Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)
2010-09-03 / 32-33. szám
Városnapi kavalkád: esőben, szélben, napsütésben A városnapok első reggelén, szombaton esőre ébredtünk. Nem véletlenül komoly „ellenfél" látogatóknak, szervezőknek egyaránt az időjárás. A borút azonban már délelőtt derű követte, idővel elállt az eső, az sem szegte a látogatók kedvét. Egész nap nagy volt az élet az az Újpesti Gyermek és Ifjúsági Házban és a városháza körül, amely új helyszínként vonul be a városnapok történetébe. A Szép Ernő Színház tagjai vidám dalaikkal és meséikkel beragyogták a gyerekek délelőttjét és megalapozták a jó hangulatot. Őket követte a Fogi Színház bemutatója Micimackó kalandjai címmel, mely szintén osztatlan sikert aratott a közönség köreiben. A kicsiknek szóló műsorokat a Karinthy Frigyes Általános Művelődési Központ művészeti csoportjainak bemutatói követték. Az együttesek produkcióival nem csupán a szórakoztatás volt a cél, hanem az újpesti fiatalok érdeklődését is szerették volna felkelteni a sportolás iránt. A nézők láthattak néptánc, ritmikus sportgimnasztika, társas tánc, valamint modern táncbemutatókat, és megismerkedhettek a ju-jitsu ősi japán tradicionális harcművészettel is. Nagy tapsot kaptak a Starlight Dance Company és a Kreadance Show Tánciskola produkciói, akik hip-hop és discotáncokat, valamint showtáncot mutattak be. A táncok után Török Zsófi, a KFÁMK ifjú felfedezettjének énekelőadását láthatták, aki a Fame című musicalből adott elő, majd újból a sporté volt a főszerep, ezúttal capoeira bemutatóval. Délután a Hungária Komondor Klub kutyabemutatója után népszerű együttesek és előadók követték egymást a színpadon. Elsőként az Új Bojtorján műsorát hallhatta a közönség, majd Bencsik Tamara megasztáros előadása következett, aki pörgős dalokkal rázta fel a nézősereget. Őt a szintén megasztáros Balássy Betty és Varga Feri műsora követte, akik többek között előadták nagy slágerüket, az Egy bolond százat csinál című dalukat is, sőt egy meglepetés vendéggel is készültek. A Groovehouse együttes rutinos fellépőként szórakoztatta, mozgatta és énekeltette meg a közönséget. A következő produkció alatt tinik vették birtokba a színpad előtti teret, hisz az Anti Fitness Club dalai főként ennek a korosztálynak szólnak. Az esti nagykoncert előtt gyermek-divatbemutatót láthatott az újpesti közönség. Dobrády Ákos kissé megvárakoztatta a közönséget, de kárpótolta dalaival a hűvös időben is kitartó rajongókat. A szórakoztató előadások mellett természetesen sok más programmal, sportvetélkedővel és vásárral is készültek a városnapok szervezői. Megismerkedhettek az újpesti kisebbségi önkormányzatok tevékenységével, használt könyvek közt böngészhettek és vásárolhattak „filléres" áron a Főváros Szabó Ervin könyvtár sátránál. Filmeket vetített, helytörténeti könyveket kínált az Újpesti Helytörténeti Gyűjtemény. A gyerekeket játszóház, bohóc, számtalan kaland várta, valamint óriás játékok és különböző vetélkedők. Ezúttal is sorok kígyóztak az egészségsziget előtt, szűrővizsgálatokra várva. A vásárban többféle kézzel készült portékát: ékszereket, szappanokat, dísztárgyakat és édességeket is lehetett vásárolni. A Nábrádi Nyugdíjasklub tagjai ez alkalommal is ciberés káposztát készítettek, szilvalekvárral töltött fánkot sütöttek és helyben főzték a szilvalekvárt. Erről és sok egyébről, a városnapok második napjáról, következő lapszámunkban olvashatnak bővebben.-KUBÁT JULIANNA