Hírhozó, 2016 (26. évfolyam, 1-16. szám)

2016-09-08 / 11. szám

O ONKORMANYZAT >Jv rákosmfimtí Elkészült az Aranykút utcai fitneszpark A budapesti kerületek közül eb sóként Rákosmentének sikerült megnyernie 34-536 szavazattal a MegSzépül A Városom Prog­ram ez évi közönségszavazását. A projekt szervezői 2015. szept­ember 2-án, harmadik alka­lommal indították útjára orszá­gos programjukat, amelynek fő célja szebbé tenni mindennapi életünk színtereit. A program mögött álló építőipari cégek az EpítkezemFelúj ítok kezdemé­nyezésbe tömörülve újították fel azt a közterületet, amely a legtöbb voksot kapta. Rákosmente Önkormány­zata, miután egyeztetett a program képviselőivel, a ke­rületiekre bízta, hogy melyik közterület újuljon meg. Az in­ternetes voksolás során a lakók úgy döntöttek, hogy az Arany­kút utcai játszótér mellett lévő terület kapjon új fitneszeszkö- zöket. Az összefogás által életre hívott kezdeményezés eredmé­nyeképpen új sporteszközöket telepítettek az Aranykút utcai játszótér melletti területre. Miután a kivitelezési munkák befejeződtek, augusztus 16-án átadták a kültéri tornaparkot a rákosmentieknek. Riz Levente polgármester a kerületieknek megköszönte a példaértékű összefogást, az EpítkezemFelúj ítok kezdemé­nyezésbe tömörült hét cégnek pedig a támogatást, hogy se­gítségükkel újabb közterület újulhatott meg Rákosmentén. Az Aranykút utcai fitneszpark a hetedik a kerületben, amely nemcsak színesebbé varázsol­ja a köztereket, de az egészség megőrzésének szempontjából is jelentős hatásuk van, fogalma­zott a városvezető. A szabadtéri tomaparkok, vagy nevezhetjük akár felnőtt játszótereknek, bő­vítik a közterületek kihasznál­hatóságát, a lakók egyszerűen, biztonságosan és ingyenesen veheti azokat igénybe. Itt nem szükséges a szakember felügye­lete, hisz a tornaeszközök hasz­nálatát és funkcióját tájékozta­tó táblák ismertetik. Ráadásul itt minden évszakban lehet sportolni, sorolta a kerület leg­újabb fitneszparkjának átadá­sán a kültéri tomaparkok elő­nyeit Riz Levente. Rákosmente elkötelezett a városrész fejlő­dése mellett, így folyamatban van a kondipark mellett lévő játszótér rekonstrukciója is, tá­jékoztatta a jelenlévőket a pol­gármester. Varga Balázs marketing- igazgató az adományozó cégek képviseletében gratulált a ke­rületi lakóknak, hogy aktív közreműködésüknek köszön­hetően szebbé vált egy közte­rület. Jagodics Rita, a projekt ötletgazdája azt hangsúlyozta, hogy ez az összefogás is bizo­nyítja, hogy a közösség ereje képes bármit megszépíteni, job­bá tenni. Végezetül Szabácsik Gergely projekt koordinátor a MegSzépül A Városom Program részletes bemutatásával zárta a beszédek sorát. Befejezésként a Bartendaz Fíungary tagjai be­mutatták miként kell használni a kültéri tornaszereket, majd akrobatikus produkciójuk zárta az Aranykút utcai fitneszpark átadását. Az eseményen jelen volt Fdorváth Tamás alpolgár­mester és Piláth Károly önkor­mányzati képviselő. Az EpítkezemFelúj ítok ösz- szefogás az idén is arra kéri a rákosmentieket, szavazataikkal (www.megszepulavarosom.hu) segítsék eldönteni, hogy melyik város vagy kerület közterületét újítsák fel a jövő évben. Szavaz­ni 2017. január 10. 23:59:59-ig lehet. Szakács Zsuzsa & Folytatódik a felújítás az Újlak utcai uszodában Rákosménte Önkormányzatának finanszírozásával augusztusban megújult az Újlak utcai uszoda. A projekt összköltsége mintegy 4,5 millió forint volt. A beruházás az épület központi részeit érintette. A felújítás során kifestették az uszoda belső terét és a masszázs szobát is. Kicserélték az öltözők bejáratainál található nyílászárókat, két darab kétszár- nyú műanyag ajtót és négy darab térelválasztó paravánt helyeztek el. Emellett gépészeti felújítások is megvalósultak, mint például a fűtési és vízvezetékek javítása, szerelvények cseréje. A beruházásnak köszönhetően az Újlak utcai uszoda komforto­sabb kikapcsolódást biztosít a vendégei számára. Forrás: Rákosmente Önkormányzata 2016. szeptember 8 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom