Űjpest, 2003 (11. évfolyam, 1/256-18/280. szám)

2003-01-30 / 2. (257.) szám

2003. január 30. In memóriám Tegzes György (1921-2002) Néhány szerény sor a családi és a napilapokban megjelent gyászjelentésből: Tegzes György újpesti tanár, 2002. szeptember 9-én, életének 81. évében elhunyt. Életútjáról: Pécsett született 1921. július 2-án. Elemi iskolai és gimnáziumi tanulmányait szülővárosában végezte, kántor-tanítói oklevelét a pécsi Püspöki Tanítóképző Intézetben szerezte. Tanulmányait a Zeneművészeti Főiskolán az 1942-es tanévben kezdte meg az egyházzenei, majd a középisko­lai ének-zene tanári tanszakon. Diplomáját - katonai szolgálata, majd a hadifogságban eltöltött évei miatt - csak 1948-ban, illetve 1949- ben szerezte meg. Egész életét Kodály Zoltán eszméinek szolgálatá­ba állította. Első munkahelyén, a Fáy András Gim­náziumban (1949-től) megélhette a gimnáziumi zenei nevelés elsorvadását, majd 1955-től a csepeli Ligeti Károly Általános Iskolában az ének-zene tagozatos általános iskolák szárba szökkenését. 1955. augusztus 1-jétől 1981. április 22-ig a Ligeti Károly utcai Ének- és Zenetagozatú Álta­lános Iskola normál tagozatú osztályaiban taní­tott. Ezen az utolsó napon - az Éneklő Ifjúság szokásos tavaszi hangversenyének főpróbáján - az összkar vezénylése közben súlyos infarktust kapott, amely után már nem folytathatta tovább gazdag életútját. Újító törekvéseit a zenei írás-olvasás módszer­tani megreformálását illetően a kodályi koncep­cióhoz igazodva kívánta megvalósítani. Ez irá­nyú kísérletezéseit az 1960-as évek végétől kezd­te, csepeli tanulóival. Ennek eredményeként már 1970-ben megírta a „A zenei írás-olvasás tanítása az általános iskolában” című művét. 1973-ban indult be az e módszer szerinti kísér­leti tanítás - az OPI felügyeletével - Budapesten ■30, Pécsett 5, Veszprémben pedig 18 általános iskolában. A kísérlet pozitív eredménye cikkek írására serkentette országosan ismert több zene- pedagógusunkat (például: Csík Miklós, dr. Ko­kas Klára, dr. Rízner Dezsőné, Falus Tamásné, Tóth Ferenc, dr. Soltész Elekné, Ördög László stb.), akik Az ének-zene tanítása című szaklap­ban, a Köznevelésben és más zenepedagógiai folyóiratoknak jelentették meg írásaikat. A 9 évig tartó kísérlet eredménye alapján kérte fel a Tankönyvkiadó a „4. osztályos Ének-zene könyv” és a „Tanári kézikönyv” megírására. 1973-tól kezdve - éveken keresztül - külföldön tartott előadásokat a Kodály-koncepcióról. 1951. december 1-jétől 1955. július 31-ig a BM Központi Művészegyüttes Vásárhelyi Zoltán ál­tal vezetett énekkarának hangképző, karvezető és szolfézstanára volt, majd 1951-től 1957-ig a Népművelési Intézet külső munkatársa. Éveken keresztül működött a KÓTA Ifjúsági Bizottságá­nak vezetőjeként, több évig tanított a Budapesti Tanítóképző és a Budapesti Óvónőképző esti tagozatán óraadó tanárként. 1949-től 1970-ig több vállalati és egyéb kórusnak volt karnagya. így például a Mávag „Acélhang” férfikaré, Magyar Pamutiparé, Vasútgépészeti Technikumé, XIII. kerületi Fodrász Kórusé, „Zrínyi” Nyomdáé. Közel három évtizeden át öt fővárosi kerület ének-zene szakfelügyelőjeként és negyed szá­zadon át fővárosi szakfelügyelőként dolgozott. Szervezte és irányította területe népdaléneklési versenyeit, az Éneklő Ifjúság kórushangverse­nyeit. Zenepedagógiai munkásságáról: Ének-zene tankönyvet és Tanári kézikönyvet írt az általános iskolák 4. osztálya számára (Tan- könyvkiadó, 1980), melyeket napjainkban- is használnak iskoláinkban. Bővített kiadását éle­tének utolsó évében készítette el. Vázlatok a zenei írás-olvasás tanításához I„ II., III. köteteit az Országos Pedagógiai Intézet 1978-1980 között jelentette meg. Tegzes György Hétfokú olvasógyakorlatok L, II. (Tankönyvkiadó 1977-78.) című műve 1979-ben nívódíjat kapott. E munkáját az egész művelt világ ismeri és használja. 2002-ben a 18. kiadást érte meg. Alapító tagja volt a Magyar és a Nemzetközi Kodály Társaságnak, ugyancsak alapító tagja volta Bárdos Lajos Társaságnak is. Közmegbecsülésre méltóan teljesített hivatá­sának elismeréséül arany oklevelet kapott 1995- ben mint okleveles tanító, ugyancsak mint ta­nító kapta meg a gyémánt oklevelet 2002. május 29-én. Tegzes György a középiskolai ének-zene tanári arany oklevél átvétele közben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen 1998- ban arany oklevelet kapott értékes szakmai tevékenysége elismeréséül mint egyházkarnagy. 1999- ben mint középiskolai ének- és zenetanár kapta meg az arany oklevelet a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. Egyházi munkásságáról: Tegzes György tanított a Harmat Artúr vezetésé­vel működő budapesti Kántorképzőben, s az ő számukra írta meg a „Canticum Novum” 3 köte­tes szolfézskönyvét. Karnagyként és orgonista­ként 1948-tól szolgálatot teljesített a budapesti Segítő Szűz Mária templomi kórusnál, majd 1955- től vezette a szentendrei Cecília Kórust és 1956- tól a pomázi Énekkart. Búcsúzóul: Tegzes György hosszan tartó, súlyos betegség­ben hunyt el. Hűséges felesége, Ilonka gondos ápolása és gyermekeinek szeretete enyhítették fájdalmait. Temetésén, a Megyeri temetőben dr. Takács Nándor székesfehérvári megyéspüspök búcsúztatta, akivel annak idején a Scholában egymás mellett énekeltek. A Bárdos Társaság nevében Lukin László nyugalmazott középisko­lai tanár búcsúztatta. A család segítségével közreadja: Kontra István az Újpesti Uszodában egész évben 4-16 éveseknek. Érdeklődni: 06-30-261-5399 06-30-950-0310 Úszóiskolánk támogatója az Újpesti Önkormányzat v és a Regina Rent-A-Car (tel.: 318-8888) Vállalkozók figyelmébe! Az Újpesti Kamarás Bt. helyben szervezett tanfolyamaival segítséget kíván nyújtani az újpesti vállalkozásoknak. Folyamatosan indítjuk a következő tanfolyamokat: • Élelmiszer-eladói intenzív tanfolyam • Vendéglátó üzletvezetői tanfolyam • Boltipénztáros-képzés • Boltvezetői tanfolyam • Emelt szintű kereskedelmimenedzser-képzés. A tanfolyamok helye: Bp. IV., Deák Ferenc a. 28. A tanfolyamokra jelentkezni lehet: Báncs Ferenc tanfolyamvezetőnél a 06-20-951-3357-es mobilszámon, vagy a BKIK-szolgáltatóirodában a 370-0386 telefonszámon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom