Újpest, 2001 (9. évfolyam, 1/207-25/231. szám)
2001-01-26 / 2. szám
2001. január 26. ÚJPEST Múlt évi emlék Két kórussal Erdélyben rész) A Tüngsram Kodály Zoltán Férfikar és a Vám- és Pénzügyőrség Liszt Ferenc Férfikar összevont, 70 tagú kórusa romániai kollegáik és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület meghívásának eleget téve, erdélyi hangversenykörúton vett részt. » Tordaszentlászlón kiderült, az itt élők nagyon komolyan tartják hagyományaikat. A templomban nem tapsolnak, tetszésüket kopogással, dobogással fejezik ki. Külön ajtón közlekednek a férfiak és a nők, s a templomon belül is külön-külön oldalon ülnek. A gyerekeknek a karzaton a helyük. A község építészeti örökségét is igyekszik megtartani. Boldizsár tanár úr elmondta, azokat a régi házakat, amelyek néprajzi értékeket is képviselnek, megpróbálják megvásárolni és felújítani. Az anyagi lehetőségek egyelőre egy házra voltak elegendők, melyben falumúzeum van kialakulóban. A templom mellett egyébként akár egy komoly skanzen is létesülhetne. Csak hát a pénz... Abból itt nem sok terem. Legfeljebb a kőpénzből, ebből a község területén nagy mennyiségben fellelhető, kerek idomú csigakövületből. Errefelé sok monda kötődik Szent László nevéhez, így a kőpénz keletkezésének is van magyarázata. Ezek szerint a szent életű király az őt üldöző kunok közé aranypénzt szórt. Amikor ezek összeszedésére á kunok leugráltak lovaikról, az arany mind kővé változott. Délután Torockóra voltunk hivatalosak. Az odavezető úton pár percre megálltunk az Aranyos völgyében, hogy megemlékezzünk a második világháborúban itt elesett magyar honvédekről. Az erre látogató már messziről láthatja, merre kell menni Torockó felé, hiszen a község fölé egy kopár hegy, az 1130 m magas Székelykő tornyosul. Torockó a világörökség része, amin nem is csodálkozunk, hiszen nem csak a természet szépsége, hanem az ékszerdoboz-szerű, kis házak is ámulatra méltók. A település igen régi. A környék bányáit már a rómaiak is művelték. Hl. Endre kiváltságlevéllel támogatta a községet, amely 1704-ig városi rangú volt. Ekkor egy osztrák tábornok felégette, s onnantól községként emlegetik. Kőrútunk utolsó hangversenye előtt Pálinkás Péter karnaggyal beszélgettünk.- Karnagy Úr! A Kolozsvári Zeneakadémián igen szép sikerük volt. Nyilván ebben annak is szerepe volt, hogy a repertoárt úgy választották meg, hogy ne csak a fülekhez, hanem a szívekhez is szóljon.- Mivel a millenneum kapcsán nem csak határainkon belül, Magyarországon, hanem a határainkon kívüli magyarság is ünnepel, ezért gondoltuk azt, hogy ennek megfelelő műsort hozunk, ami talán erőt ad az itt élőknek. Ezt igazolta a hangverseny is, hiszen a közönség állva tapsolta meg a produkciónkat.- Milyen a kapcsolat az itteni énekkarokkal, kollégákkal? — Egészen új keletű a dolog, hiszen mi még nem jártunk Erdélyben az énekkarral. Most megismertek bennünket Kolozsvárott is, ahol több karnagy volt jelen a hangversenyünkön. A tordaszentlászlói fellépésünk után meghívtak bennünket a hagyományos Szent László Napi Énekkari Találkozóra 2001. nyarára, és bizony ez nagy megtiszteltetés. Az unitárius templomban igen sokan voltak kíváncsiak a budapesti vendégekre. Bár a hőmérséklet fagypont körül mozgott, szívet melengető érzés volt látni, ahogy ezek az emberek a magyar szó, a magyar dallamok hallatán mennyire meghatódtak. A visszautazás reggelén a kórusvezetőket kérdeztem a három napos hangversenykörút tapasztalatairól.- A két kórus közös turnéja színhelyéül miért éppen Erdélyt választották? Vértes Pál (elnök, Tungsram): - Erdélyi barátaink szerettek volna erre az ünnepi alkalomra egy magyarországi, magyar nyelven éneklő énekkart meghívni, és mi örömmel tettünk eleget 'ennek a kérésnek. Tulajdonképpen első perctől úgy alakult, hogy ezt a vendégszereplést közösen vállaljuk a VPOP énekkarával. Miskó István (elnök, VPOP): - Nagyon sok helyen jártunk már Európában, sőt a tengerentúlon, Kubában is felléptünk, de Erdély eddig kimaradt a sorból. Szerettük volna egyszer itt is bemutatni a magyar és a nemzetközi kórusművek színe-javát.- Nem titok, hogy a két kórusnak sok közös tagja van. Ezen nem is nagyon csodálkozik az ember, hiszen ez a műfaj egészen speciális életformával jár. Miskó István: - Itt nem csak énekelni kell tudni. Ezt a hobbit a család is támogatja. Nélkülük egyetlen kórustag sem érvényesülhetne, hiszen amíg köztünk van, addig valakinek a családban pótolnia kell őt.- A két énekkar hosszú távon tervez közös fellépéseket? Miskó István: - Nagyon összeforrott már a két kórus, karnagyaink is azonosak, /csak a repertoárunk más!, úgyhogy jövőre is közösen szeretnénk fellépni a Szent László Napi Kórustalálkozón. Vértes Pál: Olyan jól összeszokott ez a két társaság, mintha mindigis együtt énekeltünk volna. Ugyanazok a terveink, a gondjaink, szokásaink. Szívesen folytatnánk ezt az együttműködést. Wohl Ferenc (elnök, Tungsram): Természetesen a jövő évi utunk is csak akkor valósulhat meg, ha sikerül támogatókat találnunk. Erre a hangverseny-kőrútra az autóbuszt az Illyés Alapítvány segítségével béreltük, a többit pedig mi magunk “dobtuk össze”. Reméljük, hogy a szponzorok is felismerik, hogy érdemes bennünket támogatni, mert erre a kultúrára egyre nyitottabb a közönség, egyre többeket érdekel. Prófusz József Kötéltáncos a Szent István tér fölött III. Újabb adalék az újpesti városháza krónikájához Magunk sem hittük volna, hogy Békefi György úr visszaemlékezése kapcsán, újabb sorozatot indítunk el a városházával kapcsolatban. Immár a harmadik résznél tartunk, amelyben az egykori kötéltáncossal kapcsolatban, Csákvári Géza kiegészítéseit közöljük, egyben összefoglaljuk mindazt, amit a különleges produkcióról megtudtunk. “A művésznek, aki a mutatványt a kötélen bemutatta, a neve: Tro Schneider Artúr. Foglalkozása: testnevelési főiskolai tanár, sodronykötél művész volt, nem pedig “kötéltáncos”, ahogyan a cikk írja. A tanár úr minden számát megnéztem annak idején, és nagyon tetszett a mutatvány. De nem csak nekem, hanem Újpest lakosságának, a közönségnek, akik velem együtt, több napon át néztük a kötélen végzett mutatványokat.” Nos, az emlékszilánkokból lassan összeáll a történet. Az 1930-as évek elején Újpesten vendégszerepeit Tro Schneider Artúr, aki idegen hangzású neve ellenére magyar nemzetiségű sodronykötél művész, főiskolai tanár volt. Sodronykötelét az István út sarkán álló “hentesház” és a városháza közé feszítette ki, a második emelet magasságában. A mutatványok közül többen is emlékeznek arra, amikor az akrobata egy talicskában tolta segítőjét a kötél közepére. Később felvitték a magasba egy működő tűzhelyt, és a művész a kötélen egyensúlyozva palacsintákat sütött, majd felvitt egy asztalt és két széket a kötélre, megterített és elfogyasztotta a vacsoráját. Egy újabb mutatványban puskával a kezében ült a kötél közepén. Segítője lentről léggömböket engedett fel, amelyeket ő sorban eltalált. A fantasztikus számok végén, az akrobata - aki mindvégig védőhálóval dolgozott - ferde kötélpályán ereszkedett le a második emelt magasságából. Ahogy lassan csúszott lefelé, egy hatalmas selyemzászlót bontott ki a ruhája alól. Tro Schneider Artúr mutatványaival járta a világot és évekkel később az a hír járta, hogy kémkedésért letartóztatták... Tárlatajánló , Magyar Ferenc kepei az Újpesti Gyermek Galériában „Egy homokszemben lásd meg a világot, egy vadvirágban a fénylő eget, Egy órában az örökkévalóságot, s tartsd tenyeredben a végtelent!” (William Blake) E sorokkal ajánlom figyelmükbe Magyar Ferenc, Újpesten élő fotóművész első önálló festménykiállítását, melyet 2001. január 22-én a Magyar Kultúra Napján nyitottunk meg az Újpesti Gyermek Galériában. A természetfotós, fotóművész, saját vallomása szerint, már szinte mindent lefotózott, amit e hazában lehetett. Többet szeretett volna megmutatni a természetből, mint egy fényképezőgép a pillanatnyi helyzetről megmutathat. Szerette volna, ha az O sajátos lelke is valahogyan belekerülhet egy ilyen alkotásba. Először csak magának festegetett és rajzolt, no meg azoknak az apró gyerekeknek, akik a környezetében cseperedtek. Közben egyre többet rajzolt és festett, melyet megmutatott Csergezán Pál festőnek, aki e műfaj egyik kiemelkedő személyisége. Az ő biztatása és segítő kritikája vitte előbbre és tovább. Talán egy picit mi is hozzátettünk az alkotói szenvedély és tudás kiteljesedéséhez azzal, hogy tavaly felkértük, élete első önálló kiállítását itt, az Újpesti Gyermek Galériában rendezzük meg. Elvállalta, s a vállalás az ő esetében egyet jelent a teljességre való törekvéssel. Biztosan állíthatom, hiszen közel húsz éve ismerem, hogy Magyar Ferenc mindenben ilyen következetes és teljességre törekvő. Ilyen amikor a fotóit készíti, amikor a fiataloknak tanácsot ad, amikor a barátainak gyermekeivel a természetet megmutatja, vagy éppen egy érdeklődő kisfiúnak hiúzt, vagy rókát rajzol. Hiszem, hogy nem bánják meg, ha február 4-ig ellátogatnak hozzánk az Újpesti Gyermek- és Ifjúsági Házba, s megtekintik Magyar Ferenc fotóművész első önálló festménykiállítását. Kerekes György igazgató
