Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)

2010-07-05 / 26. szám

. I ÚJPESTI NAPLÓ - IV. ÉVFOLYAM, 26. SZÁM, 2010. július 6. Közélet 25 év a Lau date kórus szolgálatában Jakabné Kovács Mártával, az Újpest Kertvárosi Szent István Plébánia Laudate kórusának vezetőjével az elmúlt negyed évszázadról beszélgettünk. Az előző évad végén ugyanis átadta a karvezetői pálcát, bár a kórustól nem vett végleges búcsút.- Hogyan karült a kórushozt- A templomnak a kezdetektől fog­va volt kórusa. Amikor engem meg­kerestek, tényleges vezetője nem volt. Tudták, hogy én a főiskolán karvezetést is tanultam, így megke­restek. Épp akkor voltam gyesen a negyedik gyermekemmel, de sike­rült úgy átszervezni az életünket, hogy el tudjam vállalni ezt a felké­rést.- Nehéz volt búcsút inteni a kó­rusvezetésnek?-Tulajdonképpen a kórus mellett tanultam bele igazán a karvezetés­be. Sok munkával járt, hisz előtte nem foglalkoztam ilyesmivel El kel­lett merülnöm a kórusirodalomban és az egyházzenében is. Örömmel tettem. A kórustagok az évek során cserélődtek, de mindig jó képességű és lelkes volt a csapat. Amikor kiala­kult már egy repertoár, a liturgikus szolgálaton túl koncerteket is szer­vezhettünk. Zenekarral is léptünk már fel. Emlékezetes néhány na­gyobb mű megtanulása és előadása, mint például Beethoven: Karfantá­zia, Mozart: Koronázási mise, Mo­zart: Requiem, Schubert: C-dúr mi­se. Emellett Újpesten gyakran szer­veznek kórustalálkozókat, amelyet az önkormányzat is támogat. Ezek nagyon jó összejövetelek, hisz egy­mástól is tanulhatunk és az együtt éneklés fantasztikus élmény. Átadni a stafétát nehéz, de - úgy érzem - he­lyes döntés volt. Kicsit elfáradtam.-A tagok gyakran cserélődnek vagy állandó a csapott- Ez eléggé hullámzó, hol keve­sebben, hol többen vagyunk. Van egy állandó kemény mag és 20-25 fő körüli a taglétszám. Általában férfi énekesekben szűkölködünk. A kórus döntő hányadát fiatalok alkotják, és eredetileg is ifjúsági kórusként in­dult, természetesen idősebbek is csatlakoznak és csatlakozhatnak fo­lyamatosan.- Melyek voltak a legemlékeze­tesebb fellépésekt- Sok ilyen van! Nehéz lenne felso­rolni. Talán a bécsi fellépésünk, ami­kor a Peterskirchében énekeltünk. Ezen az úton történt, hogy megnéz­tük a Melki apátságot is, és ott enge­délyt kaptunk arra, hogy a temp­lomban az idegenvezetés végén egy pár percet énekeljünk. Jó érzés volt, hogy sokan megálltak a látogatók közül és hallgattak minket. Nagy él­mény volt abban a csodálats akusz­tikájú, gyönyörű templomban éne­kelni. Szívesen emlékszem vissza a máriacelli fellépésünkre, de a nyári táborok alkalmával adott koncer­tekre is.- Végleg búcsút intett a karveze­tésnekt- Nem tudom, a jövő mit hoz. Ha úgy adódik, besegítek Cógucz Emmá­nak, aki szívesen vette át tőlem a ve­zetést, de már inkább a másik olda­lon állok, énekelek a kórus tagjaként.- Mit csinál, ha nem a kórusban vant- Hegedűtanár vagyok, és hege­dülök a Koncert Muzsika zenekar­ban. A szabadidőmet pedig a csa­láddal, (egy kis unokám is van már) töltöm. -KJ. Trombita téri vigadalom az új Főtéren Generációk nőttek fel már a hős­mesén, Csizmás kandúr kalandja­in. Hans, az árva molnárlegény és egyetlen öröksége, egy macska tréfás történetét kicsik és nagyok egyaránt élvezik évszázadok múl­tán is. A Főtérre Perrault meséjé­nek az újpesti Szinovál Cyula Szép Ernő Színházának előadásában a Jámbor-Szinovál-Takács szerző­hármas által írt zenés változata került július 2-án, délelőtt. A né­zőközönséget a Trombita téren piros székek, az előadáson kívül origami is várta. A nagy meleggel, napsütéssel dacoltak a nézők és a színészek is, maga Csizmás kandúr is hősként állta a kalandokat, és a lábelit sem mellőzte. A történet ez alkalommal sem okozott csaló­dást: a szegény Hansból von Carlos lett és feleségül vette Nepomuk király szépséges lányát, Eufrozinát és azóta is boldognak élnek, amíg meg nem halnak. Va­gyis a tanulság, amely Európa és Ázsia országai mellett Amerika és Afrika gyermekeit is elbűvöli a mai napig: nem szabad könnyen feladni álmainkat. Szinovál Gyula társulata sok-sok újpesti fellépés, gyermekszínházi előadás után is remek műsort, igényes díszlete­ket, kosztümöket varázsolt - ezúttal - az új Főtérre. - B. K VIRRASZTÁS A SZABADSÁGÉRT Az Újpesti Kertvárosi Szent István Plébánia Kép- viselő-testülete kifogyhatatlan a tervekből, szin­te hetente adnak hírt magukról, és az elképzelé­seket valóra váltva az eseményekről. Az elmúlt hétvégén - felkarolva Molnár Miklós diakónus ál­tal kezdeményezett - július 2-áról 3-ára virradóra tervezett egyéjszakás virrasztás lebonyolításában segítettek. A több éves hagyományra visszatekin­tő nyári virrasztásnak imaszándéka ez alkalom­mal a szabadság volt, mottóját pedig Szent János evangéliumából származott, mely szerint „megis­meritek az igazságot és az igazság szabaddá tesz titeket". A szervezők azzal indokolták tervüket, hogy manapság szabadnak lenni sok mindentől lehet. Ezen az éjszakán mégis az igazi szabadság, az isteni igazságon alapuló megtalálása volt a cél. amely valóban szabaddá tesz, és amely által a vi­lág végre szabaddá válik. Istenre, és az igazságra, a felelős életre. A pénteken 21 órakor kezdődő vir­rasztás programjában elmélkedések, imádságok, zenés áhítat és a szabadság témáját körbejáró, biblikus előadás szerepelt, melyet pénteken késő este Székely János Esztergom-budapesti segéd­püspök tartott. A virrasztás szombaton reggel 6 órakor ért véget szentmisével, amelyet dr. Csépányi Cábor újmisés atya mutatott be. A szer­vezők a vendégeknek kis ajándékkal kedvesked­tek és az éjszaka folyamán több alkalommal étke­zési lehetőséget is biztosítottak. - B. K

Next

/
Oldalképek
Tartalom