Újpesti Napló, 2011 (5. évfolyam, 1-46. szám)

2011-08-23 / 29. szám

I Hobo: én csak saját magam tudok lenni Hihetetlen energiával bír Hobo, aki Újpesten született, és Földes László a becses neve. A Kossuth-díjas művész ír, színházakban vállal szerepeket, szaval, zenél, énekel. Leg­utóbb a Művészetek Völgyében hét nap alatt tizenöt, teltházas koncertet adott. És máris itt az újabb feladat: a Szent István téri nagyszabású koncert.- Újpesten születtél, meddig éltél a kerületben?- Hat éves koromig, majd 18-tól 20-ig, az egyik nagynénémnél.- Merre laktatok? alkalommal azt nyilatkozta, hogy ő „előbb bohóc, és csak aztán orvos". SZÉP ERNŐ SZÍNHÁZ Szombaton két alkalommal, 11.30-kor és 13.30-kor lehetünk részesei az újpes­ti Szép Ernő Színház Bohócvarázs című produkciójának. A remek előadásai alapján méltán népszerű társulat ezút­tal szerkesztett bohócműsort mutat be, az ódás és iskolás korú nézőtábornak. BABTÁRSULA; (Vasárnap, 12 óra) Egyedi megjelenésű, óriásbábos elő­adásaival az ország különböző pont­jain bemutatkoztak már. A 2005-ös Egyszervolt Budán Fesztiválon a bu­dapesti közönség is megismerkedhe­tett a különleges humorjárói, törté­neteiről ismert Babtársulattal. MISKOLC! CSODAMALOM (Vas. 14 óra) A Csodamalom Bábszínház Miskolc város önkormányzatának gyermek­színháza. Működését a város szimfo­nikus zenekara számára felújított Fá- bián-malom épületében Korzsényi Ti­bor bábművész kezdeményezésére 1986-ban amatőr csoportként kezdte- Óvodás korom után mentünk el in­nen, addig az Erzsébet utca 38-ban él­tünk, mára már lebontották azt a házat is.- Az Élet és Irodalomban, a Kortárs­ban, a Mozgó Világban, Szerémi László meg. Az együttes néhány év alatt ki­nőtte az amatőr kereteket és játszó­helyét. A Városi Művelődési Központ amatőr csoportjaként 1988-ban kap­ta meg a társulat az Országos Filhar­mónia által kiadott csoportos műkö­dési engedélyt, majd a 1992-től hivatá­sos színházként működhettek tovább. A klasszikus meseirodalom darabjai mellett műsorára tűzött a társulat töb­bek között roma eredetmondákat fel­dolgozó játékot, s egyedülálló az eu­rópai vásári bábjátékokat (Vitéz Lász­ló - Kasperi és Cuignol történeteit) bemutató sorozatokat, illetve a cseh­szlovák rajzfilmek nálunk is népszerű meséit (Moha és Páfrány - Rumcájsz) feldolgozó előadás láncolatot. CSENKI ATTILA (Vasárnap, 16óra) Terület- és településfejlesztő geo­gráfus, de árveréseken is dolgozott tárgytartóként. Gyakran szenved balesetet, de szerepelt már társashá­zi közgyűléseken is. 20 másodperc­re feltűnt a Szeress most című soro­zatban is. A Magyar Rádió 5. Humor­fesztiváljának döntőse. A Godot Du­maszínház állandó fellépője. néven novellákat publikáltál egykoron, írónak készültél?- Úgy gondoltam, írni fogok, és mel­lette játszom egy amatőr zenekarban hobbiból. Ám a Hobo Blues Band az első koncertjével befutott, amire nem készültem fel. Kicsit más irányt vett az életem. Szakadatlanul játszom, de meg­jelent néhány kötetem, és rendületlenül írom a dalszövegeimet. Szövegeid mélyek, szinte már ver­set Vagy nem is szinte!- Nem írtam még verset.- Biztos vagy benne?- Magyarországon a dalszövegeket nem „emelték" költészetté, holott vala­mikor a zene és a vers együtt lélegzett. Most pocsékul ugyan, megvannak kü- lön-külön, jó lenne, ha összefognának, de erre nincs esély.- Ha leülnél, bizonyára nem okozna gondot egy szonett megírása.- Régen, harminc évvel ezelőtt tud­tam szonettet írni, mára már elfelejtet­tem. A költészet szakma is, amit én már nem tudok. Maradok a dalszövegírás­nál, és József Attilánál. Benne jobban megtalálom azokat a gondolatokat, amelyek foglalkoztatnak. Mintha csak én írtam volna.- Néhány éve, amikor beszélgettünk, azt mondtad: megyek a Culágra. Mentél?- 2009-ben voltam Perm mellett, a 36-os táborban, és a Memorial Múze­umokban irodalmi és zenei anyagot is gyűjtöttem. Csak jövőre lesz időm a le­mezt kiadni és az előadást létrehozni. Egyelőre a fordítói munkák készülnek. Remélem, ezek még idén befejeződnek.- Rosszul emlékszem, hogy mai ma­gyar szerzők verseit nem szavalsz?- Egyszer már nekifutottam az anyagnak, Romsits Rudival, de ő meg­halt. Majd újra megpróbálom.- Színdarabban is játszol. Akkor most te színész vagy?- Egy fenét! Igaz, játszottam darabok­ban, de azok tévedések, vagy bukások voltak. Nem csoda, én csak saját magam tudok lenni. Egyetlen szerepre vágytam világéletemben, hogy egyszer én legyek Svejk, a derék katona. Elég érdekes len­ne, már csak az alkatom miatt is. Most, Vidnyánszky Attila szegedi „Az ember tragédiája" rendezésében sikerem volt, de megint magamat kellett játszanom egy kis csavarral. A kintornás voltam.- Mi jut eszedbe a 66-os számról? A korod?- A híres amerikai országút, amiről lemezt és könyvet is írtam.- Kossuth-díjas lettél. Hogy viseled?- Jól esett a megtiszteltetés, de nem változott semmi. Ugyanúgy járom a sa­ját utamat, nem tartozom sehová.- Nemrég jöttél haza a Művészetek Völgyéből, Milyen volt az esős Kapolcs?- Borzalmas idő volt, de tizenöt telt­házas műsorom ment hét nap alatt. Fantasztikus dolog ennyire közel len­ni az emberekhez. És ilyen emberekhez.- Mit hozol az újpesti koncertre?- Nem a HBB-t, csak a HB-t, azaz a Hobo és Bandáját. Régi HBB dalokat, a Circus Hungaricus számait, verseket, vadonatúj, még meg sem jelent dolgo­kat és bluesokat. Hobo és Bandája koncert az Új­pesti Városnapokon: augusztus 27-én, szombaton 20.30 órakor a Szent István téren.-ÁDÁM TAMÁS VÉRADÓ NAP Az Újpesti Városnapok szombatján, augusztus 26-án, 10-től 17 óráig Véradó napot tart a Vöröskereszt az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Házban, amelyre minden segíteni szándékozó véradót szeretettel várnak. A regiszt­rációhoz fényképes igazolvány, lakcímkártya és TAJ-kártya szükséges.

Next

/
Oldalképek
Tartalom