Hírhozó, 2012 (22. évfolyam, 1-16. szám)

2012-05-25 / 7. szám

♦ »•« ♦ l/i MAJÁLIS tott hatalmas színpadon Mé­hes Csaba pantomimművész és a Brass in the Five mesélt a gyerekeknek a Rézerdő manóiról, akik próbára téve képességeiket, közös erővel megbirkóznak a rézerdei élet kihívásaival. A mesemon­dók után a Sugársuli 2011 - ben Európa-bajnokságot nyert, több generációs Szi­takötők Táncegyüttese lé­pett színpadra, majd a Magic Dance Mozgásművészeti Stúdió növendékei csillog­tatták meg tánctudásukat Gombosné Berecki Ildikó és Gombos Tibor András kore­ografálásában. Mestre V.T., az ACDP csoport oktatója és tanítványai, a hazánkban ta­lán kevésbé ismert, Brazíliá­ból származó táncos-sportos harcművészet, a Capoiera tudományába avatta be a nagyérdeműt. Délután két órakor, tűző napsütésben Karda Beáta és Sasvári An­namária énekes lépett szín­padra. A gondos szervezők most is nagy figyelmet fordítottak Rákosmente kiskorú lakos­ságára, és mire felébredtek az ebéd utáni álmukból, már színpadon volt a kerület- szerte közkedvelt Kolompos együttes. Mesekoncertjükön - a helyi gyermekek közre­működésével - megeleve­nedett a színpad, láthatta mindenki hogyan nevetteti meg, veszi feleségül Vitéz Levente a király szomorú leányát, hogy találja meg a Háromfejű Sárkány által el­rabolt királykisasszonyt, mi­közben vándorol vidékekről, vidékre, és érdekesebbnél érdekesebb muzsikákkal és táncokkal ismerkedik meg. A Kolompos mesetár leg­újabb műsorában a zenekar jóvoltából — Nagy Zoltán, Barna György, Tímár Sán­dor, Végh Gábor — megszó­laltak a gyermekek által már jól ismert népi hangszerek 2012. május 25. is, a hegedű, brácsa, nagybő­gő, tambura, kiscimbalom, ütőgardon, nagydob, nád- duda, brácstambura, furulya, gitár, kolomp, csengő és a kereplő, Szántai Levente pe­dig ezúttal is táncos móka­mesterként szórakoztatta az apróságokat és szüleiket. A majális nagyszínpadán kora délután fellépő Varga Ferenc és Balássy Betty mű­vészházaspár remek hangu­latot teremtett, szinte az első dallamoktól együtt énekelt velük a közönség. A sokak által kedvelt popduó férfi tagját a Megasztárban ismer­te meg a közönség, ahol má­sodik helyen végzett, ez egy­ben az év férfi hangja címet is meghozta számára 2006- ban. Az énekes elmondta, a Megasztárnak nem csak a népszerűséget, de egyben magánéleti párját és élete első énektanárát is köszön­heti Balássy Betty jazzénekes személyében, aki tizenkét évvel ezelőtt megnyerte a Nemzetközi Jazz Énekver- senyt. Ezután több saját zenekarral és más zeneka­rok vendégénekesnőjeként koncertezett országszerte. A duó legnagyobb közös sikere az Egy bolond százat csinál című film főcímdala, amit a rákoskeresztúri majálison is több ezer torok együtt éne­kelte a házaspárral. Varga Ferenc és Balási Betty la­punknak elmondta, a zenei műfajokon sem szoktak ösz- szeveszni, hisz mindketten egyaránt kedvelik a pop és a jazz stílust is, ami megje­lent lemezeiken, a Jókor jó helyen és a Jazz világsláge­rek feldolgozásban is tetten értető. Az egyetlen európai INXS tribute zenekarként négy évvel ezelőtt alakult meg az INEXIT, akinek tagjai szí­vesen fogadták a felkérést, hisz itt élnek ők is a kerü­letben. Elmondták, céljuk az, hogy minél több helyre eljusson az INXS zenéje, persze figyelve arra, hogy saját íze is legyen a produk­ciónak és ne váljon egyszerű másolattá. A fő irányvonal a Michael Hutchence-hez köthető időszak, de emellett a jelenlegi felállás dalaiból is hallhattunk ízelítőt a ze­nekartól május 1-jén. Fel­csendült a koncerten többek közt a Need You Tonight, a Mystify, a Beautiful Girl és a Suicide Blonde slágerek is. A zenekar tagjai: Grausz András (ének), Martonosi „Lala” László (dob), Takáts Botond (basszus gitár), Mol­nár Alex (billentyű), Vozár Tamás (gitár). Mire Magyarország egyik legnépszerűbb zenekara, a Hooligans megkezdte esti koncertjét, már több tízezer ember zsúfolódott össze a Ferihegyi út lezárt szakaszán, de megteltek a környék tíz­emeletes házainak erkélyei, és a tavaly ilyenkor átadott Fő téren is ki tehették vol­na a megtelt táblát. Miután a színpadot betakaró színe­sen gomolygó füst felszállt, a közönség is megbizonyosod­hatott arról, hogy tényleg el­jöttek a „huligánok” Kereszt- úrra, hogy Csipával az élen, több mint két órán keresztül szórakoztassák közönségü­ket. A legjobb hazai modem rock zenekarnak kikiáltott formáció nem okozott csa­lódást rajongótáborának, a közönség minden egyes dal­nál besegített a csapatnak, így együtt szólt a Királylány, a Küzdj az álmodért, Legyen valami és a többi jól ismert Holligans-dal Tóth Tibor­ral, Kiss Endivel, Késmárki Zsolttal és a zenekar front­emberével, Csipával. Szakács Zs.- Kili T. JSS 19

Next

/
Oldalképek
Tartalom