Hírhozó, 2010 (20. évfolyam, 1-21. szám)

2010-05-20 / 9. szám

18 K TAT A S ■M Folyosószínpad a Czimrában 's. Szakács Zsuzsa A rákoshegyi Czim- ra Gyula Általá­nos Iskola jelenleg hét épületben működik, de még sincs egy olyan hely, aula, ahol meg le­hetne tartani egy meg­hittebb hangulatú ün­nepséget, teret adni az iskolában működő színjátszókörnek, film­vetítésnek. De ennek május hetedikétől vé­ge. A véletlen adta az ötletet, mégpedig az, hogy a Kép utca 14.­ben, a második emeleti folyosón, ki tudja mi­ért, van egy lépcső, aminek különösebb funkciója nincs, de arra jó volt, hogy megmoz­gatta a fantáziánkat, és a hátrányt erénnyé ko­vácsoltuk. Ennek kö­szönhető, hogy saját ki­vitelezésben, saját anyagi forrásból létre­hoztunk egy folyosó­színpadot, amit most ünnepélyesen átadok az iskola diákjainak - mutatta be Kuli Ferenc igazgató a második emelet új büszkeségét. Koller István keze munkáját dicséri a színpad tervezése és kivitelezése. Neki kö­szönhető, hogy a pre­mieren kifogástalanul működött minden kel­lék: a projektorállvány, a reflektorok, a hango­sítás és a bordó füg­gönyt mozgató sín. A színházi hangulathoz a folyosó falán elhelye­zett zöld színű művé­szi maszkok is nagy­ban hozzájárultak, amit Ese Katalin rajzta­nár készített. A folyo­sószínpad előtti szék­sorok hamar gazdára találtak, tanárok, szü­lők, diákok népesítet­ték be a nézőteret, hogy elkezdődjék a fel­sősök által előadott rendhagyó színházi délután. Ki mit tud 2010-ben? "S. Kili Tamás I mmár hagyományo­san, negyedik alka­lommal rendeztek Ki mit tud? vetélkedőt XVII. kerületi iskolá­sok számára a Vigyázó Sándor Művelődési Házban május 4-én. A hat kategóriában meg­hirdetett népszerű megmérettetésen negyvenkét produkci­óban száznyolcvan 6- 18 éves résztvevő lé­pett a világot jelentő deszkákra. Az ötórás programfolyam próbá­ra tette a zsűrit is, amelyben helyet ka­pott Mecseki Hargita szobrászművész, Petrőczy Melinda tánc­művész és Bordi And­rás, a Magyar Rádió bemondója. A zsűri el­nöki tisztét Lipcseyné Horváth Ágnes, a Rá­koskerti Művelődési Ház igazgatója töltötte be, a műsorvezetést Újváry Éva és Lukács Klára vállalta, mind­ketten a Jókai Mór Ál­talános Iskola pedagó­gusai. A nagy versen­gés előtt Ujváryné Gercsák Anikó iskola- igazgató köszöntötte a diákokat, felkészítő ta­náraikat és a jobbára hozzátartozókból, osz­tálytársakból álló kö­zönséget. Újváry Éva, a kerületi Ki mit tud? ötletgazdá­ja, szervezője, szerkesz­tője a Hírhozónak el­mondta, az első két ne­mes vetélkedőnek a Jó­kai Mór Általános Isko­la tornaterme adott ott­hont, de azt hamar ki­nőtték. Egyszerűen mu­száj volt helyszínt válta­ni, mert a jelentkezők száma folyamatosan növekszik, idén például közel kétszer annyi fel­lépő volt, mint 2009- ben. A házigazda to­vábbra is a Jókai iskola maradt, hiszen öt-hat jókais tanár, tanítvá­nyok segítenek a zökke­nőmentes bonyolítás­ban. Az idei verseny so­rán többen átlagon felü­li teljesítményt nyújtot­tak, közülük Wehovszky Klaudia és testvére Vivi­en sport, Bodó Dániel vers, próza, Pozsonyi Melitta pedig ének kate­góriában nyert, ők ta­valy is a képzeletbeli dobogó legmagasabb Vivien - Gregor József Általános Iskola Hangszeres előadó: Stewart Zsófia - Gregor József Általános Iskola Tánc: Demeter Csilla és Dorogi Olivér - Újlak utcai Általános Iskola Ének: Pozsonyi Me­litta - egykori jókais diák Egyéb: Csiribiri Szín­játszó Csoport - Diadal úti Általános Iskola Különdíjasok: Nyit- rai Adrien - Újlak utcai Általános Iskola, a La- borcz Ferenc Általános fokán állhatták. Kategóriagyőztesek: Vers, próza: Bodó Dániel Sport: Wehovszky Klaudia és Wehovszky Iskola 2.a osztálya, Mályi Borbála - Gregor József Általános Isko­la, Hajdú Borbála - Gregor József Általá­nos Iskola.

Next

/
Oldalképek
Tartalom