Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)
2010-08-23 / 31. szám
Fotó: Horváth Dávid Kö zélet Most is program programot ért a Főtéren Egészen őszig gazdag program várja az újpestieket a Főtéren. A gyerekekre is gondoltak a szervezők, de az idősebbek is megtalálhatják a számukra szimpatikus előadásokat. Az elmúlt hét végén például a népszerű 100 Folk Celsius zenekar is fellépett. E ste a Pszichoszínház adta elő érdekes programját, amely ugyancsak sikert aratott. Vasárnap felléptek az újpesti Szép Ernő Színház művészei, akik bemutatták a Panni és az álmodozók című darabot. Nem sok fehér szék maradt üresen ekkor sem. Igaz, akadtak gondok a technikával, időnként elhalkultak az erősítők, eltűnt a fény. Persze ettől még jól szórakozott a közönség. Egészen őszig tartanak a programok. Augusztus 21-én például az István, a király nevezetes betétdalai csendültek fel. 10 órától 18 óráig kézműves foglalkozások várták a gyermekeket. A közeli tanévkezdésre gondolva olyan eszközöket készíthettek a nagyobbak, amikre az iskolában nagy szükség lehet. (Könyvjelző-szövés, dobozkészítés,, uzsonnás táska, tolltartó, iskolástás- ka-dísz.) A népmesék birodalmába is elkalauzolták a gyermekeket. Megismerhették Ludas Matyi, Mátyás király, Bolond Jankó és Csillagszemű juhász világát, játszhattak az izgalmas játékokkal, kvízeket tölthettek ki, vagy épp zenéket kellett felismerni. A kézműves foglalkozások során lehetőség volt mézeskalács-készítésre, gyertyaöntésre, ékszerkészítésre, valamint fafaragásra. Arcfestés is várja a gyerekeket az újpesti Főtéren. Szeptemberben többnapos bor- fesztiválon vehetnek részt a látogatók, míg októberben megakoncerttel és lézershow-val várják a közönséget a Főtéren. - Á. T. Nincs hétvége előadások nélkül