Újpesti Napló, 2015 (9. évfolyam, 1-37. szám)

2015-04-02 / 12. szám

HIRDETMÉNY az óvodai felvételekről A Nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 8. § (1) bekezdése értelmében az óvoda a gyermek három éves korától a tankötele­zettség kezdetéig nevelő intézmény. Az óvodai nevelés a gyermek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai éle- tét magában foglaló foglalkozások keretében folyik a 20/2012. (Vili. 31.) EMMI rendelet (továbbiakban ren­delet) 12. $-a alapján. A Nkt. 49. § (1) bekezdése értelmében az óvodába a gyermek harmadik életévének betöltése után vehető fel. Az óvoda felveheti azt a gyermeket is, aki a harmadik életévét a felvételétől számított fél éven belül betölti, feltéve, hogy minden, a kerületben lakóhellyel, ennek hiányában tartózko­dási hellyel rendelkező három éves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető. /Nkt. 8. § (1) bek./. A szülő gyermeke óvodai felvételét, átvételét bármi­kor kérheti. A jelentkező gyermekek felvétele, fogadása az óvodai nevelési évben - amennyiben azt a férőhelyek száma lehetővé teszi - folyamatosan történik. A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt. A jegyző - az egyházi és magán fenntartású in­tézmények esetében a fenntartó - a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével, a gyer­mek jogos érdekét szem előtt tartva, az ötödik életév be­töltéséig felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, ké­pességeinek kibontakoztatása, sajátos helyzete indokolja. /Nkt. 8.§ (2) bek./ A szülő az óvodai nevelésben történő részvételre jogsza­bály alapján kötelezett gyermekét köteles beíratni az önkor­mányzat által közzétett közleményben vagy hirdetményben meghatározott időpontban. A napi négy órában óvodai ne­velésre kötelezett gyermek szülője, amennyiben gyermeke az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, köteles arról a be­iratkozás idejének utolsó határnapját követő tizenöt napon belül írásban értesíteni a gyermek lakóhelye, annak hiányá­ban tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt. A napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett, az óvodával jogviszony­ban álló gyermek szülője, amennyiben gyermeke az óvodakö­telezettségét a jövőben külföldön teljesíti, előzetesen köteles értesíteni a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt, /rendelet 20. § (2) bek./ MIT KELL TUDNI AZ ÓVODAI FELVÉTELEKRŐL?- Az óvodai felvétel, átvétel jelentkezés alapján történik / Nkt. 49. § (1) bek./.- A szülő gyermeke adottságainak, képességeinek, érdek­lődésének megfelelően, saját vallási, világnézeti meg­győződésére, nemzeti hovatartozására tekintettel sza­badon választhat óvodát /Nkt. 72. §. (2) bek./.- Jelentkezni a meghirdetett időpontban a lakóhely sze­rinti körzetileg illetékes - vagy választott - önkormány­zati, továbbá nem önkormányzati óvodában lehet. / rendelet 20.§ (2) bek./- A jelenleg bölcsődében elhelyezett gyermekekre vonat­kozó igényt is be kell jelenteni.- A különélő szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben közösen gyakorolják jogaikat akkor is, ha a szülői felügyeletet a szülők megállapodása vagy a bíró­ság döntése alapján az egyik szülő gyakorolja, kivéve, ha a gyermekétől különélő szülő felügyeleti jogát a bíróság e tekintetben korlátozta vagy megvonta. A beíratás időpontja: 2015. május 4-8.- A beíratáskor be kell mutatni a gyermekének személy- azonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazol­ványt, továbbá a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványát /rendelet 20. § (3) bek./, nem magyar állampolgár kiskorú óvodai behatásánál a szülőnek igazolnia kell azt is, hogy milyen jogcímen tartózkodik a gyermek Magyarország területén /Nkt. 92. § (1)-(2) bek./. A gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, amelynek körzetében lakik, illetőleg ahol szülője dolgozik. Az óvodai felvételről, átvételről az óvoda vezetője dönt. Ha az óvodába jelentkezők száma meghaladja a felvehető gyermekek számát, az óvodavezető, több óvoda esetén az óvoda fenntartója bizottságot szervez, amely javaslatot tesz a felvételre. /Nkt. 49. § (2) bek./- Az óvoda vezetője a felvételi, átvételi kérelmek elbírálá­sáról - a döntést megalapozó indoklással, a fellebbezés­re vonatkozó tájékoztatással írásban - értesíti a szülőket 2015. június 8-ig. Az első óvodai foglalkozási nap a nevelési év első napja: 2015. szeptember 1. (kedd) Újpest, 2015. március DR. MOLNÁR SZABOLCS alpolgármester A HIRDETMÉNY TELJES EGÉSZÉBEN LETÖLTHETŐ: www.ujpest.hu/dokumentumok/ 4635_hirdetmeny_hirdetmeny.pdf FELHÍVÁS Budapest Főváros IV. kér. Újpest Önkormányzat Képvi­selő-testületének 7/2012. (II28.) számú rendelete alap­ján ebben az évben is sor kerül Újpest Egészségéért Díj adományázására. A díj annak a személynek adományozható, aki az egészségügyi vagy szociális te­rületen az újpesti lakosok egészségéért, jólétéért végzett magas színvonalú, kiemel­kedő vagy több évtizedes tevékenységével jelentős mértékben hozzájárult Újpest egészségügyének, szociális ellátásának fejlesztéséhez. A DÍJ ADOMÁNYOZÁSÁRA JAVASLATOT VÁRUNK: • Újpesten működő társadalmi szervezetektől, egyesületektől, alapítványoktól, egyéb civil szerveződésektől, az egyházaktól, nemzetiségi önkormányzatoktól, • az önkormányzati fenntartású intézmények és az önkormányzat tulajdonosi ré­szesedésével működő gazdasági társaságok vezetőitől, • korábban elismerésben részesített személyektől, • Újpesten működő egyéb állami vagy önkormányzati intézmények, szervek veze­tőitől, • egyéb Újpesten működő érdekképviseletek és helyi önszerveződő közösségektől • legalább tíz magánszemélytől együttesen. Az elismerés adományozásáról a Népjóléti és Lakásügyi Bizottság véleményének kikérését követően a Képviselő-testület dönt. A felterjesztéseket az erre a célra rendszeresített adatlapon lehet benyújtani 2015. április 30-ig Nagy István alpolgármester titkárságára. (Bp., IV, István út 14. II/68.) Az adatlap letölthető a www.ujpest.hu lapon, vagy átvehető a Polgármesteri Hi­vatal ügyfélszolgálati irodájában (Bp. IV. kér. István út 15.), ahol a Díj odaítélését szabályozó önkormányzati rendelet is megtekinthető. Budapest, 2015. március 30. NAGY ISTVÁN alpolgármester

Next

/
Oldalképek
Tartalom