Kis Dongó, 1961 (22. évfolyam, 1-24. szám)
1961-10-05 / 19. szám
4-IK OLDAL KIS DONGÓ — CLEAN FUN 1961 október 5. Az öreg Rátóthyhoz tértem be, akinek senkije sincs már- a világon, de van fönséges jó vendégszerető szive. Tulajdonképen rokonai is volnának, de a haszonlesők az öreg halálát oly mohón várták, hogy Rátóthy a rokoni kapcsolatokat egy felindult pillanatában viszszavonhatatlanul szétszakította. Most már a rokonok csak kellő távolságból figyelhették, mikor mond búcsút árendába adott földjeinek és szép házának. Barátja azonban annál több volt; — Barátom a megye! — szokta volt mondani. Ezt a kijelentését azonban nem kell szószerint venni, mert talán a Szilágyságból is akadt annyi jóbarátja, ami egy másik megyére tellett volna. Néha egy-egy rövid utazása alatt olyan jó barátot szerzett magának, ami másnak évtizedekbe került volna. A szivében volt valami olyasféle, mint a mágnesben — egyszerű, igénytelen valami, ami maga sem tudja, miért vonzza a sok szerteszét heverő vasszilánkokat. így kerültem én is a közelébe. Most is, hogy méréseket végeztem a Tisza és Túr partjain, munkavégeztével egy vargabetűt csináltam, hogy benézzek hozzá. Már útközben összeállitottam érveimet, hogy csak pár órát időzhetek nála. De alig kezdtem felsorolásukba, mikor ártatlan jóhiszeműséggel kijelentette, hogy fuvarosomat bizony ő szélnek eresztette, azt remélve, hogy pár napig vendége leszek. Kétségbeesve magyarázgattam neki utam sürgősségét, hiszen ha holnap estére hivatalomban nem leszek, felfüggesztenek, talán in effigie fel is akasztanak. Végre engedett: — Szamarak vagytok, ti fiatalok! A drága jó életet futkosással teszitek tönkre. Soha senkit sem ismertek meg becsületesen. — De Gábor bátyámat jól ismerem! Aranyos jó szivét... — No, no! Az öregnek ez a nyilatkozat igen jól esett. Végre szivemre tett kézzel ünnepélyesen megígértem, hogy aratás után megpihenek nála. Úgy volt, hogy az ötödik faluba megyek át még ma este, ahol állomás van. Ott meghálok a papnál, aki iskolatársam volt. A hajnali vonattal indulok Pestre. Gábor bátyám rendelt fuvarost: — Tudod, öcsém, én árendába adtam ki földemet a falusiaknak. Ezek aztán szívességből elszállítják vendégeimet a világ végére is. Azt előre is mondom, ne adj a fuvarosnak pénzt, mert megsérted vele. Hanem mert az utad négy óráig tart, az ut közepén a csalánosi csárdában fizess neki egy meszely bort. Igyál te is az ő egészségére. Ez a fizettség. Annál jobb kedvvel furikoztok tovább. A falunak tekintélyes gazdája robogott a ház elé. Sallangos lova, pitykés túri ködmöne, meg a piros arca csakúgy szórta a falusi jólét kellemes színeit. — Hát Isten nevében induljatok! A papot még fenn találod, az éjfélig olvas. Az a pap a megye legokosabb embere. Hó, megálljon csak Fullajtár gazduram! Ezt még elmondom neked. Könyvekből gazdálkodik a te volt osztálytársad. Valami nagyon okos könyvből azt gondolta ki, hogy itt a Tiszamentén rizst is lehet termelni. Csinált hát árkokat a víznek, hogy majd elönti idejében a rizsföldet. Észrevette ezt a mi garabonciás folyónk és úgy belesegitett neki, hogy most csónakázik a földjein papunk és unalmában halászgat. No menjetek! Elvágtattunk. A falu végén Fullajtár gazduram magállitotta a lovakat és hátrafordult: — Ténsuram, be kék mennem ide a Zöldághoz, egy hordó irányában. Azzal le is ugrott. A ház kocsma volt, gyaluforgács lebegett ajtója fölött. Gyönyörködtem a fönséges tavaszi délutánban. A tehenek aranyló porködben bandukoltak a falu felé. Pár perc múlva kijött a gazda és vígan közibük cserditett a lovaknak. A szél borszagot hozott az első ülésről felém. Fullajtár gazda Rátóthy erényeit kezdte felsorolni a vig kocogás közben. Volt elég jó tulajdonsága öreg bátyámnak, mert ezek elbeszélése közben a második faluig értünk. A faluvégen a himbálózó gyaluforgács felé pislogott: — Hó, ó! — lassította a lovakat. Megálltak volna a lovak maguktól is, úgy vettem észre. Az öreg hátrafordult: — A Ződág üzen ennek a kutya zsidónak valamit. Min gyár jövök! Én a gyaluforgácsot nézegettem ellenséges szemmel. Okosan találták ki ezt a csalogatójelet. Állítólag a kiszáradt torkuakra igen megnyugtató hatást tesz. Nem mindjárt jött ki a fuvaros gazdám, de annál virágosabb kedvvel és kihegyezett bajusszal. Mert a bajusz útközben lekonyul, de a kocsmában mindig rendbeszedődik. Van idő poharazás közben vele foglalkozni. Máskor úgysem ér rá a szegény ember. A lovak bizonyos megelégedéssel indultak tovább, a gazda pedig féloldalt ülve, most már a saját erényeiről kezdett engem felvilágosítani. Ezek sem maradtak el Rátóthy jótulajdonságai mögött, sőt úgy vettem észre, hogy ezeknek se vége, se hossza. No de mégis. A harmadik faluhoz érve elhallgatott. Az átkozott gyaluforgács előtt a lovak meglassították kocogásukat. Az öreg hátrafordult: — Ténsuram. A sógoromnak üzent az anyjukom valamit. Tessen tudni, ebbe a faluba lakik. Kissé megütődtem, hogy sógorát a gyaluforgács árnyékában keresi. Dehát ez a sógor belügye. Kinek mi köze hozzá! Mig ő az üzenetet átadta, a nap eltűnt a nyírségi dombok között. Egy-egy jegenye óriási árnya súrolta a kocsit. Az öreg még frisebb léptekkel ugrott az ülésbe. Most a politikáról és ezzel kapcsolatban a választásokról eszmecserézett. Ő kimondottan negyvennyolcas függetlenségi; erről tanuskodhatik az egész vidék. Most ugyan a kormányra szavalt, mert a jegyző ur megszorította a fia miatt, aki volotér a vasútnál. No de a jövő választásnál már nem fog neki ilyen pantallós dirigálni, mert már a fia nem volontér a vasútnál. A fia ugyanis egy hajtányt kisiklatott és ezek a fővasutasok megijedtek, hogy később majd egész vonatot fog kisiklatni. Pedig az a kis kisiklás is véletlenül történt, mert a Pista fia lakodalomból ment egyenesen a reggeli szolgálatba. Újabb faluba érkeztünk. Aggodalmasan néztem szét az esti homályban, az átkozott gyaluforgács után leskelődve. De hátha, hátha! Ebben az áldott Siró-nevető fejfák Nagybátorságu ember lehetett Bátori András, hogy bírókra mert kelni a vén Aratóval. A küzdelemben alul maradt s fáradalmát most faluja temetőjében piheni. A nagy harcról ezt mondja a fej fáj a: A haláltól nem fél, '! mindig mondta, íme, a pecsétet arra rá is nyomta. Igaz, nagy bajvivás volt annak az ára, Hogy szert tehetett e siri nyoszolyára. * * # Elaludt a koma j Pont a jászol mellett, Amikor a Riska Tarka bocit ellett. Riska nem állotta, Hogy a koma ott van: Kicsit megtaposta S halva maradt ottan. * * * Erre merje valaki mondani, nem igaz, amit ennek az özvegynek fejfája suttog a bódi temetőben: Itt nyugszik özv. Veén Sándomé élt 92 évet. Ki e sírba vagyon , Öreg vót mán nagyon. Ha tovább élt vóna, Öregebb lett vóna. KIS DONGÓ — CLEAN FUN The Only Hungarian Comic Paper in the U. S. Editorial and Publishing Office: KIS DONGÓ PUBLISHING CO. — 7907 W. JEFFERSON AVENUE, DETROIT 17, MICH. Editor & Publisher LOUIS BEDY szerkesztő és kiadó. Munkatársak: E lap minden olvasója. Published every 5th and 20th of each month Megjelenik minden hónap 5-én és 20-án. Subscription price one year $4.00 — six months $2.00. Előfizetési ára egy évre: $4.00 — hat hónapra $2.00. Entered as second-class matter July 1, 1942, at the post office at Detroit, Michigan under the Act of March 3, 1879.
