Félegyházi Közlöny, 1962 (7. évfolyam, 2-51. szám)
1962-02-09 / 6. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! Ara öV juttrr Vn. évfolyam. 6. szám A PETŐFI NÉPE FÉLEGYÜÁZI KIADÁSA Kiskunfélegyháza. 1963. febr. 9L Városunk jövőjéről, az iparfejlesztésről nyilatkozott dr. Dobos Ferenc, a városi tanács vb elnöke A rendkívüli szárazság ellenére is jól zárta az évet a Vörös Csillag Tsz A napokban felkerestük, dr. Dobos Ferenc elvtársat, a városi tanács vb elnökét, s megkértük tájékoztassa olvasóinkat Kiskunfélegyháza város ez évi fejlesztéséről, s az ipari üzemek bővítéséről. Kérdés Milyen módon fejA Műanyagfeldolgozóipari Vállalat újabb csarnokot, gépeket kap, hogy megteremtsék az J963. évi nagyobb termelés lehetőségeit. A Kiskunsági Cipőüzem új telephelyre költözik és felépül az emeletes irodaháza, fürdője, <xlDr. Dobos Ferenc elvtárs, a Kiskunfélegyházi Városi Tanács VB elnöke nyilatkozik a Közlöny munkatársának. lödnek ez évben a tanácsi kezelésben levő ipari üzemek? Válasz: Elsősorban arról szeretnék beszélni, hogy rövidesen megvalósul a város lakóinak »égi kívánsága, a vegyesipari Íavító és szolgáltató vállalat. Erre már hozott határozatot a tanácsülés. tőzője. Augusztus hónapban a termelés 2 és félszeresére emelkedik, s bővül a gyár munkás- kollektívája is. Kérdés: Milyen új létesítményekkel gyarapodik Kiskunfélegyháza? Válasz: Ebben az évben bővítjük a vízhálózatot, s ily móKultúrház avatás az Új Élet Tsz-ben don a negyedük és az ötödik ke rület lakói is vízhez jutnak. A strandfürdő két új medencével bővül az idén. Az ejr-ik medencéhez zárt, fűt- he.3 folyosó vezet majd. Erre a célra nyolcszázezer forint áll rendelkezésre. A termálvíz hozamának emelésére szivattyúház épül, s a Fad- rusz János utca felől végleges kerítést kap a Strandfürdő. A villanyhálózat korszerűsítésére 200 ezer forintot költünk, s szaporítjuk a függesztett fénycsövek számát. A külterület 100 új közvilágítási lámpát kap. Járdaépítésre 300 ezer forintot fordítunk az idén, a tanácstagok már szervezik körzeteikben a társadalmi munkát Ott épül először új járda, ahol a földmunkákat elvégzik a lakók. Szeretném még megemlíteni, hogy felépítjük az új nyolctantermes iskolát, a három politechnikai termeit, s tervbevettünk egy 50 személyes bölcsőde építését — fejezte be tájékoztatását dí. Dobos Ferenc elvtárs. W Tóth Miklós A 4634 holdas nagyüzemmé felfejlődött kiskunfélegyházi Vörös Csillag Termelőszövetkezet 472 tagja az elmúlt esztendőben is igen eredményes munkát végzett. Nem rajtuk múlott, hogy a 30,78 forintra tervezett munkaegységet „csak” 30,60 forintra sikerült te'jesíteni. Az eredményes gazdálkodásnak legkézzelfoghatóbb bizonyítéka az az 553 ezer forintos beruházás, melyet saját erőből létesítettek. A növénytermesztésben az előző évihez képest visz- szaesés mutatkozik, hiszen a A lakosién szohá'atáhan búzánál holdanként négy mázsa, rozsból 160 kg, őszi árpából 200 kg, májusi morzsolta átszámított kukoricából 600 kg-mal termett kevesebb holdanként Az így elmaradt bevételt az 57 holdas öntözött kertészet, a nagyhozamú, 15,80 kg-ot termő búzafajta és az állattenyésztés jövedelme pótolta. Közfogyasztás, ra átadtak 52 db, 239 mázsa szavasmarhát, 291 db sertést, 17 090 darab baromfit. Jelenlegi állatállományuk 295 szarvas- marha, 84 ló, 348 sertés, 849 juh. ezenkívül 826 db törzsbaromfi. Vegyesipari szolgáltató és javító váüa'at alakul A városi tanács rendkívüli tanácsülésen foglalkozott az egyelőre 137 dolgozóval megalakuló Kiskunfélegyházi Vegyesipari és Javító Vállalat ügyével. A tanácsülés egyhangú határozattal elfogadta a végrehajtó bizottság előterjesztését. Keri~€ igényes lakásépítési akció A várostól mintegy 13—14 kilométerre levő Űj Élet Termelőszövetkezetben szombaton lcul- túrotthont avattak. Egy régi gazdasági épületet a. termelő- szövetkezet tagsága, KlSZ-szer- vezete, Tóth Károly tanító vezetésével az általános iskola tanulói társadalmi munkával rendbe hoztak. Színpadot, tánctermet teremtettek, hogy a várostól távol lakó fiatalság munka után szórakozni is tudjon. Az avató ünnepségen nagy sikert aratott a tsz-gazdák gyermekeiből alakult kultúrcsoport és elhangzott az első taps, hogy kövesse a. többi, szórakozást, kultúrát nyújtva a tanyavilág szorgalmas lakóinak. A hófúvás nem gátolta meg a szétszórt, , ... A KISZ városi bizottsága nagyszabású lakásépítési akció szervezésébe és végrehajtásába kezdett. A cél nemes és dicséretre méltó: enyhíteni a lakásgondokat és kedvezményes építési költségek mellett megfelelő lakáshoz juttatni a bérből és fizetésből élőket, de különösen az új házasokat, KISZ-fiatalokat. Az alpári úton, a Bankfalu mellett jelölték ki az új kertváros helyét, ahol 200 négyszögtávoli tanyák lakóit abban, hogy az ünnepségen jelen legyenek. Igaz, a vezetőség is segített ebben, minden tanyán megjelent a vontató, és beszállította a szórakozni akaró családokat a tsz központjába, >OOOOOOOOOOOOOOOOóO: Példamutató község Alpári: példaként lehet állítani a járás valamennyi községe elé, hiszen a felvásárlási tervet 102,7 százalékra teljesítették. Ezzel az eredménnyel a járásban a második helyezést érték el. Sertésből 106 százalékra, tejből 149 százalékra, kenyérgabonából pedig 103 százalékra teljesítették az előirányzatot Napraforgóból a tervteljesítés elérte a 110 százalékot. Dicséret és elismerés illeti e példamutató község lakosságát és a községi tanács vezetőit Bízunk abban, hogy ebben az évben a múlt év eredményeit túlszárnyalva elsők lesznek a járás községei között. öles telkeken ikerházak épülnek, két és félszobás lakásokkal. A járda, víz és a villany megépítéséről szintén á tanács gondoskodik. Ebben az évben 40—50 lakást akarnak felépíteni, de a lehetőségek korlátlanok, akár 250—300 lakásnak is biztosítják a telket >00000000-0000000000 Az új vállalat alapításánál döntő szempontként a lakosság anyagi, szociális és kulturális igényei kielégítését tekintették. Az új vállalat tevékenységi köre: férfi és női mérték utáni szabóság, képkeretléc, játékára, egyedi kisbútorok gyártása és javítása, kárpitozott bútorok gyártása és javítása;, fűzfavesz- sző feldolgozás; üvegezés, kép- keretezés, üvegcsiszolás; mosás, vegytisztítás, kelmefestés stb. Az irodahelyiségek építését a régi • kultúrház (volt ipartestület) épületében már meg is kezdték'. Tárgyalások folynak a város legismertebb és legnépszerűbb kisiparosaival, akik csatlakoznak az új vállalathoz, csupán részletkérdések tisztázása van még hatra. Naponta 40 darab zakó A Bács-Kiskun megyei Vegyesipari Vállalat félegyházi konfekció részlege 1957 óta rr.űtain dolgoznak dicséretes szorgalommal. Naponta 32—33 db-ot csinálnak meg belőle, szalagKÖZSÉGRŐL KÖZSÉGRE: Alpár ZEZETÖSEGT ülésen tárgya«**: ijd közgvültsen vitatják meg a zakalász Tsz ötéves tervét. Célul !ték ki, hogy az egy holdra eső •melési értéket, amely Jelenleg 0 torint, fokozatosan az ötéves -V végére 2100 forintra emelik, nek érdekében a már eltelepített 1 hold szőlőn kívül még 200 hol- t, 170 holdas gyümölcsösön felül :g 130 holdat telepítenek. Az önto- ses kertészetet, a Jelenlegi 80 Uol- t, még 120 holddal bővítik. KÖVETÉSRE MÉLTÓ példát mórnak a község tömegszeryezetei. rsadalml munkában vállalták a zségben levő parkoknak a gondosát. A vízgazdálkodási társulat a i ács háza előtti parkot, az FMSZ, halászcsárda melletti parkot és rnyékét csinosítják. A unkáiból jól kivette a részét a Bukalász Tsz kollektívája, akik 40 er forint értékű szállítást végez- k társadalmi munkában. Megdi- érjük őket. SZORGALMASAN készül a SÍ tai KlSZ-szervezet kulturgárdája a Szerkeszti: Dőczi Frigyes közelgő farsangra. A „Két úr szolgája” című káromfelvonásos színművet mutatják be február hó 10- u-én és 17—18-án. A jelmezeket a szerephez Pestről hozatják. Az előadásukat a kórnyék községeiben Is bemutatják. Ügy tervezik, hogy a tiszta jövedelemből hasonlóan, mint az elmúlt évben, országjárást szerveznek. • ÖRVENDETES tervek születtek a földmüvesszővetkezet múlt héten megtartott küldöttgyűlésén, ahol megtárgyalták az ötéves szövetkezet-hálózatfejlesztési tervet. Ennek alapján Alpáron egy önklválasztó cipőüzletet, szolgáltató üzemig keretében mosoda és vegytisztító részleget, háztartási szaküzletet és zenés eszpresszót létesítenek. * A HÁZIIPARI Szövetkezet 107,8 százalékra teljesítette az 1061. évi tervét. Az összes forgalma 2 499 000 forint volt. A mindössze 125 tagot számláló szövetkezetben az elmúlt években fokozatosan bevezették a műhelyben való munkát. A „kosár- gyár” a belföld ellátásán kívül exportra is dolgozik. Többek kőzíHt Anglia, Svédország, Egyesült Államok és még számos helyre exportál. Megkötötték az éves szállítási szerződéseket Is. A fó megrendelő ez évben Is az Egyesült Államok, aki egyedül ÍZ® ezer darab ruháskosarat rendelt meg. • HETSZÁZTKENHATEZEE forintos költséggel törpevizmüvet létesítenek az ötéves tervidőszak alatt. A tervek már elkészültek. Ez évben felépül a gépház és az ezt összekötő 1400 méter hosszú vezeték. A község lakói 40 ezer forint értékű társadalmi munkát ajánlottak fel, döntően földmunkák végzésére. • KESKENY LETT • tervbe vett szélesvásznú filmszínház. A megyei Moziüzemi V. újjáépíttette a normálfilmes mozit azzal, hogy szélesvásznú lesz. Hosszú hónapok után végül elkészült és már működik is, de nemhogy szélesvásznú, még csak nem is normál, hanem a keskeny- fílmes mozi. Emiatt a kétórás előadások három óráig Is eltartanak. A női brigád tagjai: Réz Józsefné. Petróczi Imréné, Kiss Irén. iödik, jelenleg 25 dolgozóval. Látogatásunk alkalmával 300 darab minőségi zakó munkálaRszfaltjárdát építenek a Jókai, a Fadrusz János és a Hunyadi úton A tanácstagok által szervezett járdaépítési program keretén belül az eddigi eredmények alapján előreláthatólag a Jókai utca jobb oldala, a Fadrusz János utca bal oldalán a hiányzó szakasz és a Hunyadi utca bal oldalán a második közig készül új járda, új kivitelezésű aszfaltburkolattal. A járdaépítés feltétele a négyzetméterenkénti 20 forintos társadalmi hozzájárulás. Ott épül új járda, ahol a lakosság ezt a hozzájárulást a körzeti tanácstagnak felajánlja és az összegei be is fizeti. rendszerben. A trfpuszakóból több készül, napi 40—41 darab. T. M. és L. J.