Újpest, 2005 (13. évfolyam, 1/306-25/330. szám)

2005-06-02 / 11. (316.) szám

2005. június 2. ■ ÚJPEST — Negyed százada Újpesten 15 (folytatás a 11. oldalról)- Régebben még az a gondolko­dás járta, miszerint az a lány, aki nem tud főzni, és nem volt első bálozó, illetve férfiak esetében, aki nem volt katona, és nem tud táncolni, egész egyszerűen nem számított partiképesnek. Mára sok minden megváltozott, ám még így is elsősorban fiatalok jön­nek az iskolába. Bár azt meg kell jegyezni, hogy a középiskolások közül az utóbbi években keveseb­ben keresik fel a tanfolyamokat. Be kell látni, ma már több szóra­kozási lehetősége van ennek a ko­rosztálynak, s ezek részben el is viszik őket más, ha nem is mindig jó irányba. Ugyanakkor ezzel párhuzamosan ész­revehető, hogy egyre több húsz-huszonöt éves jön rá, hogy valami kimaradt az életéből, s ekkor jelentkezik az oktatásra.- És ekkor már elkésett?- Ugyan, dehogy! Vannak ennél jóval idősebb tanítványaim is! Ötven-, sőt hatvanéveseket is oktattam már! Azért van nagyobb hangsúly a fiatalabb korosztályon, mert a tánc egyik alap­funkciója, hogy a két nem ismerkedjen. Amikor pedig ebben még nincs kellő tapasztalata az em­bernek, sok hibát követhet el. Napjainkban haj­lamosak a fiatalok fejest ugrani egy kapcsolat­ba, s csak később jönnek rá, hogy mennyi min­den nem működik benne. Ennek többek közt az is az oka, hogy nem ismerték meg egymást kel­lően, nem tudják, a másik mire hogyan reagál. Erre is gondoltam, amikor arról beszéltünk, hogy egy tánctanár felelőssége messze túlnő azon, hogy bizonyos lépéseket begyakoroltas­son a növendékekkel. Azon dolgozom, hogy akik megtisztelik jelenlétükkel az óráimat, egy kulturált táncformát sajátítsanak el a magamu­togatást, a puszta látszatot előtérbe helyező mozgás helyett. ❖ Mint ahogyan Földházi Péter is említette, noha a tanfolyamait látogatók életkora vegyes, mégis A Földházi Tánciskola növendékei május 27-én, az ifjúsági ház nagytermében nyil­vános bemutatóval zárták a tanfolyamot (Fotó: Rudó Szilvia) inkább a fiatalok vannak túlsúlyban. Az újpesti Andrejszkij testvérek, Ivette (18), Norbert (17) és Levente (13) például mindannyian évek óta tan­ulják a tánclépéseket. Az idősebbik fivért, Nor­bertét faggattuk, miért épp ezt a hob­bit választotta magának: „Hetedikes voltam, amikor anyukám beíratott ebbe az iskolába, és nagyon megsz­erettem. Ami a sportot illeti, szoktam én focizni, sőt az iskolában még kosárlabdázni is, de úgy gondolom, mindemellett nagyon jól megfér a tánc is. Vannak, akik egy idő után megunják, de a többség, így én is, jól érezzük magunkat itt. Ott van például az öcsém, Levente, akinek eleinte nem akaródzott idejárni, és egy időre abba is hagyta. De kicsit később aztán újra nekivágott, és most már szereti. Akárcsak a nővérem, Ivette, ő is már egy éve jár rendszeresen táncolni. Szerepeltünk már különböző hobbi­versenyeken, főként a budai Jókai Klubban, ahol havonta vannak ilyen jellegű ren­dezvények. Amikor csak tehetjük, mi is részt veszünk rajtuk.” Hanula Zsolt Postánkból Az idei évben a költészet napja kiemelt ünnep volt a Karinthy Frigyes ÁMK-ban, ahol Dunai Tamás színművész egyszerre volt közvetlen, egyszerű és zseniális. Bevezető szavai után az első versek üzenetével bennünket is színpadra emelt, maga mellé ültetett. Türelmes volt és ol­dott, bár egy önálló est mindig nagy kihívás. Személyes üzeneteit is megosztotta a hallgatók­kal, és átváltozva kalandoztunk vele Márai, Radnóti, Babits, Szép Ernő, Vas István versei és prózái között. Az üzenet a szeretetről, tisztes­ségről, becsületről szólt, egy kis humorral is fű­szerezve. Az előadás a jelenlévőknek minden­képpen ünnep volt, lelkünket felemelte, s nem­csak egy órára... Köszönjük a kora esti napsü­tést, az odafigyelést, a szavakat! Ozsváth Vilmosné Dobsa Sándor zongoraművész, zeneszerző emlékére Két hónappal ezelőtt beszéltünk vele utoljá­ra, amikor lapunkban megjelent A Nagy Könyv játékhoz kapcsolódó olvasmánya­jánlata. Tömörkény Istvánt választotta, szü­lővárosára, Szegedre emlékezve. Pályája is Szegedről indult, ahol hatéves korától ta­nult zenét, majd a helyi zeneművészeti szak- középiskola növendéke lett. Érettségi után került a budapesti Zeneakadémiára. Zongo­raművészi és tanári diplomát szerzett, de - ahogyan egy korábbi interjúban fogalma­zott - a sorsa korán „megpecsételődött”, mert már főiskolás korában a könnyűze­nével jegyezte el magát. A Titok együttes tagjaként Szabó Gáborral és Holéczy Ákos­sal játszott a Duna-parti Bristolban. Zsoldos Imre fedezte fel, 1958-ban ő hívta a Magyar Rádió Tánczenekarába. Zongoristaként ab­ban a zenei világban játszhatott, amelyhez a legnagyobb kedve volt. Néhány évvel később a big band felállás kiment a divatból. Dobsa Sándor - hallgatva az idők szavára - 1963-ban megalakította a Stúdió 11-et. Az azóta eltelt negyvenkét év alatt a zenekar bejárta a világot. Több mint tízezer rádió-, televízió-, illetve hanglemez- felvételt készítettek, és alig van énekes Ma­gyarországon, akivel ne dolgoztak volna együtt. A Stúdió 11 nélkül elképzelhetet­lenek lettek volna a Táncdalfesztiválok és a Made in Hungary műsorok. A zenekar az elmúlt évben a Petőfi adón minden vasár­nap a Promenád című élő műsor főszerep­lője volt. Dobsa Sándor zeneszerzőként több mint háromszáz szerzeményt írt, és legalább ugyanennyit hangszerelt. Kevesen tudták róla, hogy a zene mellett a levelezési sakk volt a szenve­délye. Nemzetközi nagymesterként ját­szott a magyar olimpiai csapatban. Zenei munkásságát többször is elismerték; 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdem­rend Kiskeresztjével, 1998-ban - pályájának negyvenedik évfordulóján - eMeRToN életműdíjjal tüntették ki, és számos szak­mai elismerést kapott. A Szegedről elszármazott művész Újpes­ten talált otthonra. Felesége révén - aki tősgyökeres újpesti famíliában született - 1962-ben itt alapított családot. A kertváros­ban lakott, és imádta a tavasztól őszig nyíló virágait. Nap mint nap találkozott a környék járókelőivel, akik közül sokan nem sejtették, hogy a kedves, szemüveges úr, aki délelőtt bevásárolni jár, vagy az unokájára vigyáz, esténként szmokingban a zongora elé ül. A helyi közönség az Újpest Színház számos zenés produkciójában élvezhette játékát. Néhány éve személyes kitüntetésnek vette, amikor az újpesti városnapok alkalmából, az István téri szabadtéri színpadon, a Stúdió 11- gyel szerepelhetett. Elegánsan és bájosan volt újpesti lokálpatrióta. Dobsa Sándor május 24-én, 72 éves ko­rában, súlyos betegségben hunyt el. A mű­vész, aki egész életében a muzsikának élt, örökre lehajtotta a zongora fedelét. ❖ Dobsa Sándort június 3-án 14 órakor bú­csúztatják a Megyeri temetőben.

Next

/
Oldalképek
Tartalom