Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)

2010-11-25 / 45. szám

Programaján ló KIÁLLÍTÁS Újpest Galéria: Gyémánt László ér­demes művész, Újpest Díszpolgára retrospektív kiállítása december 5-ig. Újpesti Helytörténeti Gyűjtemény: Feje­zetek Újpest történetéből. A kiállítás meg­tekinthető: vasárnap és hétfő kivételével. Keddtől péntekig 10-17 óráig, szombaton: 10-14 óráig. KFÁMK Galéria: Demeter Miklósné „Bibli­ai arcképcsarnok" című festett ikonkiállí­tása és vására. Megtekinthető: hétköznap 10-18 óra között. Szalay Zsuzsanna kerá­mia kiállítása: „Római idők nyomában" címmel. Ingyenes tárlat, nyitva hétköznap: 10-18 óra között. Újpesti Gyermek Galéria: december 6- tói 31-ig. Dr. Vizúr János fotóművész Sej­telmek című kiállítása. A kiállító művész önmagáról: Pszichiáter, természetfotós-fo­tóművész vagyok. A képekkel is az ember lelkének milyenségét, mélységét, megnyil­vánulásait keresem, a természet impresssz- ióit a szubjektumon átszűrve, transzfor­málva. A kiállítás címe az emberi lét esen- dőségére, bizonytalanságaira utal. Megnyi­tó december 6., 17 óra. Megnyitja: Török Katalin művészeti író. Babits Mihály Gimnázium: Szunyoghy Viktória festőművész kiállítása. Megnyitó: november 25., 17:15. Megnyitja: Bányai Alfonz ny. rajztanár. Károlyi Galéria: „Hazám, hazám, te min­denem" című képzőművészeti pályázat anyagának kiállítása december 2-ig Wax Kultúrgyár: Ramszesz - Az ásatás - kiállítás. Nyitva: 2011. február 28-ig. GYERMEKPROGRAMOK • Családi matiné és játszóház: november 27-én, 10-12 óra kö- Szeleburdi Meseszínház Mese a telizsákról című előadása. A darab után ját­szóház, kézműveskedés. Belépő: 800 Ft/fő. Kétéves kor alatt ingyenes! Helyszín: KFÁMK Közösségi Ház. • Babaruha- és játékbörze: november 27- én 9-13 óráig. Elsősorban a kisgyermekes családoknak szeretnénk lehetőséget biz- tostani a már használaton kívüli, de jó mi­nőségű ruhák és egyéb kiegészítők eladá­sára, illetve megvételére. Egy személy csak egy asztalt foglalhat! Jelentkezés november 15. 8-12 óra között a 231-7082-es telefon­számon. A következő börze: 2011. január 15-én 9-13. között. Helyszín: UGYIH • Babajátszó: az Újpesti Gyermek és Ifjú­sági Házban az otthon lévő anyukákat és a közösségbe nem járó kicsiket várják minden páros héten, kedden. Időpontok: november 30., december 14., 9.30-11 óra. • Mikulásváró: a Pom Pom együttessel a Karinthy F. ÁMK-ban, december 3-án, 17 órakor. Belépő: 800 Ft. • Káposztásmegyeri Karácsonyváró: Gyer­mekműsor, karácsonyi vásár, a sütiverseny eredményhirdetése, tűzzománc készítés a Karinthy F. ÁMK-ban december 9-én, 15.30-19 óráig. A belépés ingyenes. A süti- versenyre a jelentkezőket december 6-ig várják. Tel.: 380-6163. • Vasárnapi színház óvodás és általános iskolás gyerekeknek az UGYIH-ban. De­cember 12., 10 óra. Jegy ára: 1500 Ft. Itt van a szép, víg karácsony a Katáng Zenekar zött a karácsonyi előadása. A katángos zenei vi­lág több forrásból táplálkozik: magába ol­vasztja a kelta zene, a magyar népzene és a klasszikus zene elemeit. • Családi játszó az UGYIH-ban decem­ber 18. 10-13 óra. A kisgyermekeket baba­játszó, ugrálóvár, falfirka, a nagyobbakat társasjátékok és karácsonyi kézműves fog­lalkozás várja. 10 óra 30-tól tipegő torna Tombi Judittal. Belépő: gyermek: 300 Ft, felnőtt: 350 Ft, család: 4 főtől: 3000 Ft/fő. (Egyéves korig díjtalan). • Adventi készülődés a Karinthy F. ÁMK Közösségi Házában: November 27. 14-17 óráig. Sok szeretettel várnak mindenkit, aki meghitt és ünnepi hangulatban szeret­né elkészíteni adventi koszorúját. Díja az anyagköltségtől függ. • Szederinda - aprók tánca: a Karinthy F. ÁMK Közösségi Házában. December 11., 17-1830 óráig. A táncházat Pekler Kata veze­ti. Közreműködik a Csobán zenekar. Belépő­díj: 500 Ft. 2 éves kor alatt a belépés díjtalan. • Kézműves alkotóház - karácsonyi ké­szülődés: Az ünnepkörhöz kapcsolódó tár­gyakat készíthetnek a gyermekek. Idő­pontok: december 8. és 9., 10 és 14 óra. Belépő: 350 Ft/fő. Helyszín: Újpesti Gyer­mek és Ifjúsági Ház • Ünnepváró: december 6—9-ig 9-16 óra között interaktív karácsonyi játékon ismerhetik meg a gyerekek az ünnephez kapcsolódó szokásokat, legendákat, majd próbára tehetik az emlékezetüket is. Kizá­rólag nagycsoportos óvodásoknak és alsó­tagozatos iskolásoknak ajánlott. Időtar­tam: 45 perc. Előzetes jelentkezés: a 369- 1283-as telefonszámon. Határidő: november 26. Részvételi díj: 300 Ft. Helyszín: UGYIH • Tulipán gyermek néptánc a Karinthy ÁMK Közösségi Házában. Magyar néptánc foglalkozás óvodás és kisiskolás gyermekek részére, 3 éves kortól. Foglalkozások: szer­dán: 17.00-17.45. Díja: 700 Ft/alkalom, bér­let: 2500 Ft/4 alkalom. Vezeti: Gajda Niko­lett, tel: 06-30-688-5154. SZÍNHÁZ, VERS • Újpest Színház bérlet következő előadásai: november 27., 19 óra Mark Dunn: öt nő az esőben - banki locso­gások 2 részben. Szereplők: Delores Bogatin Twyla Tobias Jennifer Duck Lorene Lee Csömör Csilla Vásári Monika Sztankay Orsolya Balázs Andrea Betina Embree Ivancsics Ilona Rendező: Bencze Ilona A Száguldó Orfeum vendégjátéka. Az elő­adások bérleten kívül is megtekinthetők. Jegyárak: 2200 és 2500 Ft • Marc Camoletti: Francianégyes- vígjáték. December 11., 19 óra Jacquelin Gregor Bernadett Bernard Németh Kristóf Viktor, a komornyik Harsányi Gábor Bubble a fiatal modell Szabó Zsófi Robert Szabó Máté Rendező: Gergely Róbert A Gergely Theater vendégelőadása. • Babits Mihály-emlékmüsor: december 2-án 11 órakor rendhagyó irodalomóra lesz látogatható „Mint különös hírmondó..." címmel. Közreműködnek: Harsányi Gábor, Nyári István, valamint az Újpesti Kommuni­kációs Stúdió növendékei. Belépő: 900 Ft. Helyszín: Újpesti Polgár Centrum KONCERT • Klezmer Kabaré: humorban hempergetett klezmer. Decem­ber 9., 19 óra. Helyszín: Ady Endre Műve­lődési Központ. Jegyár: 1900 és 2500 Ft. BÁLOK ZENÉS ESTEK TÁNC • Szalagavató táncok versenye az UGYIH-ban. A versenyt első alka­lommal hirdetik meg a kerületi és környék­beli középiskolások végzős osztályai számára. A verseny várható időpontja: 2011. márci­us. Előzetes jelentkezés: jatek@ugyih.hu . • Szilveszteri bál: december 31. 20-04 óráig. Pukkantson pezsgőt éjfélkor az Adyban! Fergeteges báli hangulat a szikrá­zó újévi éjszakában! Játszik: a Nincspar- don tánczenekar. Műsor: világslágerek, népszerű musical slágerek Moravszky Eni­kő, Farkas Gábor (Gábriel) és Huszti Márk előadásában. Éjfél után tombola! A fődíj: ropogósra sült malac, frissen sült cipó, egy demizson bor! Egész éjszaka svédasztal! A belépőjegy ára: 12 000 Ft. • Hétvégi Randevú: az Ady Endre Műve­lődési Központban minden vasárnap 17- 22 óráig. Zenés, táncos esték élőzenével. Belépő: 1000 Ft. Klubtagságival: 800 Ft. • Zenés, táncos klubdélután a Karinthy ÁMK Közösségi Házában. December 9., 16-18 óráig. Közreműködik: Boldizsár Endre, a belépés díjtalan. • Senior táncklub indul az Újpesti Polgár Centrumban, 30 éven felülieknek. Hetente 1x2 tanítási óra. Tagdíj: 3500 Ft/fő. Klubve­zető. Földházi Péter tánctanár. • Magyardal és nóta: Az Újpesti Magyar­dal és Zenebarát Társaskör minden hónap első keddjén, 15 órakor tartja összejövete­leit az Ady E. Művelődési Központban. • Pénteki örömzene: Minden hónap utolsó péntekén 15 és 17 óra között, ze­néljetek együtt! Érdeklődni és előzetesen jelentkezni lehet Fazekas Péternél: 399- 7067. Helyszín: UGYIH TANFOLYAMOK • Digitális Fotótanfolyam: a „Helyes expozíció" címmel. Foglal­kozások: szerdánként 17-19 óráig (3 alka­lom). Díja: 8500 Ft/fő CD-n lévő tananyag­gal. Vezeti: Hlaszni Veronika, tel.: 06-20-340- 9440. Helyszín: KFÁMK Közösségi Ház • Társastánc tanfolyam gyerekeknek: kezdő csoport, iskolásoknak (8-18 éves korig) Standard és latin-amerikai táncok, divattáncok, salsa, rock and roll, disco. A tanfolyamot szervezi az Impetus (&) De­sign Sport és Táncművészeti Alapítvány. Foglalkozások: péntek 16.30-tól 18.00-ig. Díja: 3600 Ft/hó. Testvérkedvezmény: 50%. Vezeti: Vantova Beatrix tánc- és sportoktató, telefon: 06 70 506-8108. Helyszín: KFÁMK Közösségi Ház • Kezdő zumba tanfolyam a Karinthy Fri­gyes ÁMK Közösségi Házában. Kezdés: de­cember 7. Vezeti: Wachner Jusztina. Díja: 1000 Ft/alkalom. Az első alkalom ingyenes. Foglalkozások kedden 19-20 óra, csütörtö­kön 18.30-19.30 óráig. Jelentkezés: wachn- er007@googlemail.com , tel.: 380-6760. • Szülőklub és képességfejlesztő játszóház - az Ady Endre Művelődési Központ és az Újpesti Speciális Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Szülőklubot és játszóházat indított sajátos nevelési igényű gyermeket nevelő családok részére. A foglalkozások ingyenesek. A kö­vetkező találkozás: december 1. 17 óra. Program: Mi történik a gyerekkel a bizottság előtt, ki állapíthatja meg a tanulási és maga­tartási zavart, mi a NÉVTAN és a TKVSZRB feladata? Helyszín: Újpesti Polgár Centrum. • Kriston női intimtorna - a gátizom-tor- na elsajáítása kortól, problémától függetle­nül minden nőnek. Kezdés: november 23., 18-21 óra. A tanfolyam 4 alkalomból áll. Díja: 22 000 Ft helyett 18 000 Ft, egyösszegű befizetés esetén 16 500 Ft. Vezeti: Mészáros Szilvia. Helyszín: KFÁMK Főépület • Agyagozás gyerekeknek és felnőtteknek: foglalkozások szerdánként 17 és 18.30. kö­zött. Díja: 6000 Ft/fő (8 óra). Vezeti: Szalay Zsuzsanna keramikus. Érdeklődés és jelent­kezés személyesen, vagy telefonon a 380- 6163-as számon. Helyszín: KFÁMK Főépület • Gyógytorna felnőtteknek és gyerme­keknek: foglalkozások szerdán 17-18 órá­ig, házaspároknak 19-tól - csak előzetes jelentkezés alapján. Vezeti Skrinyár Anna­mária edző. Telefon: 06 20 350 4331. Helyszín: KFÁMK Főépület • Angoltanfolyam: középfokú nyelvvizs­ga-felkészítő (100 órás) Foglalkozások: hét­főn 18-19.30 óráig és csütörtökön: 18.30- 20 óráig. Díja: 90 000 Ft/fő. Beiratkozás és befizetés az első alkalommal. Infó: 380-6163, 06-70-560-1743 Helyszín: KFÁMK Főépület KONFERENCIA • 2010. november 29-én 10 órától Lehetőségeink a jövő alakí­tásában az élethosszig tartó tanulás ösztön­zésével. Alternatívák, lehetséges utak konfe­rencia Helyszíne: Újpesti Polgár Centrum. A Konferencia a TÁMOP-3.2.3-08/1/KMR- 2009-0008 Észak-Pesti Felnőttképzés - Élet­hosszig tartó tanulás hátrányos helyzetű csoportokban című projekt megvalósítása kapcsán kerül megrendezésre. A projekt az Európai Unió támogatásával az Európai Szo­ciális Alap társfinanszírozásával valósul meg. MIT HOL TALÁL? • Ady Endre Művelődési Központ: 1043 Bp„ Tavasz u. 4. Tel.: 231-6000 • Újpest Galéria: 1042 Bp., Árpád út 66. Tel.: 379-3114 • Karinthy Frigyes ÁMK Főépület: 1048 Bp., Hajló u. 2-8. Tel.: 380-6188, 380-6163 • Karinthy Frigyes ÁMK Közösségi Ház: 1048 Bp., Lóverseny tér 6. Tel: 380-6760 • Károlyi Galéria: Károlyi István 12 Évfolya­mos Gimnázium, 1041 Bp., Erzsébet u. 69. • Újpesti Polgár Centrum 1043 Bp., Ár­pád út 66. Tel.: 379-3114 • UGYIH: Újpesti Gyermek és Ifjúsági Ház, 1042 Bp., István út 17-19. Tel.:231-7070 • Újpesti Helytörténeti Gyűjtemény: 1043 Bp., Berda J. u. 48. Tel.: 370-0652 • HAKME Klub: 1043 Bp., Berda József u. 48. • Babits Mihály Gimnázium: 1047 Bp., Tóth Aladár u. 16-18. Tel.: 233-4290 • WAX Kultúrgyár: 1047 Bp., József A. a 4-6.

Next

/
Oldalképek
Tartalom