Hírhozó, 2016 (26. évfolyam, 1-16. szám)
2016-01-21 / 1. szám
Varga László és a WRFC Rákosligeti Sasok amatőr csa- pat szervezésében második alkalommal rendezték meg az U14-17 közötti utánpótlás korú amatőr csapatok szilveszteri teremlabdarúgó tornáját december 29-én az Újlak utcai Általános Iskola tornatermében, ahol 10 csapat küzdött meg a végső győzelemért. A kezdő rúgást Füzesi Péter önkormányzati képviselő végezte el, majd megkezdődött a nagy érdeklődést kiváltó, egész napos óévbúcsúztató teremfoci fesztivál. A helyosztó mérkőzések és az elődöntő után a döntőben a tavalyi címvédő, a maglódi Droidok és a budapesti Kölcsey Ultras csapata mérkőzött meg a végső győzelemért. A Droidoknak remek játékkal és sok-sok góllal sikerült duplázniuk, így a kupát ismét a maglódi fiatalokból verbuválódott baráti társaság vehette át Rózsahegyi Péter önkormányzati képviselőtől, illetve Abaházi Csabától, aki fiaival volt jelen a rendezvényen. Miután az óévbúcsúztató torna résztvevői átvették az őket megillető díjakat és a már hagyományos gyerekpezsgővel történő koccintás is megtörtént, Varga Lászlót, a szilveszteri teremlabdarúgó utánpótlás torna szervezőjét, rendezőjét, a rendezvény motorját kértem, mondja el, mi motiválta, amikor egy évvel ezelőtt hozzáfogott a torna megszervezéséhez. - Elsősorban a futball szeretete, illetve, hogy a környezetemben lévő fiatalok egyre többet mondogatták, jó lenne az ünnepek alatt is mozogni, ami nekik természetesen egyet jelent a futballal. így egy évvel ezelőtt nekiálltam megszervezni az év végi futballtornát. Az idén már olyan sokan neveztek előzetesen, hogy több csapatnak sajnos nemet kellett, mert annyian nem fértek volna el az egynapos lebonyolítás miatt. A torna megrendezésével azt is célként tűztem ki, hogy jó lenne, ha a rákosmenti és az agglomerációban élő fiatalok a sport által megismerkednének egymással, sportbarátságok születnének, akik majd népszerűsítik a közösségi sportot, nyilatkozta Varga László. 2. Szilveszteri teremlabdarúgó utánpótlás torna. 1. Droidok, 2. Kölcsey Ultras, 3. WRFC Rákosligeti sasok, 4- Szotya Team, 5. Kistarcsai VSE, 6. Tordas SE, 7. RKSK, 8. Mátyásföld, 9. Nyáregyháza Elit FC, 10. MLTC. Gólkirály Berta Balázs (Droidok); mezőny legjobbja Gruber Bálint (Droidok); legjobb kapus Berecz Donát (Kölcsey Ultras), a torna legszebb gólja Várkonyi Mátyás (WRFC); legjobb védő Varga József (WRFC); a torna legfiatalabb játékosa Halnár Gergely (2002/Tordas SE). Szakács Zsuzsa Ji$ Mikulás Kupa 2015 A Keresztúri Központi Sportsuli (KKS) kosárlabda szakosztálya már 14. éve, hogy decemberben, még a téli szünet előtt megrendezi a már hagyományos Keresztúri Mikulás Kupát. A kosarasok év végi tornáját a megújult Körösi Csorna Sándor Általános Iskola és Gimnázium tornatermében tartották december 12-én, ahol késő estig pattogott a labda. A házigazdák mellett a Szigetszentmiklósi KékRókák, a Ziccer KS és a Csepel Basket kosarasai küzdöttek meg egymással. Domokos Éva, a sportiskola vezetője a Hírhozónak elmondta, a hagyományoknak megfelelően a Mikulás Kupa nyitómérkőzését mindig a házigazdák játsszák, ezúttal a Ziccer KS csapata volt az ellenfél. Már az első negyedben látható fölénnyel kezdtek a hazaiak, így a továbbiakban Körösi Virág, a keresztúri csapat edzője több olyan játékost is pályára küldött, akik még nem szerepeltek tétmérkőzésen (KKS-Ziccer KS 47:24). A következő játék a szigetszentmiklósi KékRókák győzelmével végződött a Csepel Baskettel szemben, majd a bronzmeccset a csepeliek nyerték. A délutáni „kupadöntőben” a Keresztúri Központi Sportsuli (56:28), így a 14- Mikulás Kupa kosarasai magabiztos győzel- itthon maradt a házigazdák nyer- met arattak a szigetszentmiklósi tes csapatánál. KékRókák csapatával szemben Szakács Zsuzsa JiS 20 HIRHOZO Oévbúcsúztató focitorna