Hírhozó, 2011 (21. évfolyam, 1-16. szám)
2011-07-04 / 9. szám
Sikeres rovásírók Idén immár a hatodik alkalommal rendezték meg a Zrínyi Miklós Általános Iskolában a Kárpát-medencei Területi Rovásíró verseny budapesti döntőjét és hagyomány- ápoló napot. Az eseményt a Forrai Sándor Rovásíró Kör elnöke, Szakács Gábor nyitotta meg. iyjg OKTATÁS A hivatalos megnyitó után a versenyt lebonyolító tanárok és a diákok felvonultak a második emeleti tantermekben, hogy elkezdődhessen a verseny - alsós kategóriában heten, a felsősök harminc- hatan, míg a középiskolások tizen vettek részt a budapesti döntőn. A nap folyamán több néptánccsoport is bemutatkozott, köztük a Gregor József Általános Iskola, a maglódi Vermesy Péter Művészeti Iskola növendékei, a Keresztúr Hagyományőrző Tánccsoport tagjai, a Piroska Óvoda néptáncosai és a NOKI ÁMK-ÚRI néptáncosai. A rendező iskola pedagógusai kézműves foglalkozásokat tartottak: Donáth Máriával gyöngyöt fűztek a kislányok, Reckné Bielik Máriával karkötők, Pozsgai Ágnessel agyag medálok készültek, míg Kiss Katalin szalmadíszeket tanított az érdeklődőknek. Csikós-Nagy Katalin a csomózás művészetét mutatta be, Szentandrássy Istvánná filcfigurákat, Szabados Irén rongybabákat készített, míg Farkasné Nemoda Zsuzsától a nemezelést lehetett megtanulni. Az iskola aulájában és az udvaron hangszerkészítők, textilművesek, fajáték-készítők, lószőr ékszerkészítők mutatták be portékájukat, de láthattunk diófaragót, csipkeverőt, bőrművest, ónfigura készítőt, üvegművészt. Markóné Szalay Szilvia, Ferenczi Noémi, Zita és Ágnes szebbnél szebb mézeskalácsokkal kínálták a vendégeket, Ducsai Barnabás papírsárkányt eregetett a gyerekek legnagyobb megelégedésére. Az udvaron a Baranta Hagyományőrző Egyesület jurtát állított, és ősmagyar akadályversenyt rendezett a gyerekeknek. A fiatalabbak megismerhették, milyen lehetett valamikor az őstermelői piac, amikor még házi kenyeret, péksüteményeket, száraz tésztát, tojást, zöldséget, gyümölcsöt, mézet, tejet, sajtot, túrót, magvakat árultak nap mint nap a környék őstermelői. Rákosmente diákjai megint remek eredményt értek el a budapesti döntőn, ami nagy részben köszönhető a felkészítő tanároknak Bothné Kosa Erikának és Imre Lászlónak. Alsós kategória. 1. Bognár Bence (Ráckeresztúr), 2. Bíró Réka, 3. Zsédő Szabrina (Zrínyi Miklós Általános Iskola). Felsős kategória. 1. Dombóvári Anna Lilla, 2. Fazekas Árpád (Gregor József Általános Iskola), 3. Vrana Tímea (Budapest, Ond Vezér Park 5.). Középiskolás kategória. 1. Polner Nikolett, 2. Ácsai Anna, 3. Szőke Julianna. A rendezvényen részt vett Fohsz Tivadar alpolgármester, Dombóvári Csaba aljegyző, Dunai Mónika , Hatvani Zoltán, Virág Mihály önkormányzati képviselők. Szakács Zsuzsa A Gregor József Általános Iskola rovásíró szakkörének tagjai - Polner Nikolett, Dombóvári Anna Lilla és Fazekas Árpád - Imre László felkészítő tanár vezetésével kiemelkedő eredményt értekei június 1 8-án Pécsett, a XII. Kárpát-medencei Rovásírás Verseny országos döntőjében. A középiskolások között Polner Nikolett - aki egy évvel ezelőtt fejezte be általános iskolai tanulmányait a Gregorban - első helyen végzett, a felső tagozatosok között Dombóvári Anna Lilla második lett, aki az anyaországbeli versenyzők közül a legjobb eredménnyel került a döntőbe. Dombóvári Anna Lilla idén végzett a Gregor 8. z osztályában. Az anyaországbeli versenyzők közül a harmadik legjobb eredménnyel került a döntőbe Fazekas Árpád is, aki szintén Rákosligetet, illetve Rákosmentét képviselte a mezőnyben. O is idén végzett a Gregor 8. a osztályában. Mindhárman Imre Lászlónak, a Gregor József Általános Iskola rovásíró szakköre vezetőjének tanítványai. Pál apostolos siker az országos szóróban versenyen Korcsoportjában az ország második legjobb szorobánosa lett Kovács Levente, a Pál Apostol Katolikus Általános Iskola és Gimnázium 4.a osztályos tanulója. A fiatalember a XVI. Országos Szorobánverseny finisében egyetlen apró hibát vétve csúszott a második helyre. Kovács Levente négy évvel ezelőtt szeretett bele ebbe a számolási technikába. Felkészítő tanára Murányiné Mező Ildikó hamar felfedezte Levente tálentumát, a kötelező szorobánórákon túl szakkörbe is járatta a fiút, aki hamarosan hozta a jobbnál jobb eredményeket. Tavaly indult először az országos megmérettetésen, akkor negyedik lett, míg azpdén sikerült a képzeletbeli dobogó második legmagasabb fokára lépnie. Kovács Levente és Murányiné Mező Ildikó a Hírhozónak elmondta, a szorobán lényege, hogy rávezesse a gyerekeket a különböző számok közötti összefüggések felismerésére, a gyors fejszámolásra és a logikus gondolkodásra. Kili Tamás 2011. júliys 4. 11