Újpesti Napló, 2016 (10. évfolyam, 1-39. szám)

2016-06-02 / 20. szám

J SPORT Három bajnoki aranyat nyertek az UTE birkózói Az elmúlt hétvégén a birkózók felnőtt szabadfogású bajnokságán harcoltak az érmekért a versenyzők. A közönség az UTE három olim­piai kvótását, Németh Zsanettet, Sastin Mariannát és Veréb Istvánt is láthatta birkózni. mezőny francia, szerb, norvég, szlovén, horvát és szlovák birkózókkal mérhette össze tudását. A férfiak között kiosztott nyolc bajnoki aranyérem közül hármat-hár- mat a Haladás VSE és a Csepeli BC csapata nyert meg, míg a maradék kettőn a Kanizsai BSE és a Vasas SC birkózói osztoztak meg. A szakág csapatpontversenyében végül 46 ponttal a csepeliek zártak az élen. Ugyancsak nyolc aranyérem kelt el a női küzdelmek során is, amiből az UTE és a Vasas SC kettőt-kettőt tudhatott magáénak. (forrás: birkozoszov.hu, gg) A felnőtt férfiaknál 94-en, a hölgyeknél 34-en léptek szőnyegre. Az érdeklődők rengeteg izgalmas küzdelmet láthattak, de az igazán nagy összecsapásokra a döntőkig kellett várni. Egy-egy súlycsoportban minimális különbségek születtek, volt, ahol az utolsó másodpercekig kiélezett volt a küzdelem, és akadt, ahol két másodperccel a vége előtt dőlt el a bajnoki cím sorsa. A riói kvótások közül végül csak a szombathelyi nehézsúlyú, Ligeti Dániel maradt távol a küzdelmektől, kisebb térdsérülése miatt nem kockáztatott. A nők versenyében Sastin Marianna és Németh Zsanett, míg a férfiaknál Veréb István ezúttal egy súlycsoporttal feljebb-magabiztos birkózással diadalmaskodott. A színvonalas felnőtt verseny mellett a kadetok második rangsorver­senyét is lebonyolították az újpesti jégcsarnokban, ahol a teljes magyar Németh Zsanett Veréb István Sastin Mariann Őze István az elnökségben A Sportegyesületek Országos Szövetségének tiszt­újító közgyűlésén Őze Istvánt, az Újpesti Torna Egy­let klubigazgatóját az elnökség tagjává választották! A Magyar Sport Házának nagy tanácstermében lezajlott a Sport­egyesületek Országos Szövetségének - tisztújítással egybekötött - soros küldöttgyűlése. A napirendek mindegyike egyhangú szavazás­sal ment át. A tisztújítás eredményeképpen a SOSZ régi-új elnöke dr. Deutsch Tamás lett. Az elnökség tagjai: Czerpán István, Horváth Norbert, dr. Kovács Antal, Markovits László, Mátyás Gábor, Nagy József, Nyíri Zoltán, Őze István, Sámuel Botond, Ujhidy Tibor. A felügyelő bizottság tagjai: Hausz Gyula, Naftán György, Szalai Miklós; a három tag Szalai Miklóst választotta meg a bizottság elnökéül, (g) Kabát: Csak az Újpest! Harmincnyolc évesen is szívesen folytatná a játékot Kabát Péter, az Újpest csatára, aki a mögöttünk hagyott szezonban mindössze tizenegy találkozón léphetett pályára a baj­nokságban. Sokáig sérülések, műtétek hátrál­tatták, értelemszerűen nem ő volt már a leg­fontosabb játékosa a keretnek, de kötődése a lila-fehérekhez alighanem erősebb bármelyik csapattársánál.- Kétszer-háromszor beszéltünk már a folyta­tásról a tulajdonossal, Duchatelet úrral mind­egyik megbeszélésünk pozitív volt, abban maradtunk, hogy a szabadságom után tárgyalunk még - nyilatkoz­ta az ÚKTV stúdiójában a csatár.- Még nem gondolkodtam, hogy milyen formában tartozzak a klub­hoz, az biztos, hogy Újpesten akarok maradni. Nem lehetetlen, hogy a következő szezonban játékosként leszek a pályán. Sérülésem már a múlté, ebben az évben, januártól valamennyi tréninget végigcsinál­tam, Ha szükség van rám, én itt vagyok. (g) Feczer Viktor mesteredző lett A Magyar. Edzők Társaságának elnöksége május 18-i ülésén döntött a Mesteredzői Díjról. Az UTE vívómestere, aki a legeredményesebb kerekesszékes vívók, Krajnyák Zsuzsa, Dani Gyöngyi, Jurák Andrea és több eredményes válogatott versenyző, Mesteri Viktória, Mészáros Tamás, Mendrey Tamás,Balogh Boldizsár edzője, bekerült a mesteredzők közé. Feczer Viktor 30 éve az Újpesti Torna Egylet tagja, 18 éve edzője az UTE tőrvívóinak. Gratulálunk a mesternek! ONLINE ELÉRHETŐSÉGEINK WWW.UJPEST.HU | TOVÁBBI FOTÓK: FAC EBOOK. H U./UJ PEST. KAPOSZT ASM EG YE R | 13

Next

/
Oldalképek
Tartalom