Hírhozó, 2014 (24. évfolyam, 1-16. szám)

2014-10-03 / 12. szám

Ujj ÖNKORMÁNYZAT s Utavató ünnepség hordógurítással 430 millió forintból valósult meg az idei útépítési program A napokban fejeződött be Rákosmentén a közel 430 millió forintból meg­valósult útépítési projekt, amely magában foglalta a Bátor, Bujákhida, Doma- szék, Napkelet és Hűvös utcák, valamint a Rákos­csabán található Battonya utca leaszfaltozását, a jár­dák, a vízelvezetés és a közvilágítás kiépítését. Rákosmente Önkormány­zata szeptember 30-án a Napkelet utca és Domaszék utca kereszteződésénél hor­dógurítással egybekötött útavató ünnepségen adta át a környék lakóinak az elké­szült leaszfaltozott utakat. Az eseményen részt vett Riz Levente polgármester, Horváth Tamás alpolgár­mester, Nagy Anikó önkor­mányzati képviselő és Lehel Zoltán, a Duna Aszfalt Kft. innovációs főmérnöke. Az ünnepségen szép számban jelenlévő lakókat Riz Levente köszöntötte, örömmel számolt be, hogy elkészült Rákoskeresztúr kertvárosában a Bátor, a Bujákhida, a Domaszék, a Napkelet és a Hűvös utcák szilárd burkolata, így vég­re megszűnik a por és a sár a környéken. Az átmenő forgalom csillapítása érde­kében fekvőrendőröket is elhelyeztek. Az aszfaltozott utak és kapubejárók átadá­sával egy időben elkészült az utcák vízelvezető rendszere is, amely a három évvel ez­előtt átadott Pesti úti csapa­dékcsatornába lett bekötve. Rákosmentén folytatódik az utcák aszfaltozása, szá­molt be a polgármester. A rákoshegyi Lőrinci úton az elmúlt hetekben adták át a csapadékvíz-elvezető gyűj­tőcsatornát, így a következő években az ottani keresztut­cákban is megkezdődhet az utak szilárd burkolattal való ellátása. Az idei útépítések is ab­ból a normatív állami tá­mogatásból valósultak meg, amelyet Riz Levente még országgyűlési képviselőként járt ki a kerületnek. A rákoskeresztúri kert­városban az ünnepélyes út- avatás a már hagyományos hordógurítással és a környék lakóinak vendéglátásával ért véget. Szakács Zs. JSZ Megszépült egy keresztúri társasház előkertje Rákosmente Önkormány­zatának anyagi támogatásá­val és a lakók munkájának köszönhetően megszépült a Ferihegyi út 97., 99., 101.. és 103. számú lépcsőháza­kat magába foglaló társas­ház előkertje. A megújult lakókörnyezetet Riz Levente polgármester, dr. Fenke Fe­renc, a körzet önkormány­zati képviselője, valamint a társasház képviseletében megjelent Filep Ernő a la­kókkal közösen járta végig szeptember 30-án. Az épületet teljesen kör- beölelő zöldfelület rekonst­rukciójának közel 1 millió forintos költségét dr. Fenke Ferenc biztosította képvise­lői keretéből. A lakók 50 tő rózsát, 5 darab díszfát, 10 da­rab kúszófenyőt és 20 darab örökzöld buxust ültettek el, fűnyírót, sövényvágót, lo­csolótömlőt is vásárolt a tár­sasházi közösség, valamint 4 darab kerti padot is vettek és kitisztíttatták a szellőzőrend­szert. A polgármester örömmel nyugtázta, hogy jó kezekbe került minden fillér, hasz­nos célt szolgált. Az önkor­mányzat számára a lakótelep is kertváros, szeretnének mindent megtenni azért, hogy a panelépületekből ki­lépő lakót szépen gondozott kertvárosi környezet fogadja. Ehhez persze az önkormány­zati segítség nem elegendő, kellenek olyan lakóközössé­gek, akik magukénak érzik a házak előtt, mögött lévő közterületeket és önzetlenül azon fáradoznak, hogy lakó­környezetük folyamatosan szépüljön. Fontos cél, hogy a kisközösségek is fejlesztőkké váljanak, mindenki vegye kezébe, szépítse, gazdagít­sa saját környezetét. Minél több lakóközösség teszi ezt, annál inkább modern kert­város lehet Rákosmente. Dr. Fenke Ferenc a továb­bi terveikkel kapcsolatban elmondta, folytatódik a kör­nyék fejlesztése, már elké­szültek a tervek, amelyből megvalósulhat a társasház és a Ferihegyi út közötti tér felújítása. A beruházás so­rán egy, a mai állapotoknál jóval tartalmasabb pihenő övezetet fognak kialakítani zöldfelületekkel, padokkal, új térburkolattal, felújított közvilágítással. Szintén a la­kóközösség jelzései nyomán a társasház épülete mellett futó szervizúton rövid időn belül sebességkorlátozó út- elemeket építenek be önkor­mányzati finanszírozással, mivel gyakori a gyorshajtás­ból eredő veszélyhelyzet és konfliktus. A körzet önkor­mányzati képviselője végül ígéretet tett a szomszédos játszótér felújítására is, első körben a kerítés megépíté­sével, majd a játszóeszközök cseréjével. Kili Tamás 10 HÍRHOZÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom