Újpesti Napló, 2012 (6. évfolyam, 1-43. szám)

2012-12-13 / 42. szám

Újpesti Karácsonyi Vásár 9 A nagyszínpad sztárfellépői Karácsonyi dalok és musical slágerek A helyiek körében végzett, nem reprezentatív felmérések szerint, az újpestiek főként az Ope- rettszínház két sztárját, Dolhai Attilát és Peller Annát várják a karácsonyi vásár fellépői közül. Népszerűségük vitathatatlan! Nem is csoda, hogy a két sztár az idei ünnepet is jobbára úton és munkával tölti! A vásár utolsó hétvégéjén, de­cember 22-én láthatjuk-hallhatjuk őket a Szent István téren, 16 órakor! Dolhai Attilát kellemes emlékek fűzik a városrész­hez, hiszen pályája legelején, a Mozart című musical idején sokat szerepelt Újpesten, az Ady Endre Mű­velődési Központban. Mint mondja, számára na­gyon kedves a város, hiszen innen indult a színhá­zon kívüli kapcsolata a közönséggel, itt érezte elő­ször, hogy rajongótábor kezd kialakulni körülötte. A művészpárost megkérdeztük, hogy töltik a karácsonyi ünnepet idén? A válasz nem meglepő: mindketten dolgoznak, ráadásul a Rómeó és Júliá­ban együtt is fellépnek a karácsonyi időszakban.- Családommal elég kevés időt tudok eltölteni, ez évben a karácsonyi hangulat-felelős sajnos én le­szek - szögezi le a művész. Peller Anna a karácsonyt Pilisvörösváron, csalá­di körben tölti. Azt mondja, úgy tervezi, onnan fog bejárni a fellépésekre. Az elfoglaltságok és gyakori távoliét ellenére így legalább az igazi meleg, kará­csonyi hangulat meglesz - véli a színésznő. Az Újpesti Karácsonyi Vásárban jelentős szerepet kap a jótékonyság. Megtudtuk: mindkét művész szeret és szokott jótékonykodni, és nem csak karácsony környé­kén. Nemes célokért rendszeresen vállalnak akár közös fellépéseket is. Peller Anna más módon is adakozik, hasz­nálaton kívüli ruháit mindig elajándékozza különböző jó­tékonysági szervezeteknek, ezzel segítve a rászorulókat. Kérdésünkre, hogy milyen repertoárral fogják meg­lepni az újpestieket, Dolhai Attila elmondta, színes műsorral készülnek. A cél, ahogy mindig, a szórakoz­tatás, a jó hangulat megteremtése. A repertoáron a hagyományos téli-karácsonyi dalok mellett operett és musical slágerek szerepelnek. Peller Anna hozzátet­te: Dolhai Attilával nagyon sokat szerepelnek együtt és már nagyon várják az újpesti fellépést! C. R. PROGRAMOK DECEMBER 15., SZOMBAT 10.00-13.00: Kézműves foglalkozás. Újpesti Városháza 10.00: Szép Ernő Színház gyermekműsora. Szent István tér, a piac sarka 10.00: Babaszínház. Az Állatok farsangja. A Kabóca Bábszínház előadása. Regisztrációval. Ifjúsági Ház 15.00: A Magyar Honvédség Központi Zenekara. Nagyszínpad, Szent István tér 16.00: Adventi gyertyagyújtás. A katolikus egyház műsora. Szent István tér, Nagyszínpad 16.00: Édes Karácsony. Jótékonysági sütizés. Az Újpesti Cseriti Adományozó Házába érkező vendégek ezúttal újpesti művészek, akik kedvenc süteményükkel jönnek. Szent István tér, 10. számú faház 17.00: TNT koncert. Szent István tér, Nagyszínpad DECEMBER 16., VASÁRNAP 16.00: Az Adorate Kórus előadása. Térítésmentes jegyek igénylésével. Városháza, Díszterem DECEMBER 22., SZOMBAT 10.00-13.00: Kézműves foglalkozás. Újpesti Városháza 10.00: Vagabanda: Betlehemes játék. Szent István tér, piac sarka. 10.00: Zenebölcsi. Hevesi Imre: Varázsének. Ifjúsági Ház, színházterem 15.00: A református egyház gyertyát gyújt és műsort ad. Szent István tér, Nagyszínpad. 16.00: Dolhai Attila és Peller Anna koncertje. Szent István tér, Nagyszínpad 16.00: Édes karácsony. Jótékonysági sütizés. Az Újpesti Cseriti Adományozó Házába érkező vendégek ezúttal Újpest díszpolgárai, Újpestért-díjasai, akik a város vezetőivel együtt kínálják süteményükkel az adományozókat. Szent István tér, 10. számú faház DECEMBER 23., VASÁRNAP 16.00: Vörösváry Márton és Vörösváry Ibolya koncertje. Városháza, díszterem Babaszínház December 15-én, szomba­ton, 10 órától az Ifjúsági Ház Színháztermében Ba­baszínház várja a legkiseb­beket. A Kabóca Bábszín­ház az Állatok farsangja című darabját adja elő. Az Állatok farsangja című darabban kesztyűk, anyagok válnak állatokká, ele­venednek meg a szemünk előtt. Az előadások után közös játékra is lehetőség nyílik, hogy az élmény tovább formálódjon, akár kéz­zel foghatóvá is váljon. A programon előzetes, in­gyenes regisztrációt követően lehet részt venni. Minél előbb regisztráljanak, mert a jegyek korlátozott számban kapha­tók! Regisztráció és személyes átvétel: Káposztásmegyeren, a Közösségi Házban (Lóverseny tér 6.), valamint az Újpesti Karácsonyi Vásár ideje alatt az Újpesti Ajándékbolt faházában (11-es). Karácsonyi hangverseny December 23-án vasárnap 16 órai kezdettel Vörösváry Márton és Vörösváry Ibolya koncert­jére kerül sor a Városháza Dísztermében. Térí­tésmentes belépők december 18-tól igényelhe­tők a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati iro­dáján (IV., István út 15.). A műsor: 1. J. S. Bach: Chaccone 2. N. Paganini: 24. caprice 3. K Wieniavski: 4. Duo Caprice 4. N. Paganini: 13. caprice 5. W. A. Mozart: A-dúr hegedűverseny I. tétel 6. J. Brahms: F-moll szonáta l.tétel 7. K Wieniavsky: D-dúr Polonéz 8. Liszt: Spozalizio 9. Rahmanyinov: cisz-moll prelűd (5p) Vörösváry Márton hegedű, zongora 1, 2, 5, 7, 8, 9. Vörösváry Ibolya brácsa 3, 4, 6. Zongorán közreműködnek: Csorba Zsófia és Bertoldi Thiago

Next

/
Oldalképek
Tartalom