Újpest, 2005 (13. évfolyam, 1/306-25/330. szám)
2005-07-14 / 14. (319.) szám
2005. július 14. ÚJPEST Testületi ülésen Forrásmegosztás: egyik változatot sem támogatta a testület Újpest képviselő-testülete június 28-án rendes ülését tartotta a városháza dísztermében. Dr. Derce Tamás polgármester rövid megnyitóját követően megállapította a testület határozatképességét, majd a képviselők 29 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodással elfogadták az ülés 11 pontból álló napirendjét. Az első napirendi pont tárgyalásakor - Hock Zoltán alpolgármester előterjesztésében - a fővárosi és a kerületi önkormányzatokat osztottan megillető bevételek (az úgynevezett forrás- megosztás) 2004. évi tényadatokra épülő korrekciós számításairól, a 8/2005. (III. 08.) fővárosi közgyűlési rendelet módosítására tett javaslatokról döntött a , testület. Szóbeli kiegészítésében az előterjesztő elmondta, hogy a pénzügyi és ellenőrző bizottság módosított az írásos előterjesztésen; a módosított határozati javaslat a helyszínen kiosztásra került. A határozati javaslat a forrásmegosztás két változata közül egyiket sem javasolja elfogadásra. A háttérszámítások nem ellenőrzött adatokat és számszaki hibákat tartalmaznak. A testület felkéri a polgármestert, hogy továbbra is kezdeményezze^ forrásmegosztási törvény megváltoztatását, egyszerűbbé tételét. Végül a számítási módok teljes átalakítását kezdeményezi Újpest képviselő-testülete. Dr. Trippon Norbert (MSZP) hozzászólásában hangsúlyozta, hogy a forrásmegosztás törvény általi szabályozása normativitást és biztonságot ígért, ehelyett a forrásmegosztást valójában a politikai helyzet határozza meg. A nor- mativitással ellentétben a Fővárosi Közgyűlés rendelete A és B változatot vázol fel. A frakció álláspontja egyezik a határozati javaslattal, a rendelettervezet ugyanis számos félreértésre ad lehetőséget. A törvény felülvizsgálata mindenképpen szükséges. Az A változat 24 millió forintot, a B 130 milliót vonna el Újpesttől. Az MSZP frakciója egyik változatot sem tartja elfogadhatónak. A képviselőcsoport támogatja a benyújtott előterjesztést. Kiss Sándor szerint ha egyik változatot sem fogadja el a testület, egy új tervezet következik, amelynek időpontja bizonytalan. Javaslata, hogy a képviselők az A változatot fogadják el. Dr. Derce Tamás polgármester reagálva a hozzászólásra elmondta, hogy a főváros mindenképpen elfogadja valamelyik változatot. Az A és B mellett létezik egy C variáns is, de ezt még nem ismertették a nyilvánosság előtt. Dr. Trippon Norbert azt hangsúlyozta, hogy az A változat választásával Újpest hozzájárul ahhoz, hogy Csepeltől közel 1 milliárd, Angyalföldtől 750 millió forintot vonjanak el. A szocialisták egyik alapelve a szolidaritás, ezért sem az A, sem a B változat elfogadását nem javasolják. Hock Zoltán a vita összefoglalásaként utalt rá, hogy C változat valóban létezik, de nem nyilvános. A forrásmegosztás körül kialakult helyzet a jelenlegi kormány felelőssége, mert annak tagjai nyújtották be a törvénytervezetet elfogadásra. A törvény a korábbinál is nagyobb feszültségeket szít a kerületek között. Az egyetlen megoldás, hogy a forrásmegosztást kiemelik a főváros hatásköréből, és a kincstárhoz rendelik. Dr. Derce Tamás kiegészítésként elmondta, hogy a parlamentben 8 olyan országgyűlési képviselő dolgozik, aki egyben kerületi polgár- mester is. A közelmúltban benyújtott törvény- módosító indítványt összesen 44 budapesti illetőségű képviselő írta alá. Ezt követően szavazásra terjesztette elő a határozati javaslatot, amelyet 29 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 2 tartózkodással fogadott el a testület. A második napirendi pontban, dr. Derce Tamás polgármester előterjesztésében, a Chi- noin Rt. Újpest, Tó utcai központi telephelyének szabályozási tervével és a terület város- építési és építészeti előírásaival kapcsolatos rendelettervezetről döntöttek a képviselők. Az írásos előterjesztést 31 igen szavazattal, ellen- szavazat nélkül, 2 tartózkodással fogadta el a testület. Új házirend az óvodákban, iskolákban A napirend harmadik pontjában Hock Zoltán alpolgármester előterjesztése nyomán az újpesti közoktatási intézmények házirendjét, valamint szervezeti és működési szabályzatát hagyta jóvá a képviselő-testület. Az Oktatási Minisztérium 2004 novemberében hatályba lépett rendelete jelentősen kibővítette a házirend kötelezően szabályozandó területeinek körét. A házirendnek a szervezeti és működési szabályzat mellékletéből történő kiemelése és intézményi „jogforrássá” emelése miatt mindkét dokumentum felülvizsgálata is szükségessé vált. Az intézmények (óvodák és iskolák) elvégezték a szükséges módosításokat. A képviselő-testület - dr. Derce Tamás polgármester javaslatára - egyhangúan elfogadta, hogy valamennyi dokumentum jóváhagyásáról egyetlen szavazással döntsön. Ezt követően ugyanebbe a napirendi pontba emelték be a Babits Mihály Gimnázium engedélyezett pedagógus-álláshelyeinek egyfős csökkentéséről szóló határozati javaslatot, amelyet 31 igen szavazattal, ellen- szavazat nélkül, 1 tartózkodással fogadtak el. Végül a házirendekről és a szervezeti és működési szabályzatokról szóló rendeleti előterjesztést 31 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 1 tartózkodással fogadták el. A negyedik napirendi pontban arról az együttműködési megállapodásról döntöttek a képviselők, amely Újpest Önkormányzata és a XV. kerületi önkormányzat között jöhet létre, újpesti lakóhelyű, fogyatékkal élő gyermekek nappali ellátására. Nagy István alpolgármester írásos előterjesztésében kitért arra, hogy a XV. kerületi napközi otthonos intézmény hat újpesti gyermek gondozását vállalja, akiknek ellátási díját Újpest Önkormányzata átutalja. A határozati javaslatot 32 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el a testület. Ugyancsak Nagy István alpolgármester előterjesztésében tárgyalták a következő napirendi pontot, amelynek témája a Fővárosi Szolidaritási Alaphoz benyújtandó pályázat megtárgyalása és a szükséges önrész vállalásának támogatása volt. Az integrált szociális ellátási formák megvalósítására benyújtandó pályázat célcsoportjai a hátrányos, valamint halmozottan hátrányos helyzetű családok és gyermekek. A testület 32 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el a határozati javaslatot. Zöld területi pályázat A hatodik napirendi pontban Hock Zoltán alpolgármester terjesztette elő a Fővárosi Közgyűlés környezetvédelmi bizottsága által kiírt, zöldterület-fejlesztési támogatás elnyerésére szóló határozati javaslatot. Az írásos előterjesztés szerint sikeres pályázat esetén a fejlesztés bekerülési költségének 50%-a, maximum 40 millió Ft nyerhető el. Újpest Önkormányzata az alábbi területekre igényel zöldterület-fejlesztési támogatást: Szent László tér, Árpád út 153. (környezetvédő sáv), valamint a Závodszky Zoltán utcai, a Szigeti József utcai, a Lóverseny téri, a Hajló utca-óceánárok utcai, az Intarzia utcai és a Tél utca-Rózsa utcai játszótér. A képviselő-testület 32 igen szavazattal, ellen- szavazat és tartózkodás nélkül fogadta el a határozati javaslatot. A Szálkái István alpolgármester által előterjesztett hetedik napirendi pontban a Budapesti Külső Kerületek Önkormányzati Szövetsége által kezdeményezett, vezetékes energiahordozók beszerzésére irányuló projektben való részvételről döntöttek a képviselők. A tervezett közbeszerzéses keretmegállapodás földgáz és villamos energia vásárlására vonatkozik. Pajor Tibor (Jobbik Magyarországért Mozgalom) képviselő hozzászólásában elmondta, a szavazásnál tartózkodni fog, mert az elmúlt tíz nap - amióta az előterjesztést kézhez kapta - nem volt elegendő döntése meghozatalához. Az önkormányzat azon elhatározása, hogy kitől szerzi be az energiahordozókat, a lakosságra is vonatkozik. A képviselő véleménye szerint privatizáció helyett az államnak meg kellett volna tartania az energiacégeket. Pajor Tibor mindemellett fenntartásait fejezte ki a keretmegállapodás feltételrendszerét illetően. A képviselő-testület végül 30 igen szavazattal, ellen(folytatás a 4. oldalon)