Űjpest, 2003 (11. évfolyam, 1/256-18/280. szám)
2003-09-04 / 17. (272.) szám
2003. szeptember 4. Új PEST _____________________íz K isebbségi önkormányzatok műsora a Semsey parkban V asárnap délután a Semsey parkban a kisebbségi önkormányzatoké volt a színpad. Bár a szakadó eső mindent megtett, hogy letörje a fellépők jókedvét, de szerencsére ez nem történt meg, és idővel a nézősereg is előbújt a sátrak alól. A délutáni programot a szlovák kisebbség által szervezett műsor nyitott: a kistarcsai Pannónia Néptánc Együttes kápráztatta el táncával a jelenlévőket. Először sárközi táncot, majd hagyományos szlovák táncot láthattak a jelenlévők, melyet népdalcsokor követett. A szlovák kisebbségi önkormányzat az elmúlt év őszén alakult meg, így első alkalommal vettek részt a városnapokon. Mint azt a szlovák kisebbségi önkormányzat elnöke, Légrádiné Nagy Klára elmondta, a városnapi fellépés kiváló alkalom arra, hogy bemutatkozzon ez a közösség. Legközelebb csak decemberben lesz rá mód, hogy népszerűsítsék a szlovák kultúrát, akkor azonban - terveik szerint - egyhetes programmal várják majd a látogatókat Újpesten. A szlovákok után lengyel művészek léptek a színpadra: két műsorszámmal, egy észak-lengyelországi tánccsoport és egy csehországi lengyel tánckar néptánccsokrával, valamint gyermekjátékkal örvendeztették meg a közönséget. A délután második felében a német anyanyelvűeké volt a színpad. A csepeli és soroksári Lustige Musicanten repertoárjából ezúttal nemzetiségi tánc és néhány élőben előadott vidám zenemű került elő. A görög kisebbségi önkormányzat Gastuni város épp hazánkban tartózkodó tánccsoportját kérte fel a szereplésre. A díszes népviseletbe öltözött fiatalok parázs hangulatot teremtettek a szakadó esőben is, és a nézőtéren is táncra perdültek néhányan. A kisebbségi önkormányzatok bemutatkozását este a roma Ando Drom fellépése zárta. A hagyományos hangszerek hangja és az ismerős dallamok nagy tömeget csaltak a színpad előtti területre, és mivel időközben az eső is elállt, a jó hangulat is adott volt a nagykoncertek előtt. Vérrel az életért n éves múltja van immáron a városnapi rendezvénysorozatnak, és egyre nagyobb azoknak az intézményeknek, szervezeteknek a száma, melyek minden évben hagyományosan visszatérnek ide. Már a kezdetektől, vagyis 11 éve van jelen a Vörös- kereszt is az eseményen, és a felvilágosítás, vérnyomásmérés, tanácsadás, valamint egyéb ingyenes vizsgálatok mellett véradó sátrat állít fel a Semsey parkban. Idén 136-an segítettek beteg embertársaikon. „Fél óra az egész, és nekem ez semmibe sem kerül” - mondja István, aki már tavaly is sorba állt a rögtönzött véradó állomáson. „Ha nekem lenne egyszer szükségem vérre, biztosan lennének mások is, akik rááldoznák ezt a fél órát” - teszi még hozzá a fiatalember. A sátrak között Huszárné Tóth Irén a Vöröskereszt IV. kerületi szervezetének munkatársa navigált minket: „Személyi igazolványt vagy TAJ-kártyát kell magával hoznia annak, aki vért szeretne adni. Huszárné Tóth Irén: „Nagyon örülünk, hogy idén is ilyen sok segítő szándékú ember vett részt a véradáson” A próbavér levételét követően következett az „igazi próbatétel” A próbavér levétele után vizsgálat következik, melyből megállapítjuk, alkalmas-e donornak a jelentkező. Amennyiben mindent rendben találunk, levesszük a vért, mely innen a Péterffy Sándor utcai vérellátóba kerül. A vérvételt követően uzsonnával és apró ajándékokkal várjuk ezeket az embereket a pihenőben. A IV. kerületi Vöröskereszt nevében ezúton is szeretnénk megköszönni, hogy idén is akadtak olyanok, akik vérüket adták azért, hogy beteg embertársaikon segítsenek!”