Újpesti Napló, 2013 (7. évfolyam, 1-45. szám)
2013-06-13 / 23. szám
1 Negyvenéves fortélyok Egy kis sarki cipészmühelyben javítja a lábbeliket immár közel négy évtizede Pallós István, aki úgy látja, a precíz munkának köszönhető, hogy ügyfelei hosszú évek óta visszajárnak hozzá. Újpest rangidős cipésze nem titkolja: el van keseredve attól, hogy ma már szinte alig lehet igazi cipészt találni.- Tősgyökeres újpesti vagyok, itt születtem, és errefelé, a Baross utcai üzletemhez közel nőttem fel. A környékünkön élt egy idős cipész, akinek az utcára nyílt a műhelye. A kirakatban dolgozott, gyakran figyeltem, mit csinál. így szerettem bele a cipészszakmába. Szintén Újpesten, a Simon Ferenc Bőripari Szakiskolában végeztem. Amikor „felszabadultam", eljártam idősebb szakemberekhez tanulni, akiktől a kevésbé ismert mesterfogásokat is elsajátíthattam. Szigorúan kézzel varrott, gyönyörű darabokon gyakorolhattam. 1969-ben tettem le a mestervizsgát, amely akkoriban még alapfeltétele volt az iparengedély kiváltásának. Röviddel ez után határoztam el, hogy megpróbálkozom az önálló iparral, és megnyitottam a mai műhely kapuját. Azóta itt vagyok, és szorgalmasan dolgozom - mondja tömören a mester, aki beszélgetésünk alatt is végig a kaptafa mellett tevékenykedett, illusztrálva az imént elhangzottakat. - A műhelyem a Baross utca távolabbi részén található. Itt csak olyan szolgáltató maradhat életben, akinek a munkája miatt akár mesz- szebbről és évek után is visszajárnak az ügyfelek. Pontos, jól elvégzett munka, kedvező árak: ez a siker titka. Nemcsak újpestiek járnak hozzám, de jönnek vidékről, sőt külföldről is - meséli büszkén Pallós István. Mint mondja, volt egy időszak, amikor az olcsó cipők dömpingjének hatására kevesebben javíttattak lábbelit. Úgy gondolták: inkább kidobják, és vesznek újat. - Ma azonban megfigyelhető, hogy ismét több lett a munka - bizakodik a mester. A mai helyzetért talán a vásárlási trendek okolha- tóak, amelyeknek „köszönhetően" lassan megszűnik a cipészszakma. Szomorú, de ma már nem is oktatják az iskolákban. Elkeserítő látni, hogy hogyan halnak ki a rokon szakmák is, hiszen mivel nincs cipőfelsőrész-készítő, így a kézi cipőkészítés is megszűnt.- Sajnos nálam is megszakad a folyamat, hiszen nekem sincs kinek továbbadni az évtizedek alatt felhalmozódott tudást, és várhatóan ez történik sokféle foglalkozással. Néhány év múlva teljesen eltűnhet a szabó-, a bőrdíszműves, a szűcs- vagy a kesztyűkészítő mesterség. Ma már csak tanfolyamon tanulhatnak cipőjavítást, akiket ez érdekel, ők viszont egy jó lábbelit már sajnos nem tudnak elkészíteni teljesen - véli Pallós mester. C. R. Az üzlet címe: IV., Baross u. 116. Telefon: 06-20- 31-13-431 A 10-es villamos az Újpesti Naplóban - emlékek, történetek Bor, ser, nő Vannak, akik nem papjai munkaterületüknek, de van bennük valami plusz, amit nehéz lenne körülírni is, nemhogy meghatározni-. Ilyen volt Bors Ernő az Izzó Anyagellátási Főosztályán, az anyagbeszerzés vegyianyag-csoportjában. Középtermetű, csupa élet negyvenes lehetett akkor, amikor 1965 és '68-között kollégák voltunk. Ezerrel kötődött a világhoz, hogy ugyancsak ezerrel részt vehessen a működésében. Jó értelemben vett zsivány volt, akinek már a szeméből lehetett látni, hogy „nem most jött a hat húszassal"! Nagy poénja volt, hogy szerinte a nevében minden benne van, ami őt a világból érdekli: BOR-SER- NO! Ez nem egészen így volt, de jellemezte az ötlet. Az osztályvezető elfogadta ilyennek, a főosztály- vezető szerintem kifejezetten bírta. Hacsak a fóliók miatt nem? Itt szögezzük le, hogy az anyagbeszerzőknek általában nem volt erős oldaluk az adminisztráció, a papírmunka. Őket a kapcsolatteremtés, a helyzet- felismerés, az éppen sürgős anyag beszerzése éltette, a „győzelem" utáni utóélet már alig vagy egyáltalán nem. Ennek a mentalitásnak az élén nálunk Bors Ernő állt, mert körülötte szó szerint hegyekben állt a fólió, azaz a megrendelt anyagok beérkezését jelző bevételi jegy, amelyet ki kellett volna vezetni a rendelésről, és figyelemmel kísérni, mennyivel tartozik még a szállító. Ernő fóliói csak gyűltek, kivezetfetlenül. És „hiába szidták, fenyegették, nem is hederített rá"! „Bennem nem azt kell megfizetni, hogy mit csinálok, hanem a jelenlétemet! Azt, hogy itt dolgozom az Izzóban, és nem a Ganzban vagy az Orionban" - mondta többször is, amikor trehánysága már túllépett minden ingerhatárt. Magabiztosságának ékes bizonyítéka volt, amikor egy kritikus alkalommal a félvezetőgyártás az arany-antimon lapkák közeli hiánya miatt leállni készült. A készlet talán két napra volt elég, a szállító Bécsből legfeljebb feladni tudta volna a megrendelt hat kilót, amelynek az ideérkezése négy-öt napot is igénybe vett volna. Agyonpapírozással talán még többet is. A kár brutálisnak ígérkezett, nem szólva a késedelmi kötbérről. Bors Ernő ekkor bement a főnökhöz, és azt mondta: majd ő elhozza a hat kiló aranyat Bécsből! Csak szolgálati útlevelet meg repülőjegyet kér. Nem sok választás volt, a termelési botrány a levegőben lógott. Menjen! - volt a döntés. És Ernő még aznap kora este elrepült, és másnap délután visszarepült. Hat kiló aranylapkával. Egyetlen hivatalos papír nélkül. Délután négy körül már raktárban volt a „szállítmány", a félvezető nem állt le, a munka folyamatosan ment tovább. Ernőnek persze továbbra is kupacokban állt íróasztalán a fólió. Igaz, nem sokat ült mellette. Tudtommal már nincs velünk, volt környezetében egy színnel halványabb lett a világ. RÉTI JÁNOS, T-emlékkönyv, www.tizesvillamos.hu
