részére. Hegedűs Ferenc a 17. sz. választókerület tanácstagja március 11- én 17 órakor a József Attila Általános Iskolában a Hunyadi utca, Attila u. 11—53-ig és 2-56- ig sz. alatti lakosok részére. Vágán Ferencné a 22. sz. választókerület tanácstagja március 11-én 17 órakor a Dohánybeváltó Üzemben a Kossuth u. 34. sz., Fürst S. 1-től végig és 2 a., Ságvári u. 1. és 1/a. sz. alatti lakosok részére. Dr. Kamarás Gézáné a 30. sz. választókerület tanácstagja március 11-én 18 órakor a Móra Ferenc Gimnáziumban a Zrínyi u. 17-től és 2-től végig, Kazinczy 1- től és 14-től végig, Kölcsey u., Mónus I. u. 1. és 4. szám, valamint a Mártonffy u. lakosai részére. Soós Lajosné a 31. sz. választó- kerület tanácstagja március 11- én 18 órakor a Móra Ferenc Gimnáziumban a Kazinczy u. 8— 12- ig, Zrínyi u. 7—15-ig és a Mónus I. u. 2. sz. alatti lakosok részére. Dr. Dobos Ferenc a 32. sz. választókerület tanácstagja március 13-án 17 órakor a városi tanács nagytermében a Kossuth L. u. 3—7-ig, Kazinczy u. 2. és a Zrínyi u. 1—5-ig sz. alatti lakosok részére. Sipos Zoltánná a 34. sz. választókerület tanácstagja március 11- én 18 órakor a Móra Ferenc Általános Iskolában a Vörös Hadsereg u. 1—39-ig, 2—42-ig, Pázmány u. és a Fisch E. u. lakosai részére. Mészáros Erzsébet a 35. sz. választókerület tanácstagja március 11-én 17 órakor a Bajcsy-Zs. Ált. Iskolában a Petőfi tér, a Béke tér és a Bajcsy-Zs. u. lakosai részére. Tóth Józsefné a 36. sz. választókerület tanácstagja március 11-én 18 órakor a Móra Ferenc Ált. Iskolában a Petőfi u. 1—59- ig és 2—20-ig, az Arany János u. I— 59-ig és 2—58. sz. alatti lakosok részére. Vadkerti Katalin a 49. sz. választókerület tanácstagja március 13-án 18 órakor a Bercsényi utcai könyvtár helyiségében a Bercsényi u. és Nádasdy u. lakosai részére. Sándor György az 50. sz. választókerület tanácstagja március 13-án 18 órakor a Bercsényi utcai könyvtár helyiségében a Károlyi M. u., Bessenyei utca, Kohári u., Verseghy u., Csáki u., Tóth Kálmán u. és a Gárdonyi G. u. lakosai részére. Térjék Istvánná az 51. sz*? választókerület tanácstagja március 15-én a Bercsényi utcai könyvtár helyiségében a Lisznyái utca, Balassa u., Apaffy u. és Radnóti M. u. lakosai részére. Füredi Imréné az 52. sz. választókerület tanácstagja március II- én 18 órakor a Bercsényi utcai könyvtár helyiségében az II- lésházy u., Szilágyi u., Dessewffy u., Mátyás király u., Szendrey u., és Madách u. lakosai részére. Kovács Gáborné az 54. sz. választókerület tanácstagja március 11-én 18 órakor a Halasi Építőipari Vállalat ebédlőjében a Day- ka u., Czuczor u. lakosai részére. Molnár Lászlóné az 55. sz. választókerület tanácstagja március 11-én 18 órakor a Halasi Építőipari Vállalat ebédlőjében a Bajza u., Tóth Árpád utca, Mikes u., Kállai u. és Juhász Gy. u. lakosai részére. Bodor Gábor az 57. sz. választókerület tanácstagja március 11- én 16 órakor a Vörös Csillag Tsz központi iroda ebédlőjében a III. körzet T. 69-től végig sz. alatti lakosok részére. Vízhányó Antal az 58. sz. választókerület tanácstagja március 11-én 16 órakor az Aranyhegyi külső iskolában az I. körzet 1-től végig, Vörös Csillag lakótelep: Bárány u., Csikó u., Nyúl u., Csárda u., Vörös Csillag u., öz u., és Páska u. lakosai részére. Riskó Péter a 60. sz. választó- kerület tanácstagja március 11- én 16 órakor a Zöldmező kerület ebédlőjében az V. körzet 38— 71-ig és 126-tól végig,‘a VI. körzet 1-től végig, a VII. körzet 1-től végig, 100—116-ig, 137—147-ág és 159-től végig sz. alatti lakosok részére. Dr. Iván János Nőtt a vadállomány 1985'. február 22-én tartotta beszámoló közgyűlését a Kiskunság Vadásztársaság, a Lenin Mgtsz központi épületében. Az első napirendnek megfelelően Laczkó Gyula elnök számolt be az elmúlt 5 évben végzett vadgazdálkodási és pénzügyi tevékenységről. Kiemelte, hogy az 5 év alatt jelentős eredményekről adhatunk számot, mivel nőtt a tagok száma, nőtt a vadállomány. A tervszerűen végzett telepítés és kilövés minden évben jelentős bevételt ad a vadásztársaságnak. örvendetesen megnőtt a külföldi vadászok érdeklődése is. Az 5 év alatt terven felül alakult a bevétel, s a kiadásokat leszámítva nőtt a társaság közös vagyona, amely meghaladja az 1 millió forintot. A fácán- és vadkacsanevelés biztosítja az állomány utánpótlását. Az 5 év alatt 21 834 fácánból közel 8 ezret külföldiek lőttek ki, a többi a hazai vadászok zsákmánya lett. 561 őzet és kb. 9000 nyulat lőttek ki a hazai és külföldi vadászok. Az idei kemény tél próbára tette a vadállományt, de a gondos etetés és takarmányozás segített. A vadászat komoly fegyelmet követel mindenkitől, s ennek eleget tettek a társaság tagjai. Szabó Béla titkár ezután a következő 5 év terveit, célkitűzéseit ismertette, majd az intéző bizottság, ellenőrző bizottság, fegyelmi bizottság újraválasztásá• Laczkó Gyula, a vadásztársaság elnöke beszámolót tart. ra került sor. Megválasztották a megyei küldötteket is. Némedi László FÉLEGYHAZI KÖZLÖNY a Magyar szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Városi Bizottságának lapja A Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő: Dr. Sztrapák Ferenc Felelős kiadó: Preiszinger András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza, Marx tér 1. Telefon: EB, WS, WS A lapot árusításban a kiskunfélegyházi postahivatal terjeszti. Előfizethető: a helyi postahivataloknál As kézbesítőknél, postautalványon, valamint átutalással a Kin aiy— pénzforgalmi jelzőszámra Petőfi Nyomda, Kecskemét Telefon: 28-T77 ISSN 8US-UM •