Újpesti Napló, 2010 (4. évfolyam, 1-48. szám)

2010-04-05 / 13. szám

w Új helyen Megkezdődött az Üj Gyermekfogászati Rendelő kivitelezése! Közélet Tavaly márciusban a romos, egykori istállófunkciót betöltő gyermek' rendelő költözött át a Felnőtt Szakrendelő Görgey utcai épületének alsó, felújított szintjére. Idén a gyermekfogászat újul'meg. Újpest központjában, a Király utca 9. szám alatt már megkezdődött az új gyermekfogászati rendelő kialakítása. Alpolgármesteri és műszaki főosztályvezető- helyettesi szemle a munkálatoknál A z idén kiemelt szerepet kap az újpesti egészségügy: az önkormányzat 240 millió forintot különített el a Szakrendelő felújí­tására, 20 millió forintot HPV elleni védőoltásra, 30 millió forintból pedig a házi és gyermekorvoso­kat támogatja. A Népjóléti és Lakásügyi Bizottság, valamint a Gazdasági Bizottság döntése értelmé­ben idén a rossz állapotú, Petőfi u. 4-6. szám alatt üzemelő gyermekfogászat is megújul. Új helyen, modern körülmények között, Újpest Központjá­ban, a Király u. 9. szám alatt fogadja majd a bete­geket.- Nagy öröm számomra, hogy a gyermekszakren­delő után a gyermekfogászat is megújul. Ez a gyer­mekegészségügy területén érdemi, minőségi vál­tozást hoz. A rendelő-komplexumban három ren­delő és egy váróterem kerül kialakításra, melynek munkálatai a napokban kezdődtek meg. A kivite­lezésre 40 millió forint áll rendelkezésre, ezen túl 21 millió forintot is elkülönítettünk, melyből há­rom új, komplett fogászati kezelőegységet szer­zünk be - mondta Dr. Trippon Norbert alpolgár­mester. „NEM IDEÁLIS A JE­LENLEGI HELYZET...'’ Or. Csimrna Éva főor­vos nagyon várja az új gyermekfogászati ren­delő átadását.- Összesen öt gyermek-fogorvos dolgozik a ke­rületben: két orvos a Galopp utcai rendelőben, három pedig a Jókai utcai épületben. Itt, a Galopp utcában nagyon kicsi a hely, mivel egymás mellett van a fogászat és a gyermekek részére fenntartott rendelő. Ha egy-két iskolai osztály szűrővizsgálat­ra jön hozzánk, már alig lehet elférni a váróterem­ben, hiszen akár 50-60 gyerek is összezsúfolódik. Nem ideális ez a helyzet a gyermekrendelő számá­ra sem, ahol nyugodt légkörben kellene dolgozni­uk a szakorvosoknak. Régebben két fogászat mű­ködött a Galopp utcában, most egyszerre csak egy orvosnak van hely. A jelenlegi fogorvosi szé­künk harminc évnél idősebb, rég eljött az idő, hogy lecseréljük. Megnéztük az épületet, ahová a két rendelő összeköltözik. Szép, korszerű lesz a rendelő, tágas lesz a váróterem. Három fogászati szék lesz a rendelőben, ideálisabb lesz az orvosok időbeosztása is. Folyamatosan tájékoztatjuk a káposztásmegyeri családokat a költözésről, elég sokan tudnak már róla, és úgy tapasztaltam, a tá­volság nem lesz probléma számukra, hiszen Új­pest központjába elég könnyen el lehet jutni a ke­rület bármely részéről. Jól esett, hogy az önkor­mányzat kikérte a véleményünket, így el tudtuk mondani azokat a fontos szakmai szempontokat - gondolok a rendelő kialakítására, a gépek, esz­közök beszerzésére -, melyekre a munkánk meg­könnyítése és a gyerekek érdekében érdemes oda­figyelni. NAGYON VARJAK MÁR A KÖLTÖZÉST Dr. Károly Adrienn a Jókai utcai fogászaton dolgozik, immár húsz éve.- Nagyon várjuk a költözést. Mindenki megta­pasztalhatta, milyen körülmények között kell dol­goznunk, nem beszélve a páciensekről, akik min­den alkalommal megdöbbennek az épület külse­jét, belsejét meglátva. Fontos elmondanom, hogy bármilyen problémánk van, a Szociális és Egész­ségügyi Intézmény azonnal segíteni próbál ne­künk, s erre szükség is van, szinte minden eszkö­zünk leamortizálódott az évek során. Folyamato­san kapjuk a szükséges anyagokat, a műszerezett­séget is próbálja az intézmény biztosítani nekünk, de, sajnos, mindig elromlik valami készülék, így ez sem a teljes megoldás, hiszen nagyon régi gépek­kel, eszközökkel dolgozunk. A szülők folyamato­san érdeklődnek a költözés lehetséges időpontjá­ról, ők is úgy várják az új fogászati rendelőt, mint mi, orvosok. Az önkormányzat nagyon korrekt volt, hiszen a tervezésnél leültek velünk, s az ÁNTSZ előírásait figyelembe véve megkérdezték a mi véleményünket is arról, hogy hová kerüljön a fogorvosi szék, hol legyenek a bútorok, hol legye­nek az asztalok. Egy új, korszerű rendelőbe bizo­nyára egész másképp, szívesebben jönnek be majd a szülők és a kis betegek. - H P., P. K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom