Újpesti Napló, 2011 (5. évfolyam, 1-46. szám)
2011-06-23 / 24. szám
Tér őrzi a mártír politikus emleket „Isten hozta Önöket a gróf Esterházy János téren!" - Köszöntötte a megjelenteket Újpest polgármestere E gy korábban névtelen újpesti közterület - a Vécsey és a Nádor utcák találkozásánál - június 21-e óta a 110 éve született csehszlovákiai magyar mártír politi-, kus, gróf Esterházy János nevét viseli városrészünkben. A tér, valamint az emlékkő avató ünnepségére napra pontosan 75 évvel az után került sor, hogy Érsekújváron megalakult az Egyesült Magyar Párt, amelynek ügyvezető elnöke gróf Esterházy János volt. Az ünnepségen az érdeklődők, intézményvezetők, közéleti szereplők gyűrűjében Wintermantel Zsolt polgármester a névadás jelentőségét és a mai kor üzenetét emelte ki. „Az előkelő főnemesi családból származó politikus élete küzdelme, szenvedései és mártírhalála nagyon fontos igazságra hívja fel a figyelmet. Arra, hogy minden szélsőség veszedelmes." - „A szélsőjobboldali diktatúra alatt internálták, a szélsőbaloldali diktatúra alatt meghalt a börtönben. Az ő történetében egyesül a nemzeti és a nemzetietlen szocialisták embertelensége. így nő össze az, ami összetartozik: az értéktagadás e két világa különbözik ugyan, de ugyanúgy pusztítanak - mondta Wintermantel Zsolt polgármester. Bízom benne, fejezte ki reményét a szónok, hogy a nemzet értékei felé forduló, nyitott, demokratikus Magyarország és az értékeit felvállaló nyitott, demokratikus Európa, Esterházy gróf szellemiségében újra egymásra találhat. Isten hozta Önöket a Gróf Esterházy János téren!" - mondta Wintermantel Zsolt. Dr. Estók János történész, Újpest díszpolgára a mártír politikus életútját és megpróbáltatásait a jelenlévők elé tárva többek között arra utalt: gróf Esterházy János méltósággal viselt hosszas szenvedés után a csehszlovák kommunisták börtönében halt meg 1957. március 8-án. Egy prágai köztemető jeltelen tömegsírjába helyezték. Újpest emlékkő-állítással és a tér névadásával azok közé került, akik tisztelegnek olyan embertársunk előtt, akit a keresztény erkölcsi elvek irányítottak a közéletben, a politikai tevékenységben is. Horváth Zoltán atya, Újpest díszpolgára az Úr áldását kérte az emlékkőre, és mindazokra, akik mostantól elhaladván az emlékhely előtt, egy percre a példamutató életű, mártír politikusra emlékeznek. - B. K. (Bővebben: www.ujpest.hu ) Köszönet, mindenért... Bensőséges eseménnyel kezdődött a Homoktövis Általános Iskolában a június 21 -i tantestületi értekezlet. Tóth Attiláné, az iskola felsős igazgatóhelyettese miniszteri kitüntetésben részesült: a Pedagógus Szolgálati Emlékérmet vette át az intézménybe látogató dr. Molnár Szabolcs alpolgármestertől. HUSITO KOKTÉLOK INGYEN! Korlátlan étel- és italfogyasztás fix áron Dr. Földesiné Gyöngyösi Klára igazgató és munkatársai megpróbálták az utolsó pillanatig elhallgatni a díjat az ünnepelt elől. A nagy titokról az értekezlet reggelén is kevesen tudtak. Bár, hogy valami készül, az érezhető volt. A tanári szobában összegyűlő kollégák előtt bejelentett eseményt és magát a díjazottat, akik nyugdíjba készül, perceken át tartó taps fogadta. Molnár Szabolcs alpolgármester közvetlen szavakkal utalt arra a tényre, hogy Tóth Attiláné negyedszázada segítője és formálója Újpest közoktatásának. Már szakmai tapasztalatokkal - amelyeket Csepelen, tanítóként szerzett - érkezett Újpestre, majd a Lakkozó Utcai Általános Iskolában igazgatóhelyettesként segítette a Káposztásmegyeren épült, új intézmény beindítását. Tanított és tanult, tanári diplomát szerzett. Tóth Attiláné 1994 óta a szintén káposztásmegyeri Homoktövis Általános Iskola pedagógusa, egyben igazgatóhelyettese, aki a felső tagozat irányítását nagy szakmai tapasztalattal, hozzáértéssel, precízen végezte, továbbá az ÚPSZK versenyeinek zsűritagjaként is számíthattak rá. Méltán került hozzá a Pedagógus Szolgálati Emlékérem, amelyet Újpest közoktatásért felelős alpolgármestere nyújtott át az ünnepeknek. A meglepetéstől és a meghatottságtól megcsillanó könnycseppet nem lehetett titkolni, de régóta tudjuk: „sírni csak a győztesnek szabad". Gratulálunk!- B. K. H - P ebédidőben: 2999 Ft/fő H - Cs vacsoraidöben: 3999 Ft/fö Péntek este, hétvége és ünnepnapok: 4699 Ft/fő AKCIÓINK Esténként, 21:00 órától 1000 Ft/fő kedvezmény Pénteken este, szombaton és vasárnap egész nap Gyermekeknek 12 éves korig az étkezés INGYENES! TRÓFEA GRILL ÉTTEREM XIII. kér., Visegrádi u. 50/a. www.trofeagrill.net 1 EL.: 06 l 270 0366 06 20 9 4 9 4 2 06 Akcióink, kedvezményeink nem összevonhatók, kiemelt rendezvénypokon nem érvényesek.