Újpesti Napló. 2008 (2. évfolyam, 1-23. szám)
2008-12-12 / 23. szám
I w JL vmmr N G Y E N E S KERÜLETI U J S A G Híres újpesti cigányok 22 • • Klein Öcsi, a brácsás B udapesten, a Vili. kerületben születtem. Gyermekkoromban többet időztem Újpesten, mint otthon. A barátaim erre éltek, később én is itt kötöttem ki. Csapatban jártunk hallgatózni a Három Dió vendéglő ablakaihoz, vagy a Pokol csárdához, esetenként a Brúnóhoz. Attól függően, hogy ki hol muzsikált. Bemenni nem mertünk, pénzünk se volt, meg felügyelet nélkül nem is jöhetett szóba a dolog. Hacsak arra nem jött az öreg Csunkó vagy valamelyik jóérzései muzsikus és be nem invitált minket. Na, gyertek, igyatok egy Bambit, bent mégis kényelmesebb! Ezeket a vendéglőket lebontották, pedig nagyon hangulatos, kifejezetten jó közösségi helyek voltak. Szüleim felmenői mindannyian zenészek, karmester és orgonamú'vész is akadt közöttük. Mózsa Ödön iskolájában tizenöt éves koromig hegedülni tanultam. Aztán egyik napról a másikra letettem. Rettentően szégyenlős kisgyerek voltam. A prímásnak viszont oda kell menni a vendéghez beszélgetni. Ugyanolyan jól kell kommunikálni, mint zenélni. Én mindenáron a brácsát akartam. A hangszeren Knirsch Jenő művésztanár oktatott. 1959-től 64-ig a Rajkó zenekarban, előtte egy évig az Állami Népi Együttesben szerepeltem. Tanulóként muzsikáltam a Kéményseprő étteremben. Úgy három hónap elteltével a prímás azt mondta nekem: maga mit keres itt? Ne is pakolja ki a hangszert, itt már nem fog tanulni! Nem tudtam felfogni, hogy mit rontottam el. Csak meredtem magam elé. Nem adták meg azt a sanszot, hogy véletlenül is elbízzam magam. Mielőtt a sírást elkezdtem volna, megszólalt a vezető: holnaptól a Gundel étteremben fog kezdeni! 1964-ben feleségül vettem Farkas Annát, született három egészséges, szép gyermekünk. Mint a nagytöbbségnek, nekünk sem volt semmink, amivel el tudtuk volna kezdeni a közös életünket. Több mint nyolc év külföld következett, kerestem a pénzt, hogy kicsit jobban boldoguljunk. Előfordult, hogy a gyerekeim meg se ismertek, olyan ritkán tudtam hazajárni. Bántott nagyon a honvágy. A feleségem hirtelen meghalt. Gyors lefolyású daganata volt. Ibolya másodikos, Kálmán elsős, Aranka csupán két hónapos volt. Csak ültem otthon és néztem magam elé. A kicsiknek nem mertem elmondani, mi történt az édesanyjukkal. Addigi munkámnak is annyi lett. Idegösszeroppanást kaptam. Hogy ha ezen nem tudok túllépni, akkor derékba tört minden - ilyeneken töprengtem. Egy héten négyszer kezeltek az ideggondozóban. Kilábaltam belőle, de nem a doktoroknak, gyógyszereknek köszönhetően, hanem inkább a munkalehetőségnek. A legendás Víg Matrózba kerültem, este kilenctől reggel négyig dolgoztam. Délelőtt aludtam, délután tudtam a gyermekeimmel együtt lenni. A három kicsim mellé idővel lett egy nevelt fiam, a Laci. Élettársam, Pintér Terézia rengeteget segített. Együtt neveltük fel a gyerekeket. Saját stílusomat sok-sok kitűnő brácsástól szedtem össze. Kirakós játékként illesztgettem össze a különböző technikákat, amelyet a saját érzésvilágommal kellett összekötnöm. Sok bandában volt szerencsém megfordulni. Lakatos Sándor prímás zenekarában éreztem magamat a legjobban. Mint muzsikus, a világnak három része van, ahol nem jártam. Amerikában, Ausztráliában és Japánban. Hat útlevelem telt be, de alig vártam, hogy a határt átlépjem és újra itthon legyek. Moszkvában volt szerencsém játszani Brezsnyevnek, Angliában Erzsébet királynőnek, de a legnagyobb élményemnek mégis az itthoni közönséget, Latabárt, Bessenyeit, Kállait, Sinkovitsot tartom. Szerették ezt a műfajt. Külföldön a Puskás-gulyás- csárdás hármasról ismerték a magyarokat, ebből a csárdást, kérem, mi húztuk. Magam miatt nem aggódom, boldog ember vagyok. A négy gyermekem révbe ért, folyamatosan dolgoznak. De az unokáimnak milyen lehetőségei vannak? Hogy ők mihez fognak kezdeni, azt nem tudom.- MOLNÁR ISTVÁN GÁBOR 10
