Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1907
26 után sétáltunk a fényes kikötőben, majd pedig nyugalomra tértünk. Reggel 7 órakor kisétáltunk a vasúti indóházhoz s beszálltunk gyorsvonatunkba, mely haza visz minket szép Magyarországba. Az előzékeny kalauz szívességéből külön fülkét kaptunk, melynek ablakából gyönyörködtünk Krajna és Stájerország festői vidékében, a Száva és Dráva felső folyásában. Práger- hofon átszálltunk s a Déli Vasút gyorsvonatán utaztunk a dunántúli vidéken, melynek legszebb vidéke a Balaton, mely az esti homályban oly regényesnek tűnt fel. Este tíz órakor érkeztünk a déli pályaudvarra, honnan villamoson a keletire mentünk, hogy utunkat tovább folytassuk. Jól esett a pihenés s csak Miskolcon ébredtünk fel, hol megreggeliztünk s megnézvén a város nevezetességeit, a tízórai 'gyorsvonattal Késmárkra utaztunk, hová kissé fáradtan, de ép egészségben érkeztünk meg. El nem mulaszthatjuk, hogy e helyen is hálás köszönetünket ne fejezzük ki kerületünk nagyrabecsült képviselőjének, Burgyán Aladár úrnak, Bozáni és Bernhardt mérnök uraknak szíves kalauzolásukért, a késmárki, poprádi és budapesti k. p. főnök uraknak külön kupé átengedéséért. A kirándulás fejenként 97'86 K.-ba került A kiránduláson resztvettek: Buchalla Sándor, Droppa János, Schwarz Donát VII. oszt., Lipp Zoltán, Oszvald György, Scherlacher Sándor VI. oszt. és Fuszl Antal, Murczko Endre, Wein Tibor, Zuber Frigyes V. oszt. tanulók. A minden tekintetben fényesen sikerült s tanulságos kirándulás bizonyára gyümölcsöző lesz, mert tanítványaink sok újat, sok szépet s nemeset láttak s tapasztaltak és bizonyára mindenkor örömmel s kellemesen gondolnak vissza intézetünk első nagyobb kirándulására. Dr. Banczik Samu, vezető tanár.