Félegyházi Közlöny, 1978 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1978-09-22 / 38. szám
•t M mmm közlöny Termékeny nyaruk volt a szakmunkásjelölteknek A 608. sz. Ipari Szakmunkás- képző Intézetben a tanévzáráskor nem fejeződött be az élet, hanem elkezdődött ,az új tanévre való felkészülés. A tanulók különböző szak-, építő- és üdülőtáborokon, bel- és külföldi jutalomüdüléseken gazdagították szaktudásukat, szélesítették látókörüket és nem utolsósorban: öregbítették intéze. tűk jó hírnevét. Alig tudjuk követni Serege Gábor igazgató felsorolását, hogy az intézet növendékei közül 302-en hány helyen és módon értek el sikereket. Az egyik építőtanulócsoport az építő szaktáborban 26 brigád közül a II. helyezést érdemelte ki, vezetőjük Ivicz József 2 hetes lengyelországi jutalomüdülést kapott. Tíz kőművesta. nuló a csepeli építő szaktáborban 125 százalékos teljesítményéért a Pest megyei Állami Építőipari Vállalat igazgatójának dicséretét érdemelte ki, és megdicsérte a félegyháziakat a helyszínen maga az építésügyi miniszter is. A Le- ninvárosban tevékenykedő ácsbrigád sem maradt el a kőművesek mögött. Húsz leány KISZ-építőtáborban dolgozott Törökbálinton» ahol több I„ II. és III. helyezést értek el. Köztük volt Mezei Teréz, az intézet KISZ-titkára is, aki NDK- jutalomüdülést kapott volna, de a posta 5 nappal később kézbesí• Részlet a lakatosok tanműhelyéből. tette beutalóját, így itthon maradt. Az intézet 20 alapszervi titkára Baján, a KISZ-vezetőképző tanfolyamon vett részt, valamennyien elismerésre méltó eredményekről számolhattak be a KlSZ-bizott- ságnak. Tímár Anna és Halmi Erika országos képzőművész táborban volt. • Korszerű géppark áll az esztergályosok rendelkezésére. O Munka közben a kovácstanulók. (Némedi László felvételei) Elhunyt Pálfi József Pálfi József, a „Félegyházi Közlöny” sportrovatvezetője életének 14. évében elhunyt. A város sport- kedvelői által jól ismert Józsi bácsi hosszú éveken át tudósította a szurkolókat a különböző sportrendezvényekről. Egy igazi sportembertől búcsúzik a Félegyházi Közlöny szerkesztő bizottsága, a városi tanács sportfelügyelősége, a sportolók és a sportot szeretők nagy tábora. Labdarúgás: megyei I. osztály Kun Béla SE—Hartal MEDOSZ 3:0. Egyhónapos „kényszerű” távoliét után az első hazai őszi bajnoki mérkőzésen nagy akarással játszott az alaposan átszervezett honvéd csapata. Az összeszokottság hiánya azonban bosz- szantó hibákat eredményezett a csapatjátékban. Ezért aztán az újonc hartai csapat jól tömörülve, 60 percen keresztül biztosan vissza tudta verni a középen erőltetett hazai próbálkozásokat. Szünet után Szabó beállításával már nagyobb lett a csatársor átütő ereje, bár ebben közrejátszott az is, hogy a II. félidőben két hartai játékos, az 55. és a 75. percben labdaelrúgás miatt idő előtt kényszerült a pálya elhagyására. Az emberelőny birtokában azonban továbbra is kapkodva, idegesen játszott a hazai csapat. Jellemző példa erre. hogy a mezőnyben jól játszó, rutinos Olasz a 76. percben kihagyta a Szabó buktatásáért megítélt 11-est. Végeredményben Darányi és Szabó két góljával biztosan győzött a Kun Béla SE, de a mutatott játék nem volt meggyőző. Több játékosnál nagymértékű formajavulásra lesz szükség ahhoz, hogy a vasárnap Szabadszálláson a másik újonc csapat otthonában sorra kerülő mérkőzésen győzelem reményében léphessenek pályára. Területi bajnokság Kiskunfélegyházi Húsos—Tiszaalpár 9:0. Góllövők: Kratocfill 3. Patyi 2, Nemcsok 2, Seres 2. A jól játszó Húsos szinte minden helyzetét értékesítette. Szövetkezeti SE—Kiskunfélegyházi Vasutas 2:0. Góllövő: Rádi, Sa- hin. Biztos - győzelmet aratott a Szövetkezeti SE a lelkesen játszó Vasutas ellen. Lakitelek—Kunszállás 3 :Q. Kosárlabda: NB II. Kiskunfélegyházi Vasas—DVSC 52:45 (27:22) női mérkőzés. Fegyelmezett csapatjátékkal értékes győzelmet arattak a Vasas-lányok a Debrecenben játszott mérkőzésen. Lenin Tsz—Honvéd Zrínyi SE 100:66 (47:34). Férfi mérkőzés. A jól játszó Bódi Csaba irányításával biztos győzelmet aratott a Budapesten megtartott mérkőzésen az átlagon felüli dobóformát mutató félegyházi csapat. Birkózás: A hét végén Szegeden rendeztek országos úttörő kötöttfogású birkózóversenyt, melyen tíz egyesület több, mint száz birkózópalántája állt szőnyegre. A versenyen igen jól szerepeltek ifj. Besze László tanítványai, négy győzelmet és két második helyet elérve a pontversenyt is megnyerték. Kik is érték el ezt a szép sikert? Sándor I., Kiss J., Ambrus T. és Horváth Zs. súlycsoportjaik legjobbjai lettek, míg Kovács I. és Molnár Cs. második helyen végeztek. Reméljük, ez a sikerélmény újabb erőt ad a kis birkózó csemetéknek. A hétvége, sportműsora Labdarúgás, megyei I. o. IX. 24. Radnóti SE—Kun Béla SE Szabadszállás, 15 óra. Területi bajnokság: KTE II.—Szövetkezeti SE Kecskemét, 10 óra, Vasutas-Szabadszállás 10 óra, Helvécia— Húsos 15 óra, Kunszállás—K. MÁV 15 óra. Kosárlabda: IX. 23-án Lenin Tsz— MEAFC MN II. férfimérkőzés 15 óra, IX. 24-én Vasas—MEAFC NB II. női mérkőzés délelőtt fél 12 óra. Mindkét mérkőzés a szakmunkástanuló intézet tornacsarnokában kerül megrendezésre. Ugyanitt játszik edzőmérkőzést IX. 26-án du. 18 órakor a Lenin Tsz férficsapata az NB l-ben szereplő Videotonnal. Birkózás: Petőfi Szakközépiskola de. 10 óra, megyei serdülő kötöttfogású bajnokság. Farkas Tibor Mindketten jutalmat kaptak azért, mert megtanították társaikat, de még a táborvezetőt is az erdélyi széki hímzés titkára, tudományára. Juhász Károly és Vincze Gyula a szakma kiváló tanulója országos elsőségért az NDK-ban, Ud_ vardi Julianna, Sült Gábor és Fekete Sándor kiváló tanulók Szovjetunióban tölthettek két hetet. De sorolhatnánk tovább azokat, akik itthon, szép hazánkban vándortúrákon, sporttáborokban vettek részt. A nyáron új ruhába öltöztetett intézetben „csak” 950 tanuló kezdte az új tanévet, ezek közül 340 az elsőéves. Tovább gyarapod. tak a bemutató, szemléltető eszközök, 488 ezer forint értékű gépet kapott a tanműhely. Célkitűzéseik között szerepel az Edzett ifjúságért mozgalom továbbfejlesztése. Az elmúlt tanévben az ifjúság 61 százaléka szerezte meg az arany, és ezüst jelvényt az idén csak 10 százalékkal ‘akarják növelni. A bukásmentes osztályok számát 50 százalékkal emelni, a hiányzást és lemorzsolódást pedig 25 százalékkal csökkenteni szeretnék. A KISZ-bizottság a fiatalok KISZ. taggá nevelésével a jelenlegi 68 százalékos szervezettséget 1979 májusára 75 százalékra szeretné növelni. Tóth Miklós Citeraest Szeptember 25-én 18 órai kezdettel a Művelődési Központban Pócsik Dezső citeraiművész mutatja be műsorát „A miagyar zene ezer éve a citeramuzsiika tükrében” címmel. Az esten közreműködik Budai Ilona népdalénekes, félegyházi népdalokkal mutatkozik be a Lenin Tsz asszonykórusa és citerazenekara. Lesz télen is elegendő zöldség és gyümölcs A ZÖLDÉRT kirendeltség az idén 2097 vagon áru felvásárlását tervezi. Csatordai Árpáddal, a kirendeltség helyettes vezetőjével beszélgettünk az eddigi és várható eredményekről. — A szeszélyes időjárás miatt egyes cikkekből igen nagy kiesések mutatkoznak — mondta Csatordai Árpád. — Ezt bizonyítja, hogy eddig mindössze 717 vagon árut tudtunk felvásárolni, az év végéig pedig 911 vagon zöldség és gyümölcs várható. Zöldborsóból 2, zöldbabból 1,2 vagonnal többet tudtunk felvásárolni, burgonyából pedig 80 vagon terven felüli mennyiség várható. A retek és a kajszibarack 80, a rózsabarack 45, a sárga- és görögdinnye 37, a karalábé gyenge termése 10 vagon kiesést jelentett. Paradicsompaprikából 70, téli almából pedig 50 vagonnal keve- sebbre számítunk. A növényeket igen sok gombabetegség és növényi kártevő is megtámadta, a védekezés nem mindenütt volt megfelelő, főleg a kisárutermelőknél. Ez kedvezőtlenül hatott a felvásárlásra is, mivel a szabványnak nem megfelelő árut is szerették volna nálunk értékesíteni. A kiesések éreztették hatásúikat az áraknál is, például a zöldpaprika még most magas áron kel el. — Hogyan tudják biztosítom a város lakosságának a téli zöldség-, gyümöicseHátását? — Mint ahogy már említettem — burgonyából jó lesz az ellátás. Vegyes zöldségből sem lesz hiány, ugyancsak téli almából sem. Ha minden jól megy, a 25 vagonos hűtőtárolónkat hamarosan használatba vehetjük és így a megfelelő tárolást is lehetővé tesszük. Zöldségből kevesebbet exportálunk, ázért, hogy a lakosságnak jusson kellő mennyiség. Jelenleg a szilva felvásárlása folyik, s annak jelentős részét exportra szállítjuk. Mint mondottam, majdnem minden áruból kevesebb van a tervezettnél, de azért a lakosság ellátása zöldségből és gyümölcsből nem szenved majd hiányt — fejezte be nyilatkozatát Csatordai Árpád. N. I. Tiltakozunk! í — Míg nálunk nyugodt, békés körülmények között, ki-ki a maga területén — a felnőttek a munkahelyekért, önök az iskolapadokban — munkálkodnak a boldogabb jövőért, addig a világ egyes részein az erőszak uralkodik, az igazság és a jog börtönben sínylődik. Ezekkel a szavakkal kezd. te megemlékezését Ernyes László, a városi pártbizottság munkatársa a Móra Ferenc gimnáziumban a Hazafias Népfront Béke és Barátság Szolidaritási Bizottsága és az iskola Mártonffy Ernő KISZ- bizóttsága által rendezett szolidaritási gyűlésen. Az órák közötti szünetekben máskor oly vidám, hangos ifjú. ság elnémult ezen a 9.45-ös tízpercben. A megjelent felnőttek, Dobos Gézáné, a Hazafias Népfront városi titkára, és a tanári kar tagjai látták, amikor Szabó Gabriella, az iskola KISZ-titkára megnyitotta a szolidaritási gyű. lést, a hallgatóság, a négyszáz diák gondolatban ott jár egy távoli ország, Chile jogfosztott, elnyomott és megkínzott népe között, ahol öt év óta a bűn, az erőszak, a brutalitás uralkodik. Ez a diáksereg — szerencsére — csak az idősebb generáció elbeszéléseiből, a történelemköny. vekből ismeri a fehérterror, Or- govány, Siófok véres kegyetlenségeit, a nyilaspuccs s a német fasizmus borzalmait, de jól megtanulta a leckét, tudja, hogy a chilei hazafiak akaratán és tettein múlik, hogy a junta uralma mielőbb véget érjen. Ezt sietteti a világ népeinek, a szocialista és számos demokratikus rendszerű, tőkés országainak, társadalmi szervezeteinek és nemzetközi in. tézményeinek erélyes tiltakozása is. A diákgyűlés a következő szövegű levél megfogalmazásával és elfogadásával ért véget: , „Tiltakozunk a chilei fasiszta junta emberi jogokat tipró, kegyetlen uralma ellen. Kinyilvánítjuk szolidaritásunkat a hősié, sen küzdő chilei nép iránt.’” —th —s • A szolidaritási gyűlés résztvevőinek egy csoportja. A nők helyzetéről — Az MSZMP KB 1970. február 1. határozata óta hogyan alakult a nők helyzete? — kérdeztük Sisák Katalintól, a városi pártbizottság munkatársától. — A lakosság 51,2 százalékát kitevő nők jelentős szerepet töltenek be a város és városkörnyé. kj községek gazdasági, társadalmi életében — hangzott a válasz. — A nők helyzetéről szóló KB- határozat megvalósítása az V. ötéves terv céljainak megfelelően alakul és a továbbfejlődés eshetőségei is biztosítottak. Rendelkezünk azokkal a feltételekkel, ame. lyek szükségesek ahhoz, hogy . a nők helyzetének javítására, valóságos egyenlőségük biztosítására vonatkozó elhatározásaink valóra váltsuk. Az eltelt három év alatt bővültek a munkahelyi és szociális intézmények. Például a Műanyaggyárban korszerű öltöző és fürdő, a Húsipari Vállalatnál új ebédlő, a Habselyem KöŰszómedence a diákotthonban Amikor a párt nevében, mint a párt propagandistái azt ígértük, hogy villanyt kapnak a tanyai iskolák, sokan hitetlenkedve hallgatták. A megígért villanyprogram megvalósult, de el is avult, mert sokkal nagyobb igények és követelmények léptek előtérbe: meg kellett szüntetni a tanyai gyermekek hátrányos helyzetét, általános iskolai diákotthont épített a város, hogy a külterületi tanulók a jól felszerelt városi iskolákban folytathassák tanulmányaikat. Az eltelt évek bebizonyították a diákotthon létjogosultságát és fontosságát. Régen elmúlt a szülők kezdeti tartózkodása is, s a diákotthon a tanév tartamára a gyerekek első otthonává lépett elő. Ezt a feltétlen bizalmat a diákotthon berendezésével, felszerelésével, nevelőgárdájával, munkarendjével, s ennek következményeként az otthon 152 lakójának öntudatos, önként vállalt fegyelmével méltán kiérdemelte. Országszerte most kezdenek beszélni az edzett ifjúságról, és annak kellékeiről. Nálunk, a félegyházi diákotthonban — a Lenin Tsz nagy társadalmi segítségével megvalósították az úszómedencét, minden nagyiskola álmát, vágyát, elsőnek ebben a városban. Laczkó Gyuláné igazgatónővel és Horváth József testnevelő tanárral beszélgetve megtudtuk, hogy szeretnék fedetté tenni a medencét, hogy a gyerekek egész évben élvezhessék annak örömeit. Jelenleg csak május—júniusban és szeptemberben lubickolhatnának a gyerekek, ha az idő normális lenne, de ebben az évben kevés olyan nap volt. Most is a Lenin Tsz segítségében bíznak, de úgy gondoljuk, ipari üzemeink sem zárkóznak el a társadalmi segítségnyújtástól, hogy a kis medence tető alá kerüljön. T. M. A kollégium úszómedencéjében már nincs víz. töttárugyárban orvosi rendelő, a kunszállási Alkotmány Tsz által létrehozott óvoda és a MÁV új szociális épülete ottani dolgozók élet- és munkakörülményeit je. lentősen javítja. A nők bérezésének differenciált javításával lényegesen csökkent a különbség a nők és a férfiak besorolása között. A kereső nők nép- gazdasági ágak és foglalkozás szerinti elhelyezkedése szoros kapcsolatban van az iskolai végzett, séggel. A nők megváltozott társadalmi helyzete növelte érdeklődésüket a közügyek iránt. A politikai nevelés, a nők körében fokozódik és már az 1977—78-as politikai oktatási évben a beiskolázottak 42 százaléka volt nő. Jól szolgálják a nők politikai képzését a kihelyezett marxista—leninista esti középiskolai és egyetemi osztályok. A politikai ismeretek meg. szerzésével több nő vált alkalmassá a közéleti tevékenység ellátására. A tapasztalatok azt mutatják, hogy fejlődést az alsó és közép vezetői beosztásoknál értünk el, ahol emelkedett a nők száma. Mérsékeltebb az eredmény az első számú vezetői beosztásoknál. Jelenleg a városban nő a vezetője 7 intézménynek, illetve gazdasági egységnek. A pedagóguspálya elnőiesedése magával hozta, hogy az iskolai igazgatók között is változott az arány a nők javára. Négy. általános és két középfokú iskolánál, valamint két kollégiumnál nő az igazgató. A tömegszervezetek (KISZ, HNF, Vö. röskereszt, Szakmaközi Bizottság első számú vezetői nők. Á nők vezetővé válását gátolja még a helytelen előítélet és emiatt a nőknek többet és többször kell bizonyítani vezetésre való alkalmasságukat. Nehezíti a nők funkcióba állását, hogy az erőfeszítések ellenére sem tudtuk még kellőképpen megkönnyíteni a házimunkát. Manapság az állandósult munkaerőhiány miatt egy. re több szó esik a gyes-sel járó hátrányokról. A nők helyzetének javítása terén egyik legfontosabb feladat volt és a jövőben is az lesz, a gyermekintézmények fejlesztése, bővítése. Jelenleg a bölcsődébe jelentkezetteknek csak 85 százaié, kát tudják felvenni. Az óvodás korú gyermekek 75 százaléka járhat az óvodákba. Városunkban az egyik legsürgősebb feladat a 3000 adagos központi napközis konyha felépítése. Alapvető jelentőségűnek tekintjük a még meglevő helytelen nézetek, előítéletek megszüntetését. A nőknek a termelésben képviselt száma, helye és szerepe feltétlenül indokolja, hogy a veze. tésben is nagyobb számban legyenek jelen. Némedi Imre Anyakönyvi hírek KISKUNFÉLEGYHÁZA Születtek: Csönge Andrea Julianna (anyja neve: Kis Julianna), Gémes Brigitta (Jungwert Mária Anna), Vidéki Anett (Lajos Erzsébet), Csenki Tünde (Némedi-Varga Mária Matild), Csömör Mária Ibolya (Lócskai Mária), Oláh Mária (Szemerédi Mária). Csáki Imre (Seres Rozália), Alács Krisztina (Orbán Anikó Piroska), Bodor Zoltán (Jankovszkí Jusztina Irén), Kalmár Csaba (Kovács Ilona), Bakos Zoltán (Szabó Terézia), Denes Éva (Fazekas- Szűcs Erzsébet Eszter). Bocz Mihály (László Ilona), Juhász Sándor Péter (Borbély Terézia). Házasságot kötöttek: seres Tibor László — Rácz Julianna, Mészáros Mihály — Kürti Mária Terézia, Retkes János József — Tóth Márta Mária, Szabó László János — Bobán Etelttá, Szeri Mihály — Bandzsal Irén. Kis Ferenc — Juhász Ilona Éva, Koncz Mihály László — Fórián Mária, László István Mihály — Olajos Margit, Földi János — Szabó Erzsébet, Pallagi Péter József — Agó Irén Terézia. Meghaltak: Juhász Antal Kunszállás, Kalmár Sándor III. kér. 178. Szabó István Tiszaalpár, Pál István Gáspárnó Rózenberszki Mária, Felszabadulás u. 23, Takács Mihály, vörös Hadsereg u. 29, Szabó Ferencné Atkári Erzsébet, Róna u. 10, Gulyás János, Széchenyi u. 26, Szukola Pétemé Gulyás Frtm- ciska, Széchenyi u. 9. Hürkecz Mihály II. kér. 199. Ügyeletes állatorvos Kiskunfélegyházán, szeptember 23-án, szombaton délután és vasárnap egész nap dr. Kiss Lajos tart ügyeletet. Lakása: Bajcsy u. 2, telefon: 523. Ugyanezen idő alatt a külterületi négy községben az ügyeletet dr. Csőke András látja el. Lakása: Kunszállás. FELEGYHAZI közlöny A Magyar Szocialista Munkáspárt Kiskunfélegyházi Városi Bizottságának lapja A Petőfi Népe kiadása. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Felelős kiadó: Preiszinger András Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kiskunfélegyháza, Marx tér 1. Telefon: 115, 143, 273. A lapot árusításban a kiskunfélegyházi postahivatal terjeszti. Előfizethető: a helyi postahivataloknál é« kézbesítőknél, postautalványon, valamint átutalással a KHl 215—96/1(2 pénzforgalmi jelzőszámára. Petőfi Nyomda, Kecskemét Telefon: 13-729