Félegyházi Közlöny, 1981 (25. évfolyam, 1-49. szám)
1981-03-27 / 12. szám
Elhagyott tanyák alkonya * • Balogh Imre traktoros lánctalpas gépével elteríti az omladozó vályogfalakat. (Opauszky László felvétele) A 7300 hektáron gazdálkodó pálmonostorai Keleti Fény Termelőszövetkezet területén mintegy 800 kisebb-nagyobb tanya van, s közülük sok lakatlanul áll hosszabb ideje. Egykori lakóik általában beköltöztek a községbe, ott építettek házat maguknak. A tanyaépületek használható anyagait leszedték, sorsára hagyva a vályogfalakat, és műveletlenül néhányszáz öles területet. — Sok gondot okoztak nekünk ezek az elhagyott tanyák — mondta Hegedűs János a közös gazdaság elnöke, amikor e témáról beszélgettünk a napokban. — A táblákat művelő gépeknek ki kellett kerülni ezeket a területeket, ahol gazdagon burjánzott a gaz, fertőzve a kultúrnövényeket. A műit évben felvettük a kapcsolatot az elhagyott tanyák tulajdonosaival, s azokkal is, akik elköltözésre készültek. A területeket vagy megvásároltuk, vagy csereingatlant adtunk értük. A termelőszövetkezet jelentős mértékű segítséget adott a beköltözőknek, illetve ad az idén is. Tavaly 14 tagunknak 300 ezer forint kamatmentes kölcsönt adtunk új otthonuk megteremtéséhez, építőbrigádunk a létrehozásban is részt vállalt, és az építőanyagok szállításában is segítettünk. Ebben az esztendőben 25 lakatlan tanyát „tüntettünk el” a föld színéről, és ezzel mintegy 18 hektárral növeljük a művelhető területet. A tanyabontások eredményeként a korábbi 250 tábla helyett mindössze 230 tábla földünk lesz. Az idén 22 egykori tanyatulajdonosnak 600 ezer forintot adunk kölcsön új otthonuk építéséhez. Tanácstagi beszámolók Riskó Péter, a 60. sz. vlc. tanácstagja 1981. március 30-án 17 órai kezdettel a Lenin Tsz Zöldmező terület központjában tanácstagi beszámolót tart az V. körzet 38—71-ig, 126-tól végig, VI. körzet 1-től végig, VII. körzet 1—7- ig, 100—U6-ig, 137—147-ig, 159- től végig lakosai részére. Félegyházi szereplő is lesz Március 29-én, vasárnap 1S.2S órakor kezdődő „Vasárnap délután” c. tévéműsorban bemutatják a félegyházi Tóth Lászlót és az országban szinte egyedülálló dedikált fényképgyűjteményét. Felhívjuk rá kedves olvasóink figyelmét. Ügyeletes állatorvos Kiskunfélegyházán és Gátéron március 28-án, szombat délután és vasárnap egész nap dr. Szmil- kó Ferenc (Kiskunfélegyháza, Lőwy Sándor u. 6., telefon: 62). és dr. Fekete Miklós (Kiskunfélegyháza, Platán u. 10.) tart ügyeletet. Ugyanezen idő alatt Petőfiszál- lás, Pálmonostora, Kunszállás községekben az ügyeletet dr. Csfi- ke András látja el. Lakása: Kunszállás, telefon: 4. Sikeres fásítás, füvesítés — Az az ember, aki két szál füvet termel ott, ahol eddig egy szál fű termett, nagyobb szolgálatot tesz az emberiségnek, mint a hadvezérek —, olvasom Az erdő című képes folyóiratban egy angol tudóstól idézve. Ez jutott eszembe az elmúlt szabad szombaton, amikor kivitt a kíváncsiság az V. körzet tanácstagjai által szervezett fásítási, füvesítési társadalmi munkához. Nem túlzók, ha azt állítom, hogy ilyen nagyszerűen megszervezett társadalmi munkával aligha találkoztam. Nyüzsögtek a nők, férfiak a Gizella telepi óvoda környékén, ahol műtrágyát, fűmagot szórtak, gereblyéztek, cserjét, fát ültettek, de még a legkisebb gyermekek is szedték a köveket, tégladarabokat, kis vödrökkel cipelték a vizet a fa tövéhez. Két termelőszövetkezet is patronálta a szép akciót, a Petőfi és a Vörös Csillag, de a résztvevők névsorát felsorolni lehetetlen. Irányítójuk Trombitás László városi főkertész volt. Megjelent Tarjányi Ferenc kertész- mérnök, a budapesti FŰKÉRT neves szakembere (a bécsi parképítő világverseny győztese); aki hasznos tanácsokkal segíti városunk parkosítását. Lelkamre kötötte, hogy írjam meg: az elültetett csemeték és cserjék hetenként 2—2 vödör vizet kívánnak, ami éppen olyan fontos része a fásításnak, mint az ültetés. A Petőfi-lakótelepen, az új óvoda udvarára szervezett munka már nam volt ilyen eredményes. Pedig — a körzeti párttitkárral az élen — ott is voltak áldozatra kész polgárok, de a beígért termőföld, amit el kellett volna teríteni, nem érkezett meg. Tóth Miklós Kiskunfélegyházán a Munkásőrség és a Batüiyány Lajos Úttörőcsapat közös elhatározásával kelt életre az első úttörő-munkás- őr szakasz. A 25 lelkes úttörő 3 rajban tevékenykedik. 1980. szeptember 29-én, a Néphadsereg Napján tartották első ünnepélyes foglalkozásukat a Tőserdőben. Parancsnokuk kiváló munkásőr, Gondi István, aki nagy gonddal szervezi az összejöveteleket. A gyerekek mindig nagy érdeklődéssel várják a foglalkozásokat, sőt készülnek ezekre, a különböző feladatok végrehajtásával. A közelmúltban nagy megtiszteltetésben volt része a rajnak. Közülük heten meghívást kaptak a Mártonffy Ernő Munkásőr század ünnepi ülésére. Utána boldogan mesélték társaiknak élményeiket, az ott hallottakat. Még a díszebédnek is részesei voltak. Az úttörő-munkásőr szakasz Mártonffy Ernő nevét vette fel. Első feladataik között szerepelt, hogy megismerkedjenek névadójuk életével, harcaival. Mindannyian, az iskola, az úttörőcsapat, az alegység parancsnoka nagy figyelemmel kísérjük a szakasz munkáját, törekvéseit. Elhatározásaik nemesek. Becsületes dolgozójává akarnak lenni szocialista hazánknak. Most pedig igyekeznek szorgalmasan, jól tanulni, és vállalt kötelezettségeiket következetesen teljesíteni. Nagyon reméljük, hogy az első úttörő-munkásőr szakasz a szocialista nevelés hatásos fóruma lesz. Csapatvezetőség Közhírré tétetik SPORT LABDARÚGÁS: HKBSE—Soltvadkert 7—0 (2—0) Nem úgy indult a találkozó, hogy a HKBSE hengerelni íog. Némi meglepetésre az első negyedórában a védelmüket jól megszervező vendégek kemény belépőikkel széttördelték a Honvéd mindent középen erőltető egysíkú támadójátékét és a megszerzett labdákkal veszélyes ellentámadásokat vezettek Mikhárdi kapuja íelé. Húszai és Pavelkó azonban jól állta útját ezeknek az akcióknak. A vendégek védelme pedig egyre többet kapkodott és, hogy kapujukat megőrizzék a góltól egyre tisztátalanabbul kezdtek el játszani. A durva belépők után egyre- másra maradtak a földön a félegyházi játékosok. Két játékos csak hosszas ápolás után tudott, visszatérni a pályára. A nézőtéren ekkor már forr- ponton volt a hangulat és szerencsére ebben az időszakban a legjobbkor jött a HKBSE vezető gólja a 36. percben, ami egy kissé lecsillapította az indulatokat. Szabadrúgás után Húszai Ívelte a •kapu elé a labdát és a toronymagasra kiemelkedő Agócs felhőfejessel juttatta Mayer kapujának bal felső sarkába a mérkőzés első gólját. Nem sokkal később Szamosi az ötösnél buktatta az egyedül ikiugró Szenthyt, és ezt a nyilvánvaló szabálytalanságot nem lehetett nem észre venni! Trisz játékvezető megítélte a büntetőt, amit Fronebl nagy nyugalommal értékesített. A kétgólos vezetés és a tízperces szünet megnyugtatta a szurkolókat és a vendégek is beletörődtek a rájuk váró vereség biztos tudatába. Így aztán a második félidőben már csak a HKBSE volt a pályán, és a régi szép napokat idéző játékkal, a végre képességeihez mérten játszó Fekete vezérletével öt gólt lőve, szinte leseperték a Soltvad- kertet a játéktérről. Mezőfi SE—Szövetkezeti SE 2—1 (1—0) Hagyományos módon az első öt percben a piros-kékek dolgoztak ki két nagy helyzetet, de sem Kókai, sem Jókai nem tudta feltenni az „i”-re a pontot, majd mint ez már ilyenkor lenni szokott, a hazaiak egy gyors támadás végén Ezsiás révén megszerezték a vezetést. A félidő hátralevő részében a Mezőfi SE birtokolta többet a labdát, de a jól záró szövetkezeti védelem most már biztosan állt a lábán. A másodig játékrészben már a harmadik percben tovább növelte előnyét a kecskeméti csapat Ézsiás-szöglet utáni fejesgóljával, amire Zs. Juhász „,harcolt ki” egy büntetőt, melyet a csapatkapitány, Dongó értékesített, beállítva ezzel a végeredményt, Húsos SK—Kecskeméti MÁV 1—0 (1—0) Küzdelmes mérkőzésen Rádi J. góljával gyorsan vezetést szerzett a vágóhídi csapat. A továbbiakban a vendégek támadtak többet, de Osztopáni, akire a Szövetkezeti SE leszerelése után nem tartott igényt, bravúrt bravúrra halmozott, és így a Húsos itthon •tudta tartani az értékes két bajnoki pontot. ASZTALITENISZ: Szegedi Kábel—Szövetkezeti SE 10—6. Gy.: Huszta Cs. 4; Nagy L. 2. A megyei bajnokságból az idén felkerült szegedi csapat szoros mérkőzésen bizonyult jobbnak az esélyesebbnek tartott Szövetkezeti SE-nél. BIRKÓZÁS: Az Egerben megrendezett ifjúsági vidékbaj nokságon Kiss János ragyogó formában versenyezve, minden ellenfelét kétvállal legyőzve, biztosan szerezte meg súlycsoportja bajnoki címét. Rajtaikívül Horváth Zs. harmadik. Pólyák J. negyedik, míg Ambrus T. és R. Nagy Gy., az ötödik helyen végzett. Ezzel a teljesítményükkel mindannyian biztosították maguknak a Jogot az áprilisi magyar bajnokságon való indulásra. OKOL VÍV Aái: A Budapesten megrendezett Kulcsár- emlékversenyen jól szerepeltek a HKBSE utánpótlás korú versenyzői. Pulya Ferenc súlycsoportjában első. míg Gondi Imre és Konkoly József második. Farkas Gábor bedig a harmadik helyen végzett. Kalló László az NDK-ban versenyzett a hallel Chemie Kupán és miután vereséget szenvedett japán ellenfelétől, így nem jutott a legjobb négy közé, KOSÁRLABDA: Hódmezővásárhely—Lenin Tsz SK 73—46 (43—16). NB II. férfimérkőzés. Ld.: Anthony 14; Tóth I. 13; Bódi T. 8; Nádasdy 3. Hódmezővásárhely—Vasas TK 71—58 (26—17). NB II. női mérkőzés. Ld.: Kiss É. 23; Babái 15; Bertalan 8; Dá- nyi 7; Borbás. 5. súlyemelés : A Szegeden megrendezett területi súlyemelő-versenyen két első és két második helyezést értek el a Szövetkezeti SE fiatal versenyzői, Pollner Tibor testnevelő tanítványai. Az ifjúsági II. korcsoportban Kullai Sándor 137,5 kg-os teljesítménnyel első, míg Fazekas József 140 kg-mal, a második helyen végzett. A serdülők között Kanyó Károly bronzjelvényes szintet teljesítve első, Pócs Sándor pedig hasonló szinttel, második lett. A HÉTVÉGÉ SPORTMŰSORA: Labdarúgás: III. hó 29.: Bajai SK— HKBSE 16.00. Szövetkezeti SE—Izsák 16.00, Lakitelek—Húsos SK 16.00 III. hó 28. Serdülőbajnokság: KSC—HKBSE 15.00. Szövetkezeti SE—Lajosmizse 15.00. Kosárlabda: III. hó 29.: Lenin Tsz SK —Nyíregyháza 11.00, a szakmuinkáskép- ző-intézet tornatermében. Farkas Tibor Ezzel a régi kikiáltó szöveggel hirdette meg az úttörőelnökség, a „Mesterek utcája” vásáriprogramját. Az úttörőmozgalom 35 éves évfordulója tiszteletére több esemény között nagy érdeklődésre tarthat számot a május 30-án tartandó vásár, melyen megelevenednek a régi vásárok szokásai, szereplői. A kikiáltók, a régi kisbírók divatja szerint öltözve, dobpergéssel kísérve, hívták fel az iskolák úttörőit erre a nemes vetélkedőre, ami komoly gyűjtőmunkát igényel majd. Az idősebb korosztály •bizonyára szívesen segít a pajtásoknak, hogy minél sikeresebb, élethűbb legyen a vásári hangulat. A Félegyházi Közlöny 1981. március 20-i számában FIN 1981. Kiskunfélegyháza címmel megjelent cikkben szereplő „ ... 1848-as polgári demokratikus forradalom ...” helyesen: „ ... 1848— 49-es polgári forradalom, nemzeti szabadságharc...” • A Móra Általános Iskola kisdobosa kidobolta: „Ilyen még nem volt Félegyházán". A szakkörök, gyakorlati foglalkozások termékeit fogják árusítani, a bevételt az oly régóta várt kemenci úttörőtábor építésére használják fel, ahol ebben az évben már 48 fős csoportokban nyaralhatnak a pajtások, mert a 8 faház már elkészült. A most meghirdetett vásár sikere, tarkaruhás forgataga, hangulata — és főleg a bevétele — sokat lendíthet a tábor ügyén, minden pajtás örömére. Március 20-i számunkban „Megkérdeztük” című írásunkba sajtóhiba csúszott be. A helyes szöveg: „A BIK boltvezetőinek és helyetteseiknek több mint 80 százaléka rendelkezik a megfelelő szakképesítéssel.” (Nem 8 százaléka.) HELYREIGAZÍTÁS A KISZ városi bizottsága március 20-án 15.00 órai kezdettel ünnepi megemlékezést tartott a Kiskun Múzeum falán elhelyezett emléktáblánál a Tanácsköztársaság kikiáltásának 62., és a KISZ megalakulásának 24. évfordulója tiszteletére. Az elhangzott irodalmi összeállítást a Varga Jenő Közgazdasági Szakközépiskola diákjai adták elő, ünnepi beszédet Síposné Gyuris Valéria, a KISZ városi bizottságának tagja mondott. A beszéd elhangzása után, a Szózat hangjai mellett került sor az új KISZ-tagok fogadalomtételére, majd az MSZMP városi bizottsága, a KISZ városi' bizottság és a városi tanács képviselői helyezték el a kegyelet koszorúit az emléktáblánál. A rendezvényen 1200 fiatal vett részt. 1981. március 22-én a KISZ városi bizottsága — folytatva a hagyományt — spordtélelőttöt szervezett a 608. Ipari Szakmunkásképző Intézet tornacsarnokában. A rendezvény keretein belül sor került a Kiskunfélegyházi Szövetkezeti SE és a téli teremfoci-bajnokság első helyezettje, az AFIT csapata focimérkőzésére. Az eredmény 7:1 lett, ami azt bizonyítja, hogy van még tanul- nivalójuk az AFIT fiataljainak. Ezt követte a Kecskeméti Konzervgyár és az Alföldi Cipőgyár kiskunfélegyházi gyára lányainak női foci mérkőzése, amely a vendégek fölényes győzelmével zárult. A sportdélelőtt utolsó mérkőzése volt a 607. és 608. Ipari Szakmunkásképző Intézet férfi kézilabdacsapatának találkozója, melyen egy pont előnnyel a félegyháziak nyertek. A szünetben a KOSBOR-együttes szolgáltatott zenét, továbbá énekelni tanította a közönséget. 22-én 16 00 órakor kezdődött a KISZ városi bizottságának kitüntetési ünnepsége, a Dózsa György úti általános iskolában. A rendezvény meghívottjai az elmúlt évben kiemelkedő KISZ-munkát végző fiatalok, valamint a város állami és pártéletének vezetői, az intézmények igazgatói és KISZ tanácsadó tanárai voltak. Ünnepi beszédet dr. Kardos András, a városi tanács elnökhelyettese mondott, majd Hevér Terét, a KISZ városi bizottság titkára adta át a kitüntetéseket. A 608. Ipari Szakmunkásképző Intézet KISZ-bizottsága, a Móra Ferenc Gimnázium KISZ-bizottsága. valamint a VSZM KISZ-bizottsága a KISZ KB Kiváló KlSZ-szerve- zete kitüntetésben részesült. A város 131 KISZ-alapszervezete közül 8 részesült a KISZ KB Dicsérő Oklevelében. Kimagasló mozgalmi munkáért kilencen vehették át a KISZ KB Dicsérő Oklevelét, hárman pedig Aranykoszorús KISZ-jelvényt. Két fiatal a Kiváló Ifjúvezetői kitüntetésben részesült. Bejelentették, hogy a Vörös Csillag Tsz KISZ- bizottsága elnyerte a KISZ KB Vörös Vándorzászlaját, amelynek ünnepélyes átadására egy későbbi időpontban kerül sor. A kitüntetések átadását Teszári' Gábor színművész előadói műsora követte. \ Díjkiosztó ünnepség a Petőfi Étteremben Nemrég rendezték városunkban a galambtenyésztők nemzetek közötti- kiállítását a művelődési központban. A kiállítás ilyen nagyszabású megemlékezéséhez az ÁFÉSZ kisállattenyésztö szakcsoportja adott igen nagy segítséget. Sokat segítettek a kecskemétiek, s a tenyésztők —, mondotta Nagy Pál László a díjkiosztás bevezetőjében. A kisállattenyésztés igen kedvelt élfoglaltság Kiskunfélegyházán, s ez a seregszemle csak ízelítő volt a szabad időben végzett hasznos elfoglaltságok sorában. • Furkó József átveszi a két fődíjat. A díjakat Bondor Gyula, illetve Nagy Pál László adta át. Igen szép serlegek, oklevelek kerültek a fajtagyőztes galambok tulajdonosaihoz. A legértékesebb két fő díjat Furkó József kapta, aki a „legeredményesebb tenyésztő” és a „legszebb galamb” elismerést nyerte el. Á díjak kiosztása után baráti vacsorán vettek részt az ország minden részéről meghívott vendégek. Némedi László Kis bolt nagy teljesítménye A Petőfi-lakótelepen az új. hatalmas háztömbök árnyékában a régi lakóházak közül meghagytak egyet, ami ön- kiszolgáló boltként működik az új ABC áruház megnyitásáig. Vezetője: Sörös Andrásaié, az udvarias Klárika, akit a boltosak példaképéül lehetne állítani. A kétszer négy dolgozóval működő bolt havi terve 300 ezer forint, amit háromszorosára, átlag 900 ezer forintra teljesítenék, nem valami rózsás körülmények között. Nem csak a vevőle nem fémek be, de még az áru sem. Eladótér, raktár, minden kisebb, csak a szorgalom, a cipekedés nagyobb, mint más, normális boltoknál. Anyakönyvi hírek Kiskunfélegyháza SZÜLETTEK: Mizsei Péter (anyja neve: Gróf Hilda Marianna), Nemes Sándor József (Fodor Veronika), Kovács Lajos (Vlrgoncz Zsuzsana), Sinkó Mária (Szabó Mária). Lantos Mihály (Brunner Jolán), Endre Róbert (Gál Franciska). Abonyi Erika (Lódri Erzsébet Valéria), Bátyi Tamás (Farkas Mária), Mészáros Szabolcs (Hegedűs Györgyi), Deli Klára (Marton Rozália Mária). ' HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Varga János — Révész Mária, Szikora Tibor — Orosz Julianna, Vida József Ferenc — Tapodi Klára Katalin. MEGHALTAK: Nagy Balázs. Móra tér 16, Herczeg Anna. Nádasdy u. 12, Besze István, Czuczor u. 27, Peregi Mária, Karinthy F. u. 8.. Seres János Pál, Czuczor u. 46. Kovács Jánosné Droz- dik Ilona, Jókai u. 67, Rekedt-Nagy Gábor. Molnár B. u. 10/a, Koltai Zsolt Imre, Kiskunhalas, Varga Mihályné Rácz Mária, Pálmonostora, Balogh Sándor, Kilián Gy. u. 1/c. Kurtej János, Alpári u. 9. FELEGYHAZI KÖZLÖNY A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Váron Bizottságának lapja A Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Felelős kiadó: Preiszinger András S*rkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza. Marx tér 1. Telefon: 115, M3, 271. A lapot árusításban a kiskunfélegyházi postahivatal terjeszti. Előfizethető: a helyi postahivataloknál éa kézbesítőknél, postautalványon, valamint átutalással a KHI 215—«6/163 pénzforgalmi jelzőszámára. Petőfi Nyomda. Kecskemét Telefon: 13-72» Index: 25 »«8 ISSN «133—OM I I MWMái