Újpesti Napló, 2011 (5. évfolyam, 1-46. szám)

2011-07-07 / 25. szám

ÚJPESTI NAPLÓ - V. ÉVFOLYAM, 25. SZÁM, 2011. július 7. Sport / Életmód Az Újpest FC megállapodott Rajczi Péterrel, aki továbbra is klub játékosa marad Rajczi az Újpesté Mint ismeretes, a 11-szeres válogatott támadó szer­ződése június 30-án lejárt, így szabadon igazolható- vá vált. Az Újpest FC és a játékos azonban hétfőn, a múlt történéseit felülvizsgálva új, egy plusz egy éves szerződést kötött. Rajczi keddtől edz a csapattal, és utazik a soproni edzőtáborba is.- Bár korábban úgy nyilatkoz­tunk, hogy Péter nem lesz az Új­pest játékosa, néhány megbeszé­lés után közösen mégis a folyta­tás mellett döntöttünk- mondta Kovács Zoltán sportigazgató. - A támadó elfogadta a klub szak­mai és anyagi feltételeit, az Új­pest FC pedig a lehetőségéhez képest legjobb ajánlatot biztosít­va visszavette a keretébe. Öröm­teli számunkra, hogy így alakult, mert Péter az elmúlt nyolc év egyik legfontosabb játékosa volt a csapatnak.- Dr. Bartha Csabával és Ko­vács Zoltánnal tárgyaltam, akik elmondták, hogy felülvizsgál­ták a helyzetemet, és hozzátet­ték, jó lenne, ha együtt tudnánk működni -mondta Rajczi. „Nyil­vánvalóan ehhez nekem is hozzá kell tennem a magamét, és ezért amit ajánlottak, azonnal elfo­gadtam. Ezt követően a szakmai stábbal egyeztettünk, és rendez­tük az eddigi vitás kérdéseket. Az edzők elmondták, hogy mit vár­nak tőlem, de erről most nem szeretnék beszélni, mert ezt bel- ügynek tekintem. Mindeneset­re, úgy érzem, nem jelent prob­lémát, hogy megfeleljek az edzők elvárásainak. Elismerem, hogy voltak nézeteltéréseink, de any- nyira nem vesztünk össze, hogy ne tudtunk volna felülemelkedni a problémáinkon. Azt talán nem kell hangsúlyoznom, hogy mit je­lent számomra az Újpest, itthon más csapatban nem szívesen ját­szottam volna. Most már csak arra koncentrálok, hogy minél hasznosabb tagja legyek a csa­patnak" - jelentette ki a labda­rúgó. - ÚFC/CC Száz százalékot vár el Új ügyvezető a focistáknál A tulajdonosi kör döntése értelmé­ben július 1-jei hatállyal új ügyveze­tő igazgató, Bartha Csaba irányítja az Újpest FC-t. Csehi István továbbra is a klub kötelékében folytatja munkáját.- Az Újpest FC tulajdonosi kör szándéka az új igaz­gató kinevezésével az, hogy a csapatot működtető kft. menedzsmentjének irányítása, illetve a sport- szakmai feladatok támogatása, ellenőrzése az ügy­vezető igazgató hatáskörébe tartozzon. Dr. Bartha Csaba ügyvezető igazgató: - Óriási megtiszteltetésnek és felelősségnek tartom, hogy Magyarország egyik legnagyobb múlttal rendel­kező klubjának az ügyvezető igazgatója lehetek. Gyorsan kellett döntenem, és ahogy már a debre­ceni lemondásom alkalmával is elmondtam, ha ka­pok egy olyan lehetőséget, amelyben megtalálom a kihívást, azonnal igent fogok mondani. Ez most elérkezett. Tradicionális, jól működő klubhoz ke­rültem, és annyit ígérhetek, hogy minden terüle­ten törekszem a még hatékonyabb működés ki­alakítására. Az Újpest FC hagyományai megköve­telik az eredményességet, de az utóbbi időben a csapat szereplése és a klub működése elmaradt a szurkolók által elvárt szinttől. Ennek okainak kide­rítése lesz az elsődleges feladatom. A klubnál dol­gozókkal már röviden elbeszélgettem, amikor el­mondtam, hogy nálam csak a teljesítmény számít. Az eredményekhez, rend, precizitás és pontos szá­monkérés szükséges - ezt mondatja velem a sze­mélyes sportmúltam is. Mindenkitől tudásának száz százalékát várom. ( www.ujpestfc.hu ) Időskor és napfény Az életkor előrehaladásával csök­ken a bőr víztartalma, átalakul a véráramlás és ezek hatással van­nak a hám működésére is. A nap­fény általános rákellenes hatása régóta ismert. A D-vitamin en­nek hatására kerül a szervezetbe, amelynek időskorban amúgy is csökken a szintje. A bőr elvékonyodása, csökkent rugal­massága, sérülékenysége, a lassult sebgyógyulás hajlamosítanak külön­böző pigmentzavarok, növedékek kialakulásá­ra. Ezek az elváltozások lehetnek jóindulatú- ak, csupán esztétikai problémát okoznak, el­távolításuk viszonylag egyszerűen megoldha­tó. Másik csoportba a rosszindulatú képletek tartoznak, ezen belül is többféle elváltozást különíthetünk el- bazalioma, spinalioma és a manapság sokat emlegetett melanoma, me­lyek a korai felismeréssel gyógyíthatóak. Lehe­tőség van helyi kezelésre, modern biológiai vá­laszt módosító készítménnyel, másrészt sebé­szi módszerrel, szövettani védelemben. Ezért nagyon fontos néhány szabály betartása: Időskorban többféle gyógyszer szedésé­re van szükség, fontos figyelembe venni ezek esetleges fényérzékenyítő hatását.- 11 és 15 óra között ne tartózkodjunk na­pon!- Fényvédők és védőruházat (kalap, napszem­üveg, szellős pamutruha) használata.- A bőr kornak megfelelő hidratálása. Gyanús elváltozások - színeltérés, méret változás, váladékozás - esetén bőrgyógyászati vizsgálat javasolt, évente legalább egyszer szű­rővizsgálaton való részvétel, ezekre bőrgyógyászati szak- rendelésen illetve kütönbö- ző szűréseken van lehetőség.- DR. DRAGODÁN KATALIN bőrgyógyász-í at

Next

/
Oldalképek
Tartalom