Újpest, 2005 (13. évfolyam, 1/306-25/330. szám)
2005-06-02 / 11. (316.) szám
2005. június 2. ■ ÚJPEST — Negyed százada Újpesten 15 (folytatás a 11. oldalról)- Régebben még az a gondolkodás járta, miszerint az a lány, aki nem tud főzni, és nem volt első bálozó, illetve férfiak esetében, aki nem volt katona, és nem tud táncolni, egész egyszerűen nem számított partiképesnek. Mára sok minden megváltozott, ám még így is elsősorban fiatalok jönnek az iskolába. Bár azt meg kell jegyezni, hogy a középiskolások közül az utóbbi években kevesebben keresik fel a tanfolyamokat. Be kell látni, ma már több szórakozási lehetősége van ennek a korosztálynak, s ezek részben el is viszik őket más, ha nem is mindig jó irányba. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan észrevehető, hogy egyre több húsz-huszonöt éves jön rá, hogy valami kimaradt az életéből, s ekkor jelentkezik az oktatásra.- És ekkor már elkésett?- Ugyan, dehogy! Vannak ennél jóval idősebb tanítványaim is! Ötven-, sőt hatvanéveseket is oktattam már! Azért van nagyobb hangsúly a fiatalabb korosztályon, mert a tánc egyik alapfunkciója, hogy a két nem ismerkedjen. Amikor pedig ebben még nincs kellő tapasztalata az embernek, sok hibát követhet el. Napjainkban hajlamosak a fiatalok fejest ugrani egy kapcsolatba, s csak később jönnek rá, hogy mennyi minden nem működik benne. Ennek többek közt az is az oka, hogy nem ismerték meg egymást kellően, nem tudják, a másik mire hogyan reagál. Erre is gondoltam, amikor arról beszéltünk, hogy egy tánctanár felelőssége messze túlnő azon, hogy bizonyos lépéseket begyakoroltasson a növendékekkel. Azon dolgozom, hogy akik megtisztelik jelenlétükkel az óráimat, egy kulturált táncformát sajátítsanak el a magamutogatást, a puszta látszatot előtérbe helyező mozgás helyett. ❖ Mint ahogyan Földházi Péter is említette, noha a tanfolyamait látogatók életkora vegyes, mégis A Földházi Tánciskola növendékei május 27-én, az ifjúsági ház nagytermében nyilvános bemutatóval zárták a tanfolyamot (Fotó: Rudó Szilvia) inkább a fiatalok vannak túlsúlyban. Az újpesti Andrejszkij testvérek, Ivette (18), Norbert (17) és Levente (13) például mindannyian évek óta tanulják a tánclépéseket. Az idősebbik fivért, Norbertét faggattuk, miért épp ezt a hobbit választotta magának: „Hetedikes voltam, amikor anyukám beíratott ebbe az iskolába, és nagyon megszerettem. Ami a sportot illeti, szoktam én focizni, sőt az iskolában még kosárlabdázni is, de úgy gondolom, mindemellett nagyon jól megfér a tánc is. Vannak, akik egy idő után megunják, de a többség, így én is, jól érezzük magunkat itt. Ott van például az öcsém, Levente, akinek eleinte nem akaródzott idejárni, és egy időre abba is hagyta. De kicsit később aztán újra nekivágott, és most már szereti. Akárcsak a nővérem, Ivette, ő is már egy éve jár rendszeresen táncolni. Szerepeltünk már különböző hobbiversenyeken, főként a budai Jókai Klubban, ahol havonta vannak ilyen jellegű rendezvények. Amikor csak tehetjük, mi is részt veszünk rajtuk.” Hanula Zsolt Postánkból Az idei évben a költészet napja kiemelt ünnep volt a Karinthy Frigyes ÁMK-ban, ahol Dunai Tamás színművész egyszerre volt közvetlen, egyszerű és zseniális. Bevezető szavai után az első versek üzenetével bennünket is színpadra emelt, maga mellé ültetett. Türelmes volt és oldott, bár egy önálló est mindig nagy kihívás. Személyes üzeneteit is megosztotta a hallgatókkal, és átváltozva kalandoztunk vele Márai, Radnóti, Babits, Szép Ernő, Vas István versei és prózái között. Az üzenet a szeretetről, tisztességről, becsületről szólt, egy kis humorral is fűszerezve. Az előadás a jelenlévőknek mindenképpen ünnep volt, lelkünket felemelte, s nemcsak egy órára... Köszönjük a kora esti napsütést, az odafigyelést, a szavakat! Ozsváth Vilmosné Dobsa Sándor zongoraművész, zeneszerző emlékére Két hónappal ezelőtt beszéltünk vele utoljára, amikor lapunkban megjelent A Nagy Könyv játékhoz kapcsolódó olvasmányajánlata. Tömörkény Istvánt választotta, szülővárosára, Szegedre emlékezve. Pályája is Szegedről indult, ahol hatéves korától tanult zenét, majd a helyi zeneművészeti szak- középiskola növendéke lett. Érettségi után került a budapesti Zeneakadémiára. Zongoraművészi és tanári diplomát szerzett, de - ahogyan egy korábbi interjúban fogalmazott - a sorsa korán „megpecsételődött”, mert már főiskolás korában a könnyűzenével jegyezte el magát. A Titok együttes tagjaként Szabó Gáborral és Holéczy Ákossal játszott a Duna-parti Bristolban. Zsoldos Imre fedezte fel, 1958-ban ő hívta a Magyar Rádió Tánczenekarába. Zongoristaként abban a zenei világban játszhatott, amelyhez a legnagyobb kedve volt. Néhány évvel később a big band felállás kiment a divatból. Dobsa Sándor - hallgatva az idők szavára - 1963-ban megalakította a Stúdió 11-et. Az azóta eltelt negyvenkét év alatt a zenekar bejárta a világot. Több mint tízezer rádió-, televízió-, illetve hanglemez- felvételt készítettek, és alig van énekes Magyarországon, akivel ne dolgoztak volna együtt. A Stúdió 11 nélkül elképzelhetetlenek lettek volna a Táncdalfesztiválok és a Made in Hungary műsorok. A zenekar az elmúlt évben a Petőfi adón minden vasárnap a Promenád című élő műsor főszereplője volt. Dobsa Sándor zeneszerzőként több mint háromszáz szerzeményt írt, és legalább ugyanennyit hangszerelt. Kevesen tudták róla, hogy a zene mellett a levelezési sakk volt a szenvedélye. Nemzetközi nagymesterként játszott a magyar olimpiai csapatban. Zenei munkásságát többször is elismerték; 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével, 1998-ban - pályájának negyvenedik évfordulóján - eMeRToN életműdíjjal tüntették ki, és számos szakmai elismerést kapott. A Szegedről elszármazott művész Újpesten talált otthonra. Felesége révén - aki tősgyökeres újpesti famíliában született - 1962-ben itt alapított családot. A kertvárosban lakott, és imádta a tavasztól őszig nyíló virágait. Nap mint nap találkozott a környék járókelőivel, akik közül sokan nem sejtették, hogy a kedves, szemüveges úr, aki délelőtt bevásárolni jár, vagy az unokájára vigyáz, esténként szmokingban a zongora elé ül. A helyi közönség az Újpest Színház számos zenés produkciójában élvezhette játékát. Néhány éve személyes kitüntetésnek vette, amikor az újpesti városnapok alkalmából, az István téri szabadtéri színpadon, a Stúdió 11- gyel szerepelhetett. Elegánsan és bájosan volt újpesti lokálpatrióta. Dobsa Sándor május 24-én, 72 éves korában, súlyos betegségben hunyt el. A művész, aki egész életében a muzsikának élt, örökre lehajtotta a zongora fedelét. ❖ Dobsa Sándort június 3-án 14 órakor búcsúztatják a Megyeri temetőben.
