Félegyházi Közlöny, 1983 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1983-11-25 / 47. szám
Összevont párttaggyűlés a Lenin Termelőszövetkezetben A kiskunfélegyházj Lénáin Termelőszövetkezetiben összevont párt- taggyűtésan Bozó Lajos páirttítikár számolt be az elmiúlt időszak munkájáról. Beszámolójában részüetesen, elemezte az 5 aliapszervezetben folyó pártmurukiáit. Kitért a politikai, kulturális és igazdasági tevékenységre, valamint a szervezeti élet kérdéseire. Megállapította, hogy az elmúlt évhez viszonyítva javult a munka, de bizonyos ,területeken van még mit pótolni. A pártmegbízatásakat becsülettel teljesítették. A beiskolázások terén, a muinlkásőri feladatok elvégzésében, a társadalmi rendezvényeken való részvétel tekintetében szintén volt előrelépés. A pártvezetőség értékelte ezt a munkát, s a 'legjobbaknak elismerését fejezte ki. jutalmakat, kitüntetéseket adott át. Javult a kapcsolat a KlSZ-szenvezettel, a szakszervezettel és a Vöröskereszttel. Bozó Lajos ezután a szövetkezet gazdasági tevékenységét elemezve megállapította, hogy az idén a nehéz év ellenére az eredmények alig maradnak el © Bozó Lajos párttitkár beszámolót tart. a tervezettől. A szövetkezet tevékenységi köre tovább .'bővült. Abban, hogy a nyereség a tervezettnek megfelelően álakult, nagy szerepe volt a szo- ciaListabrigád-mozgalomnak és a kommunisták helytállásának, amire a jövőben is nagy szükség lesz. A pártvezetőség jó kapcsolata a szövetkezet vezetőségével és a felettes szervekkel, szintén jó eredményekhez vezetett. A beszámoló végén a titkár előterjesztette a határozati javaslatot. Ezután hozzászólások következtek. Felszólalt Emyes László, az MSZMP városi bizottságának munkatársa, aki a városi pártbizottság értékelését ismertette az elmúlt időszakban végzett pártmunkáról. © A tagság elfogadja a beszámolót. (Kép és szöveg: NL) A hozzászólások után a tagság elfogadta a beszámolót os a határozati javaslatot, s egyetértett a városi pártbizottság minősítésével. IJjabb lépés a lakosság jobb ellátásához A jól bevált HÓDIKÖT— ÁFÉSZ-társulás után most a szegedi TISZA FÜSZÉRT Nagykereskedelmi Vállalttal kötött szerződést a félegyházi Integrál ÁFÉSZ, a város és környékének folyamatos, választékban, meny- nyiségben gazdagabb élelmiszerellátása ■ érdekében. h .-«mn Pataki Kálmán kereskedelmi főosztályvezető elmondta, hogy a gondos ünnepi felkészülés mellett eredményesen folytak a tárgyalások a szegedi nagykereskedelmi vállalattal, az eddig is legmegbízhatóbb és legjelentősebb szállítójukkal, aminek következményeként januártól kezdve a Petőfi lakótelepi ABC élelmiszer- áruházát garantáltan ellátja a belkereskedelemben forgalomban levő és a kishatármenti forgalomban beszerezhető árucikkekkel, saját költségén, s az így felszabaduló tőkét, az áfész a kisebb, külterületi és községi boltjainak áruellátására, javítására fordíthatja. További terveik között szerepel az áruk széles körű bemutatása, kóstoló^, árkedvezményes akciók rendezése. T. M. SPORT LABDARÚGÁS: HKBSE—Szarvas 0—0 Az őszt szezon utolsó találkozójának megkezdése előtt Draigomir János százados a labdarúgó-szakosztály elnöke búcsúztatta és ajándékozta meg a plros-tahérek leszerelő katonajátékosait: Márton Istvánt (SZEOL), Marosvölgyi Józsefet (Dorog), Fenyves Pétert (Eger), Gödör Zoltánt (Érd), Tóth Antalt (Lajosmizse), Mari Józsefet (Szolnok) és Vígh Tibort (Szentes), akik másfél éven keresztül viselték a HKB'SE piros-fehér szí- mü mezét több-kevesebb sikerrel. Maga a mérkőzés különösebb említést nem érdemel, mivel a fagypont alatti hőmérsékletben didergő mintegy kétszáz főnyi nézőközönséget csak elvétve tudta tűzbe hozni a pályán levő 22 játékos ás így a gólnélküli döntetlennel a játék képe alapján tulajdonképpen mindkét csapat elégedett lehet. HKBSE—Szarvas 3—1 (1—0) területi ifjúsági bajnoki mérkőzés. Góllö- vők: Fórizs 2, Gácsd. A piros-fehéreik fiataljai jó Játékkal, biztosan nyertek a szezonzáró találkozón és ezzel 13 mérkőzés után mindössze két pontot veszítve 4*:ll-es gólaránnyal, meggyőző fölénnyel állnak a táblázat élén. Harta—Szövetkezeti SE 2—1 (1—1) megyei I. osztályú mérkőzés. Hullámzó játék után a 30. percben Tóth Cs. éles, beadásszerű lövése a kapufáról pattant a hálóba, de a vezetésnek nem sokáig örülhettek a szövatkezetiielk, mert középkezdás után egy gyors hazai akció végén Várnia! még ugyanabban a percben kiegyenlített. A második Játékrész elején fokozódott a haltalak nyomé sa és Pavelkó az 85. percben fejelt góljával már előnyre Is sikerült szert tenniük, amit azután a mérkőzés vé-- géig sikeresen meg is őriztek. Ez egyben azt is jelentette számúkra, hogy a tavaszi folytatást a tabella első helyén várhatják majd. A látottak alapján azonban a piros-kékeknek nincs okuk a szégyenkezésre, hiszen csak minimális arányiban szenvedtek vereséget az őszi bajnok otthonában és mivel még egy elmaradt mérkőzésük hátra van, szombaton délután 13 árától hazai környezetben az Alpári úti pályán a Tass ellen javíthatnak őszi mérlegükön. Szövetkezeti SE—Harta 2—0 (1—0) megyei ifjúsági bajnoki mérkőzés: Góllövőik: Sahin, Seeberger. Kőkai Ferenc tanítványai jó Játékkal nyertek Hartán és ezzel tovább erősítették helyüket a táblázat élcsoportjában. KOSÁRLABDA Miskolci Postás—Lenin TSZ SK 33—82 (49—38) NB II. férfi mérkőzés Ld: Bódd S. 24, Hevér, Dudás L. 13— 13, Csáki L. 11, Papp S. 10, Nádasdy 6, Tóth 3, Danics 2. Izgalmaikban bővelkedő mérkőzésen a hazaiak jobban tudtak ,,alkalmazkodni” a játékvezetők ítéleteihez és ez végül Is a győzelmüket eredményezte. Vasas TK—Szolnoki VSE 49—14 (30— 22) NB. II. női mérkőzés Ld: Par- dely 18, Bódi A. Borbás 8—8 Gál, Görög 4—4, Pólyák 3, Hácz-Fodor Hegedűs 2—2. Mindvégig ^fegyelmezett csapatjátékával szerezte meg az őszi szezon első győzelmét Szolnokon a Vasas női csapata, melyre a hétvégén újabb nehéz mérkőzés vár, mostmár hazai környezetben, hiszen a Békéscsaba látogat el Félegyházára az al- sóhá? rangadójára, ahol igencsak elkelné a közönség sportszerű biztatása a sikeres szereplés érdekében. ökölvívás HKBSE—Újpesti Dózsa 14—14 NB Ies CSB mérkőzés. Gy: Farkas G. és Rácz F. ifjúságiak, valamint a felnőttek közül Cslkesz, Török, Deél, Rimóczi, míg Tomhauser és Deák mérkőzései döntetlenül végződtek. Ahogy közeleg a bajnokság befejezése, úgy válik egyre elkeseredettebbé a kiesés elkerüléséért vívott harc a legmagasabb osztályban, ahol ágy látszik sajnos minden megengedett és nem ritkák az „övön aluli" ütések sem. tgy volt ez most hétvégén Is, csakhogy most a mélyütések nem a szorítóban csattantak, hanem mellette, azaz pontosabban a pontozói asztaloknál. Történt ugyanis, hogy a szombat esti mérlegelésnél az Újpest válogatottja Tánczos nem Jelent meg, mert -megbetegedett és így vasárnap Deél mérkőzés nélkül jutott a két ponthoz, ami azt jelentette,, a piros- fehérek csapatának megnövekedtek a győzelmi esélyei. Ez viszont a kiesés elkerüléséért ugyancsak erősen harcoló Bp. Építőknek lett volna Igencsak kedvezőtlen, hiszen így alaposan megcsappantak volna bentmara. dási esélyei, de végülls segítettek a pontozók! Kovács fővárosi. Oláh pedig ugyan komlói illetőségű, de most egymásra találtak és az 54, valamim a S3,5 kg-sok mérkőzéseit teljesen ..egyéni látásmód” szerint értékelték. Hiába volt egyértelmű fölényben mindkét összecsapáson Tcmhauser és Deák is. a pontozók egyformán 80:57- re ellenfeleiket látták jobbnak. Ami azután a furcsa az egészben, másik kát társuk ugyanazokat a mérkőzéseket értékelve szintén 60:57 arányban, de már a hazai öklözőket látta jobbnak. Hat bont eltérés a két értékelés között, ez már több mint baki, érthető volt tehát a közönség tüntetése a kát pontozó ellen, akik gúnyos mosolyaikkal mégcsak tovább szították az amúgyis izzó hangulatot. A csaoatmárközás végső kimenetelét Illetően, a döntés véglilis a szuperneházsúlyúakra maradt, akik végig nagy csaitát vívtak egymással. Huszár a közönség biztatásától kísérve önmagát felülmúlva öklözött és a 3. menet végére szinte teljesen felőrölte Molnár ereiét, aki már úgyszólván csak tántorgott a szorítóban. Az eredményhirdetésnél azonban óriási meglepetésre mégis őt „látták 1 óbbnak” a bírák és ezzel az Újpest szinte a sírból hozta vissza az egyik már elveszettnek hitt pontját, aimivel az ÉpftJk számára Ismét kedvező pozíciót teremtett a véghajrát illetően. FELHÍVÁS! A városi SDortfelügyelőség, a KISZ és a Szakmaközi Bizottság november 25-én 16.30 órakor a Szakmaközi Bizottság székiházában alapfokú sportvezetői és játékvezetői tamfolya- mot indít, melyre jelentkezni lehet a helyszínen. Falu Tamásra emlékeztek Falu Tamás költő és író, Félegyháza szülötte, Ócsa díszpolgára. születésének évfordulóján emlékünnepséget tartottak Öcsán. A nagyközségi párt, tanács, népfront és a Falu Tamás Baráti Kör tagjai, tisztelői, barátai, tanítványai, s a község lakóinak népes tábora előbb a temetőben tisztelegtek a 96 évet élt költő — Kisfaludi Stróbl Zsigmond szobrászművész domborművével díszített — síremlékénél, ahol dr. Baranyay Imre orvos a baráti kör nevében mondott emlékbeszédet. — Meghatódva, tisztelettel adózunk emlékednek, életművednek, a költőnek, de elsősorban az embernek aki ebben a kis faluban is dús szellemi kincset nyújtottál, tudatosan megmaradva falusi értelmiségnek, magasra emelve a tudás, a kultúra, a költészet és az ember szere let fáklyáját... — mondta többék között legjobb ismerője, aki hosszú ideiig volt háziorvosa. A temetőből a Falu Tamás utcában levő lakóházhoz — melyben emlékmúzeum és a Falu Tamás Községi Könyvtár van — vonult az ünneplő közönség, ahol szintén koszorúzás és színvonalas emlékműsor következett. 6 Az ócsai lakóházon elhelyezett dombormű, ifi Pál Mihály szobrászművész alkotása. Anyakönyvi hírek SZÜLETTEK: Baigány Roland (anyja neve: Kollát-I.ukács Veronika), fcsenkii Adám (Sztojov Erzsébet), Sza- bó-Hevér Anikó (Ágoston Katalin). Horváth Károly (Kohajda Aranka). Szabó László (Harcsa-Pintér Éva), Bátyi Orsolya (Horváth Irén), Szabó Rita (Kalmár Ilona), Keresztes Adél (Szúnyog Erika Mária), Bállá Judit Gabriella, (Orosz! Judit), Kapás Szabolcs, (Bársony Mária Cecília), Kósa Zsolt (Vidács Margit). HÁZASSÁGOT KÖTÖTT: Pomázl Erzsébet Mária és Tímár László Ferenc. MEGHALTAK: Németh Balázs — Kiskunfélegyháza, Cseh József — Kiskunfélegyháza, PáPP Mihály — Bugac, Juhász Lászlóné. Pajp Rozália — Kiskunfélegyháza, Simkó Józsefné Körmöczi Veronika — Kiskúnfélegy- háza. Szabó Imre — Kiskunfélegyháza, Gyarmati István — Kiskunfélegyháza, Szabó Imtréné Soós Ilona — Kiskunfélegyháza. A laktanyai művelődési otthon programjából „A Haza Fényre Derül ...” A Magyar Néphadsereg Művészegyüttese népi zenekarának műsora. Vezető prímás: Szalai Antal. Közreműködnek: Petrozsémyi Eszter, Gálán Géza, Tein Gyula és az együttes táncosai. Jelmeztervező: Wlitz Éva. Rendező: Jászai Dezső. A műsor november 29-én 18 órakor kezdődik, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk. Autóbusz indul a Helyőrségi Művelődési Otthon elől 17.45 órakor a laktanyához. A műsor megtekintése díjtalan! MŰSOR: Petőfi mozi: fél 4 és háromnegyed 6 órakor: DONALD KACSA ÉS A TÖBBIEK. Amerikai film. 8 órakor: ANNA ÉS A VÁMPÍR. Lengyel film. A Bács-Kiskum megyei Tanács és a Hazafias Népfront Bács- Kiskun megyéi Bizottsága által alapított „Településfejlesztésért” emlékérmet városunk felszabadításának emlékére rendezett ünnepi tanácsülésen adták át a Vízmű Vállalat „Tanácsköztársaság” szocialista brigádjának, valamint a DÉMÁSZ Kirendeltség „Déry Miksa” szocialista brigádjának. A két élenjáró, kiemelkedő társadalmi munkát végző, kitüntetett szocialista brigád „életrajzát” lapunk mai és a következő heti számaiban ismertetjük- olvasóinlkkal. A „Tanácsköztársaság” szocialista brigád az Észak-Bács-Kiskun megyei Vízmű Vállalat Csongádi úti szennyvíztelepén tevékenyekedik. Megalakulásának éve: 1971, tehát egybeesik a félegyházi szennyvíztelep indulásával. A 14 tagú brigád vezetését a kezdeti nehézségek után, 1977ben Morvái Szabó András vette át, és azóta minden évben léptek egyet felfelé a mostani rangos kin tüntetésihez vezető lépcsőn: 1978-ban zászlót, 1979-ben bronz, 1980-ban és 81-ben ezüst, 1982-ben arany fokozatot értek el, és most, 1983-ban, az ünnepi tanácsülésen átvehették a „Településfejlesztésért” megyei kitüntetést. A Tanácsköztársaság szocialista brigádnak jelenleg már 23, minden szépért és jóért lelkesedő. tevékeny tagja van. Folyamatosan és sok-sóik társadalmi munkát végeznek. Az elmúlt év kiemelkedő munkálatai voltaik a nagybugaoi általános iskola vízvezeték-szerelésének elvégzése és az MHSZ-repülőtér főépületében a fürdő—mosdó felszerelése, az Ifjúsági Sporttelepen pedig a tereprendezés, festés, mázolás. Tóth Miklós Politikai vitakörvezetők tanácskozása A Politikai Bizottság 1983. január 7-i határozatában kiemelte az agitációs és propagandamunka fontosságát, az állandó, naprakész információk terjesztését. Ennek szellemében a kiskunfélegyházi városi pártbizottság az elmúlt héten tanácskozást szervezett a város és a városhoz tartozó négy község területén működő agitációfelelősök és politikai vitakörvezetők részére. A tanácskozáson a KlSZ-szerveze- tek aktivistái is részt vettek. Dr. Dobák Ernő a városi párt- bizottság munkatársa tartott tájékoztatót. Az egynapos országos fórumon elhangzott külpolitikai! kérdésekről, napjaink legégetőbb problémáiról, a világbékét fenyegető jelenségekről beszélt hallgatóinak. Az agitációs munkában nagyon fontos, hogy a dolgozók, a fiatalok körében tevékenykedő vita- körvezetőik mindig friss információval rendelkezzenek, hogy munkájuk minél meggyőzőbb legyen, s mozgósítsanak magasabb €> A résztvevők egy csoportja, céljaink megvalósítására. (Kép és szöveg: NL) Évzáró foglalkozás a munkásőregységnél O Az egységparancsnok felkéri Szabó Lajost a beszámoló elmondására November 19-én a városi párt. bizottság .nagytermében gyülekeztek a félegyházi muinkásőrök, hogy részt vegyenek az 1983-as kiképzési év utolsó fogilallkozáslán. A foglalkozás első résziében a munkásőrök filmvetítésen vettek részt, ahol az 1956-os ellenforradalom dokumentumai peregtek a filmvásznon. Szabó Lajos munkáson az Áprilisi 4. Gépipani Művek vezérigazgatója tartott beszámolót a munkásörparanicsnakok H. országos tanácskozásáról, ahol mint munkásőr, s mint gazdasági vezető részt vett. Ismertette a. tanácskozás fő gondolatait, felidézte a különböző beosztású párt-, állami, gazdasági vezetők munkásőrök 'hozzászólásait. ösz_ szegzésül elmondta: a tanácskozás megállapította, hogy a munkásőrök a XII. kongresszus határozatainak szellemében hajtják végre feladataikat. Élem járnak a gazdasági építő munkában, kiemelkedő a közéleti aktivitásuk, hatékonyan részt vesznek az ifjúság hazafias-honvédelmi nevelésében, ,munkásőri pártmeghíza- tásufcait fegyelmezetten, önzetlenül látják el. Hozzátette, hogy ez jellemző a kiskunfélegyházi mun- kásőnöfcre is. Szabó Lajos megköszöntté a figyelmet és rounkásőr társadnak további sikeres. fegyelmezett munkát kívánt. Majd Bibok Kálimén egységparancsnok a kiképzési évben kiemelkedő munkát végző .munkásőröfcnek tárgyjutalmat adott át. Ezek után az alegységek szakaszgyűlésekre vonultak el a bá. zisüzemek párt-, gazdasági vezetőivel együtt, hogy értékeljék az 1983-as kiképzési év eredményeit, gondjait, és méghatározzák az elkövetkezendő időszak feladatait. Az utolsó forduló 0 A pálmonostori Keleti Fény Termelőszövetkezet dolgozói a kedvező időjárást kihasználva minden határidőt betartva végezték el az őszi munkákat a földeken. Ennek során 1202 hektáron vetették el a búzát, 353 hektáron az árpát, míg 38 hektáron a takarmánynövényeket. Már felkészültek a tavaszi vetésekre is, 3 Rába Steigerük, valamint 2 T 150-es traktoruk a napokban fejezte be a talajművelést. (Opauszky László felvétele.) félegyhazi közlöny a Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Városi Bizottságának lapja A Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő: Sztrapák Ferenc Felelás kisdó: Prelszlnger András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza, Marx tér 1. Telefon: 115, 143, 273. A lapot árusításban a kiskunfélegyházi postahivatal terjeszti. Előfizethető: a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél, postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—M/1M pénzforgalmi jelzőszámára. \