Újpesti Napló, 2012 (6. évfolyam, 1-43. szám)
2012-09-27 / 32. szám
Megyeri Búcsú volt a Szusza Ferenc Stadionban Sportos hétvége Sportágbemutatók, családi sorversenyek, gyermek és felnőtt programok és persze Új pest-Kecskemét ösz- szecsapás. Színes program várta a látogatókat az Újpesti Torna Egylet, az Újpest Football Club és az Ultra Viola Bulldogs szurkolói csoport által szervezett Megyeri Búcsúba. Családi sorversennyel indult szombat reggel a Megyeri Búcsú a Szusza Ferenc Stadion mögötti műfüves pályán. A gyerekek légvárban ugrálhattak, kipróbálhatták a ketrecfocit, szumózhattak, de nagyon népszerű volt az arcfestés is. A rendezvényen a jótékonyság is fontos szerepet kapott, a programon az Állatmentő Liga és a Rex Kutyaotthon Alapítvány is részt vett. A Búcsú délután az Újpest-Kecs- kemét bajnoki labdarúgó mérkőzéssel folytatódott. A meccs előtt Wintermantel Zsolt, a rendezvény fővédnöke, Nagy István alpolgármester, Őze István klubigazgató és dr. Gyarmati Eszter az Újpest FC ügyvezetője köszöntötte a rendezvényre kilátogató paralimpikonokat és edzőiket. Az újpesti kerekesszékes vívók közül Krajnyák Zsuzsa ezüst- és bronzérmet, Juhász Veronika pedig egy ezüstérem mellett egy negyedik helyezést is begyűjtött az idei londoni paralimpián. A köszöntést követően kezdődött meg az Újpest FC és a Kecskeméti TE összecsapása. Az Újpest végig fölényben játszva, emberelőnyben gyűjtötte be a kötelező három pontot. Kabát Péter és Dusán Vasziljevics góljával a lila fehérek 2-1-re nyerték a mérkőzést. A folytatásban az UTE szakosztályai is bemutatkoztak: a torna, a cselgáncs és a labdarúgó szakosztály sportolói is bizonyították tehetségüket, de a birkózás, a boksz és a jégkorong szakosztály is remek bemutatót tartott. A szombati nap zárásaként koncerttel készültek a szervezők. A sztárfellépők előtt Újpest polgármestere és Roderick Duchatelet, az Újpest FC elnök-tulajdonosa köszöntötte a jelenlévőket. Ezt követően az újpesti szurkolói együttes, a Curva Mildenberger lépett színpadra, majd Curtis, Újpest fenegyereke és BLR vette át a terepet és adott nagysikerű koncertet. A Megyeri Búcsú vasárnap az Újpest Család Vándorkupa kispályás labdarúgó tornájával, csocsóbajnoksággal és egész napos gyermek és családi programokkal folytatódott. (antosa) Tizian: Fotó és márkanév Ma már csak egyetlen fotóműterem működik Újpesten, pedig egykor minden második utcában volt fényképész. Kicsit háttérbe szorult ez a szolgáltatás a digitális technika terjedésével. A hírneves Tizian fotó azonban ma is a tökéletességre törekszik. A z István úti fényképészet története nagyon régen kezdődött, még az 1900-as évek elején. Gerenday Aladár alapította 80 éve, de már azelőtt is fényképezett a titokzatos és kalandos életű művész. A műterem mai tulajdonosa 42 éve vette át az boltot, az egykori alapító özvegyétől. Most már azon gondolkodik, hogy ki vihetné majd tovább a mesterséget és az üzletet. Kiss István ma is büszke arra a sok újításra, ami a Tizian fotó nevéhez köthető. Ilyen volt például az azonnali igazolványkép. Ezek persze ma már digitálisan készülnek, de a '70-es években nagy szenzáció volt, ha egy órán belül megkaphatta valaki a fényképét. Persze nem csak ebben, a színes képek gyártásában is úttörő volt a legendás újpesti vállalkozás. A hosz- szú évtizedek alatt azonban a technika gyors fejlődésével is lépést kellett tartania Kiss úrnak, így korunkban nem csak tanítja a fotózás művészetét, hanem olykor tanul is a digitális világban felnőtt ifjaktól. Az egyetlen újpesti műteremtől most is rendszeresen kerülnek ki jól képzett ifjú fotósok, de István szerint a szolgáltató fényképész szakma kicsit háttérbe szorult. Átalakult a világ, és kisebb a kereslet a minőségre, de a legendás újpesti vállalkozó még így is kitartóan küzd a Tizian márkanév és a szakma megőrzéséért. Mesterségével családok életútjairól készít tökéletes emléktárat - és ez számára a legfontosabb, mondja az aranykoszorús mester. D. Zs. Az üzlet címe: Bp., IV. István út 10.