Újpesti Napló, 2011 (5. évfolyam, 1-46. szám)

2011-05-05 / 17. szám

ÚJPESTI NAPLÓ - V. ÉVFOLYAM, 17. SZÁM, 2011. május 5. Köztér Ludas Matyi és Rock and roll Az égi áldás ellenére jó hangulatban zajlott, sok érdeklődött vonzott az első Újpes­ti Majális a Semsey Parkban. Az www.ujpest.hu weboldalon részletesen olvashatók a délelőtti események, itt a délutáni programokra térünk ki. D élután, a Szép Ernő Színház Ludas Matyi előadásába a gyerekek is bekapcsolód­tak, a színészek segítségével tanulták a különféle mondókákat. Többszö­rösen is jól jártak azok a szerencsé­sek, akik a színpadon elhelyezett szé­keken ültek: ők testközelből szem­lélhették Döbrögit, meg a „ludakat", ráadásul nem is áztak meg. A Figurina bábcsoport bemutatója alatt a kicsik érdeklődéssel figyelték a bábok mozgását. Rendhagyó tárgyak keltek életre, fazékhajó ringatózott a képzeletbeli tenger vizén, így valósult meg Eszti álma - ez volt az előadás címe. A The Prison Band színvonalas rock and roll zenéje sokakat megle­pett. A nagybőgő, a gitár, a dob, és az énekes összhangja minőségi muzsikát hozott. Amíg játszott az együttes, az eső is elállt. A zenekar után egy pörgő táncbemutató következett - szemet gyönyörködtető látvány volt. Jött a sokak által nagyon várt Dolly Roll előadás. Egymás után hangzottak el az ismert dalok, a közönség együtt énekelte a slágereket Dollyval. Hiába a mostoha időjárás, a publikum kitar­tott május elsején. - Á. T. Esterházy Jánosról parkot neveztek el A Fővárosi Közgyűlés legutóbbi ülésén döntött a különböző budapesti közterületek elnevezésé­ről, így arról is, hogy Esterházy János nevét visel­je egy újpesti park. Újpest képviselő-testülete Wintermantel Zsolt ja­vaslatára 2008 nyarán ellenszavazat nélkül határozott arról, hogy a németbarát szlovák csatlósállamban a zsidók elhurcolása ellen bátran kiálló, majd mártírha­lált halt magyar honatya nevét vegye fel a Nádor utca és Vécsey utca kereszteződésénél található park. Bár az elvi döntés megszületett, végrehajtására nem került sor, mivel a szo­cialista városvezetés nem juttatta el a fővárosi önkormányzathoz - közterület elnevezéséhez a kerületeknek ki kell kérniük a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyá­sát. „Az önkormányzati választás után egyik első intézkedésem volt a dön­tésnek érvényt szerezni, benyújtottam Újpest erről szóló határozatát a fővá­rosnak" - idézte fel a történteket korábban lapunknak Wintermantel Zsolt. A Fővárosi Közgyűlés határozata 30 napon belül lép érvénybe. (un) Több mint hétezer kitöltött kérdőív az Újpesti Párbeszédben A héten ismét összeül az Újpesti Párbeszéd kérdőíveit feldolgozó bizottság - mondta el lapunknak Tóth Sándor, az Újpesti Sajtó Kft. ügyvezetője, a testület tag­ja. A bizottság elvégezte a szavazatok összeszámolását, eszerint közel hétezer, 6792 db kérdőívet küldtek vissza nyomtatott illetve elektronikus formában az újpestiek. Ez tehát a végső szám. (Előző számunkban ezzel kapcsolatban téves adatot közöl­tünk: az addig már feldolgozott, kiértékelt kérdőívek számát adtuk meg az összes visszaküldött helyett. - A szerk.) A kérdőívet az interneten kitöltők száma: 436. Összesen tehát több mint hétezer kitöltött kérdőívvel zárult az Újpesti Párbeszéd. Mint arról korábban beszámoltunk, Nagy István alpolgármester június ele­jére ígérte a beérkezett vélemények teljes körű feldolgozását. A testület elnöke az első tapasztalatok között említette, hogy az újpestiek körében elsöprő igény van az egészségügyi ellátás körülményeinek javítására, arra, hogy a kerületnek korszerű és jó minőségű szakrendelője legyen. A másik, amit szinte mindenki megemlít, a saját uszoda, ez szintén nagyon hiányzik az embereknek. Az Újpesti Párbeszédet elindító Wintermantel Zsolt polgármester már a felmé­rés kezdetén bejelentette, az újpestiek véleményét évről évre meg fogja kérdezni az önkormányzat. A polgármester az önkormányzat nevében köszönetét fejezte ki az újpestieknek, akik véleményükkel, észrevételeikkel segítik városunk fejlődését, és az önkormányzat munkáját a kerület jövőjét meghatározó kérdésekben. (un)

Next

/
Oldalképek
Tartalom