Evangélikus kerületi liceum, Késmárk, 1907
106 Fogadják a nemesszivö adakozók, kik az intézet és az ifjúság; igaz barátainak mutatták magukat, a líceum és a nemes cél nevében őszinte köszönetünket. 10 éves találkozó. Kedves, meleghangú cikkben emlékezik meg egyik derék, kiváló növendékünk Dr. Koczogh András budapesti állami főreáliskolai tanár a > Karpathen-Post« 1907. évi július 25-iki (30.) számában e találkozásról, melyet szószerint átveszünk : 10 éves találkozó. „Késmárk város neve nemcsak azért hangzik kellemesen a magyar embernek, mert a legszebb kurucnótában előfordul és a daliás időkre emlékeztet, hanem azért is, mert aki egyszer hosszasabban itt időzött, az sohasem fogja elfelejteni azokat a kedves impressziókat, amelyek itt a leikébe vésődtek. Ez hozza ide azokat, akik iskoláikat itt végezték 10, 20, sőt még 40 és 50 éves találkozókra is. Különösen az Alföldről felkerült fiúk közűi egy sincs, aki meg ne szeretné Késmárkot és nincs az a késmárki diák, aki élete legszebb napjai közzé ne sorolná az itt töltött éveket. Sokféle diákkal találkoztam életemben, de egy sem emlékezett vissza oly édesen a diákéveire, mint mi, késmárkiak. Ha pedig egy késmárki diákkal találkozom, egyébről sem tudunk beszélgetni, mint a mi kedves városunkról, annak intelligens lakosairól, akikben a német szelídség és előzékenység mellett igaz magyar barátság és vendégszeretet is van, nem is szólva arról a tiszta, őszinte hazafias lelkesedésről, amelyet Magyarországon kevés helyen lehet így tapasztalni. Úgy érzem, mikor egy volt késmárki diákkal találkozni, ha húsz évvel előbb végzett is, mint én, hogy rokon lelkek vagyunk, hogy van a lelkűnkben érzés és gondolatvilágunkban ' alami, amit csak itt szívhattunk magunkba. Az a barátias érzés, ragaszkodás és szeretet az iskola és a tanárok iránt, kevés intézet növendékeiben van meg, ami a késmárki diákokban. Őszintén mondhatom, hogy sokan sírva váltunk el Késmárktól 10 évvel ezelőtt, de még most is mindnyájunkat valami édesbús melancholia fog el, ha a régi szép időkre visszaemlékezünk. ' Ilyen kedves emlékek hozták össze július 15-én tízéves találkozóra azokat, akik 1897-ben tettek érettségi vizsgálatot a lyceumban. Az összehívással akkor Tátray Gyulát, lyceumunk akkori felügyelőjének tehetséges és Sympathikus fiát bíztuk meg. Szeretett barátunkat azonban, akihez úgy szülei, mint barát i szép reményeket fűztek, a Mindenható elszólította közülünk, így az osztálytársakat én hívtam össze,,az ünnepély rendezésében pedig ifj. Döller Antal volt segítségemre. Bár az esős idő nem igen kedvezett, mégis Isten segítségével meglehetős szép ünnepélyt rendezhettünk. 29-en tettiiuk érettségit, 2-en meghaltak, (Tátray Gyula és Duda Árpád) a 27 élő közül 17 jelent meg, í évszerint a következők: Alapy György, törvényszéki aljegyző (Brassó.) Altmaun Jakab, főgimn. tanár (Makó.' Döller* Antal, József kir. főherceg udvari s. titkára (Budapest.) Eles László, jegyző (Téglás.) Gres- kovits Ernő, törvényszéki aljegyző (Eger.l Herz Frigyes, földbirtokos (Kisszalók.) Hoffmann Adolf, törvényszéki aljegyző (Nyitra) Jamniczky György, evang. lelkész (Sándorfalva.) Dr. Koczogh András, főreálisk. tanár (Budapest.) Máthé Károly, ev. s. lelkész (Budapest.) Dr. Mészáros Béla, ezredorvos (Eger.) Mózer Gyula, körjegyző (Nyáregyháza.) Roth Jenő, adótiszt (Szepesváralja.) Sulyok János, tornatanár (Budapest, II, kér. áll. főreálisk.) Scholcz Kornél, vasúti főmérnök (Kuttka.) Kovács András, miniszteri számtiszt (Budapest.) Végh Sándor, törvényszéki aljegyző (Monor.) Döller Antal, Kovács András és Scholcz Kornél nejeiket, Greskovits Ernő pedig a nővéreit is elhozta. Heten táviratban mentették ki magukat. Az ünnepély sorrendje a következő volt: D. e. 10 órakor gyülekeztünk lyceumunk auditóriumában, ahol, miután én üdvözöltem az összejötteket, istenitiszteletet tartottunk, amelyen a funktiókat Máthé Károly budapesti
