Hírhozó, 2014 (24. évfolyam, 1-16. szám)

2014-12-18 / 16. szám

KULTÚRA Ilosfai Krisztián kiállítása Ilosfai Krisztián festőmű­vésznek „Névelő nélkül 7. nap” címmel nyílt meg a kiállítása a Rákoscsabai Kö­zösségi Házban, köszöntőt Virág Mihály rákoscsabai önkormányzati képviselő mondott. Salamon György stílu­sosan egy fohásszal kezdte megnyitóját: Add Uram, hogy Krisztián tovább tudja vonszolni önmagára kirótt terhét. Azzal a precizitással és azzal az erkölcsi élvebon­colással ugyanis, amellyel ezek a művek készülnek, Krisztián alkotóerőit erősen próbára teszi sőt, életenergi- áit, belső jobbító szándékát, egész humanista mivoltát kockáztatja. Kérdés, hogy van-e erre igény ebben a korban, amikor az önzés, az önmegvalósítás, a fogyasztás, a harácsolás mammonját imádjuk. Van itt egy ember, egy művész, aki feszegeti a kereteket, minden vonatko­zásban All egy olyan romos épület legalján, amelyet már csak két egymáson billegő gerenda tart egyensúlyban. Ez a két gerenda a nyers élet­ösztön és a maradék keresz­tény civilizáció. Ilosfai Krisztián kérdése­ket tesz fel képeivel. Ugyan­akkor ezeket a nem minden­napi gondolatokat egy olyan tünékeny, esendő anyaggal teszi fel, mint amilyen a pasztellkréta, minden idők legfinomabb, legérzéke­nyebb festékanyaga .A pasz­tell olyan, mint az üvegen a lehelet. Van is, meg nincs is. Krisztián az ő grandiózus kér­déseit ezzel az anyaggal teszi fel. A pasztell bírja a terhet, sőt a maga távolságtartó jel­legénél fogva még erősíti is az emelkedett hatást. Ezek a képek olaj, vagy akril tech­nikával elképzelhetetlenek. Nem szabad azt hinnünk, hogy a festészetben a téma az elsődleges. A festői gondolat és a megvalósítás minősége az elsődleges. Manapság az a festő, aki komoly dolgokat gondol, komoly kérdéseket dolgoz fel képeiben, éhen hal. - A festészet ugyanis régebben tiszteletreméltó el­hivatottság volt, mára köny- nyen felejthető produkció­vá züllött. Ezért is tűnik ki Krisztián egyedülvalósága, árvasága, védtelensége. Azt kívánva, hogy Ilosfai Kriszti­án folytassa heroikus küzdel­mét a körülötte rajzó démo­nokkal, s egy-egy pillanatra állítsa meg őket röptűkben, hogy megrajzolhassa, meg­festhesse mozdulataikat és állítsa meg szárnyalásaik­ban az angyalokat is egy-egy portré erejéig, nyitotta meg a kiállítást Salamon György. Közreműködött Éles Gá­bor előadóművész. A kiállítás január 30-ig te­kinthető meg. Szakács Zsuzsa JÜÍ BUDAPEST- RÁKOSCSABAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG SAJTÓKÖZLEMÉNY NAPELEMES RENDSZER TELEPÍTÉSE A RÁKOSCSABAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG BETLEHEM ÓVODÁJÁBAN A tervezett beruházás a Közép-Magyarországi Operatív Program „Megújuló Energiahordozófeihasználás növelése” c. konstrukciójának keretében 2014.09.05. és 2014.11.30. kö­zött az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg a Buda­pest- Rákoscsabai Református Egyházközség fenntartása alatt álló Betlehem Óvoda épületében. A „Napelemes rendszer telepítése a Rákoscsabai Református Egyházközség Betlehem Óvodájában” című és „KMOP-3.3.3- 13-2-2013-0033" azonosítószámú projekt elnyert támogatási összege 11.811.923,- Ft. A támogatás mértéke a projekt elszá­molható összköltségének 85%-a. A fejlesztés keretében az intézményben olyan napelemes rendszer telepítése valósult meg, mely révén csökkenni fog az épület energiafelhasználásának költségei. Az épületre tervezett rendszer fotovoltaikuspanelből és inverterből áll. A rendszer üzemeltetése jelentős mértékben csökkenti az épület fenntar­tási költségeit, ugyanis az épület villamosenergia-igényének je­lentős hányadát fedezi. A projekt eredményeképpen az üvegházhatású gázok kibo­csátása nagymértékben csökken éves szinten, és az intézmény a megújuló energiaforrások nagyobb arányú felhasználásán ke­resztül hozzájárul a fosszilis energia felhasználásának csök­kentéséhez is, jól szolgálva ezzel az energetikai és a környezeti fenntarthatóságot. B U DAPEST-RÁKOSCSABAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG SAJTÓKÖZLEMÉNY NAPELEMES RENDSZER TELEPÍTÉSE A RÁKOSCSABAI JÓKAI MÓR REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN A tervezett beruházás a Közép-Magyarországi Operatív Prog­ram „Megújuló Energiahordozófelhasználás növelése” c. konstrukciójának keretében 2014.09.05. és 2014.11.30. között az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesz­tési Alap társfinanszírozásával valósult meg a Budapest-Rá- koscsabai Református Egyházközség fenntartása alatt álló Jókai Mór Református Általános Iskola épületében. A „Napelemes rendszer telepítése a Rákoscsabai Jókai Mór Refor­mátus Általános Iskolában m és „KMOP-3.3.3-13-2-2013-0023” azo­nosítószámú projekt elnyert támogatási összege 26.332.111,- Ft. A támogatás mértéke a projekt elszámolható összköltségének 85%-a. A fejlesztés keretében az intézményben olyan napelemes rend­szer telepítése valósult meg, mely révén csökkenni fognak az épület energiafelhasználásának költségei. A konyhai épületre és a főépü­letre terezett rendszer több, mint 100 panelől áll. A rendszer üze­meltetése jelentős mértéken csökkenti az épület fenntartási költségeit, ugyanis az épület villamosenergia-igényének jelentős hányadát fedezi. A projekt eredményeképpen az üvegházhatású gázok kibocsá­tása becslések szerint több tíz tonnával csökken évente, és az in­tézmény a megújuló energiaforrások nagyobb arányú felhasználásán keresztül hozzájárul a fosszilis energia felhaszná­lásának csökkentéséhez is, jól szolgálva ezzel az energetikai és a környezeti fenntarthatóságot. 24 HÍRHOZÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom