Félegyházi Közlöny, 1966 (11. évfolyam, 1-52. szám)
1966-05-27 / 21. szám
ffltmn mm A PETŐFI NÉPE KISKUNFÉLEGYHÁZI KIADÁSA T • T e-e ^ gyermeknapi köszöntő — ügyeletes állatorvos Kiskunfélegyházán 1966. május 2S-án szombaton délután és 30-án hétfőn reggelig dr. Kiss I Lajos. Lakása Bajcsv-Zsiünsz- I ky út 21. Telefon 523. Ugyan- j ezen idő alatt Gátér. Pálmo- nostra, Kunszállás és Petőfi- szállás községek részére az ügyeletet dr. Gyenes JVJ. János ; tartja, lakása Péké tér 3., telefon- 531. | — Csalás bűntette miatt tíz hónapi szabadságvesztésre ítélte a járásbíróság Juhász László József szegedi lakost, mert kiskunfélegyházi rokonainak kis- j fiától a szülők távollétében el- osalt egy fényképezőgépet. Ezt megelőzően két napon át már a rokonoknál vendégeskedett, s így a kisfiú bizalmába férkőzött. — Irányjelzes nélkül kanyarodott be lovaskocsijával a Tanácsköztársaság utcából a Ki- '• nizsi utcába Kiskunmajsán Balázs Aranka Marispuszta 261. j szám alatti lakos. Az eppen előzni akaró motorkerékpáros a kocsinak, majd a kerékve tőnek ütközött. A motor két utasa megsérült. — Négyszáz mázsa szamócára számítanak a kunszállási Alkotmány Tsz-ben. A termelőszövetkezet ugyanis mintegy 30 holdon telepített szamócát az elmúlt években.. A szamóca szedését és szállítását már megkezdték. — A kedvezőtlen talajviszonyok hátráltatják a kapásnövé- r.yek fejlődését a txszaújfalui Autókorszakban élünk! Az egyszeri lakatosmester, amikor városunkban megnyitotta műhelyét, úgy adta ezt a nagyérdemű közönség tudomására, hogy repülőgép-javítást is vállal. Hol volt akkor még a repülő, a huszas években, hisz akkor Kiskunfélegyházán még autót is alig lehetett látni! Néhány évtizeddel megelőzte korát a derék lakatosmester, de úgy érzem, engem nem mosolyognak meg, ha városunk közlekedési problémáinak szentelem mai írásomat. Szinte naponta szaporodtak a gépjármüvek,, s az ötös számú nemzetközi út'rnellett levő városnak most már komolyan számolnia kell ezzel, és minden lehetőséget ki kell használnia, hogy zökkenőmentesen, áldozat nélkül be tudjunk illeszkedni ebbe a rohanó életbe. Mivel Is kezdjem? A legfontosabbat, az átkelőhely biztosítását a múltkor már említettem. A tanácsháza sarkán a zebrát sürgősen meg keil valósítani. De ide tartozik az is, hogy a Kiskunság Étteremtől a tanácsházáig meg kell szüntetni a parkolást, ki kell tenni a megállni tilos jelzést, mert a szűk utat még szűkebbé és még veszélyesebbé teszik az ott megálló gépkocsik, autóbuszok. A megszüntetés előtt azonban ki kell alakítani megfelelő parkolóhelyeket. A Szabadság téren levő hely már régen kicsinek bizonyul. Parkolásra alkalmasnak látszik azonban a posta és a múzeum között levő terület, ahol az építők felvonulási épületei voltak, A másik alkalmas terület a fürdő mellett lenne, ahol a vidékről érkező fürdővendégek elhelyezhetnék kocsijukat. Nem szabad szó nélkül hagyni a Kossuth utcát sem, ugyanis ez nem versenypályának épült. Egymást érik az iskolák, az ezeket jelző táblákat azonban figyelmen kívül hagyják az autósok és a bősz motorosok. Egyszer ígéretet kaptunk, hogy amint elkészül a Lenin utca, a Kossuth utca forgalmát átterelik oda és a Bercsényi utcába. Jó lenne most már ezt is megvalósítani és a szép Kossuth utcát legalább időközön ként a sétálóknak átadni. Arra is van tanácsi határozat, hogy a Jókai utcából szintén elterelik a járműforgalmat. Nemcsak a tüdőfektető betegeinek, hanem az ott lakók érdekében is. Mozognak a házak, amikor egy- egy nagyobb, nehezebb jármű végi gdübörög az úttesten és esős időben itemQS^k a hanem a járókelők is kapnak a sáros zuhanyból! Tóth Miklós Anyakönyvi hírek KISKUNFÉLEGYHÁZA SZÜLETTEK: Tajti János (anyja neve: Ficsór Zsuzsanna), Juhász Anikó Hona (Dobos Ilona), Fekete Julianna (Hegedűs-Jász Julianna), Horváth Rozália Éva (Parádi Rozália), Seres Anikó (Iványi Anna Mária), Török Zoltán (Kádár Erzsébet), Pintér Ildikó (Kasza Veronika). Móczár Mihály Csaba (Nagy Janka), Krupa-Tóth Rozália (Faragó Rozália), Buri Zoltán Imre (Görög Mária), Csík Franciska (Könyves Franciska), Almási Mária (Rigó Anna Mária). FÉLBGYHAZJ KÖZLÖNY Magyar Szóda lista Munkáspán Kiskun.. ?yhózl Járási-Városi Bizottságának laDla. Petőfi Népe kiadása főszerkesztő, dr. Weither Dániel felelős kiadó: Mezei István • erkeszíósés és kiadóhivatal iviskunfélegyháza. Marx tőr L Telefon: 115. 143. 273. A Laoot árusításban a tói egyházi 7 árás oostahiva talaj téri esztik. Bács-Kiskun nes.vej Nyomda V Kecskemét. — Tel.; HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK; Szász | Gábor és Gondi Erzsébet, Magyart Lajos és Urbán Erzsébet, Süveges Ferenc cs Szűcs Margit, Szabó János és Kócsó Rozália, Sárkány Jenő és Mogyoró Franciska, Móré János és Nagy Mária, Csermely Attila és Tóth Judit Terézia, Cseh János és Kurgyis Julianna Ilona, Koczka József és Fekete Rozália. MEGHALTAK: Kürtösi Mihály 72 éves, Bányi Ilona 52 éves, Halász István 62 éves, Tarjányi Gáborné Borbély Rozália 70 éves, Kormos LászQóné Dobos Ilona 73 éves korban. KISKUNMAJSA SZÜLETTEK: Gyöngyösi Tibor László (anyja neve: Tóth Mária), Bitó Erzsébet (Morvái Szabó Margit), Molnár Erzsébet (Máté Tóth Erzsébet), Horváth László (Varga Margit); Halász Tibor (Bartucz Maüld), Hunyadi Zoltán Mátyás (Török Erzsébet). HÁZASSÁGOT KÖTÖTTEK: Vikor János és dr. Váczi Margit, Tóth Ferenc ót> Fülöp Margit, Halász István és Ancsa Molnár Mária Erzsébet, Nagy László és Molnár Ida Margit. MEGHALTAK: Vágó Józsefné Kuk- Lis Piroska 74 éves. Loóz Mária 74 éves, Frányó Istvánné Kovács Terézia 92 év te korban. Az iskolareform járási tapasztalatai Sikerült a körzetesítés, gond azonban a nevetők lakásellátása Az MSZMP járási végrehajt! bizottsága és a járási tanács vb a napokban tárgyalta mes az iskolareform» járási tapasztalatait. A beszámolóból többek között kitűnt, hogy az iskolák tanulmányi átlaga 3,34- ról 3,5-re javult. A regi tankönyveket, mint ismeretes, becserélték, s helyettük szemiel- tetöbfo, jobban áttekinthető esztétikailak kifogástalan tankon yvek kerülnek a diákok kezébe. Hasznosan segíti a tanulók tudásának elmélyítését azonban a munkafüzet is, A politechnikai oktatást hat iskola szervezte meg az 1964— 65-ös tanévben, így 1341 tanuló részesülhet ilyen oktatásban Vannak azonban gondok, nehézségek is: nem mindenhol megfelelő a felszerelés, valamint a tantermek állapota. A legjobb Alparon, ahol két tanterem áll a tanulók rendelkezésére korszerű berendezéssel. A gyakorló kerteket bekerítették és ellátták a szükséges felszerelésekkel is. A tervezett körzetesítést a járásban sikerült megvalósítani, sót egyes helyeken ezt még túl is teljesítették. Igaz, így zsúfolttá váltak az alpári és a jaszszenti ászlói általános iskolák. A tanyai iskolák tanulói az 1961-es évhez viszonyítva 40 százalék helyett 75 százalékban részesülnek szakszerű oktatásban. A nevelők száma 267-ről 311-re, a tanulócsoportoké viszont 218-ról 211-re csökkent, igaz azonban, hogy általános iskolai vonatkozásban négy középiskolai csoporttal növekedett. Nehezíti a reform végrehajtását, hogy 52 nevelő, a lakáshiány következtében a városból kénytelen munkahelyére járni. Van ugyan néhány kihasználatlan szolgálati lakás a megüresedett tanyai kerületekben, de ezek hasznosítása' megoldhatatlan. Hátráltató körülmény még az is, hogy a 72 továbbtanuló nevelő munkája túlterhelt. Ezzel kapcsolatosan meg kell említenünk egy káros szemleletet: járási nevelőink egy része. nem azért tanul, hogy vizsgái megszerzése után kárpótolja tanítványait a tanulása idején nyújtott kevesebb „plusz” ismeretekért, hanem inkább azért, hogy bekerüljön a városba. Így évről- évre alig javul a szakos ellátottság. A járásban volt olyan esztendő, amikor csökkent is. örvendetes viszont a tantestületnek az a törekvése, hogy már az általános iskolákban igyekeznek a pedagógusutánpótlás kinevelésére. Figyelemmel kísérik a pedagógiai pályára készülő közép- és felsőiskolások tanulmányait. örvendetes még az is, hogy nevelőink majdnem kivétel Eszperantisták A régi hiányolt eszperantó- ’élet lassan megindult a város- 1 ban és eredményekkel biztat. i A művelődési ház kezdeménye- j zésében indított tanulókörben ; közel tizenöten tanulják az ér- 1 dekes nyelvet, köztük felnőttek, ipari tanulók, közgazdasági technikumosok. A város régebbi eszperantistái ] Ónodi János. MÁV-intéző veze- 1 lésével klub keretén belül fe.inélkül azonosulnak a szocialista eszmékkel, s világnézetileg megszilárdultak: nagy többségük tudatosan törekszik a szocialista világnézetű, a minden tekintetben a haladásért küzdeni tudó és dolgozni akaró ember nevelésére. Czinege Gábor 36 eredményekkel zárult a járási tűzoltóverseny Alkotmány Tsz-ben is. Enne! ellenére azonban jó ütemben halad a szántóföldi növény- ápolás. A burgonya töltögeté- sét már elvégezték és az öntözéses cukorrépa egyelése is í befejezéshez közeledik. lesztik nyelvtudásukat, kéthe- j tenként összejönnek és játéko- i ; san, vetélkedőkkel színesítik a i ; programot. I Kár, hogy a tanulók és a , régiek együtt alig vannak öt- | yenen, holott a lehetőségeket j jobban ki lehetne használni. Az eszperantó amolyan belépőt je- I lent a nagyvilágba, az egyre j szaporodó külföldi utazásoknál | a levelezőpartnerek segítsége 1 sem megvetendő, amellett az i irodalom, a filmművészet terén | is fejlődik ez a nyelv. Hasznos lenne, ha a klub tagjai a tanú-! j lókkal együtt néha egy-egy be- j mutató előadást szerveznének, i hogy ezzel is nagyobb kedvei | adjanak azoknak, akik ma még csak érdeklődnek az eszperantó I iránt. Az elmúlt vasárnap Kunszálláson 33 szervtől 54 csapatban 432 versenyző vett részt az idei járási önkéntes tűzoltóversenyen, melyen a Belügyminisztérium képviseletében megjelent lantos József r. ezredes csoportfőnök, a megyei tanács képviseletében Kőrös Gáspár vb-tit- kár. dr. Dobos Ferenc, a városi tanács elnöke és dr. Cseh László, a járási tanács elnöke, aki a verseny alkalmával ünnepi beszédet tartott. A nemes vetélkedőben igen jó eredmények születtek. A díjazott rajok a következők: 40fl-as kismotorfecskendő üzemi férfi, első a Vegyipari Gépgyár, Vízvezetékről osztott sugárszerelésUtájus utolsó vasárnapja a nemzetközi gyermeknap. Szeretettel üdvözöljük a nap alkalmából városunk, járásunk valamennyi óttodását, kisdobosát, úttörőit, legdrágább kincsünket: gyermekeinket. Az év valamennyi napján féltő. szerető gondoskodás, türelmes foglalkozás, oktatás, nevelés hatja át egész társadalmunkat, az óvodát, az iskolát és a szülői házat egyaránt. Gyermekeink szamontartják ezt a napot, ilyenkor kevesebb, szer hangzik el a „nem szabad”, „ezt ne csináld", „milyen lett a ruhád?’’, „már megint figyelmeztetni kell" és ki tudná felsorolni az évközben oly sokszor elhangzott, de a legtöbbször jogos figyelmeztetéseket? Ezen a napon meghittebben legyünk együtt gyermekeinkkel, férkőzzünk közelebb szívükhöz, gondolataikhoz, s valószínű, hogy ennek a napnak emléke, tapasztalata az év többi napjaira is ráveti majd meleg fényét. Szeretnénk, ha nem az ajándékokban jutna kifejezésre szeretetünk, hanem inkább az értelmi és érzelmi kapcsolatok keresésében. Kisdobosaink, úttörőink igen gazdag programmal köszöntik a gyermeknapot. Városunk, de járásunk társadalma kisérje figyelemmel ezeket a rendezvényeket, működjön közre az eseményekben: tegyük ezzel is emlékezetessé gyermekeink számára ezt a napot. Gyerekek! Szívünk minden melegével, őszinte, felnőtt tisztelettel köszöntünk benneteket! Tíz-húsz év múlva Ti lesztek szocialista hazánk építői. Készüljetek fel hát tudásban, erőben, egészségben a nagy és szép munkára! Mezőgazdasági KISZ-klub alakult Üjabb hasznos klubnak adott helyet a művelődési ház. A mezőgazdasági szakmunkástanulók 40 fős csoportja ugyanis mezőgazdasági KISZ-klubot alakított, Sajtos Géza művészeti előadó irányításával. Az előadások tematikája figyelembe veszi a fiatalok érdeklődési körét, műveltségük ésszerű fejlesztését, s emellett a szakmai kérdéses megvitatására is fórumot biztosít. Az előadássorozatot egy ifjúságvédelmi témával nyitották meg, majd dr. Mezősi Károly tartott előadást a Petőfi-per címmel. Ezt követte a Hogyan viselkedjünk, majd Szánó Piroska kiállításának megnyitása után Bodor Miklós vezetésével a Holló- és Szántó-gyűjtemény megtekintése. De sor kerül még dzsessztörténeti előadásra is, amelyet Barta Katalin tait. A tanév végén a klub tagjai közös kiránduláson vesznek részt,. ' | ben, üzemi női: első az Alföldi Cipőgyár, ugyanebben a kategó- I riában a férfi rajok közül első j a Vegyipari Gépgyár. A 800-es I kismotorfecskendő szerelésében községi férfi raj: első Kiskun- majsa, második a Kiskunfélegyházi Állami Gazdaság. A 400-as kismotorfecskendő szerelésben községi leány raj: első Alpár, a fiúrajok közül első Kunszállás, második Kiskunmajsa, ugyanebben a kategóriában a férfirajok közül első a kiskunfélegyházi Dózsa Tsz, második a kiskunmajsai gépállomás, a harmadik helyezett Kunszállás. Ko- csifecskendöszerelésben községi leánycsapatban első Tiszaújfalu, ebben a versenyben a fiúcsapatok közül első Petőfiszállás, ugyancsak ebben a kategóriában férficsapat első a kunszállást Űj Virág Tsz, második Tiszaújfalu, a harmadik pedig a kunszállási Alkotmány Tsz. A mozdonyfecskendő szerelésben községi férfi csapatban a jász- szentlászlói Űj Barázda Tsz került az első helyre. A szurkolóknak Cjabb balszerencse Rendkívül balszerencsés körülmények között vesztett a Vasas Nagyba tony ban. Vass Feri már a 2. percben súlyosan megsérült, és így a mérkőzést 10 emberrel kellett a csapatnak végig játszania. Ez a körülmény rányomta bélyegét a csapat további játékára. Ennek ellenére a mezőnyben 10 emberrel sem játszottunk alárendelt szerepet, sőt többször is veszélyes gólhelyzeteket teremtettek a Vasasfiúk, de hiáhjrzott belőlük a kapu előtti higgadtság, s így a biztos helyzeteket gyatra lövésekkel fejezték be. Pedig Bulyovszkynál, a nagybátonyi Bányász kapusánál lehetett volna mit keresni. A lelkesedéssel egyébként most sem volt baj, de a Nagybátonyi Bányásznak otthonában, emberelőnyt nem lehet adni. Mire e sorok a szurkolók elé kerülnek, a Vasas már lejátszottá Kispesten a KISTEX elleni mérkőzését. Minden esetre igen fontos lenne, hogy ezzel a teljesítménnyel ne csak a Miskolci Bányászt, de néhány más, kevés pontszámúnál rendelkező csapatot is sakkban tudjon tartani, mert ezzel a Vasas már a tavaszi idénybe« biztosítaná a bennmaradást az NB Il-ben. P. J. KÖZLEMÉNY A Vasas Sportkör felhívja a tagság figyelmét, hogy a tagsági díjat bélyeg ellenében mindennap délután 19 óráig a TST-nél befizetheti.